Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (54) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (86) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (283) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (26) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (45) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) Opera (631) opera (22) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (29) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (26) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (21) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (22) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Az előző bejegyzés folytatása következik, A walkürrel és a másik két estével.

Fischer Ádám Ringgel kapcsolatos koncepciójának az egyik lényegi vonása és legfőbb vonzereje az, hogy egymást követő négy napon játsszák el a teljes tetralógiát. Ennek persze ára van: egyetlen énekes sem vállalhatja el a főszerepeket három, illetve négy estén, pihenőnap beiktatása nélkül. Így is nagy teljesítmény Egils  Silinstől, hogy háromszor is Wotan. Ami fájdalmas, hogy nem lehet Christian Franz Loge után Siegmund, majd mindkét Siegfried is, illetve Irene Theorin sem brünnhildáskodhat a Siegfried utolsó felvonásában, csak A walkürben és Az istenek alkonyában. Kár, nagyon kár - de valószínűleg felmérték, hogy az esemény működőképessége nagyon nagy mértékben függ a turisták jelenlétén, akik ennél hosszabb időt nem töltenének el Budapesten Wagner miatt. (Beszélgettem németekkel, akik szerint kevés a németországi propaganda, többen jönnének, ha tudnának róla. Berlinben is lesz jövőre Brünnhilda Irene Theorin, viszont ott a Ring megnézése nagyjából nyolcszáz euróba kerülne, a járulékos költségek nélkül. Ehhez képest nem csoda, hogy ezek az ismerőseim a 37 ezer forintos bérletet, amely idén az első sorba szólt, olcsónak találták. Jövőre már I. kategóriás hely lesz ez is, 67 ezerért vették meg ugyanezt a helyet a jövő évi előadásokra, de még mindig jónak érzik ezt az árat is.)

II. A walkür

A walkür első felvonása egy jelenet, három szereplővel. Tavaly az egész Ringben a kedvencemmé vált Anja Kampe, aki Sieglindeként számomra egészen tökéletesnek tűnt, akivel ugyanúgy lehetett azonosulni, mint ahogy Brünnhildével (amikor éppen Irene Theorin játssza). Jövőre megint Anja Kampe jön Sieglindének!

Most Michaela Kaune volt Sieglinde és Stefan Vinke Siegmund. Ugyan mindketten jó énekesek, de azokat az előző bejegyzésben is említett fénylő sárkányokat nem láttam a szemükben, nem tudták elérni, hogy igazán mélyen érdekeljen a sorsuk. Stefan Vinke erősen bizonytalan Siegmund, olyan ember, akit a sors már túlságosan is megtört. Valahogy jobban el tudtam volna róla képzelni, hogy egyedül elmenekül a párbaj elől. Walter Fink eddig minden alkalommal igazán erős jelenléttel bíró Hunding volt, egy tömbből faragott, aki mindig is el tudta fogadtatni velünk saját igazságát. Idén mintha még agresszívabb lett volna, a házasságon belüli verbális és fizikai erőszakot egyaránt megvalósítja. Sieglindének minden pillantásán látszik a viszolygás, a félelem. Sokkal élőbb a házaspár kapcsolata, mint később a szerelmes páré. Valószínűleg a nő ebből a helyzetből bárkivel megszökött volna és nem kárhoztatnánk érte. Az a benyomásunk, hogy a legelső férfi volt ez a Siegmund, akibe most belekapaszkodik.

Míg tavaly a tíz felvonásnyi Ringből éppen ez az előző volt számomra a legkatartikusabb, idén a második felvonás határozottan erősebbé vált. Ahogy a Rajnában már említettem, Birgit Remmert igazán nagyszerű Fricka lett, három dimenziós figura, élő és szenvedő nő, aki a férje kalandjaiba már belefáradt és minden lehetőséget kihasznál arra, hogy ezeket felhánytorgassa. Szűk látókörű és egyáltalán nem érdekli, hogy egyetlen kérésével az istenek jövőjét és a férfi minden korábbi erőfeszítését lesöpri. Nem csodálkozunk, hogy legbensőbb gondolatait Wotan inkább lányával és még véletlenül sem a feleségével osztja meg.

