Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ahogy halad ez az évad megint megerősödött bennem az a gondolat, hogy a művészi alkotások, különösen a színház, valóban képes kisebb, de akár nagyobb mértékben is megváltoztatni az emberek életét. Ma két hete ezt megtapasztaltam, és mivel a Kamrának ez az előadása szintén erős, kicsit örültem, hogy valami véletlen folytán nem korábban került rá sor.

Simon Stephens kortárs brit drámaíró 2007-es darabját mutatták be, aki még csak 36 éves volt akkor, amikor már a negyvenesek krízishelyzete foglalkoztatta. Darabjai közül jelenleg is játsszák a Centrálban A kutya különös esetét, illetve korábban a Pestiben műsoron volt a Punk Rock. Elég sok darabcíme utal klasszikusokra, ha valaki ránéz a névhez belinkelt wikipédia oldalra, láthatja. Érdekli a klasszikus történetek folytatása, adaptálása. Jelen esetben viszont a mában marad a cselekmény, nincs szükség aktualizálásra, nincs szükség arra, hogy a rendező, Székely Kriszta átalakítások és trükkök bevetésével a mai kor problémáit mutassa fel valami régi szövegben. Direkt módon érzékelhetjük a mi bajainkat, amennyiben az adott néző lát a felrajzolt szereplők között olyat, akivel vannak közös pontjai. Ha nem lát, akkor annál jobb - az előadás egyik legnagyobb értéke a színészek magas színvonalú, hiteles játéka, azt feltétlenül élvezni tudja az is, aki semmilyen szinten nem érintett. Éppen a színészek játéka emeli meg a tanmesét. Közepes színészekkel ugyanez a darab erősen banálissá és hamissá válhatna könnyen.

A történetet a színlap röviden összegzi. Egy negyvenes nőt apja haldoklása majd halála rákényszeríti arra, hogy saját életével, múltjával és jelenével is szembenézzen néhány véletlen találkozás segítségével. A színdarab a főszereplő beszélgetéseinek sorozata, amelyeket családtagjaival és idegenekkel folytat. Jól érvényesül a darab a Kamra kis terében. (Megjegyzem: maga az a tény, hogy a szereplők között small talk-nál mélyebb beszélgetés is előfordul, önmagában érték. Még mindig nincs itt a világvége.)

Jó látni, amint a színház helyzetbe hozza nemcsak a főszereplő Fullajtár Andreát - ez mégis elsősorban az ő darabja, de az epizodistákat szintúgy. Nem mindegy, mennyire hiteles az a közeg, amelyben főhősünk sorsát megismerhetjük.

A legfontosabb mellékszereplő Harper lánya, aki hasonlóképpen nyomás alatt érzi magát (egyetemi felvételi vár rá, a tanulmányai miatt a szülei hatalmas hitelt vettek fel, ez az egyik ok, amely miatt a nő nem válogathat szabadon a munkahelyek között). Pável Réka ruházata és hajviselete is sokat eljátszik előle. Ahogy anyja kitör a keretei közül, ő válik konszolidálttá. (A Punk rockból is kiderült, hogy a szerzőt különösen érdekli a tinédzserek helyzete, most közel olyan lényeges, hogy mi lesz Sarah-val.) Nála kevésbé kidolgozott az apa karaktere és helyzete. Kocsis Gergely alakításából nem derül ki, hogy problémái honnan eredeztethetőek, már csak egy lehalkult, talajt vesztett embert látunk, aki arra szorul, hogy felesége eltartsa. Ő az oka Harper kiszolgáltatottságának, emiatt fontos lenne a hátteret jobban ismerni. Talán fontos lenne az is, ha tudnánk, hogy a férfi élete miért tört meg és miért nem beszélték meg az ő problémáját sosem. Ugyanakkor az elhallgatások azért is szükségszerűek, hogy a reflektorfény egyértelműen a nő helyzetére vetülhessen, a többiek sorsa tényleg csak a háttér felrajzolása miatt érdekes. Bodnár Erika, Harper anyja a saját korával megbékélni nem akaró nő, aki úgy néz ki, hogy jól elvan fiatal szeretőjével (Takátsy Péterrel). Lehet bármit gondolni, de ők ketten néznek ki a legelégedettebbeknek. Rajtuk kívül látunk egy diákfiút, akinek szintén családi problémái vannak (Helváci Ersan Dávid egyetemi hallgató). Dankó István csak futólag jelenik meg, róla túl sok nem derül ki, pusztán az a lényeges, hogy vonzónak találja a főszereplőnket. Mészáros Béla kocsmai csábítóként rosszul jár, de emlékezetes ez az egy jelenete.Vajdai Vilmos árnyalt karakter, aki elhiteti, hogy bensőségessé válhat egy egyéjszakás kaland. Tóth Anita két kisebb szerepében is színesebbé teszi az előadást. Képes arra, hogy kevés szöveggel teljes embert mutasson meg.

