Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Annak ellenére, hogy már néhány ismerősöm kifogásolta, hogy miért folyton a Figarót nézem, még egyszer elmentem az Operába - a második szereposztásra ezúttal - , miután az idei első sorozat annyira nagy élményt adott számomra. (első és második beszámoló ) Sosem lehet tudni…

Tavaly óta tudom, hogy akkor lehet egy előadást megismerni az Operában igazán, ha az ember valahogy időt csinál az egész sorozatra, de legalább 3-4 előadásra. Ha ez most működhetett volna a másodikkal is, nyilván jobban járok. A szerdai előadás már most szinte legenda, Kálmán Pétert kérték fel Grófnak Szegedi Csaba hirtelen megbetegedése miatt, aki öt éve énekelte legutoljára a szerepet ebben a rendezésben (akkor láttam is).

Ha csak egy fontos szereplő megváltozik, azonnal mássá válnak az erőviszonyok, és alapvetően módosulhat az egész előadás. Kálmán Péter alig látható Pesten, nemrég egy bécsi Figaróban lépett fel, oda lehetett utána ellátogatni a rajongótáborának.

Engem nagyon érdekelt volna Kálmán Péter alakítása, mindig nagyon szerettem a Grófját, hiszen életem legfontosabb előadásában játszotta el, a Kovalik-féle Mozart maratonban. Azóta fontos énekes számomra. Lehetséges, hogy akkor nem hagyom veszni az előre megvett szerdai jegyemet egy koncert miatt, ha a beugrásáról előre tudok.

Ugyanakkor mégis sajnálkozva állok a tény előtt, hogy miért nem az első szereposztásban részt vevő Molnár Leventét kérték fel, hiszen egészen kiváló Grófnak láttam ötször is. Levente április 22-én énekelte a szerepet legutóbb, kiugróan jó formában, és a helyszínen is tartózkodott. Nem bocsátkozom találgatásokba, Figaró mondatát idézném csak: „Io non impugno mai quel che non so.”(Őt Gentben lehet június közepétől Grófként látni – kicsivel egyszerűbb lett volna Pesten újranézni. )

Én tehát a négyből mindössze a pénteki előadást láttam, és mivel a majdnem tíz órás éjszakai operaházi kvíz-vetélkedőn részt vettünk Vilmával, haza rohantam inkább a blogomat megírni az eseményről, nem maradtam ott ma sem egy újranézésre. Tehát csakis a pénteki előadásról tudok beszámolni.

KONKRÉTAN AZ ELŐADÁSRÓL

Ahogy beléptem, rögtön láttam, hogy visszaállították a tavalyi (és korábbi) színpadi elrendezést, amint kiderült, a karmester (Kovács János) kérésére. Néhány új megoldás azért maradt az idei változtatások közül, de az, hogy megint két járás van a nézőtéren keresztül, néhány dolgot meghatároz. (Egyet biztos: több virág jutott a jobb oldalnak az előadás végén.)

Összességében megállapítottam, hogy most nagyon konszolidált előadáson ültem, tűrhetően viselkedő mezei turistákkal (leszámítva azt a kettőt, akik telefonnal fotózták az előadást, nem éppen hangtalanul), akik elég visszafogottan tapsoltak. (A Grófné második áriája és Cherubino váltott ki némi hatást belőlük – egészen a virágdobálós tapsrendig, amely minden közönséget, a legfagyottabbat is felmelegíti. Ez a rendező legnagyobb ötlete, kétségtelenül a legjobb tapsrend az Operaházban.) Ahogy a közönségre is a nyugalom (ehelyett inkább a „punnyadás” szót használnám) volt jellemző elég hosszasan, a szereplők jelentős többsége is igazán nagyon békésen állt hozzá az „őrült nap” megpróbáltatásaihoz.

A nyitó jelenetben kialakult már ez a nyugodt alaphangulat, a Grófon (Szegedi Csaba) látszott, hogy nincsenek kétségei azzal kapcsolatban, hogy sikerül-e Susannát elcsábítani és ez a hite alapvetően nem ingott meg. Már tavaly is láthattam ugyanebben a szerepében az énekest, a felfogása alapvetően nem változott meg. Amit még észrevételeznék: most talán a szokottnál is jobban élvezte a virágszirmok dobálását. Ez sokat kifejez vele kapcsolatban: élvezi a nőkkel való kapcsolatot, játéknak tekinti az egészet, nem szenvedélynek. (Molnár Levente esetén az utóbbi volt az igaz.)