Egils Silins túlságosan is jól fésült, szenvtelen - nagyon kis mértékben láttatja az érzelmeit. Hiteles, ő is valódi embernek tűnik, nem sztár-énekesnek, viszont ez a hidegsége-ridegsége nem tesz annyira jót a szerepnek. Azok a mondatai dominálnak, amikor magáról egyes szám harmadik személyben beszél, "az istenként" aposztrofálja magát. Ennek a Wotan-felfogásnak valóban a hatalom szeretete a legfontosabb jellemzője, ambíciói, amelyek érdekében bárkit - a feleségét, fiát, lányát egyformán - feláldoz. Ezáltal viszont kevéssé hat meg minket a sorsa, nem fogjuk sajnálni, hogy mindent elveszít. Én egy szenvedélyesebb Wotanra vágynék, aki szertelenebb, akiről jobban elhihető lenne, hogy rosszul kalkulál és elszúrja sorra a terveit. Valakire, aki Egils Silins alakjánál inkább ösztönlény. Ez a Wotan inkább hasonlít egy politikusra vagy akár hivatalnokra, nem igazán szerethető. Nem kizárt, hogy a rendező éppen ilyet képzelt el. Az énekes egyébként sokkal jobbnak tűnt most, mint korábban, sokat ért idővel az alakítása.

