Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ez az előadás a háromból, amelyeket ezen a napon néztem a kakukktojás, két szempontból is. Nem opera, másrészt csak néhány hete tudtam meg, hogy lesz. A gondolat felvillanyozott, hogy két kedvenc operám (Figaro, Kékszakállú) között még az egyik kedvenc Csehov darabomat is megnézhetném délután háromkor és ezáltal a nap igazán felejthetetlenné válhatna. A számomra legizgalmasabb rendező, Zsótér Sándor második Csehov-előadásáról van szó (az első az Örkényben volt két éve), és ez önmagában elég lett volna ahhoz, hogy két hétig örüljek előre csak ennek. Ha egészen őszinte vagyok, voltaképp jobb lett volna, ha nem egy napon van minden - miután a nyáron két hónapig egyáltalán semmit nem láttam és ilyen mennyiségű jó élménytől elszoktam már -, de ha így alakult, akkor alávetettem magam a kísérletnek : "hogy viseli el a néző, ha "túl jó neki"?

Nagyon rosszul viseltem ezt a három fajsúlyos előadást egymás után, ahogy ez ki is derülhetett annak, aki a bevezetőt elolvasta. Nagyjából 24 órán át teljesen cselekvésképtelenné váltam, talán ehhez egy előadás önmagában tényleg nem lett volna elég. Így viszont néhány előre már tervezgetett radikális döntést valóban meg tudtam hozni, tehát a művészet "változtasd meg élted!" felszólítása az esetemben kézzel foghatóan már megvalósult. Ennél többet az alkotók sem várhatnak, egy nézőre biztosan nagyon hatottak. Viszont még jön ez a néhány rövid benyomás is, amit még kaphatnak.

A Sirály azért is jól jött, mert a múlt héten tanítottam a darabot és előtte közvetlenül láttam is az Átrium formátumos előadását, a volt Zsótér tanítvány, Fehér Balázs Benő rendezésében.

Zsótér Sándor rendezése a a IV. éves színművész osztály vizsgaelőadásának készült az Ódry Színpad előterében. Ez a tény erősen rányomja a bélyegét. Az ilyen  vizsgákra nem egyszerű a darabválasztás, mert nem túl sok olyan mű van, amely 14 fiatalnak adna közel azonos súlyú szerepet. Nem, a legtöbb drámaíró néhány főszereplővel mondatja el szövegei jelentős részét, és egy-két fiatal van csak benne, 14 semmiképp. Emiatt két probléma is előáll: sokaknak kell olyan szerepben fellépni, amely alkatilag vagy életkoruk miatt nem illik rájuk és amelyeket vagy egyáltalán nem fognak soha megkapni, vagy csak esetleg harminc év múlva, ha a pályán sikerül megmaradniuk. Zsótér Sándor tudatában van ennek, ugyanakkor a színház számára játék is, és szereti kiélezni ezeket a helyzeteket. Nem igyekszik most sem például Arkagyina szerepét rásimítani kizárólag az egyik lányra (Kiss Andreára), hanem fiúkat is kipróbál a szerepben. Utóbbiak nőies viselkedése, tartása igazán eltalált, és ez a tény, hogy nemcsere is történt némi humorforrást is jelent és az előadás játékosságát fokozza.

Nekünk nézőknek egy Sirály megemésztéséhez, nem jön rosszul a humor, de ettől még Zsótérnak sikerül nem elmosni a felvetett problémákat, ugyanúgy megmaradnak a szövevényes viszonyok, felületes kapcsolatok és a ritka, őszinte beszélgetések kivételessége is érvényesül. Utóbbiakat rendezői eszközökkel nagyon erősen kiemeli. Minthogy nekem ez a 12. Sirály rendezés volt, amivel szembekerültem színházi körülmények között és valóban sokszor olvastam is a darabot, kicsit sem okozott gondot, hogy a szerepen belüli váltások ellenére törésmentesnek érzékeljem az előadást. Mivel ez nagyjából negyven néző által tekinthető meg egyszerre legfeljebb és a közönség soraiban mindig sok szakmabeli lesz, a rendező joggal számíthat arra, hogy mindenki tisztában van legalább nagyvonalakban a művel, egyáltalán nem gondolhat olyanokra, akiknek ebből kellene a történetet összerakni. Attól tartok, hogy az egészen tudatlan és a darabbal csak most ismerkedő mezei nézők csalódnának is, elvesztenék a fonalat elég gyorsan. Nekünk viszont, akik ismerjük a Sirályt, felfrissítő élmény a szöveget ebben a feldolgozásban hallani.

Az aulában a lehető legnagyobb kört kialakítva ülünk. Aki időben jön és ügyes, az nem az üveg ajtó elé ül, ugyanis - bár ez most spoiler hatású némileg - az utca is játszik. Van a darabban egy énekelt musical-ízű betét, amelyet háromszor hallunk. Ez nemcsak keretezi az előadást, de a 3. és a 4. felvonás között eltelt időt is jelzi. Felszólítanak minket: "Emlékezz rám!" Biztosan fogunk is, ez nem az az előadás, amelyik összemosódik másokkal.