Figaro (Palerdi András) ugyanilyen magabiztos, mint a Gróf. Megállapodni készül, elszánt. Választott. Tudja, hogy működni fog ez a házasság és szemernyi kétsége sincs. A felszínen némileg bosszantja, ahogy a Gróf udvarol a menyasszonyának, de mély kétségbeesés nem fogja el. Kiegyensúlyozott és nyugodt ember, rendkívül alkalmas választás családapának – nem csoda, hogy Susanna (Hajnóczy Júlia) kicsit sem inog, kicsit sem hajlik a Gróf felé. Ebben a hűséges kiállásban Figaro mellett az is segítségére van, hogy Szegedi Csaba Grófja nem látszik igazán szerelmesnek, csak vágyakozónak. Érezzük Susanna minden rezdüléséből, hogy taszítja a Gróf. Ez a felállás a darab végkimenetele szempontjából szerencsés, mert jelen esetben biztonságban érezheti magát Figaro valóban. Előre tudhatjuk, hogy ez egy hosszú távon jól működő, kiegyensúlyozott házasság lesz, amelyet nem korbácsolnak fel a szenvedélyek. Palerdi András nagyon szépen énekli a szerepet és igazán természetesen mozog, nincs benne semmi mesterkéltség. Jól érthető is, és érezhető, hogy tudja, éppen mit is énekel olaszul. Már a Bűvös vadászával kapcsolatban is az volt az érzésem, ami most is: az énekes vélhetőleg kiegyensúlyozott, derűs temperamentuma sok mindent eldönt. (Miből is építkezhetne egy énekes másból, mint saját magából?) Én szeretem ezt a Figarót egy nagy játékosnak látni, aki történetesen most elhatározza, hogy nősül, azaz megállapodik, de akinek szintén vannak kilengései, akár a Grófnak, csak ügyesebben palástolja. Palerdi András felfogása számomra túl józan. Az ő karakterére nem mondanánk, hogy „il birbo Figaro,” nem tűnik kicsit sem gazembernek. De működik így is, csak a levegő nem kezd az izgalomtól felforrni. Nem érezzük, hogy a boldogságát bármi veszély is fenyegetné, nem kezdünk el aggódni miatta – annyira tudjuk, hogy megoldja majd a problémáját nélkülünk is.

Hajnóczy Júlia Susannáját tavaly már több ízben is méltattam, pontosan olyan, amilyennek elképzelek egy Susannát. Akármilyen Figaro mellé is odaillik, és mind énekesi, mind színészi teljesítménye illúziókeltő volt, sose éreztem, hogy megingott volna - a tavalyi három előadásban sem, most sem. Mivel pénteken negyedszer láttam ebben a szerepében, nem is feltételeztem, hogy gond lehetne az alakításával. (Mindig Susanna a Figarók fő motorja, rajta múlik az előadás egyensúlya.)

Az ebben a szereposztásban is valószínűtlen, hogy a Gróf hosszú távon visszatérjen a felesége (Szabóki Tünde) mellé, elunná magát egyetlen nő mellett. Láttuk azt is, hogy a Grófné bár igazán megrázó erővel énekelte el áriáit, különösen a másodikat. „ Dove sono i bei momenti?” - jut eszembe nekem is és vele keseredem el, bár annyira gyorsan a felvidulás nem szokott sikerülni, ahogy ez neki most is. A Grófnénak Mozart az öngyógyításra való hajlam képességét megadta, példát mutat nekünk – nincs az a rossz helyzet, amelynek a megjavulásában ne lehetne sikerrel reménykedni. Ezt az áriát végre a széles tömegek is észrevették és jelentősebb tapsot is kapott érte. Észrevettük azért, hogy nem kevéssé vonzódik az apródhoz, miközben a férje elveszített szerelmét siratja. Ilyenek a nők, ingatagok. Ha a Gróf kicsit később kopog, elég rendes szarvai nőhettek volna.

Annyira nem is csodálkoztam ezen, mert snájdig fiatalember volt ez a Cherubino. Kálnay Zsófia magas is, hosszú hullámos haja és vékony alkata nem áll rosszul ennek a kicsit meggörnyedt hátú tinédzsernek. A kis festett bajusz árnyal a képen. Talán most először tett valaki kísérletet arra, hogy fiatal serdülésben lévő fiúnak játssza a figurát. A fent felsorolt tényezők még nem tették volna férfiassá a meglehetősen nőies énekesnőt, de a testtartása, a mozgása is hozzájárult. El lehetett hinni, hogy minden nő lángra gyújtja a szívét és azt is, hogy a vonzalom kölcsönös. Azt hiszem, hogy itt a Gróffal ellentétben nemcsak testi, hanem lelki vágyódást is érez ez a fiú, intimitást szeretne kapni – mindenkitől -, annak minden összetevőjével együtt. Szépek az áriái, hatnak, és a fagyott közönséghez viszonyítva különösen jelentősnek tűnnek a tapsok is. Ez a Cherubino mintha Susannára is hatna, de Susanna azért a Grófnénál elszántabb, és jobb helyzetben is van: neki van valakije (Figaro), aki megadja azt a melegséget, amelyre vágyik – a Grófné viszont egészen magára van hagyatva és ebben a helyzetben nyilvánvaló, hogy a legkisebb érdeklődésnek is örül, és ráadásul a legjobb képű fiatal férfi az, aki udvarol neki. Nem csodálkozhatunk ezen és nem vethetjük a szemére a képzeletbeli hűtlenséget. (Szabóki Tünde hazudozik a legfolyékonyabban és a legmeggyőzőbben az összes Grófné közül, akiket láttam. Ő alig van zavarban. Lehet, hogy sok mindent nem tudunk róla, az az érzésünk. Valami vaj lehet az ő füle mögött is…)