A walkürök névsora impresszív, Wagner elvárásai óriásiak voltak: Brünnhildén kívül még nyolc énekesnőt akart egyszerre a színpadon látni, ráadásul csupa olyat, akiknek a kvalitásai főszerepek éneklésére is alkalmassá teszik őket. Az egész tetralógia legnépszerűbb rész éppen ez, amikor az összes walkür egyszerre a színpadon van. Nagyon jók ezek az énekesnők így együtt is, képesek a zenekar fortissimóit is áténekelni. Közülük hárman (Wittinger Gertrúd, Fodor Beatrix, Várhelyi Éva) ugyanebben a szerepben fellépnek majd a jövő évi operaházi bemutatóban is, míg Wierdl Eszter, Fodor Gabriella, Kálnay Zsófia, Bakos Kornélia és Kovács Annamária ebben a változatlan  és optimális összetételű csapatban csak egy év múlva ugyanitt a MüPá-ban lesz látható (2016. június 17-én).
A walkür legfontosabb szereplője - meglepő módon a kilencedik, Brünnhilde. Eredetileg pusztán az apa akaratának végrehajtására teremtődött lény, aki önállósul, bár amikor lázad és Siegmund mellé áll a párbajban, akkor sem tesz mást, mint Wotan valódi vágyát szolgálja. A történet erősen hasonlít az Íliászra, amelyben az emberek hasonlóképpen csak bábokként jelentek meg. Valószínűsíthető, hogyha Wotan nem akarta volna túlbiztosítani fia győzelmét, Siegmund a saját erejéből is esélyes lehetett volna a küzdelemben, de így az isten a beavatkozással saját csapdájába esett. Kénytelen a kirendelt walkürt éppen az eredeti küldetésével ellentétes újabb instrukciókkal ellátni. Wagner valamit tudhatott, ennek a cselekmény mozzanatnak az az üzenete, hogy fair play nem létezik még az istenek világában sem.
Irene Theorin Brünnhildéje hozza a karakter összes elvárható jellemvonását. Függetlenül attól, hogy éppen nadrágot hord-e, vagy hosszú estélyi ruhát, egyszerre férfiasan határozott, ugyanakkor nőiességét sem hagyta el. Meglátszik rajta, az utolsó este is, hogy bár a szerelem erősen korlátozta tisztánlátását és mintha Wotan bölcsességéből is elvett volna, az önbecsülése, bátorsága, szókimondása megmaradt. Walkür maradt egészen haláláig. Ebben a részben még csak az apával való kapcsolatát látjuk,  mindössze a végén sejlik fel a későbbi vőlegény képe, aki még meg sem született, de már rendkívüli hősnek van kikiáltva. Ezzel a Brünhildével nagyon könnyű azonosulni, ő a legszerethetőbb szereplő az egész tetralógiában. Erős és gyenge, sőt gyengéd, tudja, hogy mit akar és mégis hajlamos arra, hogy mások ( a szerelmesek) érdekeit szem előtt tartva a kapott utasítást felülbírálja. A néző neki drukkol, hogy legalább ő boldog legyen. És persze várja, hogy Irene Theorin folytassa a történetet az utolsó estén. Óriási élmény ezt a hangot hallani, akkor is, amikor az egész zenekarnál hangosabb és akkor is, amikor elhalkul. Éppen az az énekes, akinek a Brünnhildéjére sok más rendezésben is kíváncsi lennék. (Jövőre nálunk csak A walkürben lép fel, mivel párhuzamosan Berlinben is énekli a teljes Ringet. Aki hamarabb lenne rá kíváncsi, azok július. 15-én Rómában nézhetik meg a Turandotban, másik jelentős szerepében.)
III. Siegfried
Míg A walkür egyértelműen Irene Theorin előadása, addig a Siegfried Christian Franzé. Nem volt eseménytelen ez az este. Mint utólag kiderült, bemondták, hogy betegen fog énekelni, de a mi figyelmünket ez elkerülte. Az kevésbé, hogy a főszereplő a szokásosnál többször, a színpad legkülönfélébb sarkaiból húzott elő vizes üvegeket és a lehető legtermészetesebben ivott belőlük. Néha néha köhögött is, így egy idő után csak kiderült, hogy számára az este nagy küzdelme arról szól, hogy képes lesz-e végig énekelni. Ehhez képest a sárkány vagy Wotan legyőzése valóban elenyésző tettnek számított. Tavaly Irene Theorin balesete (boka-sérülése) adott hozzá civilben is feszült pillanatokat a Ring előadásaihoz, most Christian Franz talpon maradásáért lehetett drukkolni. Színház nincs drámai feszültség nélkül, de idő közben rájöttem, hogy ezek a civil érzések nem erősítik, sőt inkább gyengítik számomra az előadások élményét. A szenvedő énekeseket viszont nem tudom szenvtelenül nézni, megviselnek ezek a helyzetek.
Christian Franz a Rajna kincsében még tökéletes állapotban volt, valami óriási pech kellett ahhoz, hogy a pihenő napján megbetegedjen. Ennek ellenére a címszerepet, ezt a tudatlan hőst a nyolc éve megszokott módon, derűvel és humorral is fűszerezve ismét természetesen és hitelesen formálta meg. Azonosulni tudtunk vele, annak ellenére, hogy a hős bátorságát az ostobasága kellően ellensúlyozza a szemünkben.
