Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A csütörtökön erősen vívódtam, hogy a lehetséges programok közül melyiket válasszam. Miután az Örkény számomra (is) a város egyik legfontosabb színházi műhelye, rendszerint előnyben részesítem. Ezen az estén három okom lett volna nem menni a főpróbára: a családom két tagja is erős érdeklődést mutatott a jegyem iránt (kellett egy harmadikat szerezni), másfelől tudtam, hogy Mohácsi János a saját fejlesztésű darabjai az esetek száz százalékában érdemesek a megtekintésre, de ugyanilyen arányban nem készülnek el teljesen a bemutatóra. Miután a rendező munkái lassan húsz éve érdekelnek, mindenképpen kihagyhatatlannak gondoltam az előadást és megpróbáltam magamat némileg visszafogni és kivárni legalább az ötödiket. Miután egy harmadik szempont is játszott, volt egy díjkiosztó, amelyikre szintén kíváncsi voltam, de ez csak este 9-kor kezdődött, gondoltam, hagyom magam befolyásoltatni és meglátjuk, hogy ott tud-e tartani az Örkényben az új Mohácsi operett vagy egy másik alkalommal kell megnéznem.

A három kurta rövid felvonásos operettnek mindössze az első részét láttam ezen a próbán - a családom két tagja viszont kitartott mindvégig, amíg este 11-kor véget ért a harmadik is.

A saját fejlesztésű történet némileg emlékeztetett a Hamupipőkére, két irigykedő mostohalány került bele. Osváth Juditot (Antónia) két hete láttam a Sirályban, most már be tudtam azonosítani és ez örömmel töltött el. Lénárdt Laura (Kleopátra) még új volt számomra. A két egyetemista jó páros.

Egy ilyen előadáson dolgozni feltehetően fokozottabban izgalmas a színészeknek, rengeteget módosul a szöveg, kevésbé tűnik biztonságosnak a talaj. Viszont azok, akik kedvelik az improvizációt, képesek arra, hogy megnöveljék a szerepüket, sok múlik a színészek alkatán és tapasztalatain. Pogány Judit például látni valóan jól érezte magát ebben az első felvonásban és emlékezetes alakítást nyújtott az Ördögh (Debreczeny Csaba) öreganyjaként.

Jelen esetben a Mohácsi testvérek mellett Parti Nagy Lajos is besegített a darabírásba. (Háttérinformációk nélkül, a szöveget hallgatva inkább az az érzésem, hogy ezúttal nála volt a laptop, a többiek írtak ezt-azt még bele.) A színlapra nézve a legtöbb név a legváltozatosabb utalásokat hordozza, már előre sejthetjük, hogy ötletparádé következik.

Az első rész másfél órája alapján elmondható, hogy a szerzők túlságosan is szerették a saját szövegeiket, poénjaikat és a színészek ötleteit egyaránt. A darab kiindulópontjául szolgáló frappánsan, zenében megfogalmazott nyitóképek után a beszélgetések már szétfolytak és kevéssé ment előre a történet. (Én a túlírt posztjaimmal pontosan tudom, hogy milyen nehéz az embernek a saját - jónak és érdekesnek látszó - szövegeit kihúzni. Nem dobigálnám a köveket a szerzőkre épp ezért.) Ilyen az előadás jellege, ez van.

És ekkor jön a néző és az ő lelkiállapota. Amennyiben jó napja van, relaxált és nem görcsöl, különösen pedig nem töpreng azon, hogy mi lenne ha mégis a másik programját, a színház miatt elhalasztott tennivalóit választaná vagy egyszerűen a korai lefekvést, akkor nyugodtan elmerülhet ebben a mohácsis hangulatban, különösen pedig Kovács Márton zenéjében és minden jól alakul. (( Én a magam részéről nagyjából egy óra megnézése után döntöttem el, hogy megyek inkább átélni életem első divatbemutatóját és drukkolni a díjátadón annak, akire szavaztam, még akkor is, ha X-faktoros konkurenciája miatt nem tűnt igazán esélyesnek. A darab nem húzott be eléggé, de ez rajtam is múlt. De az is igaz, hogy a Csak egy szögről, vagy az Egyszer élünkről egészen biztosan nem tudtam volna a szünetben eljönni.))

