Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Az előadás napján veszett oda egy készre írt bejegyzésem (A Bernhardi-ügy). Azóta újraírtam és az élet kárpótolt a jelentős időveszteségért, többek között éppen ezzel a gödöllői kastély barokk színházában tartott vígoperával. Az Operaházon kívül tartott bemutató a sikertörténetek közé tartozik: Toronykőy Attila rendezése azt adja, amit ígért: két és fél óra kellemes szórakozást, jó énekesekkel.

Haydn Goldoni szövegkönyvét használta az 1777-ben tartott bemutatóhoz. A művet meghallgatva nehezen értjük, hogy miért kellett eltelni annyi évnek 1932-ig, amíg újra elővették. A színházi adattár mindössze három magyarországi rendezést említ (1970 - Fertőrákosi Barlangszínház, 1992 - Budapesti Kamaraopera, 2001- Eger), viszont e három színlapon igazán jó neveket lehet kiszúrni, többek között Kalmár Magda, Tóth János,  Kolonits Klára, Schöck Atala és Miklósa Erika is kipróbálhatta, hogy milyen az élet a Holdon. (Sokat mondó, hogy mikor milyen sorrendben említik meg a szereplők neveit, de ezt most hagyjuk.)

Jelenleg a legfiatalabb énekes-generáció kapja a lehetőséget. Négy olyan név szerepel a színlapon, akikkel kapcsolatban csak jó tapasztalatom volt előzőleg, így miattuk mentem Gödöllőre. (Mostanában elvétve fordul elő, hogy rendező miatt mennék operát nézni. Ugyan Toronykőy Attila vitte színre az egyik kedvenc operaházi előadásomat, a Pomádét, de a valaha megírt legnépszerűbb bejegyzésem témáját, a Parázsfuvolácskát is, amelynek éppen a rendezői szemléletével minden erőfeszítésem ellenére sem sikerült azonosulni három megtekintés ellenére sem. Így vele kapcsolatban a "bármi lehet" állásponton voltam.)

A gödöllői kastély 92 fő befogadására alkalmas színházterme nagyon alkalmas közege ennek az operának, amely Esterházy Miklós herceg esküvőjén is hasonló közegben szólalhatott meg először. A színpadnyílás megközelítőleg 5 méter széles, így ugyan csak néhány kulissza helyezhető el az apró színpadon mindössze, de éppen jó egy ilyen kevés szereplős (11 fő) kamaraopera bemutatására. Juhász Katalin díszlet- és jelmeztervező három találó és egymástól viszont markánsan eltérő hátteret tervezett.

Én arról, hogy egyáltalán létezik ez az opera a március elején tartott sajtótájékoztatón értesültem és a szereposztást megnézve már azonnal be is jelöltem magamnak, mint kötelező programot. Viszont - éppen azért, mert annyira sok az új bemutató és alig tudok ezekkel lépést tartani - fel sem merült bennem, hogy előzetesen tájékozódjak, vagy zenehallgatással készüljek fel.  Az előadás magyar nyelvű volt és a fordító, Csákovics Lajos helyenként szlenges, mai nyelven szóló szövege működőképesnek is bizonyult és ha nem is minden részletében érthető, de a mondatok döntő többsége eljut hozzánk és még nevetni is lehet a poénokon.

Az események centrumában a szopránok, tenorok és kontratenor által behálózott, átvert szerencsétlen basszista áll, aki naiv és jószívű, sőt szerethető. ((Jó ez, amikor elvileg őt fogják kigúnyolni, nekünk meg szórakozni kellene ezen? - Sajnos én a hasonló daraboknál mindig együtt szoktam érezni a meghurcolt illetővel, nem tudok szívből nevetni.)) Látjuk, hogy nem szereti, ha felnőtt lánykái az utcán császkálnak gyanús alakokkal, de ezt megértjük és vele érzünk. Tombol benne a tudásvágy - nem tudjuk megvetni azért, hogy egy általa csillagásznak hitt illetőtől azt akarja megtudni, hogy mi van a Holdon.

Kiss András, aki eddig ilyen volumenű szerepet a pesti Operaháztól még nem kapott, most bizonyítja, hogy képes arra, hogy egy egész estés előadás főszerepét is eljátssza. Le tudja a figyelmünket kötni. Szereplőként ugyan nem lesz része túl nagy boldogságban, sőt odáig jut, hogy még a mellőle elcsábított szobalánynak is adni fog hozományt, viszont énekesként-színészként elmondhatja, hogy sikeresen vette az akadályokat. Ez a Buonafede, ahogy a neve is mondja "jóhiszemű", fel sem tételezi, hogy valaki becsapná - hiába nyúlt hosszúra az élete, nem tanult belőle annyit, hogy észrevegye, néhány ember hazudni is szokott. A csillagászat iránti érdeklődése oly igen nagy, hogy még az arcára is a Holdat festette a sminkes több példányban is és ez a vonzalma a környezetére is kivetül: a kezdő képben a különböző csillagképek rajzait látjuk a kulisszákon is. Eleinte saját közegében az ál-csillagásszal beszélget, majd lányaival, de már ekkor eszünkbe jut róla, hogy olyan, mint egy nagyra nőtt óvodás.

