Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Vannak kellemes helyzetek (is), például az, amikor valaki két hónap kihagyás után, színházra kellően kiéhezett állapotban azonnal egy jó előadást nézhet meg. Ilyenkor a főszereplővel egyetértve bólogathat, az élet lehet nagyon szép. Az előadást újra megnézve is csak azt mondhatom a tovább nem kattintóknak, mint a 2014 májusi főpróba után: Alföldi Róbert rendezése új betanulásban is nagy siker lesz és hosszú sorozatot érhet meg.

Majdnem egy év szünet telt el a legutolsó előadás és Margitai Ági halála óta. A 14 éves arab kisfiú szerepét, aki a történet elbeszélője is egyben és így övé a legtöbb szöveg, Nagy Mari vette át a mai nappal. Rajhona Ádám helyett pedig Juszef karakterét Jordán Tamás, aki a Rózsavölgyi Szalon több sikeres előadásában is szerepel (Az utolsó óra, Széllel szemben, Tisztelt hazudozóRomance.com), így nem meglepő, hogy rá esett a választás.

Nyilván vitatható, hogy jó megoldás-e egy négyszereplős darabot úgy továbbjátszani, ha két színészt is pótolni kell, ráadásul igazi tehertétel az is, hogy a hiányzó szereplők egyike ráadásul meg is halt. Viszont az előadás sikeres volt és a megmaradt két szereplőnek, Lukács Sándornak és Csomós Marinak különösen jó feladata volt benne. Ezt a helyzetet mérlegelhette a Szalon művészeti vezetője, Zimányi Zsófia is. Az előadás felélesztése sokkal jobb döntés volt és jobban életben tartja Margitai Ági emlékét is, mintha leveszi a műsorról.

A mai estén megint egészen közel kerültem a színpadhoz, elmondhatom, hogy szinte megperzselt Nagy Mari és Csomós Mari folyamatosan intenzív színészi létezése. Fél méterre ülni és kartávolságból látni, amint a színészek lélegzetet vesznek, nem mindennapi élmény nekem sem, de valószínűleg egy olyan mezei nézőre, aki nem 17-25 előadást néz meg havonta, hanem esetleg csak nagyszínpadi előadásokat látott korábban, még inkább hathat. Egyszer mindenkinek ki kellene próbálni. Ez a közelség a Szalon erőssége, nem látványeffektekkel, hanem a színészi játék hitelességével, természetességével lehet és muszáj is a nézők figyelmét lekötni. Nem lehet hazudni.

A régi előadáshoz képest az erővonalak lényegesen nem változtak, bár mintha ma Csomós Mari még inkább előtérbe került volna, mint az eredeti szereposztás esetén. Azt hiszem, hogy rendkívül erősen érintheti a váltás, most talán még esendőbbé vált Rosa mamaként, mint amilyen eredetileg volt. Mintha másfél éve sokkal magabiztosabb lett volna.

Nagy Mari egészen ura a helyzetnek, nem szorul súgóra sem,hiába kellett óriási mennyiségű szöveget elsajátítania. Teljes lelki nyugalommal pásztázza a közönséget, szinte megszólítja a hozzá közel ülő nézőket. (Remélhetőleg senkinek a tekintete nem zavarja meg és mindenki olyan figyelemmel nézi, mint ahogy megérdemli. Érdekes, hogy ugyan a Rózsavölgyiben mindenki asztalok mögött ül, mégsem szoktak enni-inni előadás közben, hiába lenne rá elvileg lehetőség. Megállapítható, hogy jobb modorú népek járnak oda,mint például az Operaházba, ahol az a kivételes este, amikor nincs renitens néző a környékemen.)

Nagy Mari egészen alkalmas a szerepre, ráadásul mintha magát szándékosan még kissé háttérbe is tolná. Csapatjátékos színész, aki képes arra, hogy a partnereit még jobban kiemelje. Van benne művészi alázat. Érezzük most is a szeretetet, amely a szereplőket összefűzi és nem üres szöveg a "tételmondat", amely az előadás végén hangzik el. Igen, "senki nem élhet úgy, hogy ne szeressen valakit. Én Róza mamát szerettem." Nagy Mari különösen szerethető, örülünk neki, hogy ő vette át a szerepet. (Mintha a tapsrendet már nehezen tűrné, most érződött egyedül, hogy óriási feszültséget jelentett számára a szerepátvétel. Valószínűleg holnapra, a második előadásra minden könnyebb lesz, remélhetőleg addigra már maga is elhiszi, hogy sikerrel vette ezt a nem kis akadályt és méltó a nagy elődhöz az alakítása.

Lukács Sándor pompás nő maradt, valóban nagyszerű díva válhatott volna belőle, ha kap lehetőséget a sorstól. Gyönyörű lába van és most is ő a legnőiesebb, persze ha leszámítjuk Csomós Mari múltba révedő kacér pillantásait, amikor megvénült prostituáltként felsóhajt: "nekem volt a legtöbb kliensem az utcában".

Jordán Tamás (a fiát kereső feleséggyilkos és elmeháborodott arab strici) egyetlen jelenete ugyan elsősorban szórakoztató, de akár el is töprenghetünk közben azokon a faji és vallási előítéleteken, amelyeknek nem egy háborút is köszönhetünk. Jelenleg a Keleti pályaudvarnál sorsuk jobbra fordulására várakozó szíriai menekültekre nehéz nem gondolni, így kicsit megváltozott az első bemutató óta a darab mondatainak súlya is. Rájuk gondolunk, amikor arabokat emlegetnek. Azt kívánom, hogy az előadás egészen addig legyen műsoron, amíg a felvetett témák - a kulturális különbségekből, faji előítéletből kibontakozó problémák egészen feledésbe merülnek...

Címkék: Alföldi Lukács Sándor Rózsavölgyi Szalon Zimányi Zsófia Nagy Mari Jordán Tamás Csomós Mari Margitai Ági

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr777752184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.