Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Nekem tizenkét nap szünet (közben tizenegy megtekintett előadás) választotta el a Faust I. részét a másodiktól.Egészen biztos, hogy másként hatott volna egyből az előadás másnapján visszaülni, de az Átrium Parasztopera fesztiválja túl csábító volt, nem tudtam a kísértésnek ellenállni. Az idő távolságon kívül a másik jelentős szempont egy ilyen komoly koncentrációt kívánó előadásnál a néző állapota. A színészekről természetesen feltételezzük, hogy akár havonta húsz estén is az aznapi darabra egészen ráhangolódva állnak rendelkezésre. A néző korántsem ennyire szívós, rendszerint sok múlik azon, miként ülünk be a színházba.

Nekem úgy jött ki a lépés, hogy a Faust II. megtekintését megelőző éjszakát teljes egészében az Operaház éjszakai vetélkedőjén töltöttem, amely reggel fél9-kor ért véget. Nem voltam túlságosan rápihenve tehát a vasárnap estére - ez feltétlenül nehezítette a befogadást. Másfelől: éppen a Faust-csoportba kerültem, azaz a vetélkedő teljes 9,5 órája alatt éppen a Faust feldolgozásával foglalkoztunk. (A Faust azért kerülhetett az Aida és a Carmen mellé, mivel ma kezdődik a Faust-fesztivál és a hónap végéig szinte csak ehhez a témához kapcsolódó előadások követik majd egymást az Operaházban, ötféle is.) Így az legalább elmondható, hogy benne voltam és vagyok a témában rendesen.

Miután Schilling Árpád rendezésének bemutatója óta azért eltelt több mint két hét és a vállalkozás jelentősége miatt nem egy ismerősöm már régen megnézte, elkerülhetetlen volt az, hogy mások benyomásairól is értesüljek. A vélemények eltértek egymástól, nemcsak apró árnyalatokban, viszont mindenki megegyezett abban, hogy a második rész "jobban sikerült".

A mű szövegét ismerve eredendően azt lehetett feltételezni, hogy az első részből egyszerűbb előadást rendezni, hiszen könnyen elmesélhető-megérthető a cselekménye is. Ha előtte felteszi a kérdést valaki, hogy képzelném el a két előadás díszletét, éppen az első részhez vettem volna természetesnek a sivár, ámde "realista" módon felépített lakást ("igazi" díszletet). Faust megkísértése előtti közegét akár ilyennek is képzelhetnénk, a másodikhoz pedig az üres színpadot, amelyen a rengeteg mitológiai szereplő akadálymentesen megfordulhatott volna. A rendező ezzel szemben a néző képzeletére bízza az első részben a környezet felépítését - egy ágy, a könyvhalom ad ehhez támpontot, Faust otthona nem szerepel, számára az otthon fogalma talán nem is létezik. De már ebben az első részben láthatunk a háttérbe felhalmozott néhány díszletfalat, amelyből Faust új világa megszülethet. Ez a Mefisto beavatkozása után létrejövő új élet bár nem légüres térben zajlik, mégsem jut eszünkbe róla az, hogy létezhet olyan ember, aki éppen erre a lepusztult közegre vágyna, és ezért ígérte el a lelkét is, hogy itt élhessen. De erős a gondolat, mert néha mennyire kevés is az, amiért eladjuk magunkat egészen, és annyira otthonosnak érezzük a felépített kis világunkat, amely valószínűleg nagyrészt szintén fantazmákból áll, ahogy Faust. Egyszerre valóságos és álomszerű ez az elénk vetített hely - ez a kettősség dominál.

Ágh Márton díszlettervező álmodta meg ezt a minden részletében élő sivárságot, ahol minden valódi, a csapból is folyik a víz. (Van, ami azért működik ebben a közegben is.)  A jelmezek is illenek a háttérhez - Máté Gábor Faustja kellően igénytelenül néz ki. Az a benyomásunk, hogy soha nem hagyja el ezt a lakást és képtelen is lenne rá. A színlap hat sornyi támpontot ad is nekünk, hogy hinni merjünk a benyomásainknak (és ne kérjük számon a középkori történetet még véletlenül sem, amelyben az isten és az ördög küzd az ember megszerzéséért). A Faust II. része "egy öregedő értelmiségi zavaros álomvilágába kalauzol", és ez ki is derül a látványból. Pontosabban: az elhangzó szövegekkel szinte semmilyen látvány nem harmonizál, annak ellenére, hogy egy lakást látunk, továbbra is el kell képzelnünk a hallottakat.

Egy kollégám szintén ugyanezt az előadást látta, és megegyeztünk a szünetben abban, hogy a megértéshez nagyon jól jön, szinte elkerülhetetlenül szükséges, a mű előzetes ismerete. Így is jelentős erőfeszítés volt számunkra a cselekmény követése. Nehéz elhinni, ha valaki véletlenül betéved és fogalma sincs Goethe-ről, össze tudná rakni. (Erre talán senki emberfia nem ül be "csak úgy", azt gondolnám. Esetleg, ha valaki ajándékba kapja...) A színház biztosít foglalkozást az előadás előtt, azt érdemes lenne kipróbálni mindenkinek, aki valóban közel akar jutni a felvetett gondolatokhoz. Viszont mivel úgyis zavaros álomvilágról lenne szó, lehetséges, hogy a befogadói élmény akkor sem sérül, ha nem minden részletét érti meg a néző. A hangulat, amelybe irónia és humor is vegyül néhány mellékszereplő jóvoltából, így is érvényesül.