Nem rossz ez a szándékosan nem színházi helyszín, némi improvizációs ízt visz az előadásba az a néhány járókelő, aki elhalad az épület előtt, illetve az épületbe érkező és távozó oktatók és hallgatók ugyanígy effektként hatnak. Néha az időzítés is jó. Az előcsarnok oszlopai hasznosulnak, mászhatóak. Erről eszembe jutott Zsótér korábbi igazán emblematikus" famászó" Peer Gyntje és rövid asszociációs lánccal korábbi osztálya, akik közül néhányan mintha felszívódtak volna...(Én nem azt kérdezem, "hol van Csagyin? Hol játszik mostanság Bárnai Péter? De régen láttam...)

Túl sok bútort nem használ az előadás, de nincs hiányérzetünk. (Díszlettervező, mint a Zsótér-előadásokban mindig, Ambrus Mária.) Egy magasított, strandokon úszómesterek által használt vas szék-emelvény a legfontosabb, néhány szereplő ide felmászva, vagy alatta meghúzódva még hatásosabban fejezheti ki keserveit. Ezen kívül van néhány igazán ócska és vacak ülőbútor is. Az előcsarnok hangulatához passzolnak, átérezzük, hogy a vidéki birtok mennyire távol esik attól a közegtől, ahol a NAGY ÉLET ténylegesen megtörténik.

A szereplők nagyrészt fehérben-feketében vannak, valóban, mintha vizsgázni jöttek volna. A fehér és fekete utalhat a darab kulcsszereplőire Nyinára és Mására, a sirályra és a "fekete sirályra is", akár. Meg akár arra is, hogy ilyen fiatalon pláne könnyen beleesünk abba a hiába, hogy az életet az egyik pillanatban nagyszerűnek és ígéretesnek, a másikban elviselhetetlennek és szörnyűnek látjuk. Középút nemigen van. Úgyis minden szemlélet kérdése, ebben az előadásban is lehet - ha nagyon akar az ember - kevésbé sikeres mozzanatokat keresni, de én a magam részéről inkább azt éreztem, hogy a hallgatók dinamikussága, játékkedve elbillenti a mérleget. Ezek a hallgatók mindent hajlandóak végrehajtani, óriási lendülettel - ezt a benyomást keltik a nézőkben.

Ezt az osztályt már tavaly is láttam együtt nagyon jónak, A brémai muzsikusokban. Az együttes jó élmény maradt meg belőle, a nevek archoz párosítva nem. Kivétel Rujder Vivien, akit nemrég néztem a Mindent Éváról című előadásban és a báránya már tavaly is kicsit kiemelkedett a mezőnyből. Most örömmel tapasztaltam, hogy mind Nyinának, mind Másának beválna, ahogy Osváth Judit is. A szerepek váltogatása feltétlenül praktikus ötlet volt, de ez esetben hozzáadott értéket is jelent: igen, kicsit a szerencsén is múlik, hogy alakul az életünk, akibe szerelmesek leszünk, viszonozza-e vagy sem, felcserélhető a sorsunk. Nem személyes jellemzőink miatt leszünk elutasítva, csak akkor, ha valakihez nagyon kötődni vágyunk és ez látszik is rajtunk.

Mindenki szeret az elérhetetlen után vágyódni és aki őt keresi, az érdektelen. Ez az alapstratégia, amelyet kifejez  Oscar Wilde elhíresült mondása is: "nem akarok olyan klubhoz tartozni, amelyik felvesz a tagjai közé". Ez a hozzáállás, hogy csak azok az emberek érdektelenek számunkra, akiknek mi fontosak vagyunk, egészen szépen benne van a darabban. Persze, nem muszáj észrevenni. De megfontolandó ehhez igazodni. A darabban viszont erősen úgy tűnik, hogy igazi vágyait, kötődési szándékait nem tudja véka alá rejteni senki, nem tud színészkedni, nem tud valamiféle taktikával hódítani, őszinteséggel meg főleg nem. Vannak akik kompromisszumot kötnek és vegetálnak, mások valamiféle tevékenységbe menekülve viszonylag jól elvannak és van az egy szerencsétlen művész, aki pedig öngyilkos lesz...

A hallgatók miközben az előadásra készültek maguk is megfontolhatták, hogy a Csehov által felajánlott zsákutcák közül melyikbe szeretnének besétálni. Talán mégis jó lesz Nyina választása. Higgyenek abban, hogy művészi tevékenységgel egész jól ki lehet egy életnyi időt tölteni. Mi pedig mezei nézőként reménykedjünk, hogy "az ihlet és az alkotás ád majd számukra magasztos, boldog perceket".

ps. És ezt már irónia nélkül: tényleg kívánom nekik, hogy érezzék magukat legalább olyan jól színészként a későbbiekben is, mint ahogy én éreztem magam előadás közben, vagy ahogy mesterük, Hegedűs D. Géza, akinek a reakcióit végig láttam, hiszen szemben ücsörgött egy lépcsőfokon...Lehet Csehov akármilyen pesszimista az emberi kapcsolatokat illetően, és lehetünk mi nézők is hasonlóan rezignáltak, de ennyi energiával összezárva lenni 2 órán keresztül, feltétlenül revitalizáló hatású. Ez az ok, ami miatt a színházból alapvetően jó állapotban távozunk e Sirály után.

Címkék: Sirály Zsótér Sándor Ódry Színpad Ambrus Mária Rujder Vivien Osváth Judit Kiss Andrea

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr167819520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jocek_ 2015.09.29. 18:32:21

Bárnai Péter többek között a Trojka Színházi Társulással a Trafóban, vagy nem sokára az Átriumban látható.