Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

"Ha reménytelen a Lehetetlen, elbukásunk is ünnepély" - a kedvenc Nagy László idézetem jutott eszembe, amikor a Faust I-II. első plakátját megláttam. (És a címben - talán pontatlanul - idézett piros betűs sor villant be ezzel összhangban az előttem ülő műsorfüzetéből.) A színház, úgy látszik, nagyon is tisztában van, hogy milyen kockázatos vállalkozásba fogtak. (Ezt persze feltételeztem is a Katonáról.)

Figyelemre méltó egy drámai költeményt színpadra állítani - Az ember tragédiája mennyivel rövidebb, és óriási húzások árán is ritkán lesz nézhető. A Katona egész repertoárján látszik, hogy bevállalósak, kis túlzással akár azt is lehet mondani, hogy kifejezetten törekednek arra, hogy a nézők helyzetét inkább megnehezítsék. Aki beül, az remélhetőleg tudja, hogy mire számíthat: felhőtlen könnyed estére nem. A mellettem ülő néző mondta, hogy kifejezetten kerüli a bulvárt és intellektuális kihívást keres. A Katona törzsközönsége nagyjából ilyen, akik az előadásról rövidesen megjelenő kritikáktól függetlenül is kíváncsiak lesznek erre a formátumos vállalkozásra.

Az előadást Márton László új fordítását negyedére húzva játsszák, Schilling Árpád rendezésében. Én csak az első részt néztem ma este (a második előadást), és a második félidőre csak két hét múlva tudok beülni. Valószínűleg az lehet az igazi, aki egymást követő napokon engedi magát át az élménynek, de a színház megengedőbb: felváltva játssza egymást követő napokon, illetve néhány nap kihagyással a két részt. Mindenkinek magának kell tudnia, hogy képes-e mindkét részt megnézni és ha igen, szüksége van-e a "pihenésre" vagy jobb, ha még friss marad az első rész hatása, amikor a másodikat nézi.

Milyen az első rész?

A szereposztás a legmeghatározóbb eleme, természetesen. Máté Gábor Faust. Megfáradt tanár, aki az egész életét a tudás megszerzésére és a tanításra fordította. A szöveggel ellentétben az üres színpadon nem könyveket, hanem dossziékötegekből épített tornyot láthatunk, (Nekem az élete folyamán kijavított dolgozatok jutottak erről eszembe. Az lenne ennyire sok.) Ez a nagy gonddal felépített és stabilnak látszó torony az előadás első percében ledől. Itt van valaki a hatvanas évei elején, aki hirtelen ráébred, hogy legjobb lenne mindent újrakezdeni, nincs értelme így folytatni a tanítást sem, a tudás pedig megszerezhetetlen. Máté Gábor a kezdő szövegét a nézőtér első sorában ülve mondja. A rendező ezzel is nyomatékosítja, hogy Faust egy közülünk. Schilling Árpád a darab számos pontján használ nézőtéren lévő színészt, hasonló céllal: ez a mi életünkről szól, nem műveltséggyarapító szeánszról lenne szó. (Az más kérdés, hogy a későbbiekben már nem annyira szívesen azonosulunk Fausttal. Hát ilyen lenne a legértékesebb ember közülünk? Akiért menny és pokol küzd? Szánalmas.)

Ha van szöveg, aminek az igazságával könnyedén tudtam azonosulni és ami igazán meg is fogott, ez éppen ez az első 5-7 percnyi rész volt, mivel nekem is jutottak már eszembe hasonló gondolatok a tanári tevékenységem eredménytelenségéről. (Csak az ördög nem jött eddig és a kísértés. De még belefér az időbe.)

Másfelől eleinte (!) nem tudtam, hogy a tényt, hogy idősödő férfi lett Faustból most optimista megközelítésnek tekintsem-e vagy sem. Az a tény, hogy valaki "majdnem a nyugdíjig" elhúzza a pályáján igazi nagy válság nélkül, valószínűleg jó hír. Sokkal keservesebb lett volna ugyanez a rendezés, ha Faust szerepébe mondjuk Fekete Ernő kerül, azaz már az élete delén látjuk a tudóst kiábrándulni az addig felépített életéből. (Az más kérdés, hogy a váltás lehetősége a mai Magyarországon negyven táján valószínűbb-e, vagy éppúgy deus ex machina, vagy ördögi közreműködés kell hozzá.) 

