Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Immár ötödik napja tombol a Shakespeare fesztivál, volt már Tündérkirálynő-koncert, Szokolay-féle Hamlet, tegnap  A vihar bemutató és a mai napon délelőtt Falstaff, este Macbeth/West Side Story a menü. Néhány szólista van olyan szerencsés (a zenekari és énekkari tagokon túl, akik mintha non-stop üzemmódban dolgoznának), hogy több előadásban is már megmutathatta magát már, de még június 2-ig tart a programsorozat, a harmadán ha túl vagyunk. Ma délelőtt az Erkel Színházban a Falstaff második előadása volt műsoron, a címszerepben a világ jelenleg talán legaktívabb Falstaffjával, aki már több, mint háromszáz alkalommal bújt  Sir John szerepébe.

A  Vajdahunyad bérlet tulajdonosai részesültek abban a szerencsében, hogy Ambrogio Maestrit láthatták. Az énekes 15 éve kezdte a pályáját, 31 évesen, és már rögtön ezzel a szereppel debütált (a milánói Scalában), amelyet mások a karrierjük záró szakaszában tanulnak be. Számomra emlékezetes legutóbbi vendégszereplése is, Scarpiája az előző évad szeptemberének végén. Éppen azon a napon hoztam egy hosszú távra  kiható rossz döntést, amely persze lényegesebb volt, mint egy akármilyen operaelőadás, ugyanakkor bár némileg ehhez kapcsolódva, de mégis megmaradt az olasz énekes formátumos alakításának kifejezetten jó emlékképe. Már annak az előadásnak kapcsán is a nemzetközi operaéletben jártas ismerőseim Ambrogio Maestri bámulatos Falstaffjáról beszéltek, és emiatt harangoztam be ezt a két májusi előadást az idei évadról tavaly írt ismertetőmben.

Arnaud Bernard rendezését egy hónappal később láttam, mint az említett Toscát, és a rendezés legfontosabb vonásait részleteztem egy bejegyzésben is. (Ez a mostani annak a kiegészítése, igyekszem nem ismételni magam.) Újraolvasva megállapítottam, hogy ez a bizonyos Scarpia alakítás volt olyan erős, hogy már akkor is megemlítettem Ambrogio Maestrit és elképzeltem, hogy vele milyen lenne a rendezés. Valami miatt azt hittem, hogy az ő esetében eltekintenének az ormótlan hastöméstől legalább. Meggyőződésem volt és maradt, hogy erősebb lenne a figura, ha a rendező nem akarta volna ennyire eltúlozni, de ma délelőtt már az előadás elején kiderült, hogy az énekes kisugárzása van olyan rendkívül erős, annyira belső meggyőződéssel énekel még megaláztatása után is saját rendkívüliségéről, hogy képes karikatúraszerű maszkja ellenére is elhitetni, hogy valóban jóval különb az átlagnál, középszerű környezeténél. Ha ez nem így lenne, akkor nem is lenne szükség arra, hogy ilyen hatalmas apparátussal torolják meg udvarlási kísérletét....

Sir John számomra elsősorban tragikus figura, aki nem veszi észre az idő múlását és még mindig olyannak látja magát, amilyen fénykorában akár lehetett is, a nők bálványának. Az operában múltjáról nem derül ki semmi, de ilyen magabiztosság hátterében nyilván egykori sikerek állhattak csak.

Az előadást hallgatva az is felmerült bennem, hogy nem volt szerencsés áthozni az előadást az Erkelbe, a díszlet jellege mintha nem kedvezne az akusztikának, a hátul (a konyhában) éneklők kevésbé jól hallatszanak. A címszereplő megszólalásaira, amelyeket egyébként szinte kivétel nélkül a színpad elejére rendezett Arnaud Bernard, ez persze nem volt igaz. Ambrogio Maestri átlagosan dupla hangerővel szól, mint bárki más, ő egyszer sem volt túl halk. Persze ehhez a hatalmas testhez egy ilyen hatalmas hang is illik. Az általa játszott Falstaff helyenként valóban lehengerel minket, különösen a szólóival.

Ahogy két éve is, most is legjobban azokat a páros jeleneteket szerettem, amikor a Mrs. Quicklyt éneklő Wiedemann Bernadettel látható, aki nőiességével meggyőzően képes lehengerelni és átverni a címszereplőt, aki ugyan saját önhittsége miatt esik csapdába, mégis megsajnáljuk.

A női szakaszból az általam látott és méltatott előadásból Gál Erika és Fodor Beatrix is megmaradt, mindketten hozzák is saját megszokott magas minőségüket (utóbbit nézve már időnként bevillant, hogy milyen jó lesz végre újra hallani a Figaróban is, mégpedig már holnap!), viszont Nanetta szerepében Keszei Bori énekelt. Jól beleillett a csapatba, érezni lehetett, hogy ez a négy nő nagyon összetart és bármire képesek így együtt. Lazának tűntek - mezei nézőnek feltétlenül - a kvartettek, bár ahhoz, hogy ez így szóljon - ráadásul néha a férfiak kvintettjével egy időben - kellett némi gyakorlás.