Jürgen Sacher beváltotta az előzőleg hozzá fűzött reményeket Mime szerepében, ahogy Martin Winkler is megint nagyon intenzív volt Alberichként, bár sokkal kevesebb ideig láthattuk a színpadon. Egils Silins Wotanként már mintha hamarabb feladta volna a harcot, mint ahogy az véget ért. Fodor Bernadett Erdája most már nem meglepetés, hanem egy olyan csodás élmény, amelyikre előre számítottam. Tudni lehetett, hogy üvegfal mögül kell énekelnie majd - nehéz megérteni, hogy egy félig-szcenírozott előadás ilyen tehertételt miért vállal fel. Évek óta mindig eszembe jut, hogy logikus lenne kinyitni az üvegfal ajtaját, mint ahogy más jelenetek esetén ez néha meg is történik. Az énekesnő áténekli, de feleslegesen tesz ebbe bele energiákat.
Baráth Emőke hasonló nagy tettet hajt végre erdei madárként, mint Fodor Bernadett Erdaként. Valaki olyan után lép fel, aki lényegében tökéletesen megcsinálta a szerepet. Ráadásul Gál Gabi a kezdetek óta énekelte a madarat, jól állt neki, emlékezetes volt. Baráth Emőke nem kevésbé jó madár, de egészen más karakterű, talán mintha vidámabb és gondtalanabb lenne annak ellenére, hogy milyen súlyos kérdésekben ad tanácsot. Csak sajnálkozhatunk, hogy nem maradt Siegfrieddel sokkal tovább, vagy nem tankolta fel hosszabb távra útmutatásokkal. (Valószínűleg kevés néző vonja le a tetralógiából azt, hogy mennyire nagy baj, ha tudatlan marad az ifjú generáció és átvett tapasztalatok nélkül megy neki a falnak...De Siegfried tragédiája nem kevéssé szól erről a hübriszről is.)
Petra Lang nagyon szépen énekli Brünnhildét, de az előző este élménye túl közeli és én (de valószínűleg a közönség többsége ugyanígy) már beállította magát Irene Theorin karakterére. Hozzá képest jóval lágyabb, nőiesebb. A walkürségét egészen elvesztette. Petra Langnak ez a happy endes felvonásvég jut, még talán ez az, amelyik leginkább illik hozzá. Én közben kicsit lelkiismeretfurdalást is éreztem, amit akkor szoktam, amikor egy lényegében jól teljesítő énekest nézek, aki helyett mégis mást vágynék látni a színpadon...De mit tehetek, nekem hiányzott az a plusz, amit Irene Theorin alakításában megtaláltam.
IV. Az istenek alkonya
Az utolsó este a legeseménydúsabb, és talán a legkeservesebb is. Az árulás és a gyávaság a kulcsszó, amely mindent elsöpör és tönkretesz. Így lesz Siegfried szerelméből az, aki tanácsot ad a hős legyőzéséhez, keserűségből, sértett hiúságból és bosszúvágyból. Nem kell hozzá csak egy-két nap és véget ér egy sokra hivatott hős egész élete a eszméléstől a halálig. Az egész Ringben is érezhető a szerző intése, hogyan ne éljünk, de ebben a részben különösen. Mert nemcsak Siegfried hal meg, akit hátba döfnek és Brünnhilde saját választásából, méltósággal, aki most már szerelem nélkül értelmetlennek látja az életet, de a gyáva és befolyásolható emberek (Gutrune és Gunther) élete is tönkremegy, sőt aki a pusztulásukat előidézte (Hágen) az sem ért célt. A hatalmi harc és gyűlölködés nem vezet csak özönvízhez és tűzvészhez, ez az utolsó rész üzenete is.
Ez az este is Irene Theoriné volt elsősorban, bár emlékszem olyan előadásra, amelyikben Christian Franz oldalán egyformán érvényesült Siegfried és Brünnhilde nézőpontja is. Hasonló helyzetekben a néző a számára szimpatikusabb  vagy erősebb jelenlétű énekes mellé áll. Stefan Vinkének jobban állt Siegfried szerepe, mint Siegmund. Határozott, felszínesen kérkedő, de jószándékú ember. Ahogy korábban Christian Franz esetében is, most is az a benyomásom - különösen ha még Pasztircsák Polina Gutrunéjára is ránézek -, hogy Siegfried nem a varázsital miatt csábult el. Óriási könnyelműség volt az első útjába kerülő nőnek örök hűséget fogadni. Siegfried nem közömbös a női bájak iránt, a sellőkkel is megcsalná a második feleségét, nem sok kellene hozzá...Inkább tűnik átlagos férfinak, aki még ostoba és félrevezethető is, nem rendkívüli hősnek.
Kurt Rydel nem rossz Hagen, érezni még azt az árnyalatot is, hogy ő sem a saját elhatározásából járja az útját, az apja mániáját vette át. Mintha ő is jobban szeretett volna egy más ösvényt követni, de nem képes letérni erről, és ha már így alakult, akkor végigcsinálja. Belőle az a démonikus erő és elementáris vágyakozás a gyűrű iránt már nincs meg, ami az apjában, Alberichben még megvan most ennyi év után. Hartmut Welker ebben a rövid jelenetben is képes megteremteni ezt az erős figurát. Jó, hogy legalább egy villanásnyi időre láthattuk idén is.