Az előadás második felében Máté Gábor más minőségében is "hasznosul", asszociációkat kelt. Maga is tanár a színművészetin, a lányt pedig egy egyetemi hallgató, Mészáros Blanka játssza. Amikor azt mondja "tanár úr", a nézők jól értesült részhalmaza felnevet, hiszen a kontrasztot ez a valódi párhuzam még inkább megerősíti, a kettejük között lévő életkori távolság igazi szakadékká válik, ezáltal pedig  Margaréta elcsábításának jelenetsora másodlagos tartalommal is feltöltődik. Még keservesebb érzésünk van, még inkább érződik a lány kiszolgáltatottsága és alárendelt helyzete a kapcsolatban, amit tovább erősít, hogy a második felvonás második felében a színésznő félmeztelenül vesz részt.

Mészáros Blanka az első felvonásban szintén a nézőtéren ül és a Bacchanália jelenet közben látványosan hagyja el a nézőteret. Előbb-utóbb ezek a beépített akciók nyilván kiszivárognak majd, a mezei nézők is csak mesélnek egymásnak ezt-azt az előadásról. Én éppen a közelében ültem és megállapíthattam, hogy a mellette ülők később is civil nézőnek tekintették, akinek "elege lett az obszcén jelenetből" és távozott. Ez, hogy képes volt civil benyomást kelteni többekben is, a legnagyobb dicséret, jelzi játékának természetességét.

Máté Gábornak van messze a legtöbb szövege. Önmagában az, hogy ennyi szöveget megtanult, imponáló. Ez mindössze a második előadás volt, valószínűleg a későbbiek folyamán jóval kevesebbszer fogják a nézők azt érezni, hogy bizonyos mondatok elsikkadnak, nem keltek életre, és inkább ki kellett volna húzni őket, nem pedig megküzdeni velük. Ez a szöveg nagyon sokszor annyira filozofikus, annyira kevéssé színpadszerű, hogy inkább az a csodálatra méltó, amikor egyes mondatok nagyon átjönnek. A további előadások során várhatóan a színész egyre diadalmasabb lesz, de még voltak üresjáratok is. A rendező elég sok helyzetben bíz mindent a szövegre, nem talál ki túl sok akciót a színészeknek. Lassú színházat játszanak, a beszélgetésnek az üres színpadon, különösebb látvány és pótcselekvés-akciók nélkül kellene hatnia. A nézők monotóniatűrő képességét viszonylag gyakran próbára teszik.

Hasonló stílusú előadás színre állításához kell ez a törzsközönség, amelyik részben szokva van ahhoz, hogy a befogadáshoz neki is energiát kell befektetnie. Máshol talán egy hatvan fős stúdióban gondolhattak volna egy ilyen produkció létrehozásakor. (Hazudnék, ha nem jutott volna eszembe, hogy adekvátabb lett volna a Kamrában megcsinálni, bár persze az óhatatlanul tompította volna a jelentőségét a színházi eseménynek, de hosszabb széria lehetőségét is hordozta volna és az intim tér inkább segítette volna a színészeket a szöveg tolmácsolásában.)

Máté Gábornak Mészáros Blankán kívül még két másik színésszel van több jelenetben is kapcsolata. Keresztes Tamás a tudományból (még) ki nem ábrándult és meglehetősen magabiztos tanítványát játssza. Miután a szereplő megjelenése némileg humoros színezetet ölt, ezért felélénkülünk óhatatlanul is, akárhányszor színpadra lép. Megtöri a komor hangulatot. Látjuk, hogy milyen lehetett az a Faust, akinek nem voltak kétségei, aki még bízott a tudomány erejében és hatalmában. Ezt a "pozitív gondolkodású" partnert váltja fel majd Mefisztó, akinek más törekvése nincs, csak az, hogy megszerezze Faust lelkét.

Miután a szövegből mindkét előjáték kimaradt, a nézőnek hoznia kell ezt a tudást, ami az ördög előéletére vonatkozik. Talán aki beül, az tud is ennyit a történetről, ebben azért joggal bízhat a színház és a húzásokat végrehajtó dramaturg, Bíró Bence.

