Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Most már van egy-két elmaradásom a múlt hétről, amelyek nyomasztanak, nem is kicsit, de még most frissen, egy órával a vége után, összefoglalom röviden, hogy nézett ki az Operaház első éjszakai vetélkedője. Hátha lesz olyan, aki idén habozott és jövőre kedvet kap. Mert most is jöhettek volna még többen, a mi csapatunkban konkrétan heten voltunk és maradt még nyolc embernek hely...

Az alapötlet az volt, hogy a "European Opera Days" keretében - ahogy a londoni Covent Gardenben -, néhány ember rövid beszélgetés után hálózsákban bent alhat a nézőtéren. Ez se lett volna rossz persze...Ókovács Szilveszter ezt gondolta ki, de a szervezést átadta Aczél Andrásnak, akinek a kreativitása szárnyakat kapott az ötlettől. Lett belőle egy 9,5 órás program, két kisebb szünettel. (A főigazgató a program elején, 11-kor és a zsűrizésen, reggel 7-kor is megjelent, ő is bevállalt a kellemetlenségekből...)

Éjjel 11-kor az utcai regisztráció után a díszletszállító lifttel vittek fel minket a színpadra, ahol rövid fenyegető beszéd után (amelyet nem szemből, hanem hátulról néztünk meg) kis cetlik ereszkedtek le a zsinórpadlásról, 3 opera nevével. Nagyjából tíz ember hiányzott, akik megfutamodhattak (vagy valami közbejött nekik). Az Aida és Carmen csapatok viszonylag nagy létszámmal indultak - előbbiben lányom, utóbbiban kolléganőm szerepelhetett - mindkettejüket azért szerveztem be, hogy NEKEM biztosan jó társaságom legyen - így másoknak lett). Én viszont a mindössze hét fős Faust-csapatba kerültem. Faust év van, egyértelmű volt, hogy két nagyon ismert opera mellé miért került be éppen ez. Utólag jó volt, hogy Vilma külön csapatban versenyzett - önállóan élvezhette a feladatokat és nyilván így jobban kibontakozhatott.

Az első pillanatban a jelmeztárban az operánkhoz illő ruhákat kaptunk. Én meg lehettem nagyjából elégedve, reneszánsz hosszú ruha még sose volt rajtam és ez ápolt-eltakart, annyira nem állt rosszul. Ha eddig nem tudtam volna elképzelni, hogy milyen vacak lehet egy ilyen nehéz ruhában órákat eltölteni, sőt táncolni, most tudom. És azt is láttam, hogy mennyi háttérmunka volt a program mögött. Egész éjjel ott volt a műszak, építették a reggeli Figaro díszletét, ott voltak az öltöztetők, minden csapattal négy kísérő, a büfében valaki kávét főzött hajnalban....

Minden csapatnak a saját témájával kapcsolatban (eltérő sorrendben) ugyanazokat a feladatokat kellett végrehajtani, díszletet festeni, tárgyakkal 3 perces zenét szerezni, egy operákkal kapcsolatos kérdéssort megoldani, illetőleg részt vettünk Kertesi Ingrid művésznő énekóráján - egyénileg ki kellett állni skálázni -, sőt Nádasdy András balettmester koreográfiát is készített a 3 perces zenénkre.

