Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Néha sikerülni látszik a lehetetlen, bár ha túl sok mindent akar az ember, akkor csak félig-meddig. A tegnap estémre ez kevésbé volt igaz, mert csak ezt a komédiát akartam látni, viszont arra az egész évados törekvésemre, hogy a prózai színházat és az operai évadot is egyformán tudjam követni, már egyértelműen. Éppen tegnap számoltam össze, hogy csak 94 prózai előadás jutott 140 operára, a 33 operaházi bemutató hatására felborult az egyensúly, amely – a jövő évi műsor ismeretében – kétségtelenül vissza fog állni. De éppen ez az adat serkentett arra, hogy még most igyekezzek szépíteni és legyen szó még az évad legutolsó pillanataiban is néhány nem-operáról.

Az Orlai Produkció színlapja nagyon informatív, kiderül róla minden, ami alapján valaki el tudja dönteni, hogy Pelsőczy Réka rendezése neki való-e vagy sem. A nézőtér a meleg és az EB ellenére is tele volt, és a közönség visszajelzése is azt mutatta, hogy nagyjából azok az emberek mentek oda, akiknek a hatvanas évek retro hangulatát idéző Goldoni komédia átiratra (szerző: Richard Bean, fordító: Zöldi Gergely), amely inkább bohózatnak érződött, tegnap este valóban szüksége volt.

Goldoni darabját először 1985 tavaszán láttam Miskolcon Csiszár Imre rendezésében. Szirtes Gábor volt Truffaldino és ugyan hagyott erős emlékképeket az előadás, különösen a címszereplő bravúr-jelenete maradt meg, amint mindkét gazdáját igyekszik egyszerre kiszolgálni, de azóta hiába néztem meg a milánói Piccolo Teatro vendégjátékát is (2003-ban), sőt sokat foglalkoztam az olasz szaknak (és Török Tamarának) köszönhetően Goldonival is, nem tudtam megszeretni sem ezt a művet, sem a commedia dell`art stílusára emlékeztető más darabokat sem. Éppen emiatt a régebbi keletű ódzkodás miatt nemigen hibáztathatom a rendezőt, hogy miért nem varázsolt el ezzel az előadással. (Éreztem, hogy lesznek problémáim a stílusával, ugyanakkor a szereplők listáját is elolvastam és kíváncsi voltam, hogy egy ilyen jellegű vígjátékban mihez kezd például Lovas Rozi...)

Ez az előadás ugyan valóban a hatvanas évekbeli Brightonba helyezi a történetet, és így a közeg már nem Goldonié, de az előadás jellege hasonló, bőven lehet benne improvizáció is, Nagy Dániel Viktor játéka mindenesetre ezt a benyomást kelti. Vannak benne rosszabbul és jobban sikerült mozzanatok is, de feltétlenül látszik, hogy a művész hatalmas energiákkal van jelen és ami még fontosabb, szerethető.

A színészek egy része valószínűleg azért került az előadásba, mert tudnak zenélni is, gitározni illetve dobolni. A zenei betétek mindig szerencsésen hatnak, bár ez esetben be kell ismernem, hogy az elhangzott számok döntő többségét nem ismertem, akár lehettek újonnan írottak is, de lehet, hogy ezzel most csak annyi derült ki, hogy a hatvanas évek Beatles közeli zenei világában sem vagyok járatos.Tényleg nem vagyok, csak a Beatlest hallgattam sokat egyetemista lakótársam mániájának köszönhetően. (A Bekvart és Szabó G. Hunor játszott, zenei vezető Wagner Puskás Péter, ez tudható a színlapról.)

A cselekmény leírását kihagyom most is, komédiáról van szó, félreértés az alapja, amely kisimul fél tízre, bár mintha az egyik szereplő által elkövetett gyilkosságon túlságosan könnyedén lépnének túl. Lehet, hogy jobb lett volna némi plusz dramaturgiai csavarral azt a hullát ténylegesen is feltámasztani. De beláthatjuk, ebben a közegben tényleg mindegy, lazán bonyolódik le minden.

A színészekről érdemes leginkább megemlékezni, akik ebben az intenzív komédiában teljes odaadással játszanak, remélhetőleg élvezettel is, bár a szöveget nem mindig éreztem természetesnek és jól mondhatónak, egyes poénokat erőltetettnek éreztem, mi tagadás, de voltak olyanok, amelyeket nem.

Lukáts Andor kettős szerepben van jelen, a süket pincér inkább vígjátéki figura, mint a Goldonitól átvett apa, aki a saját maga akarja a lánya jövendőbelijét kiválasztani. Érdekes Friedenthal Zoltánt nagy parókával bohózati szerepben nézni, nem a megszokott közege ez, de jót tesz az előadásnak. Lovas Rozi szinte végig férfi ruhába öltözött nő, eszembe jutott, hogy megnézném a Vízkeresztben is, talán az még jobban is állna neki. Elmondható, hogy amit lehet, mindketten kihozzák a helyzetből, bár nemigen lehet őket egy párként elképzelni, de együtt nem is igen vannak jelen.

Nekem a leghitelesebbnek Rujder Vivien tűnt, aki ugyan abban a veszélyben forog már egy ideje, hogy előbb-utóbb beskatulyázzák a „szép, de nagyon buta” lány szerepkörbe, viszont minden pillanatban egészen őszintének tűnt, nem karikatúrát játszott, míg Fodor Annamária igen, aki egy ideje ugyanebben a skatulyában létezik, és túljátssza a szerepet (ahogy a commedia dell`arté-hoz ez passzol is). Mindenesetre legalább nem egyformák.

Máté Zsolt üde színfolt az előadásban, aki az angol királynő másolataként néha bejön, ránk néz és kimegy. Megjegyezhető, és ez is utal arra, amire Nagy Dániel Viktor sokszor: színházban vagyunk és mindez játék.

Ennyi. Játék, szóviccek halmaza, könnyű szórakozás az, amit ígérnek. Zenés komédia. Aki ezt szereti és nem is akar többet egy színházi estétől, annak ott a helye a Belvárosiban, vagy akárhol máshol, ahova ezt az Orlai Produkció elviszi.

Címkék: Nagy Dániel Viktor Belvárosi Színház Lukáts Andor Máthé Zsolt Orlai Tibor Friedenthal Zoltán Pelsőczy Réka Zöldi Gergely Lovas Rozi Rujder Vivien Egy fenékkel két lovat Bekvart

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr918844544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.