Az megvezetett testvérpár szerepében Oskar Hillebrandt elnyeri szimpátiánkat, bár ő is nagyban felelős azért, hogy bekövetkezett a tragédia. Többre vágyott, mint aminek az elérésére képes volt. Az énekes erre a szerepre kiválóan alkalmas, hozza a szerep árnyalatait és képes arra is, hogy a háttérben maradjon és onnan jelentőségteljesen figyelje azokat, akik mellékesen az ő életének alakulását is döntően meghatározzák.
Pasztircsák Polina Gutrune szerepében hasonló helyzetbe került, mint Baráth Emőke az előző este. Siegfried második menyasszonyát mindig Markovics Erika énekelte és nemigen lehetett okunk panaszra. Pasztircsák Polina jóval fiatalabb, de az ő tekintete is éppolyan keserűen szégyenkezővé vált, amikor Hágen szembesíti azzal, hogy nincs férje. Nagyon élő ez a jelenet, látunk egy világtól elzártan élő lányt, aki kénytelen az udvari szokásokhoz alkalmazkodni, akinek mindig a feje fölött döntenek és aki áhítozik a fehér lovas hercegre, az igazira, de azt is tudja, hogy saját erejéből nem fogja úgysem megtalálni. Első megjelenésekor már kezében tartja a jövendőbeli öltönyfelsőjét, készen van már a nagy találkozásra. Milyen szerencse, hogy a zakó jól illik Siegfriedre. A való életben ez a legritkább esetben sem szokott így lenni, de ebben a történetben a szerencse ezen a ponton véget is ér. Az énekesnő alakításában megjelenik az önbizalomhiány, a kétség, a vágy a szerelemre egyaránt. Kötődik testvéréhez és talán félne is az önálló döntésektől. Benne nincs erő, hogy amikor Brünnhilde leleplezi Siegfried árulását, ő is elismerje, hogy varázsitallal csábították el. Amennyire bátor és nyílt a walkür, Gutrune annyira félénk és gyáva, ugyanakkor mindkettejük közös vonása, hogy Siegfriedet szeretik, aki egyikükre sem méltó. Tegnap úgy tűnt, hogy a korábban megszokottnál mégis fontosabb ez a szerep, a birtokosa még talán a kiváló elődnél is jobban képes volt arra, hogy megemelje.
A három norna - Gál Erika, Németh Judit, Wierdl Eszter - nagyszerű formában volt, ahogy a három sellő is - Pasztircsák Polina, Fodor Gabriella, Kálnay Zsófia. Utóbbiak most udvarolni kényszerülnek Siegfriednek, de eltaktikázzák magukat. A darab egyik fő sajátossága, hogy számtalan alkalom kínálkozik az átok feloldására, a gyűrű békés visszajuttatására, de elég ostoba módon ezeket mind elmulasztja valamelyik szereplő kihasználni. Mi nézők pedig csak remélhetjük, hogy valaki mégis képes lesz és megállítja a végzetet. Többé-kevésbé mindenki hibás, a sellőkön is rengeteg múlott, akárhogy szépítgetjük a dolgot. Énekesként mind rendben voltak, meg lehettünk velük elégedve.
A végzet lefékezésével egy másik walkür is próbálkozott, Waltraute, akit egy nagyon hasonló nevű, ámde fénykorán túli énekes keltett életre ezúttal, Waltraud Meier. Egyik beszélgetőpartnerem már harminc évvel ezelőtt is hallotta énekelni és hozzátette, hogy ez egykori hangjának csak a töredéke, amit hallunk. A szerephez, a hanyatló walkürhöz illett, hogy egy pályája vége felé haladó egykori nagy énekesnő jelenítette meg, de rám igazán kevésbé hatott sokkal, mint a már elégszer emlegetett Irene Theorin, aki - nem tudom mióta -, de most kétségtelenül a pálya csúcsán, vagy inkább fennsíkján van. Amióta hozzánk jár Brünnhildét énekelni, azóta biztosan és remélhetőleg még sokáig. És ebben a darabban, éppen az utolsó estén tudja karakteréből a legtöbbet kihozni. Most látjuk Brünnhildét teljes összetettségében, szerelmesen, odaadóan, majd vérig sértve, megalázva, akiben egy időre mégis erősebb lesz a bosszúvágy, a sértett hiúság hatására átáll Siegfried elpusztítóinak oldalára. Amíg nem lát női riválist, szívesen engedi kalandozni a hőst, míg saját maga felvállalja az otthon ülő klasszikus női szerepet. Irene Theorin ruhaváltásai is jellemző erővel bírnak. A walkür első jelenetében, és most a végén látjuk nadrágban, hosszú kabátban. Vészhelyzet van, elárulták - kénytelen magát megerősíteni. Képes erre, egyénisége nem esik szét, nem áll be a megalkuvók közé, nem fogadja el a pót-Siegfriedet, inkább méltósággal a halált választja. (Wagner még nem félt az állatvédőktől, nekem eszembe jutott, hogy talán Grane legalább megúszhatta volna, ha az egész világnak pusztulnia kellett is.)
Óriási volt Irene Theorin és a többi énekes is nagyon odatette magát. Az utolsó este zárásakor a közönség mind a négy estét együtt is értékelte, amikor a földszint nagyobb része felállt és jó hosszan tapsolta a résztvevőket, elsősorban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát, akik összesen majdnem 16 órán keresztül zenéltek nekünk. Csak azt mondhatom, hogy remélem, jövőre ugyanott a MüPá-ban lehetek ismét egy Wagner ünnepen...