A festést tartottam a legesélytelenebbnek és mivel a többiek nagyon kreatívak voltak, ebben nem vettem részt.(Lett volna védőhuzat, de azt a hatalmas ruhát nem akartam beleerőltetni...-ez volt az indokom, amivel a mázolás-részt is megúsztam, bár az nyilván akár mehetett volna. Nekem - meglepő módon - a kvíz volt a legkönnyebb, különösen azért, mert minden másban inkább az extra-béna kategóriába sorolhatom magam. Ahhoz képest mindenképp ez az, ami ment. Bár mivel internet használatát engedélyezték, azt hiszem, hogy épp ez számított a legkevesebbet, mert ha egy csapat jól összedolgozott, akkor szinte mindent ki lehetett volna keresni. Azért nem szálltam el magamtól, mert sok kérdésre nem azonnal vagy egyáltalán nem jutott eszembe a válasz. Ami nagyon tetszett és amit csináltam volna még - nem mintha annyira ügyes lennék -: az a balett. Gyerekként jártam, de végtelenül ügyetlennek találtattam, így egy év után abbahagytam. Nem emlékszem, de állítólag nagyon szenvedtem és az alkatom sem volt alkalmas rá. A zenetanulással, a kórus-énekléssel pont ugyanígy jártam. Sose felejtem el, amikor általános iskolai énektanárom hetedikben másodmagammal kirakott a kórusból, mivel épp mi ketten rontottuk a hetven tagú kórusnak a színvonalát az alt szólamban. Az nekem is kiderült, hogy nemigen van használható énekhangom, bár tavalyig ez nem zavart. Azóta már eszembe jutott, hogy azért nagyszerű lehet annak, aki elég jó ahhoz, hogy egy bármilyen kórusban énekeljen. És bőven megértem azokat, akik sose néznek semmiféle előadást, viszont valamiféle művészeti tevékenységet folytatnak, akár hobbi szinten is, kizárólag a tevékenység öröméért. Ez a vetélkedő például erre feltétlenül alkalmas volt, hogy minden területet felölelt, láthattuk, hogy mennyi mindenre van szükség egy előadás létrehozásához.

Ez a mai alkalom  - néhány csoporttársamat nézve - a legtöbb embernek nyilván nagy megerősítés volt, hiszen láttam sokakat ügyesen festeni, improvizálni, énekelni. Számomra azt az üzenetet hordozta, hogy a mai iskolarendszer szinte alig fektet hangsúlyt az ún. készségtárgyakra és messze alul vannak értékelve éppen ezek a képességek, amelyekre nagyon nagy szükség lenne (akár a gyereknevelésben) és mindenek előtt: örömet okoznak. Mert amikor már nem kellett egyedül tenni, én is szívesen énekeltem a Faustból az indulót, a táncpróbát pedig még akár háromszor olyan hosszan is csináltam volna. Ezen kívül az is klassz volt, hogy végigjárhattuk a díszletraktárat, a balett-termeket is. (Az Operaház öltözői nem jelentettek akkora meglepetést, bár nem ugyanaz valakihez benézni és gratulálni, mint egy ilyen asztalnál öltözni.)

A feladatok között volt három művészi produkció is. Két zenekari művész hárfán és fuvolán részleteket játszott a három tárgyalt operából a lépcsőházban, két táncos előadott egy koreográfiát a nagy büfében, amely a Faust bálon is szerepelt (Kempelen Farkas sakk-automatájáról), illetve egy jó kis részletet láthattunk Mozart "A színigazgató" című operájából a Székely Bertalan teremben Balczó Péter, Kertesi Ingrid és Rőser Orsolya Hajnalka előadásában. Köteles Géza zongorázott és jó képet vágott az éjszakai énekórákhoz is. (Volt néhány kivétel, akik tudtak skálázni, de a többség hangja nem okozhatott kivételes élményt hajnali kettő és négy között.) Én viszont kivételezett helyzetben éreztem magam, hogy nagyjából harmincad magammal hallgathattam ezeket a művészeket, akik ennek a kis közönségnek ugyanúgy "odaadták magukat", ahogy tették ezt tavaly az Erkel Operakalandjában, másfelől természetesen eszembe jutott, hogy olyan nagyon nem vágyhattak arra, hogy az éjszakát is bent töltsék az Operában. Nincsenek alul foglalkoztatva, feltehetően volt előadásuk vagy próbájuk is tegnap.

