Különleges esemény indokolja, hogy most 648 szó ezen a blogon ne egy konkrét előadásról szóljon, hanem mindössze egy énekesről. Cser Krisztián két nap alatt három opera címszerepében lépett fel, mégpedig premierhelyzetben. Én eddigi színháznéző pályafutásom alatt hasonló mutatványnak még nem voltam tanúja, most viszont igen, így megörökítem. Hozzáteszem egészen halkan: talán nem is baj, hogy ritka az ilyen esemény, mert az operaénekesi pálya maratonfutás, elsősorban hosszú távra kellene tervezni. De a műsorterv az úr, azt nem igazítják az énekesekhez. Ha előadódnak ilyen extrém helyzetek, mint ez a mostani, kiderül feketén-fehéren, hogy kiben mi rejlik.
Jelen esetben Cser Krisztiánt érte az a szerencse, hogy vasárnap délelőtt bizonyíthatott Cipollaként (Vajda János operájában), illetőleg fél óra szünet után azonnal átalakulhatott Kékszakállú herceggé, majd hétfőn este Szegeden a Figaro házassága címszerepében életében először énekelhetett szülővárosa színházában.(Lehet, hogy ezek után meg is hívják majd valamire?)
Ezt tisztességesen végigcsinálni, már az önmagában is jelentős fegyvertény lett volna, de ilyen minőségben, intenzív színpadi jelenléttel és játékkedvvel, a fáradás és a hang elhasználódásának legkisebb jele nélkül, a rendezői szándékok tiszteletben tartásával.... nos, ez valami egészen különleges teljesítmény. (Ezen már alig fokoz, hogy a novemberben ismét műsorra kerülő Rajna kincsét is próbálnia kellett e premierek előtt.)
A művész méltatására nehéz szavakat találni. A krónikás helyzete hasonló a Kékszakállú Juditjához, aki csodálatát egy spontán feltörő magas C-vel fejezi ki, de túlságosan is lenyűgöző mindaz, amit lát. Átérzi, hogy ehhez kevés és csak egy nyöszörgéshez inkább hasonló "Szép és nagy a te országod." jön ki belőle. - Én pontosan ugyanígy jártam.
Cser Krisztián 7 éve, október elején mutatkozott be a Pomádé címszerepében az Operaházban és abban a pillanatban tudni lehetett, hogy formátumos énekes készülődik. Az én látóterembe történetesen 2008. november 9-én került és utána még kilencszer láttam, amíg nézhető volt a szerepben. (A tegnapi Figarónak, amelyet az Operaház főigazgatója is nézett, kellemes mellékhatása lehetne, ha a műsortervben megint szerepelhetne Cser Krisztián nagy királyként. Igaz, hogy ezt már számos esetben leírtam, de ez jutott megint az eszembe.)
2013. március 9-én egy újabb igazi nagy lehetőség következett: a Don Giovanni Leporellója. A körülmények furcsa egybeesése miatt az akkor mindössze három hetes blogomon az volt az első cikk, amely egy igazán revelatív előadásról számolt be, amelyben Cser Krisztián tündökölt. Akkor éreztem azt, hogy a cikk címébe nem túlzás az apoteózis szó használata. (December folyamán az Erkel Színházban ismét lehet majd a művész Leporello, három alkalommal is, eredeti partnere, Bretz Gábor oldalán. December 19-ére vannak még jegyek, nem szabad kihagyni, nagyon erős ez a kettős.)
E két egymást követő igazi nagy előadás után ez a spirálisan emelkedő pálya egy újabb magaslati pontra érkezett. Remélhetőleg nem egy csúcsra, hanem egy fennsíkra, amelyen hosszú évtizedekig meg tud maradni a művész és amelyről van még felfelé vezető további út is.
Én mást nem tehetek, minthogy megemlékszem erről az eseményről, amelyre a művész még talán akkor is vissza fog néha gondolni, ha 83 éves lesz. ((Ez jutott eszembe, mert a tegnapi napon egészen véletlenül az épület előtt - nem várt ajándékként - összeismerkedhettem a szegediek legendás baritonjával, Gyimesi Kálmánnal, aki most éppen ennyi. Vele láttam életem első igazi katartikus előadását, egy Toscát osztálykirándulás keretében ugyanebben a szegedi színházban. Egy ilyen szépen ívelő és tartósan sikeres pálya végigfutása lehetne a célja bármelyik mai fiatal énekesnek...))
Valóban jobb lenne, ha ez a kettős (hármas) premier egymást követő napokon különleges esemény maradhatna a művész pályafutásán és hasonlóan jó feladatok, de egészséges időközökben követnék egymást. Akik ezzel nem értenek egyet, és jobban érdekli őket a halálugrás műfaja vagy az ehhez hasonló extrém teljesítmények és most ezt olvasva kicsit sajnálják, hogy lemaradtak erről a mostaniról, azoknak az Operaház a közeli jövőben felkínál egy újabb lehetőséget.
November 7-én Cser Krisztián ismét elénekli a Mariót, majd a Kékszakállút délelőtt. Ezek után este már óriás lesz a Rajna kincsében. Nézzétek meg!
A három előadásnak részletesen három külön bejegyzés állít emléket. Ha minden elmúlik, és a pillanat nem megállítható sehogy sem - pedig valahol a tegnapi Figaró közben azt hiszem ezt szívesen megtettem volna -, akkor se vesszen el nyomtalanul, legyen valami ami kapcsán legalább visszaidézhető.
ps. 2016.05.25
És lesz jövőre Pomádé és Leporello is megint a művész, nézhető!!