Mefisztó szerepére "papírforma-szerű" választás Kulka János. Kék öltönyéhez piros zoknit ad rá a díszlet- és jelmeztervező Ágh Márton. Ezáltal megjelenésében nem lesz egészen olyan, amilyen Mefisztókhoz szokva van a közönség, de alkatában azért nagyon nem üt el a sztenderdtől. A cinikus ördög, aki megfigyelőként vesz részt Faust életében neki való feladat, de mégsem válik olyanná az alakítás, amely nagy fordulatot jelentene a színész pályáján. (A rendező talán beérte azzal, amit Kulka János nyilvánvalóan zsigerből hoz, látszólag könnyedén és erőfeszítés nélkül.) Hol a színpad széléről, hol szintén a nézőtérről figyeli az eseményeket és csak ritkán avatkozik bele. Mintha túl sok kedve nem lenne a strapás feladathoz, amit számára Faust kéréseinek teljesítése jelent. Várhatóan a helyzete csak nehezedni fog a második részben. A rendező mindent megtesz, hogy a közönség még véletlenül se szerethesse meg ezt az ördögöt, ne legyen vonzó nekünk. (Ez óhatatlanul is megtörténik operaelőadásokban, lsd. a Mefistofele-sorozatot...) Azt hiszem, hogy elég kevés ember szimpatizál egy homoszexuális orgiákon is részt vevő pedofillal, akit Kulka elénk tesz. Aki el tud az egyébként népszerű művész korábbi szerepeitől, nyilatkozataitól vonatkoztatni és nem "a Kulkát" látja, hanem a színpadi szereplőt, azt ez a cinikus pasas garantáltan taszítani fogja és nem szívesen nézi.

A fent említetteken kívül még számos más színész jelenik meg rövidebb időre. Dankó István, Tasnádi Bence és Nagy Ervin feltűnő műpéniszeket kap a Bacchanália jelenet eljátszásához. Stílusában (és az előadás pesszimista hangvételében is) mutat hasonlóságot Alföldi szintén friss Kabaré-rendezésével. A színház polgári közönsége minden bizonnyal lenyeli a provokációt, a jelenet obszcén volta ugyanis indokolható, bár más színészi eszközökkel is eljátszható lenne. Az más kérdés, hogy kedvet csinál-e a második részhez, amelyben szintén várható egy orgia-jelenet, ha a cselekményt követik.

Az is más lapra tartozik, hogy ez néhány perc önmagában lehetetlenné teszi, hogy a későbbiekben szervezetten lehessen erre az előadásra átlagos (!) gimnazista osztályokat hozni (mert egy Faust azért praktikus választás is lehetne, jól jöhetne arra is, hogy a diákok legalább színpadról megismerjék a szöveget). Ezt esetleg nagyon kevés, kiválasztott és előre beavatott gimnazistával lehetne megtenni, akik jól tűrnék a látottakat és egyidejűleg a szöveg befogadásával is megbirkóznának. (Aki tanár és ezen gondolkodik és színházi tapasztalatokkal már rendelkező tanítványai vannak, nézze meg előre az előadást, mert felkészítés nélkül óriási feladat ezt megnézni egy olyan diáknak, aki a művet sem ismeri.)

Nagy Ervin mint Margaréta bátyja is megjelenik, igazán rövidre húzott jelenetben. Éppen csak azért, hogy a fő cselekményszál ne sérüljön. Székely B. Miklós, aki a közönség sorából közelít szintén, ugyancsak kap két pár perces villanást. Örültem, hogy őt is és a több alakváltozatban is megjelenő Monori Lilit is láthatom. Mindketten képesek arra, hogy pár sornyi szövegnek is nagy nyomatékot adjanak, ahogy a lehető legtermészetesebben elmondják azt.

Jelzésszerűen, feltehetően a második részt megelőlegzendően volt színen a színház több jelentős színésze is. Bízom benne, hogy a következő részben Pelsőczy Réka, Bodnár Erika, Bán János és Haumann Péter is komoly feladathoz jut. Nem is beszélve Tóth Anitáról, akit már nagyon szeretném kicsit hosszabban hallani. A rendező jóvoltából egy fiúkórus és egy asszonykórus is esélyt kap a Katonában való megmutatkozásra. A fiúk a dosszié-halom elpakolásában is segédkezhetnek, bár kicsit sokáig tart még ez, mint kellene. Majd felgyorsulnak, az biztosra vehető.

Ennyi az, amit az előadásról megállapítottam, lényegében félidőben. A színház teljes értékűnek minősítette külön-külön is a két részt, így nem jegelem le két hétre a benyomásaimat. (Minden jegy el van adva, így esetleg állójegyre lehet számítani, ha valaki most azonnal megnézné.)

Aki kedvet kapott az előadástól a témához is, az most tobzódhat: május 17 után akár Faust- és ördög-túladagolásban is részesülhet az Operaház Faust fesztiválján.

 

 

 

 

 

 

Címkék: Katona Nagy Ervin Keresztes Tamás Tasnádi Bence Máté Gábor Kulka János Faust Haumann Péter Bán János Monori Lili Dankó István Schilling Árpád Pelsőczy Réka Bodnár Erika Mészáros Blanka Tóth Anita Székely B. Miklós Ágh Márton

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr297404546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.