Balczó Péter maradt Fentonként Nanetta szerelmese, aki tegnap még Mirandáért lelkesedett A viharban, ilyen a hősszerelmes tenor sorsa, eléggé hasonló a két szerep jellege, nem mondható el, hogy színészileg nagyon nagy lenne a két feladat közötti különbség. Nekem nem látszik annyira ideálisnak, hogy valaki vetésforgószerűen ezt a két szerepet váltogatja nap, mint nap, de megfelelő technikával feltehetően képes lehet egy énekes arra, hogy megőrizze a hangját ilyen periódusokban is, amikor jobban igénybe van véve. Az, hogy ennek vannak-e hosszú távú hátrányai, lehet-e csúcsminőséget énekelni naponta, döntsék el azok, akik szakemberek - én igyekszem nyugodtan tudomásul venni, hogy ez a helyzet, nem kiegyenlített módon hasznosítják az énekeseket.

Dr. Cajus, a riválisa szerepében, amely viszont színészileg hálásabb feladat (énekesileg is? - fogalmam sincs, meglehet)  Megyesi Zoltánt láthattam, akit most is, mint az elmúlt tíz év során mindig nagyon szerettem, mert az alakításán - a szerep volumenétől függetlenül - azt érzem mindig, hogy egészen beleteszi magát, szívvel-lélekkel és figurái különösen életszerűek. Ilyen ez a doktor is, kicsit fontoskodó, túlságosan nem ellenszenves. Pórul jár ő is, hiába, nem tanácsos valakinek egy másik emberre a szerelmét ráerőltetni. (Csütörtökön még sírásó volt a Hamletben, holnap pedig Basilio a Figaróban.)

A történet vesztesei közé tartozik a Falstaff által célba vett egyik nő férje, Ford is. Nehogy unatkozzunk, ő is tervet kovácsol hűtlennek hitt felesége leleplezésére, de kevésbé ügyes. Gunyong Na már idén egyszer az Opera vendége volt, mégpedig az Andrea Chenier-ben, jó ebben a szerepben is, jó a hangja is, de mintha kevésbé árnyalná a szerepét, mint emlékeim szerint az előadás korábbi Fordja, Kelemen Zoltán tette. Természetesen értem, hogy az Operaház minél szélesebb választékot akar felkínálni nekünk, variálja a szereposztást, hogy a törzsközönség többször is nézze meg a darabokat, esetleg a vendégek miatt is, sőt akár az is szempont lehet, hogy minél több művész kaphasson méltó feladatot. Ugyanakkor számomra erősen kérdéses, hogy két előadás miatt érdemes-e új szereplőt beszerezni, ami feltétlenül a régiek helyzetét is erősen megnehezíti, túl sok az együttes a darabban ahhoz, hogy kevés próbával is tető alá lehessen hozni egy ilyen felújítást. (A címszereplő esetén ezt kevésbé firtatnám, éppen az illető egészen különleges kvalitásai miatt.)

Az említetteken túl - ahogy a tegnapi A vihar-bejegyzésemben is - a két alkoholistát a végére hagytam. Szerekován János (Bardolf) "új motoros", illik hozzá a szerep és a sisak is, rengeteget ütik-rúgják, egy érintésre eldől az első felvonásban, de aztán mintha a végére már kijózanodna. Annyira nem tűnik indokoltnak átállása gazdája ellenségeihez, de nem vonjuk kétségbe, hogy ilyen az emberi természet, nem hűséges.

Gábor Géza tegnap játszott utoljára alkoholistát, de éppen ezáltal, A vihar után látva, megállapíthatjuk, hogy iszákos és iszákos között óriási különbség van. Ebben a rendezésben hihetetlenül túlmozgásos, aki szintén összecsuklik, ahányszor hozzányúlnak, ráadásul Ambrogio Maestri mellett állva megkapjuk azt a cingár figurát tőle is, amilyennek a Pistolokat be szokták mutatni. Lehet, hogy ezért kellett a hastömés Falstaffnak, hogy ez a hatás megteremtődjön.

Az előadást Kocsár Balázs vezényelte, aki főzeneigazgatóként állandóan jelen van valamelyik előadásban, és ha aktívan nem is, sokszor nézőként követi az eseményeket.

Összességében "várakozáson felüli" volt ez az előadás, lebontotta a korábbi ellenérzéseimet a művel kapcsolatban. Láttam egy IGAZI Falstaffot, jól eljátszott mellékszereplőkkel. Zenés színház volt ez is, akár a tegnapi Vihar. Örülök, hogy nézhettem.

 

Címkék: Opera Erkel Színház Fodor Beatrix Gábor Géza Wiedemann Bernadett Megyesi Zoltán Balczó Péter Keszei Bori Gál Erika Kocsár Balázs Szerekován János Ambrogio Maestri Arnaud Bernard Gunyong Na

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr658738492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.