 A II. részben változnak a szereplők erőviszonyai, többen is előtérbe-kerülnek ideig óráig, de a legdominánsabb mégis maga az ördög - Kulka János. Eleinte ő is otthonosan, alsógatyában és trikóban mozog a lakásban, és házigazdaként tárgyal a bevetődőkkel. Kicsit az a benyomásom, mintha egy házibuli után lennénk, mindenki valahogy odakerült, nem tudhatjuk egészen biztosan, hogy ki mit is csinál, miért van ott - zavaros álomképnek minősítve nem is kell magyarázkodni.  Fel-felbukkan a fiúkórus is, és ezekben a jelenetekben az ördögből előjön a pedofil, még erősebben, ahogy az első részben. Máté Gábor Faustja ezen az estén sok pihenőidőt kap, passzívan sodródni látszik az eseményekkel, tudomásul veszi a helyzeteket, de nem alakítja őket túlságosan.

Jó megoldásnak látszik, hogy a második rész szereplői felbukkantak az első részben már, ha csak villanásnyi időre is, és most ugyan más (és több) szerepben  ismerősnek tűnnek. Az az érzésünk, hogy Faust életének szereplői ugyanazok maradtak, mindössze másként néz rájuk, vagy más szerepet tulajdonít nekik. Az ördög beavatkozását ezzel akár le is becsülhetnénk, ha nem tudnánk, hogy nem feltétlenül az a legnagyobb változás, amikor az ember az életének körülményeit és kísérőit változtatja meg, hanem az, ha más perspektívából néz rá arra, ami körülveszi. Mefistofele semmi mást nem tesz (talán! - amennyire egy megtekintésből ezt kihámozhattam), mint éppen Faust szemléletét alakítja át.

Tóth Anitát most hosszabb ideig láthattam színpadon valóban - részben jelmezének köszönhetően is - Homonculusként hagyja a legnagyobb nyomot. Dér Zsolt egyetemi hallgató kap egy nagyon emlékezetes jelenetet, "leolthatja" (és szembeköpheti) magát az ördögöt, akinek ez a vagány fiatalember így is kifejezetten tetszik. Négy szerepben is láthatjuk az első rész Margarétáját, Mészáros Blankát - bár azt nem állítom, hogy be tudtam volna-e szerepeket előadás közben azonosítani. Keresztes Tamás viszont mindhárom alakjában megmaradt: a fürdőkádban szenvedélyesen kísérletező tanítványként, Faust és Heléna gyermekeként és Philemonként is. Már a Faust I.-ben is kifejezetten felélénkítette jelenlétével az előadást, ez most is elmondható róla. Különösen azért, mert minden megszólalásába humor is vegyül. Leggyakrabban az az érzésem, mintha a mondatait idézőjelbe tenné saját maga. Bodnár Erika Heléna szerepére elég szokatlan választás, de könnyen indokolható, amennyiben valóban az a rendezői koncepció kulcsa, hogy csak Faust látja a környezetébe bele a mitológiai szereplőket. Baucisként tetszett igazán, Keresztes Tamás párjaként - viszont szövegmondásának szépségét minden körülmények között és szerepében (Helénaként is) lehet értékelni. Haumann Péter nekem Miniszterként maradt meg erősebben, Székely B. Miklóssal közös jelenetében, de neki is van még más szerepe, ahogy az eddig nem említett Bán Jánosnak, Nagy Ervinnek, Tasnádi Bencének, Pelsőczy Rékának, Monori Lilinek és Dankó Istvánnak is. Mindenkit lehetne (és KELLENE, mert megérdemelnék!) egyénileg méltatni és valószínűleg tudnám is, ha készítettem volna jegyzeteket. De ezt nem tettem meg, így nekem is többnyire képek, benyomások maradtak meg ebből az előadásból, amely óta kénytelen voltam hagyni, hogy további öt nap elteljen. (Ezért legkevésbé a színészek tehetnek, akik teljes készenlétben, csapatjátékosként, hatalmas energiákkal voltak jelen.)

A legerőteljesebb nyomot bennem ez az otthonos sivárság hagyta, amelyben úgy tűnik Faust is elég kellemesen punnyadt és a nézés közben mi sem éreztünk magunkat igazán rosszul. Nem kizárt, hogy ez a zavaros álomkép valami módon mégis csak tükröt tartott nekünk. Ha nem is a legegyszerűbb, leginkább magától értetődőbb módon, de mégis csak a mi 2015-ös vergődésünkről, tengődésünkről szólt Schilling Árpád kevéssé szívderítő Faustja, minden nagyság és fennköltség nélkül. Ezt kell valahogy megemésztenünk.

Címkék: Katona Nagy Ervin Keresztes Tamás Tasnádi Bence Máté Gábor Kulka János Faust Haumann Péter Bán János Monori Lili Dankó István Schilling Árpád Pelsőczy Réka Bodnár Erika Mészáros Blanka Tóth Anita Székely B. Miklós Ágh Márton Dér Zsolt

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr187454006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.