 

Címkék: Egils Silins Opera Az istenek alkonya Fodor Gabriella Fodor Beatrix Várhelyi Éva Fischer Ádám Christian Franz Ring Gál Erika Baráth Emőke Wierdl Eszter Pasztircsák Polina Kálnay Zsófia Németh Judit Jürgen Sacher Kurt Rydl Walter Fink Hartmut Welker Iréne Theorin Petra Lang Bakos Kornélia Kovács Annamária Martin Winkler Birgit Remmert Fodor Bernadett A walkür Siegfried Stefan Vinke Michaela Kaune Wittinger Gertrúd Oskar Hillebrandt Waltraud Meier

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr657546834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2015.06.25. 15:18:17

Én elolvastam mindkét beszámolót (meg a tavalyit is :-)
Tetszett mindkét beszámoló stílusa, különösen, hogy magáról a történetről is írtál. Én inkább a hangszeres zene felé vonzódom, így a történet és a rendezés értelmezése általában nem foglalkoztat, viszont annál inkább a zenekari meg karmesteri teljesítmény (erről viszont már nem nagyon írtál).

Ugyanakkor nagyon érdekel, hogy mások mit írnak akár a történetről, akár az énekesekről.

Kb. két éve jött elő nálam, hogy meg akarom ismerni a Ringet. Azóta is jó döntésnek tartom, hogy hosszas gondolkodás után Solti mellett döntöttem, bár hamarosan beszerzem a Furtwängler-Scala Ringet is, mert Furti nagy kedvencem volt valamikor.

Szóval annyira belejöttem, hogy tavaly elmentem a Wagner napokra és teljesen lenyűgözött, úgyhogy most sem maradhattam ki. És most még jobb volt. :-)

Mivel én Welkert csak tavaly láttam, nem volt hosszas évek alatt kialakult kötődésem az ő megformálásához, úgyhogy nekem most Winkler még jobb volt. A hangja is nagyon jó volt, a megformálása meg szerintem óriási. Amikor Wotan elvette tőle a gyűrűt, én 100%-ban elhittem, hogy nem akarja neki odaadni. :-)

Szerintem a Walkür volt az egyik csúcs a négy napon, amikor Wotan Brünhildével beszél, óriási élmény volt számomra. Persze általában jobban székbe szegeznek a nagy hangerővel előadott drámai részek, ez pedig visszafogottabb etekintetben, mégis úgy éreztem, megfagyott a teremben a levegő. Fantasztikus volt.

Én imádom, hogy a felvonások végén mindent lekapcsolnak a teremben, óriási élmény ez is, amikor a hatalmas csúcspont után hirtelen sötét lesz. :-) (Majd felharsan a taspvihar.)

A Walkür első felvonása után percekig magamhoz sem tértem (pedig Kampe nekem is jobban tetszett tavaly), de nagy kár, hogy Christian Franz (aki szerintem Loge-ként zseniális) megbetegedett a Siegfried-re. Bár minden tiszteletem neki, hősiesen helytállt, de sajnos a műélvezetet nagyban rontotta, hogy a végén már csak azon drukkoltam, hogy bírja még ki...

A tavalyi Siegfried első felvonásában Siegel zseniális Mime volt, most sem volt rossz Sacher, de hát azért a tavalyi élményemet nem tudta elhomályosítani.

Az Istenek alkonya természetesen óriási volt, annak ellenére, hogy sikerült egy kis gixert belevinni az utolsó felvonásba a kürtök részéről. (De élő előadásban ilyen szerintem elfogadható, a zenekar meg amúgy szuper volt mind a négy napon.)

A rendezés nekem nagyon tetszik, a nagy látványos vetítések meg pláne. (Kicsit hiányzott is a tavalyi vörös fényű világítás a végén.) És az is jó, hogy szellemes és nem akarja saját magát halálosan komolyan venni.
Nem feltétlenül szájbarágósan a saját elképzelését akarja ránk erőltetni. Például a szerdai filmvetítésen a rendező elmondta, hogy sokszor kérdezik tőle, miért koszos a Rajna vize, talán a környezetszennyezésre utal? És végülis nem árulta el, hogy miért, csak hogy mindenki találja meg a maga értelmezését. :-)

Theorinról nincs már mit mondani, óriási. Művészi, árnyalt előadásmód és nagy hang egyszerre. Emellett hihetetlenül erős színpadi jelenlét és drámai formálás. Az istenek alkonyán Vásáry Tamás ült mellettem, az első felvonás után megkérdeztem, hogy mit szól az előadáshoz, ő is el volt ragadtatva tőle.

A zenekar nagyon jó, a tempók pont el vannak találva, a földszinten ülve nekem különösen tetszett a hangzásegyensúly és a bársonyos, meleg zenekari hangzás a nagyon erős ütős szekcióval. (A Siegfried-en az első emeleti középerkélyen ültem, ott egy picit kevésbé tetszett.)
süti beállítások módosítása