Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Igen, nagyon idegesítő, amikor az ember mégis mellélő és egy nem neki készült előadást néz meg. Minden előadásnak megvan a saját célközönsége és az az igazi, ha egymásra is találnak. A papírforma, előzetes tapasztalatok beválnak, nem árt, ha az ember megmarad biztonsági játékosnak. Ennek ellenére néha van bennünk kalandvágy, csodavárás. Ilyen reményekkel mentem ma el a Játékszínbe, főpróbára. (Gödöllőn már szept.12-én megvolt a premier, tehát csak a Játékszínben ment először közönség előtt a darab. Nem ez volt a legelső alkalom.)

Eddigi nézői praxisomban még soha nem tapasztaltam, hogy EGÉSZEN sikerült volna egy Rejtő-regényt átmenteni színpadi előadásba. Hiába, a képzeletünk erősebb és általában sem igen adják magukat a regények - más erősségeik vannak, amelyek törvényszerűen elvesznek a dramatizálás során. Most mégis próbálkoztam, két okból is. Az egyik nagyon prózai: egy adminisztrációs határidőt 11 nappal áthelyeztek, így meg mertem ezt az egy hétköznapi estét kockáztatni, másrészt Őze Áron fellépett az előadásban és rá kíváncsi voltam, mert most már évek óta folyamatosan csak jó élményeim fűződnek hozzá. (Néha az ember egy színész v. énekes miatt kevéssé ígéretes előadásokat is bevállal, sőt, olyan rendezéseket, amelyekről egyértelműen tudja, hogy nem igazán sikerültek, hiszen valami garanciát ezek a preferált művészek mindenképp jelentenek. Általuk nem lesz kidobott idő a színházi este.)

Szente Vajk dramatizálta A szőke ciklont, keretet talált ki hozzá. Az írónak 2,5 óra áll rendelkezésre, hogy opuszát gépbe diktálja. Rendelkezésére áll egy gépírólány, annak apja, egy költöztető és egy szomszéd. Összesen öt személy  fogja a történetet előttünk összerakni, 25 szerepet eljátszani. A dramaturgiai ötlet nem is olyan rossz, hiszen a közönség élvezni szokta, ahogy a színészek cserélgetik a szerepeiket és néhány ruhadarab, kellék, egy-egy bútor, függöny segítségével váltanak. Ha ebből a szempontból nézzük az előadást, profin történnek a váltások, néhol kifejezetten ötletesek a kellékek (pisztoly helyett szódásüveg), kevés az állóidő, van zongorakíséret, zenés betétek (Gulyás Levente zongorázik), mégis nagyjából tíz perc után világos, hogy ez végig így lesz és semmi különös gondolat nem szűrhető le belőle. Színház, amely öncélú szórakoztatást nyújt, nem mond semmit az életünkről, nem jár tanulságokkal, viszont elvileg szórakoztat. Engem az ilyen előadások igazán bosszantanak-dühítenek. Elsősorban magamra vagyok dühös, hogy csapdába estem és 2728+ estével a hátam mögött még mindig nem tudok teljes biztonsággal kikerülni valamit, ami nem az én színházam.

Félreértés ne essék, ilyen színház is kell a közönségnek. A Játékszín szórakoztató előadásai - ahogy majd ez is minden bizonnyal - tele vannak, mert van olyan néző, aki a mindennapjai elől egy ilyen vígjátékban találja meg a tökéletes menekülést. Nem akar semmire gondolni 2,5 órán át és nem is fog. (Két nap múlva valószínűleg erre az előadásra sem, soha többet.) Az én soromban azért két férfi aludt szinte végig, ők is rossz előadást választottak. A közönség nagy része viszont feszülten figyelte a kb hetven perces első részt. Őze Áron szünetet előrejelző bejelentésének így is majdnem a legnagyobb sikere lett. (Volt egy a ripacskodás határát súroló (?) jelenet is, Földes Eszter egy csúnya és tájszólásban beszélő svájci lányt játszott, kitömve itt-ott - na az azért ennél is élénkebb reakciókat váltott ki.)

A további színészek - Józsa Imre, Szerednyei Béla, Csonka András - szokott formájukat hozták, attól tartok a rendező és a közönség elvárásának megfelelően. A színészet is foglalkozás, élni kell, elvégezni napról napra a feladatot. Én nagyon remélem, hogy élvezik is ezt, mert a folyamatos pörgés megerőltető, munka van az előadásban, ezt el kell ismerni akkor is, ha rám történetesen nem hatott egyáltalán.

És Őze Áron? Aki miatt mentem? Őze Áron mértéktartó, igényes, ripacskodástól mentes alakításával sem tudott ott tartani a második felvonásra. Sajnálom. "Gentleman vagyok, nem kóbor lovag, mit vár tőlem?" - valami ilyesmi mondata maradt meg bennem. "Úriembersége" kétségtelenül érvényesült, megnyugtató volt látni, hogy ebben a színházi közegben is "rendben van". Kár, hogy minden jó szándék, munka, erőfeszítés ellenére sem jött össze egy igazi, maradandó előadás, amelyiken még lehet napokig gondolkodni.

ps. Ja és a címben mi az a mellény? Egy Rejtő-idézet hangzik el az előadásban: Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan” - Az előadásra a céltalanság rá is illett..

Címkék: Csonka András Játékszín Őze Áron Józsa Imre Földes Eszter Szerednyey Béla Szente Vajk A szőke ciklon

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr197791288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.