Úgy néz ki, hogy a rendezőnek is hasonló értelmezés juthatott eszébe a szerepről, mert amikor a második részben Buonafede és környezete a Holdba repül, egy játszóház (kék, piros és sárga labdákkal) jelenik meg. Ebben a közegben is nagyon otthonosan mozog, overálljában lendkerekes autóval játszik. Ahogy az első részben elhitte, hogy holdbéli emberek jeleneteit láthatja a távcsővel, most kevés tiltakozás után aláveti magát a holdbéli császár akaratának, még a szobalányát is átengedi neki. Az alakítás fő eleme ez a hiszékenység, ugyanakkor mivel elhiteti velünk nézőkkel, hogy szerelmes a szobalányába és valódinak tűnik az a félelem is, amelyet az elvesztésének a gondolata vált ki belőle - ugyanakkor pedig nem tűnik igazinak az a szerelem, amely a szobalányt és kiválasztottját fűzi össze -  ezt a mindenki által átvert és kigúnyolt alakot kezdtem sajnálni és reménykedtem, hogy a szobalány csak visszapártol hozzá. De nem így történik. Lesz a hétből egy szereplő, aki pár nélkül marad, ha tetszik, ha nem. (Ha belegondolunk, nem annyira szívderítő, hogy az az egyetlen ember nem talál párra, aki egyedül őszinte. De nem kell belegondolni, ez egy vígopera, garantált happy enddel.)

Kiss András egyébként basszistához illően érthetően végig tudja énekelni az egész szerepét, amellett, hogy a karakter felépítése is egységes marad, nem zökken ki egy pillanatra sem. Jól él a jó lehetőséggel, amit a műsorterv juttatott neki.

A vígoperákban sosem szokták igazán mélyen indokolni, kidolgozni a szerelmek születését. Rendszerint kész tényként kapja a néző, hogy X szerelmes Z-be, szó nincs arról, hogy bizonyítanák is nekünk, hogy a vonzalom mély és megalapozott. Emiatt a szerelmeseket sokkal hálátlanabb játszani, mert rendszerint csak annyi derül ki róluk, hogy naivak, szépek, szerelmesek, esetenként csalafinták és-vagy fel is lázadnak az atyai akarat ellen. Ebben a Haydn operában sem olyan mélyek és összetettek a karakterek, mint a mindössze 9 évvel későbbi Figaro házasságában, így már az is fegyvertény, ha egy énekes valami egyénit tud belevinni az egysíkú jellemek ábrázolásába. Ehhez kellenek a jó színészek, mert egyébként óhatatlanul is ellaposodhatna az előadás.

Most megfelelő énekes színészeket sikerült minden szerepre találni, akiknek a játékát élvezni lehet és nem mosódik össze Ecclitico Ernestóval, Clarice Flaminiával.

Ecclitico - az ál-csillagász és az átverés értelmi szerzője, Buonafede egyik lányának szerelmese, aki még barátaiból is üzletfelet csinál - Kiss Tivadar személyében emberére akadt. Kiss Tivadar a legapróbb villanást is mindig képes volt személyessé tenni, muszáj figyelni rá, ha színpadon van. Kisebb szerepet, mint amilyen nemrég jutott neki A béke napjában, ugyancsak képes egy nagyságrenddel megnövelni, a figura körvonalait egészen kitölteni. Jó hír, ha egy színlapon ott a neve. Jelen esetben ráadásul övé a második legfontosabb szerep, ő az események fő mozgatója. Jól ismeri az embereket és ebből húz hasznot. "Nem kell távcső, hogy önmagunk meglássuk."- mondja a szerző üzenetét is éppen ő. Túlságosan könnyű dolga van, mint csalóként, mint szerelmesként - minden az ölébe hull, minden kísérlete sikerrel jár. Azt lenne jó tudni, hogy mi lesz a következő projektje, ha már megnősült. Lehet, hogy mégis maradni fog apósával együtt a csillagászatnál, ha már a pénzszerzésre nem kell gondolnia.