Mohácsiék darabja egy Operabálban kezd, a szereplői itt ismerkednek össze, az üzletemberek és a szerelmesek is. Nem maradt hatás nélkül a rendező tavalyi kalandja, amikor életében először Aidát rendezett az Erkelben. Nyilván megihlette, hogy az Operaház báljai mindig egy téma köré szerveződtek az elmúlt évadokban (tavaly Faust-bál volt, most Shakespeare-bál lesz). Mohácsinál a szegénység lesz a bál témája, vendégként fel is lép a megélhetési Szegényember (Máthé Zsolt). A szerzőket látnivalóan a felsőbb rétegek, köztük politikusok, üzletemberek világa érdekelte. A hosszú bevezetésben úgy tűnt, hogy a fő konfliktus a Ficza István által játszott orosz herceg és Vajda Milán (Kenedics Sándor, gazdag semmit tevő) között fog meghúzódni egy nő illetőleg a Szent László töbör birtoklása miatt. Ficza István ezek szerint idén megtarthatta a szakállát (az Örkény-kertben még attól tartottam, hogy ez nem lesz lehetséges), sőt még az sem elképzelhetetlen, hogy erre a célra növesztette. Kettejük közül az első felvonásban ő volt a dominásabb szereplő.

Az az egy nő pedig nem más, mint Kurta Niké mv-ként, akit örömmel láttam viszont a tavalyi Heilbronni Katica után. Állandó tagnak is óriási nyereség lenne ez a fiatal és már most igazán erős jelenléttel bíró színésznő. Valószínűleg sok tapasztalata nincs és nem is igen lehet az improvizáció területén. Az első részben még sokkal hosszabban is elnézegettem volna az ő jeleneteit. Ahogy korábban Katica, most ez a Berta-Hamupipőke karakter éppúgy jól áll neki.

Riválisa, aki némi csoda bevetésével időről-időre képes minden férfi érdeklődését magára vonzani nem más, mint Takács Nóra Diána, aki Kozma Jenny ("a tavalyelőtti tehetségkutató hányadik helyezettje") szerepében végre jól ki tudja használni kiváló vokális képességeit is. A figurákat a társulat tagjaira írták, külső adottságaikat sem hagyva figyelmen kívül. Jó ez a kontraszt Kurta Nikével, még akár jól is működhet a mű további részeiben. Még szerencsésebb lett volna, ha a bevezető nem nyúlik hosszabbra. Minél többet énekel Takács Nóra Diána, annál jobb a közönségnek.

A többi szereplő közül a legizgalmasabb figurának Baksa Imre Stüszijét találtuk, aki már nem először vendégeskedik az Örkényben, Némedi Árpáddal (Álomtitkár) együtt. Murányi Márta és Szathmáry Judit szintén a korábbi évek gyakorlatának megfelelően kisebb szerepben léptek fel, énekhangjukkal, de Murányi Márta egy ütős jelenettel is támogatta a társulatot. Szinte idetartozónak érzem őket és még terhelhetőbbnek.  Für Anikó, Bíró Kriszta, Nagy Zsolt - nem egészen a futottak még kategória, de velük kapcsolatban még felszínes megjegyzéseket sem érdemes tenni egy - ugyan másfél órás - felvonás alapján.Hozzák saját szintjüket, de még hátha ennél több is történik majd a következő részekben. Csuja Imre ezt az időt a büfében tölthette, neki egyáltalán nem volt jelenése. Ki lehet ez a Mizse Lajos, hekker? - ez a kérdés azért foglalkoztat, illetőleg a történet vége is. A családtagjaim szűkszavúan reagáltak, amikor éjjel ismét összefutottunk. Magamnak kell utána járni, hogy most mi is lett Berta sorsa, mi a helyzet a Szent László töbör eladásával és egyáltalán, felfejteni a történet szövedékeit...Legközelebb minderre is fény derül.

ps. Ez után a képzeletbeli operabál után szinte a darab folytatásának éreztem a már említett divatbemutatót, azzal a különbséggel, hogy mindössze az irónia hiányzott belőle...

Két nappal később visszaültem a második és harmadik felvonásra. Azokról néhány megjegyzés még: itt.

Címkék: Parti Nagy Lajos Mohácsi János Örkény Színház Debreczeny Csaba Csuja Imre Máthé Zsolt Nagy Zsolt Bíró Kriszta Ficza István Für Anikó Pogány Judit Kovács Márton Baksa Imre Murányi Márta Takács Nóra Diána Némedi Árpád Szathmáry Judit Vajda Milán Kurta Niké Osváth Judit Köd utánam Lénárdt Laura

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr937954168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.