Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A Rózsavölgyi Szalon többször fog bele kockázatos vállalkozásba, mint nem. Alig van olyan előadásuk, amelyiknek a sikeressége előre biztosra vehető. Hol bevállalnak ismeretlen szerzőt, hol a színészek nem tartoznak a legnevesebbek közé, hol pedig a darab témája olyan, amely nem minden mezei nézőt inspirálna arra, hogy az óriási pesti színházi kínálatból éppen azt válassza. Jelen esetben a kevésbé közismert K.V. társulat bemutatóját láthattuk.

Nagyon kellemes nyolcvan percet töltöttem a színházban, amely éppúgy alkalmas lehetne arra is, hogy valaki a barátaival találkozzon itt és meghosszabbítsák ezt az időt, beszélgetéssel. Azt hiszem, hogy akik Yasmina Reza darabjára jegyet váltanak, hasonlóképpen jól fogják magukat érezni és nem lesznek csalódottak.

A francia írónőnek eddig nálunk a Művészet című darabja keltette a legnagyobb feltűnést, amelyet a Katonában játszott három kiváló színész, Ascher Tamás rendezésében. Az egész előadás alatt egy fehér alapon fehér kép megítéléséről folytatottak beszélgetést a szereplők, de volt ez olyan érdekes, hogy az előadás évekig ment hatalmas sikerrel, miközben néhány kritikában a Katona elbulvárosodásának veszélyét emlegették. Amint látszik, a Katona ettől nem omlott össze, műsorát végignézve jó messze van a bulvárszínháztól, viszont a szerző neve bekerült a köztudatba. Ennél jóval rövidebb szériát futott be a Vígszínházban Az öldöklés istene, amely két házaspár beszélgetését mutatta be. Yasmina Reza azt gondolhatja, amit ebben a darabban is mond az egyik szereplője: „egy házaspár magánélete nagyon izgató tud lenni”, ezért is választja ezt a témát gyakran.

Az „Egy élet háromszor”-ban ugyanazt a jelenetet láthatjuk háromszor egymás után, más-más beállításban. (Volt már itt egy hasonló előadás, Nádas Péter regényéből, az már Balikó Tamás halála miatt lekerült a műsorról.)

A három beállítás részletei a lényegesek, nem egyszer előfordul, hogy ugyanarra a jelenetre ahány szemtanú van, annyiféleképpen emlékszik vissza, úgy ahogy neki kedvező.

Én nagyon élveztem mindhárom beállítást, és csak az a kérdés vetődött fel bennem, hogy mivel négy szereplője volt a jelenetnek, miért nem készített el egy negyediket is a szerző. Az első jelenet a leghosszabb, mintegy harminc perc, a másik kettő húsz-húsz. Látszik, hogy melyikben éppen kinek a szemszögéből nézzük a történéseket, különösen a talán legkiemeltebb férfi bemutatásában érezhetünk jelentős különbségeket. Scherer Péter egy karrierben reménykedő, meghunyászkodó alkatú férfi, aki otthon és a hierarchiában fölötte állóval szemben sem tudja érvényesíteni saját akaratát. Az egyik változatban mintha mégsem lenne ennyire puhány – valószínűleg abban, amelyik az ő emlékeiben él a történtekről. Az előadásban van egy igazi nagyjelenete, amelyben (mentségére legyen mondva, részegen) beleiszik az egyik néző kávéjába, illetve egy másik vizesüvegébe. A Rózsavölgyi intim terében ez a maximum, amire vágyhat egy néző – tőle eleve alig egy-két méterre beszélgetnek a színészek végig, úgy érezzük magunkat, mintha mi is benne lennénk a történetben és erre még tovább tudják fokozni az intimitást. Nem akarok spoilerezni, nem fogok csak néhány részletre kitérni, de ketten is figyelmeztettek, hogy ez akkora jelenet, nehogy kihagyjam a megemlítését. Nem írom le, hogy hova kell ülni, hogy valaki ennyire bevonódjon az előadásba, mert kinézem a színészből, hogy később még akár improvizálhat is és eljuthat a színpadtól távolabbi asztalokig is. A színész egyébként is nagyszerűen improvizál, az előadásba belekonduló harangozást is megemlíti a szövegben…