Daragó Zoltánt tavaly a Leander és Lensziromban láttam először és kizárólag, nagy benyomást tett rám, mint ahogy rendszerint az a kevés kontratenor, akit volt szerencsém hallani. Nagyon nehezen hiszem el, hogy egy énekesből ilyen hangok tényleg kijöhetnek. Most egy fiatal, vonzó és szerelmes férfit kell játszania, akinek az érzelmeit viszonozzák is, egyedül az apa az, aki valami érthetetlen okból nem akarja lányát hozzáadni. (Igaz, hogy meg sem próbálták rábeszélni erre, csak elméletileg zárkózik el a lányok kiházasításától, de ez Goldonin múlt.) Ernesto szerencsés helyzetben van, mert egy zacskó aranyért a szervezési feladatokat barátja örömmel átvállalja, így neki szinte csak a készbe kell beülnie. Ezzel a hanggal valóban sok egyéb tennivalója nincs, énekel és mi meg csak rácsodálkozunk.

Buonafede két lánya közül a kezdeményezőkészséget, a szókimondó bátorságot inkább Clarice, az ál-csillagász által kiválasztott tűzről pattant leányzó kapja. Ducza Nóra színészetével most szembesültem először, bár ha rendszeresen néztem volna debreceni és szegedi előadásokat az elmúlt öt-hat évben, akkor ezt nem mondhatnám el. (Szerepelt abban a legendás Ruszalkában is, amelyet mindenki emleget nekem, amikor a darabot szóba hozom, de NEM láttam 2009-ben Debrecenben és sajnos még a felvételt sem, ha van egyáltalán.) Van a karakterében némi fanyarság és elhisszük neki, hogy amit kitalál, azt végrehajtja. Ecclitico nem fog mellette unatkozni. Idén ebben az előadásban már nem láthatjátok, de a jövő szerdán ismét műsorra kerülő Farnacében igen, én is akkor nézem ismét.

Zavaros Eszternek, aki Flaminiát, a másik leányzót énekli, aki talán kicsit passzívabb testvérénél, az a különleges specialitása volt eddigi pályakezdő szakaszában, hogy kisebb terjedelmű szerepekben, amelyek néha lényegében egy, esetleg két áriát foglaltak magukba, annyira elbűvölt minket, hogy az előadás végére őt is a főszereplőkkel azonos kategóriában raktároztuk el magunkba. Az az énekes, akinek elsőre megtanuljuk a nevét. De miért is ne kerülnénk a hatása alá valakinek, aki ennyire szép és ennyire jó a hangja is? A hatás most sem maradt el és Flaminiája is elvarázsol minket. Az énekesnő követőinek kifejezetten jó hír, hogy október végétől júniusig, a teljes évadban folyamatosan színpadra lép és nézhető. Ezzel az előadással párhuzamosan Iluska volt a János vitézben, az Erkel következő bemutatójában (Triptichon) ismét ott lesz, majd a Parázsfuvolácska, a Figaro, a Leander sorozatban ugyancsak.

Az ostoba atyán és a négy szerelmesen kívül még egy további szerelmes párt tartott szükségesnek Goldoni vígjátékához. A szimmetria kedvéért az urak mellett látjuk a szolgák szerelmét is - bár jelen esetben nem érezzük a nagy különbséget. ( Ezért ad hozományt szobalányával is Buonafede?) Lisetta szerepében Haris Nadinnak van a színészileg leghálásabb feladata a nők közül és ezt ki is használja, ahogy a darabban Lisetta gazdája hiszékenységét. Az énekes most jutott el az Operaházig, már látható volt a Wertherben és két hét sem telik el, jön számára az Angelica nővér is. Meglátjuk. Ugyan nem hiteti el, hogy valóban beleszeretett Ceccóba, a szolgába, de azt igen, hogy praktikusabbnak tartja, ha hozzá megy feleségül, mint azt, hogy marad szobalány.

Cecco szerepében Ujvári Gergely láthatóan nagy játékkedvvel komédiázik, élvezi a holdbéli császár szerepét. Ekkora volumenű szerepet ő sem kapott még az Operaháztól, bár volt már Roderigo az általam még mindig - 72 megtekintett előadás után is - az évad abszolút mélypontjaként értékelt Otellóban, és lesz még szerepe a Learben, illetve a Figaro-sorozatban is. Van komikus vénája, bízom benne, hogy Basilióként is tetszeni fog.

Ez az előadás most némi optimizmussal töltött el, az előző nap megnézett csodás Poppea után úgy tűnik, hogy az Operaház is képes arra, hogy jó koncepcióval, jól választott szereplőgárdával kiállítson egy élvezetes előadást, igazi zenés színházat. Nem szabad feladni a reményt, bár az évad eddigi bemutatói finoman szólva is ellentmondásos élményt nyújtottak. Most erre tekinthettünk akár kárpótlásként is. Reméljük, hogy lesz belőle még több előadás is a következő évadok folyamán. Én is elmondhatom a főszereplő szavait felhasználva: "minden percét újra élném, oly nagy kedvem volna rá."

 

 

Címkék: Opera Toronykőy Attila Gödöllő Kiss Tivadar Haris Nadin Zavaros Eszter Kiss András Daragó Zoltán Ducza Nóra Élet a Holdon Ujvári Gergely

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr958121630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.