Nagyon erős kezdés Elek Ferenc monológszerű beszélgetése az undorító főnök szerepében beosztottjával, akit haldokló apjához nem enged el. Ebben az egy jelenetben is átjön Harper kiszolgáltatottsága. Jó rendezői megoldás, hogy a teljes idő alatt háttal áll nekünk és csak testtartása, rövid válaszainak remegése az, amelyik eljut hozzánk. Szinte láthatatlan - ilyennek is érzi magát ebben a közegben. A későbbi jelenetekben értjük meg egészen pontosan miért kényszerül erre a munkára, miért nem léphet tovább szabadon. A munkáltató számára látszólag kedvezőtlen döntése mégis felszabadító erejű. Mivel úgy érzi, muszáj elutazni haldokló apjához, és erre nem kap szabadnapot, így ezáltal az egyszerű utazásból kulcsfontosságú fordulat lesz, különösen azért mert mégsem jöhetett létre az a beszélgetés, amely miatt az áldozatot meghozta.

A néző számára megkönnyebbülést hoz az átváltozás, amikor egy ital hatására Harper leveti megalkuvó burkát - ruháival együtt - és az előadás másik felét egy selyemkombinéban és egy férfitól elszedett bőrdzsekiben tölti. Ugyanakkor persze felmerül bennünk, hogy valóban nincs-e más megfelelő út, amely kínálkozna nekünk negyveneseknek (ezt a korosztályt lehetne tágabban is értelmezni), csak a munkahelyi rabszolgaság vagy minden kötelék elvetése? Csak ez a két véglet lehetséges?  Fullajtár Andrea a főszereplő mindkét végletes állapotát, sőt mi több a kettő közötti átmenetet is hitelesíti. Annak ellenére, hogy nem valószínű az ami történik, de mégis elhisszük neki. Elbűvöl minket. Minden résében kitölti ezt a szerepet, vele megyünk végig az útján és aggódunk érte. Még előadás közben átfutott rajtam, hogy ugyan évad eleje van, de lehet, hogy mégis azt az alakítást láttam, amelyik majd megkapja a legjobb női főszereplő díjat és remélhetőleg a POSZT-ra is beválasztják. Nem azért, mert maga a darab annyira revelatív, hanem azért mert Fullajtár Andrea annyira jó benne. Különösen erős a transzformáció előtti arca, a megalázkodó, a mindent elfogadó és belenyugvó. Ez eshet messzebb a színésznőtől, ez az, amelyik így jobban kidolgozottá vált. Mivel ezt a szöveget semmilyen szinten nem ismertem korábban, csak a színlap információi birtokában ültem be nem volt viszonyítási alapom sem. Nekem ezen a főpróbán teljesen késznek tűnt az előadás, késznek a színészek a másnapi bemutatóra. Biztosan fejlődni fog még innen is a produkció, de nehéz elképzelni, hogy még hova juthat el, már most teljes értékűnek éreztem.

Közben eltelt majdnem négy nap, azóta javítgatom a szöveget, és a szokásosnál is jobban elégedetlen vagyok vele. Hiába, az a legszerencsésebb, ha azonnal az előadás után leírom a benyomásaimat. A következő alkalommal, amelyik szintén nincs már messze, jön Az olaszliszkai, majd így teszek.

 

 

Címkék: Katona Fullajtár Andrea Vajdai Vilmos Takátsy Péter Kamra Mészáros Béla Dankó István Elek Ferenc Kocsis Gergely Bodnár Erika Tóth Anita Székely Kriszta Harper Regan Pável Réka Helváci Ersan Dávid

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr367952028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.