Amint kiderült, a programon résztvevő legtöbb munkatárs számára ez a kaland azt jelentette, hogy 24 órán keresztül bent voltak a Házban. A legtöbbjükön nem látszott különösebb kimerültség és egyértelműen jó képet vágtak a helyzethez. Nem tudnám megmondani, hogy kinek volt muszáj jönnie és ki volt az, akinek kedve is volt. Igazából a csoportokat kísérők mind nagyon nyitottak és segítőkészek voltak, lehet, hogy akinek eredetileg nem is volt szimpatikus az éjszakázás, az közben rájött, hogy annyira nem is kellemetlen az egész, bár nyilván mindenki örült, hogy mehetett haza. (A mi kísérőnk, Telki Nagy Krisztián, aki roppant jó fej, ahogy kiderült nekünk, nem ment haza, tegnap este is volt előadása és ma még kettőben szerepel, neki összeolvadt a péntek és a szombat egészen. Úgyszintén a másik három kísérőnk, akiknek a nevét még nem tudom, remélem, hogy lesz facebook-csoportunk tényleg és akkor utólag beírom őket is. Addig kommentben nem bánnám, ha valaki a hiányzó neveket hozzátenné - a táncosokét, a zenészeket is...) 

A vetélkedőre jelentkezők érthetően mind lelkesen jöttek és azok is maradtak végig, nem szállt ki senki és úgy tűnik nem is hisztizett senki. Összességében kellemesen és feszültségmentesen telt ez a 9,5 óra összezártság.

A feladatok elvégzése fél6-ig tartott, amikor váratlanul (? - annyira azért nem, számítottam erre titokban) megtudtuk, hogy most van másfél óránk még táncpróbára és arra, hogy a saját operánkból 15 perces keresztmetszetet állítsunk össze. Ebbe bele kellett illeszteni a saját zenénkre készített koreográfiát és a megtanult énekszámot is. Óriási szerencsének tartom, hogy ugyan csak heten voltunk, de volt két másik nő, akik pontosan elegen voltak a Faust két női szerepére, illetőleg volt egy operaénekesnek tanuló 17 éves diák, aki nagyon alkalmas volt Faustnak, volt egy igencsak rátermett Mefisztónk, sőt egy Valentinünk is - és némi statisztálással megúszhattam a fellépést. Az előadásra a Figaro díszletébe elhelyezett saját festésű díszletfal előtt került sor, azaz mind megtapasztalhattuk, milyen az Operaház színpadára állni és nézni a sötét nézőteret, a csillárt. A másik két csoporton kívül a program vezetőiből, az Operaház főigazgatójából illetve művészeti igazgatójából (Anger Ferenc) álló zsűri értékelt. A sorrend: Aida, Carmen, Faust lett. A megnézett produkciók alapján azt hiszem ez egy korrekt ítélet volt. Az aidások népdalok egybefűzésével oldották meg a feladatot, a táncos-zenés elemek domináltak, jó volt az egész produkció nagyon. A főszereplőik énekesnek tanulnak, mint kiderült - és a népdalok előadásán ez meg is látszott. Valóban lehetett hallani, érteni és élvezni.

A terveknek megfelelően 8.30-kor léptünk ki a Házból, mintegy két órája. Valóban jó volt így csapatban együtt dolgozni, kicsit elfelejtkezni az otthon félbehagyott feladatokról, egyéb problémákról és egy másik közegbe kerülni. Ez szokott történni velünk persze akkor is, ha csak úgy bejövünk az Operaházba, előadást nézni. Ez a 9,5 óra azért a szokásosnál jóval többet adott, éppen az által, hogy nem maradtunk ezúttal passzív szemlélők mindössze. Bár utóbbit azért nagyon szeretem, a mezei néző megfigyelő és kívülálló helyzetét. Eddig is tudtam, mennyire kemény helyzetben vannak az operaháziak, most ez annyit voltaképp nem változott, de a "még mezeibb" résztvevők számára ez még annál is nagyobb kaland. Fontoljátok meg, jelentkezzetek a jövő évi alkalomra még időben. A lányom egészen biztosan vissza akar menni, ez nem is kérdéses...

A győztes csapat május 27-én együtt nézi a Sylvia című balettet az Erkelben, ők még biztosan találkoznak. Remélem, hogy ugyanígy nem utoljára láttuk egymást mi is, akik a Faustot csináltuk....

Címkék: Opera Köteles Géza Balczó Péter Kertesi Ingrid Nádasdy András Rőser Orsolya Hajnalka Aczél András Telki Nagy Krisztián European Opera Days

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr997446726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.