Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Kovács D. Dániel rendezését márciusban mutatták be a Kamrában, és ez a tegnapi már a 24.előadás volt, amely már régen kiérlelődött és kritikusok helyett mezei nézők töltötték meg az egész nézőteret, pótszékestül mindenestül. (Jelen volt két gyanús ismerősöm is, akikből kinéztem, hogy már nem először nézik.) Három oldalnyi benyomás következik.

Valószínűleg nagyot nem téved az, aki az eredeti „As you like it” címet úgy értelmezi, hogy Shakespeare ezzel nyilvánosan is jelezte, hogy ez egy olyan vígjáték, amelyben a közönség igényeinek kiszolgálására és egyben kasszasikerre törekedett. Jól akartok szórakozni? – tessék, mi ezt biztosítjuk számotokra (a magunk módján) – lehetne ez a jelszava a Katona alkotógárdájának is, a rendezővel az élen. A szerzőtől nem voltak idegenek az aktuálpolitikai utalások, bár ezeket nem kifejezetten a vígjátékaiba rejtette, témaválasztásaival is gyakran véleményezte az uralkodó döntéseit, így valószínűleg, ha láthatta volna darabjának ezt a kiforgatott-átalakított mai közegbe helyezett változatát nem protestálna, sőt támogatná a kezdeményezést.

A leglényegesebb változtatás maga az új szöveg, amelyet Nádasdy Ádám fordításából készített Závada Péter és valószínűleg némi beleszólása Radnai Annamária dramaturgnak is lehetett. Néhány jelenet is helyet változtatott, lerövidült, egészen az a benyomásunk, hogy az alkotókat eredeti formájában már nem érdekli a mű színpadra állítása, alapanyagként használják arra, hogy saját, kissé nyomott közérzetü(n)kről beszéljenek. Mintha nekik (nekünk) is sürgősen szükséges lenne egy komfortosan felszerelt ardennes-i erdőre, ahol jó társaságban kellemesen együtt depressziózhatnánk és tetszés szerint kesereghetnénk akár a politikusok gazemberségén, vagy siránkozhatnánk reménytelen szerelmünk miatt. (Lehet választani, hogy kit mi zavar jobban.) Van is ez az erdő, meg nincs is, ez a benyomásunk. De ha van, előbb-utóbb ide is utánunk jön mindaz, ami elől menekülnénk – ez a baj csupán.

Závada Péter szövege tűzijátékhoz hasonlít, tele van szellemességekkel, sziporkákkal, amelyek Shakespeare-től nem voltak idegenek, ráadásul minden poén a mai életünkből vett, és így kerülnek a darabba a Mc Donalds egyes termékei, új szavak, amelyek tíz éve még sehol sem voltak és a mai magyar kulturális élet személyiségei (pl. Gothár Péter, Varró Dani) is. Ezek a szófordulatok, hasonlatok mindig váratlanul érnek minket és ugyan nem hatnak természetesen, mert ember nem használna ilyen kifejezéseket ilyen sűrűséggel, még Parti Nagy Lajos sem, de felélénkítenek minket és nevetünk rajta. Erősítik az előadás játék mivoltát. Színházban vagyunk, a szereplők sok gesztusa, kiszólása nem akarja ezt elfedni, sőt a szöveg maga is ezt erősíti fel.

Miután az előadás első percei lemennek, kiszól Dankó István és megerősít minket abban, hogy „igen, ez ilyen lesz”. Az előadás két órája (szünet nélkül) végig így folyik le, de a szóviccek ránk ömlesztését képi poénok is kiegészítik (tervező: Horváth Jenny), emlékezetes lesz a színészekből verbuvált "kecske-nyáj" mellett a hatalmas elejtett plüss-szarvas (Kozma Andrea és Kovács Tamás munkája), illetve sokat számít a színészek által létrehozott élő zene is. Jó, hogy vannak színészek, akik tudnak hangszeren játszani, lásd Hegymegi Máté, vagy Keresztes Tamás, utóbbiról más előadásokban is kiderült már, hogy jól zongorázik, erre most is esélye volt, sőt ő állította össze az előadás teljes zenei anyagát is.

Éppen az átalakítások miatt azoknak is ajánlható ez, akik már sokszor látták a darabot és annyira nincsenek kiéhezve egy ennedik Ahogy tetszikre. (Engem sem a darab vonzott be, sőt, a társulat munkája és nem utolsósorban a rendező érdekelt.)

Az előadás jobbnál jobb színészegyéniségeire áttérve most már:

Nagyon örültem, hogy Újlaki Dénes játszott az előadásban, aki a Katona alapító tagja és az utóbbi időben nemigen láttam semmiben. (A mi osztályunkban és a Minden jó-ban nézhető, utóbbi még mindig kimaradt nekem.) Erőteljes színpadi jelenléte éppen úgy emeli az előadást, ahogy ezt 1985 óta megszoktam. Most sincs hosszú szövege, de amikor viszont színen van, mindig magára vonzza a figyelmünket. Rajta kívül mindenki más jóval fiatalabb, bár legalább két színészgenerációhoz tartoznak.