Marcellina most Bazsinka Zsuzsanna volt. Jóval fiatalabb, mint a szerep korábbi megformálói, lényegében ránézve nem tűnik irreálisnak a gondolat, hogy hozzámehetne Figaróhoz. Sőt. (Ha a másik szereposztásba kerül, ennek a Marcellinának még a Gróf is udvarolt volna…) Ő nem részeges, hanem szépíti magát és szerelmes Figaróba. Ez világos. Nem bántam, hogy új felfogásban látom a szerepet. Volt egy nagyszerű pillanata is, amely azért is emlékezetes, mert még egyszer se vettem hasonlót észre: amikor kiderül, hogy Figaró a fia, akkor az énekesnő eljátssza azt a helyzetet, amely korántsem kellemes, de néha előfordul: hirtelen nem tudja, hogy hányadán is áll Figaróval, mit is érez, mi is lenne most az, amit csinálnia kell. Még eddig egy Marcellina alakításán sem vettem észre, hogy a szereplőn végigmegy ez a gondolatsor. Óriási a feladat: szerelmes valakibe, akit nem kaphat meg, most már biztos, mert az anyja. És most örülnie kell, mert azért van minek: a rég elrablott fiát visszakapja. Bazsinka Zsuzsannát ezért a kis hezitálásért nagyon tudtam szeretni, új színt vitt ebbe a rendezésbe.

Szüle Tamás „nagyon rendben volt” Bartolóként, ami tőlem elég jó mondat, ha azt nézem, hogy mennyire belém ivódott már Gábor Géza alakítása, így nem vártam, hogy valaki más „elég jó tud lenni nekem” ebben a szerepben. Ő persze már nem kacérkodik Susannával, mert ez a Susanna nem is igazán kacérkodós alkat.

Csiki Gábor az előadásban igazi zenemester, aki az ünnepségen hatalmas odaadással irányítaná legszívesebben a kórus mindkét felét, de csak az egyiket tudja. Gáláns udvarló ő is, aki szintén Susanna felé közeledne, de a Gróf időben visszapattintja. Az énekes idén már játszott egy komoly szerepet a Lukréciában, ez most egy második nagy dobása. A hálás szerep minden lehetőségét ki tudja aknázni. Csiki Gábor óriási energiákat hoz be a színpadra, amikor bejön. (Amikor korábban a kórus tagjaként énekelt, az is látványos volt, feltűnő jelenség volt mindig – jobban jár mindenki ezzel, hogy szóló szerepet kapott.)

Ugyanígy nagy energiákkal érkezik és jótékonyan felpezsdíti az előadást Kiss András és letört szegfűjének megérkezése. Az énekes egy VALÓBAN felháborodott kertészt játszik, később pedig olyat, aki nem érzi jól magát a szalonban. Gyűrögeti a kalapját, jobb híján. Nem improvizálós alkat és szépen finoman félrevonul, amikor kell – de most hatodszor sem értem, hogy miért nem viszi ki a rendező, ha nem ad neki feladatot a felvonás végén. (A tapsrendre nincs nagy szükség a felvonás végén, de arra oldalról bejöhetne, ahogy az apród is.) A szerep ugyan nem hosszú, de abból a pár mondatából (hozzáadva a szegedi Hoffmannt is) átjött nekem egy jövendő Figaro képe. Nem hiszem, hogy túl sok évet kell erre várni a váltásra. (Aki Pécsen van kedden, május 12-én megnézheti az énekest Leporellóként, amelyben szintén Hábetler András váltótársa. Abban aztán van énekelnivaló is bőven.)

Zavaros Eszter eddig is nagyon rendben volt Barbarinaként, ezt minden alkalommal megállapítottam magamban, de most az, hogy kapott maga mellé egy „igazi” pasit Cherubinóként, akibe szerelmes lehet, még inkább felélénkítette. Elnézegettem kettejük némajátékát az esküvő alatt is, jót tett az előadásnak. Lassan már várnám, hogy Esztert is előléptessék ebből a szerepből, amit már tökéletesen birtokol.

Kiss Péter ezúttal Don Curzio - ami abban van, azt simán kihozza.Tavaly ő is szenzációs Don Basilio volt, abban némileg több játszanivaló akadt.

Összességében egy jó hangulatú, kellemes előadást kaptunk ezen a pénteken. Kevesebb szenvedélyt és kevesebb keserűséget. Lehet, hogy az életet így lenne jó élni mégis...

Címkék: Opera Kiss Péter Figaro házassága Szabóki Tünde Palerdi András Szegedi Csaba Hajnóczy Júlia Csiki Gábor Zavaros Eszter Kálnay Zsófia Kiss András Szüle Tamás Bazsinka Zsuzsanna

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr937447780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.