Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Szeretek idézni a darabok szövegéből a címben. De ez a "deja vu" most nem a Cowboy szövegéből van itt. És még csak nem is arra utal, hogy egy héten belül a Parasztoperát négyféle rendezésben megtekintve, alkalmanként az volt az érzésem, hogy egy-egy mozdulat ismerős. Nem. Azért voltam én annyira magabiztos, hogy jó a temesváriak előadása, mert egy vendégjátékon már én is láttam. Kellett hozzá nagyjából 5 másodperc, amíg erre ráébredtem. Most tehát egy újranézés történt. Nagyon kevés új gondolattal egészítem ki a korábbi beszámolómat, a színészekről külön méltatást nem írok - tegnap láttam utoljára néhányukat a Tesztoszteronban. Velük kapcsolatban mindössze annyit: a júliusi vendégjáték kapcsán tett megállapításaim megerősödtek.

Az előadás másodszorra is tetszett, bár, ha emlékeztem volna Szikszai Rémusz kitűnő rendezésére, akkor egészen biztos, hogy a Zeneakadémia mai áriavizsgájára mentem volna, mert az is nagyon foglalkoztatott.

Ugyan a városmajori vendégjátékon is mikroportokkal énekeltek, de ez most - az előadás elején - kicsit jobban zavart. Meg mintha egy kicsit nehezebben indult  volna be, mint a többi. De ez valóban szubjektív meglátás és  talán azért is éreztem így, mert nekem kellett idő, hogy magamhoz térjek. Viszonylag ritkán fordul elő velem, hogy egészen elfelejtek egy olyan előadást, amelyik valóban tetszett. (Ezt gondoltam a mai estéig. Más nem történt, csak ez a hitem dőlt meg 5 másodperc alatt.) Menet közben később elég szépen felidéződtek a részletek is, vártam a szereplők bizonyos mozdulatait is. (Olyan már történt tavaly júniusban, hogy a saját blogomból jöttem rá, hogy egy elég gyenge operát nem csak meg akartam nézni, hanem meg is néztem és a bejegyzés segített visszaidézni a részleteket. Amikor a nyitó képben megláttam a disznót a hűtőben, akkor azért majdnem ugyanúgy megdermedtem, mint ahogy a szereplők, amikor a cowboy történetét hallgatták...)

Érdekes, ami az előadás elején említett dátummal történt az előadások során. Nem tudom, hogy eredetileg október hányadika van a szövegben, de volt ez már 13, 28 és ma 23 is. Utóbbi kettőnek akár lehet mögöttes jelentése is. Egyedül az Operettszínház előadásában vettem észre, hogy a halottak napja közeledésére utalnak: Julika és az anya virágokat kötözgetnek. Esküvőre készülnek, vagy temetésre? Mint kiderül - némi késéssel - mégis gyászra. Október 23 említésének ebben a maiban nem volt különösebb hatása, bár összekapcsolható a történettel: Imre fiú a forradalom után disszidált. Most a falusi és a városi család találkozásán volt a hangsúly, kiemelődött a két világ különbsége - de nem jött elő a nyolcvanas évek hangulata, tekintve, hogy egy falusi esküvői sátorban játszódott a történet egészében.

Itt láttunk még azonosító anyajegyet is a cowboy csuklóján - a másik háromban nem. (Erről eszembe jutott a Figaro - ott nem öt év után, hanem egy fél élet után is magabiztosan beazonosítanak valakit ez alapján.) Ennyire nem hiszünk a mérsékelt csodákban? A tékozló fiú hazatérésekor nem marhát vágnak a tiszteletére, hanem őt aprítják fel? Ennyire lehetetlen lenne az áhított családi boldogság elérése?

Ha a családi klímát nézzük, megállapítható, hogy ebben az előadásban a legdurvább a családtagok kapcsolata, legrosszabb árvának vagy nőnek lenni, bár a többi családi közegben sincs szó idillről, de mintha a miskolciban kicsit egymásba kapaszkodtak volna a szülők az átélt tragédia és a közös bűn hatására.

Amint látszik, a negyedik alkalommal most már különösen hajlok a hasonlítgatás felé. Ezzel a több Parasztopera-előadást látott mezei nézők - sőt valószínűleg a szakmaiak sem - lehettek másként: ahogy kifelé mentem a színházból körülöttem szinte forrt a levegő, nagyon sokan éppen ezzel foglalkoztak, elemezgették, melyikben mi hogyan volt.

A fesztiválnak éppen ez volt a lényege, az öt Parasztopera-előadás több lett egymás társaságában.Jót tett nekünk, hogy láthattuk, melyik mondat miként emelődik ki a különböző rendezésekben. A kevés stabilan közös pontok egyike a folyamatos pálinka-vedelés volt. Érdekes lett volna számolni a feleseket és egy szakértőtől megtudakolni, hogy ennyi adag után még létezik-e olyan ember, aki ki tud két összefüggő mondatot mondani. Ebben nem lennék olyan biztos.

Én az egy héten át tartó programot nagy ajándéknak tartom, és óriásinak, hogy egy "nem-kőszínház", az Átrium összehozott egy ilyen fesztivált.

((Ennél már csak az lenne jobb, ha szeptember végén sok-sok színházban megörülnének annak, hogy a Bartók jogok végre felszabadulnak hetven év után, akárki akármit rendezhet például a Kékszakállú herceg várából anélkül, hogy engedélyt kelljen hozzá kérnie. Hátha majd valakinek ezt a rengeteg előadást ugyanígy kedve lesz fesztiválba összefogni. Az legalább kétszereplős darab csak. Én belenyugszom a zongorakíséretes verzióba is, ha nagyon muszáj...))

 

Címkék: Szikszai Rémusz Parasztopera Átrium

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr927430616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.