Van persze néző, aki eléri, hogy foglalkozzanak vele. A sajtóbemutatón egy mobiltelefon birtokos néni nem tudta előadás előtt a telefonját kikapcsolni, így Terhes Sándor megnyugtatta, hogy megvárják, amíg sikerül egy nézőtársnak ezt a műveletet végrehajtania. (Ez a figyelmetlenség annyira mindennapos, hogy ritka az az előadás, amelyikbe nem szól bele egy mobil, a Rózsavölgyiben is hiába mondja be Hirtling István nagyon kellemes hangja, hogy a néhai szalonkultúrának nem része a telefon.)

A három jelenetben elég sok részlet variálódik. Másként látszik a két házaspár, a házigazdák (Száger Zsuzsanna és Scherer Péter), illetve a vendégségbe érkezők (Urbanovits Krisztina és Terhes Sándor) egymás közti kapcsolata, illetve még az is kérdéses, hogy a vendéglátók vagy a vendégek nézték el a látogatás napját és találkoztak így a kitűzött időpont előtt egy nappal. A vendéglátó Zsuzsa és a férj pártfogójának, Sándornak a kapcsolata mindhárom részben más-más színezetet nyer, illetve másként hat a vendég bejelentése is (megjelent egy tanulmány éppen aznap, arról a témáról, amelyet Péter évek óta kutat és egy hónappal van a publikáció előtt).

Az előadás felhívja a figyelmet arra, hogy minden másként is nézhető, sőt talán arra is, hogy minden helyzetet másként is átélhetnénk. Talán nem is az életünk konkrét tényei számítanának, hanem a hozzá való viszonyulásunk. Vannak tételmondatok a műben, amelyek szándékosan, tanulságnak vannak szánva, nem nehéz őket észrevenni („az ember mindent tönkretesz, saját magát is”).

Az előadás színjáték, a játék az amit ebből külön is aláhúznék. A négy színész nagy kedvvel és a legnagyobb természetességgel mutatja meg nekünk néha ugyanazokat a mondatokat más-más hangsúllyal. Ördög Tamás rendezése „az észrevehetetlen” típusba tartozik, azaz elég spontánnak tűnnek a helyzetek, semmiképp nem erőltetettnek. Néha eszembe jutott, hogy Terhes Sándornak ugyan valóban a sajtos rúd és a macskanyelv-e a kedvenc csemegéje, erősen remélem, hogy igen, ha annyira túl sokat nem is, de eleget ehet belőle.

A nézők minden bizonnyal szeretni fogják az előadást, mert számukra is ismerős helyzetek köszönnek vissza, lesz összehasonlítási alapja sokaknak arról, hogyan boldogulunk például a gyerekek fektetésével. Nem egyszer átérezzük ilyenkor, hogy „az egész rendszer összeomlott”.

Nem biztos, hogy a néző valamelyik szereplő szavait kiragadva azt fogja mondani az előadás után, hogy „ez életem legszebb estéje”, viszont vele szemben mégis kellemesen fogja magát érezni és amennyiben sikerül párhuzamot is vonnia a saját életével, még az is lehet, hogy valamit tanul is a látottakból. A szerzőnek ez is a leplezetlen szándéka, az előadás záró mondataiból is világos. Kiderülhet, hogy a világ, amelyik az ajtónk mögött van nagyon is hasonló ehhez, amit a színpadon nézhettünk...

Címkék: Scherer Péter Rózsavölgyi Szalon Ördög Tamás Urbanovits Krisztina Terhes Sándor Száger Zsuzsanna Egy élet háromszor

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr158659726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.