Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Korábban egyedül Pintér Béla saját Parasztopera előadását láttam, amely engem is megfogott. Dramaturgiailag jól felépített, fordulatos történet, zenével-tánccal. A történet jól bírja azt is, ha a színészek egy részének túl jó énekhangja nincs, nem kap léket az előadás hajója ettől, sőt némiképp még karcosabb színezete is lesz. (Egy átlagos opera esetén kifejezetten zavaró, ha néhány szólamot gyengén énekelnek el.) A miskolciak előadása jó nyitánya volt az Átrium Parasztopera-fesztiváljának. Ismét a darab erényeit bizonyította.

Ha valaki részletesen megnézi az Átrium a fesztiválról készített szórólapját, akkor talán feltűnik neki, hogy az előadások hossza erősen változik (60-100 percesek, szünet nélkül). Ez is jelzi, hogy a rendezők itt-ott belenyúltak. (Pintér Béla saját verziója 90 perc.) Rusznyák Gábor rendezése a leghosszabb, de egyáltalán nem érzékeljük az idő múlását, mert a történet sodor - még akkor is, ha ismerjük előre a csavarokat. (Ezek ismertetésétől továbbra is eltekintek.)

Az előadás a nézők beülésekor már félhivatalosan elkezdődik. A zenészek hangolnak a színpadon, hasonló a hatása, mint az Operában, csak itt jobban a szemünk előtt vannak. Egészen végig nem jöttem rá, hogy a többnyire népzenét játszó muzsikusok fején miért van Mozart-korabeli paróka, talán ez is a cím "opera" szavát akarná nyomatékosítani. A "paraszt"-ra ott vannak színpadon elhelyezett népies tárgyak (teknő - funkció nélkül). Khell Zsolt eklektikus színpadterét vetítéssel egészítik ki, látunk aratás előtt álló mezőt és alkalmanként a szereplőkről kivetített csoportképeket is. Bozóki Mara jelmezei jellemeznek, a legtöbb szereplő mindössze egyetlen ruhát kap, amely mindent elárul róla. A hangolás közben fenik a kaszát, töltött káposztát készítenek a közelgő esküvőre. Oldott a hangulat. Ezek után azonnal beindul a gépezet, és mint egy antik sorstragédia az esküvői előkészületek közben feltárul a múlt. Kiemelt szerepe lesz a színpad különböző szegleteiben elhelyezett tárgyaknak, köztük a Svédországba kivándorolt fiú fényképének, egy fejszének, amelyikhez többször is hozzányúlnak, egy-egy ruhadarabnak  (pl. egy párducmintás sálnak, a cowboy hosszú kabátjának).

Az élő zene és a néptánc (Katona Gábor koreográfiája) erős hatással van a nézőre. Nagyon jó a miskolci színház női kara, általuk tökéletes minőségben szólalnak meg a dalok, nem ritkán a nézőtér két oldaláról. Ráadásul a zene sokféle ismert motívumot hordoz, és ezek felismerése, illetőleg fel nem ismerése szintén leköt minket.

A szereposztás illik a darabhoz. Miután mindenkit egy-egy erős vonással jellemez a szerző, szinte karikatúraszerűen, így a színészeknek meg van az esélyük, hogy saját személyiségükkel töltsék ki a figurák körvonalait. És ez a művelet sikeresnek bizonyul. Az operai forma lehetővé teszi egyébként is, hogy csak a lényeg emelődjön ki, a zene nagyon sokat kifejez a kapcsolatokból is. De nagyon sok színésznek vannak kifejező szép gesztusai, természetes mozdulatai, amelyek az operaszínpadokon meglehetősen ritkák.

Nagyon szerettem például, amikor Varga Zoltán és Györgyi Anna maga elé néz, amikor kiderül, hogy kit is láttak vendégül 25 éve. És észlelhetőek kisebb felfogásbeli különbségek is Pintér Béla saját rendezése és e miskolci verzió között. A házaspár a közösen elkövetett bűn ellenére kifelé egységet sugároz, nem veszekednek. Ismétlődő gesztus, hogy az asszony mindig elveszi férje elől az italt, aki tűri ezt. Az erőviszonyok stabilak, nincs min civódni, minden véglegesen eldöntött.

A vőlegény (Dénes Viktor) és a menyasszony (Czakó Julianna) viszonya némileg üres, semmitmondóra sikerült, a darab és a rendezői szándék szellemében. A készülő gyerek valószínűleg meggondolatlanság eredménye, erre nézve nem derül ki semmi. (Dramaturgiai eszköz.) Szerencsés megoldás, hogy apró gesztusokkal Dénes Viktor érzékelteti, hogy mégis több köze van a mostohatestvéréhez (Szabó Irén), aki viszont kicsit sem titkolja elkeseredettségét az esküvő miatt. A szó szoros értelmében kaparja a falat.

A menyasszony anyja Märcz Fruzsina. Párducmintás miniruhában néptáncol, göndör szőke haja repked a válla körül. Erotikusan vonzó jelenség, ha nem is a túl kifinomult fajtából. A történet kulcsszereplőjére (az idegen: Harsányi Attila) és a koronatanúra, az állomásfőnökre (Zayzon Zsolt) egyaránt hat. Tragédiája, hogy a református lelkész férj (Salat Lehel) kevéssé tudja igényeit kielégíteni. A darab ugyan elég sötét hangulatú, viszont sok a humor is benne, amely jelentős részben a szövegnek köszönhető. Pintér Béla igazi erőssége a közhelyszerű fordulatok beemelése, amelyek a színpadról azonnal poénként hatnak.  Igazi tragikomédiát látunk, az összetevők most is jó arányban keverednek benne.

(Märcz Fruzsina Julikaként, Zayzon Zsolt Idegenként már játszotta a darabot Pécsen, Mohácsi János rendezésében. Ez némi érdekességként elmondható.)

Az előadás csapatmunka eredménye, nehéz lenne kiemelni egy-egy kiugró színészi teljesítményt (a mezőny fölé emelkedik azért a Györgyi Anna-Varga Zoltán kettős, egy vonallal), de ahogy a Pintér Béla társulatban, itt is a közös játékra kerül a hangsúly.

Jó este volt és ezek után, ha lehet, még nagyobb kedvvel várom a csütörtöki folytatást, az Operettszínház verzióját. Nézzétek meg, vannak még jegyek rá!

 

Címkék: Miskolc Varga Zoltán Pintér Béla Parasztopera Györgyi Anna Átrium Rusznyák Gábor Harsányi Attila Szabó Irén Czakó Julianna Dénes Viktor Khell Zsolt Salat Lehel Zayzon Zsolt Bozóki Mara Märcz Fruzsina

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr217407950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.