Kocsis Gergely megkapja mindkét herceget, az elűzöttet és a zsarnokot is. Ez dramaturgiailag nagyszerű megoldás, hiszen látjuk, hogy a hatalomváltás esetleges (végül visszakapja az száműzött a trónt, ez talán e mű esetében nem számít spoilernek). Látunk egy üresfejű diktátort és egy gyenge, peremre szorult szerencsétlent, aki nem tűnik alkalmasnak irányító szerep betöltésére. Ezzel is kezdhetünk valamit.

Fekete Ernő a legnagyobb természetességgel mondja el a Szabó Lőrinc klasszikus fordításából megőrzött monológot, amely a darab legismertebb része ("Színház az egész világ"), kellően depressziós, a szerző szándékának megfelelően alapállapota az elégedetlenség, így nem csodálkozunk, hogy mindig a vesztes oldalán áll. Magunkra ismerhetünk benne.

A legdominánsabb szereplők egyike Borbély Alexandra, aki Rosalindaként a zárszót is mondja. A modernizált szöveg ellenére a szerep lényege most is megmaradt, bár érezni a poénok által keletkezett idézőjelet. Ez a lány kemény és határozott, sőt még annál is erősebbnek akar látszani mikor férfiruhát húz, a nagyjelenetben, amikor Orlandóval udvaroltat magának, ez a határozottság talán túl sok is lesz, egy ideig attól kell tartanunk, hogy szerelmese mégsem fogja jól bírni a kiképzést és megfut. (Ha realista lenne a mű, akkor valószínűleg ez történne, de ha az lenne, az egész jelenet nem is történne meg.)

Tasnádi Bence Orlandóként illik ehhez a Rosalindához (ameddig rendesen meg nem ismerkednek addig biztosan jól ki is jönnek majd), és a két napja látott figurájához (lsd. A nők iskolája) hasonlóan most is lánglelkű szerelmes, aki nem a fák kérgébe vési verseit, hanem papírhalommal árasztja el az egész erdőt, pontosabban az egész színpadot, majd a nézőtér elejét is. (Shakespeare szonettjei vannak a lapokra nyomtatva, amelyekkel végül minket is megszórnak.) Érezni az általa megformált vonzó fiatalemberen nemcsak azt, hogy mennyire szerelmes, de azt is, hogy még alapvetően bízik az életben. Ami azt illeti, a száműzetés nem tölti el létbizonytalansággal Rosalindát sem, kevéssé zavarja meg kedélyállapotát. Játéknak érezzük az egészet, úgy tűnik, hogy szinte egészen mindegy is, hol vagyunk. Nekik a szerelem a fontos, nem látnak más esélyt, amellyel az unalmat elűzhetnék – derül ki a szövegből direkt módon is. Ez nem hangzik annyira jól, lássuk be. A szerelem, mint a fiatalok pótcselekvése? Jó kis perspektíva.

Pálos Hanna szívbéli barátnőjét-unokatestvérét tűzön-vízen át követő Céliaként kevésbé szerencsés, neki nem jut pár, viszont végig kell néznie, miként lesz Rosalindából boldog menyasszony, miközben egy másik nő is beleszeret, vele viszont nem foglalkozik senki. Átérezzük fájdalmát, és csak reménykedünk, hogy nem sokáig lesz magányos.

Ami azt illeti, szemlélve a kialakult párokat és a kapcsolatok felületességét, annyira nem is vagyunk biztosak, hogy rosszabbul járnak azok, akik egyedül maradtak. Sem a szerző, sem a Kamra előadásának alkotói nem tettek bele túl nagy energiákat abba, hogy reményteljesnek, tartalmasnak, hosszú távon is működőképesnek mutassák be akár az említett főszereplők, akár a két nagyon eltérő személyiségű és egymáshoz végképp nem illő „pásztor” - a szerethetően ostoba Dankó István és a hatásosan szépelgő Ónodi Eszter-, vagy a most is nagyon karakteres Keresztes Tamás által megjelenített udvari bolond és választottja, a kevés szövegű, de emlékezetesen fanyar Kiss Eszter kapcsolatát.Tudják, hogy a közönség eredendően vágyik a happy endre, mindenáron azt szeretné, ha legalább a színházban egymást szerető emberpárokat nézhetnénk, ilyen darabokra fizetnek be a legszívesebben, így azt is joggal feltételezik, hogyha a keretek adottak, majd mi befektetjük a hiányzó energiákat és elképzeljük, hogy ezek a valóban esetlegesen létrehozott párok boldogan éltek, míg meg nem haltak. Aki hinni akar benne, az majd túllendül az előadás finoman kidolgozott jelzésrendszerén és nézheti a látottakat rózsaszínű szemüvegen át, amennyiben vitt magával. (A Katonában ilyet nem lehet kölcsönözni, még két órára sem. Ahhoz másik színházat kell választani, nincs mese.)

Címkék: Katona Fekete Ernő Keresztes Tamás Ahogy tetszik Tasnádi Bence Ónodi Eszter Nádasdy Ádám Závada Péter Kamra Borbély Alexandra Dankó István Kocsis Gergely Pálos Hanna Kiss Eszter Újlaki Dénes Radnai Annamária Hegymegi Máté Kovács D. Dániel Horváth Jenny

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr5811790231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.