Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A szinhaziadattar.hu 24 bemutatót tart nyilván a Hoffmann meséiből, ezek közül elég kevés a pesti. Az Operaház 1990 decemberében vette elő. (Az adattár sajnos azt nem tartja nyilván, hogy meddig van műsoron valami, így csak találgatni lehet, hogy mikor lehetett legutoljára ezt az operát látni.) Nekem üdítő élmény volt most is a darabbal való találkozás.

Ez volt az első alkalom, amikor egészben láthattam a Hoffmannt, korábban mindössze egy Kovalik Balázs-féle operavizsgán voltam a Kiscelli Romtemplomban. (Ez azon 2-3 előadás közé tartozott, amely a kisebb, nem operakedvelő lányomat is megfogta, és emiatt is emlékezetes.) Ebben az évadban szerencsére láthattam Dinyés Dani operabeavatóját is, így legalább volt két olyan jellegzetes pontja az előadásnak, amelyről voltak alaposabb előismereteim. Ezért utólag is hálás vagyok. Az előadás közben visszaemlékeztem a három szereplő énekesre is (Varga Donát, Gábor Géza és Herczenik Anna).

Juronics Tamás rendezése igazán ötletes, nem építtetett egy óriási díszletet, a tervező (Molnár Zsuzsa) néhány fenyőfa székkel, asztallal, villanykörtékkel és vajszínű függönyökkel tagolja a teret. Érződik, hogy Juronics Tamás a balett felől jön, tágas marad a tér és egy-két kivételes jelenetet leszámítva (Velence) a szereplők mozgatása is kifejező, természetes. A korábbi vidéki előadások hatalmas díszletei után felüdülés ezt a letisztult, harmonikus teret nézni. (Ha a műszak helyébe képzelem magam, akkor pláne jó lehet ezzel az előadással dolgozni, de ez nem szempont.)  Bianca Imelda Jeremias jelmezei  stílusukban a XIX. századot idézik, korhűnek mondhatóak - ezzel és jellemzően pasztell színükkel igazodnak az operanéző törzsközönség ízléséhez. Modern térben régi ruhák - talán ez elfogadhatóbbá teszi a látványt mindenki számára. A függönyök nagyon jó szolgálatot tesznek a jelenetek elkülönítésére, az előtérben van játék, közben a függöny mögött könnyen végrehajtható az átrendezés.

Nagyon jó megoldás a második szerelmi történet jelenetéhez használt égősor. Nem is gondolnánk, hogy ilyen könnyen ilyen jelentős színpadi hatás érhető el néhány villanyégő kapcsolgatásával, helyzetük átrendezésével. Érzelmek is kifejeződnek a lámpák felvillanásával, illetve esztétikai funkciója is van.

A jól megtervezett látvány és mozgás mellett természetesen az énekesek jó megválasztása a siker titka. Optimális a szereposztás.

Nyári Zoltán már rutinos Hoffmann, számos vidéki színházban (Szolnokon, Győrben pl.) is játszotta már a szerepet. Jól is áll neki, elejétől a végéig viszi a lendület. Hatásos az első felvonásbeli nagy áriája, amelyhez megfelelő körítést is kap. A költő szerelemből szerelembe esik, miközben a keretjátékban egyre jobban berúg. Utóbbit megjárja, gyönyörű a színlapon fel nem tüntetett Stella, akit mesterkedései jutalmául az összes gonoszt eljátszó Kelemen Zoltán kapja meg. Nem ügyködött hiába Hoffmann boldogtalanságán. A baritonista az egyetlen, aki fekete jelmezével és kék szemüvegével kilóg elejétől fogva a tömegből és minden alakváltozatában kellően nyomasztó. Súlyos a jelenléte. A legtöbbször mindkét énekes sikerrel veszi fel a versenyt a zenekarral, amely csak néha nyomja el őket. (Vezényel: Pál Tamás)

A férfi vonalnál maradva még: a komikus szerepeket Szerekován János kapja, aki kifejezetten emlékezetes, számomra, aki a darabot nem ismerte részletiben, utólag lakájként hagyta a legerősebb benyomást. (Kis szerencsével tegnap a miskolciak előadásában is lehetett volna herceg, de holnap mint Don Ottavio a pécsi Don Giovanniban ismét látható lesz.) Pataki Bence is kap két szerepet. Neki a második alakváltozata az, ami igazán kiemelkedik. Velencei aranyifjúként féltékeny lesz egy kurtizán miatt Hoffmannra, akivel párbajozik is. Nagyon jól kitalált a fiú kicsit görnyedt testtartása, gesztusai, komikus hatást keltenek. Lehet, hogy a fiatal énekesből egy buffó-basszus fog kibontakozni idővel, abból amit eddig láttam belőle, ezt is gondolhatnám. Kiss András két jó karakter körvonalait tölti ki. Elhisszük neki a kocsmárost is, de fiatal kora ellenére Antónia apjaként is helytáll. Aggódik a lányért és szereti, a költőt pedig utálja. Ezt mind látjuk alakításában. (Jó volt hallani most kicsit többet énekelni a Figaro-sorozat kertésze után.) Andrejcsik István szintén nem először énekel szegedi Hoffmann-előadásban, ahogy Szonda Éva sem. Utóbbi Antónia halott anyja, akivel már az énekesnők méltatására is áttérhetünk.

Kálnay Zsófia a költőt féltékenyen szeretve-óvó barátként folyamatosan jelen van. Amikor nem énekel, akkor arcjátékával fejezi ki jellemzően a rosszallását. Igyekszik a tévutakról visszahozni, de jellemzően tehetetlen. Túl makacs Hoffmann, megrögzötten ragaszkodik életformájához. Jól kiegészíti Nyáry Zoltán könnyelmű és szenvedélyes költőjét, aki nagyon nehéz felfogású és úgy néz ki, hogy évekbe telik, amíg rájön, hogy barátja voltaképp nő.

Hoffmann három szerelmének a történetét meséli el. Van olyan rendezés, amelyben mindet azonos énekesnő játssza, de ez esetben különválnak. Az előadás legnagyobb sikerét kétségkívül Szemere Zita aratja, aki Olympiát, a műnőt játssza. A tervezőknek is ugyanaz volt fontos, mint Hoffmann-nak: a mű-lány hangja. ("Éljen a fizika!" - amely ilyen lányokat hoz létre, mondhatjuk mi is a feltalálóval.) Szemere Zita mozgása kellően darabos, elhisszük neki azt, hogy gép, amelyet időről időre fel kell tölteni. A költő az egyetlen, akit megtéveszt, de nem rójuk meg érte, hiszen a gép énekhangja igazán tökéletes. Szemere Zita az utóbbi időben keltette fel a figyelmemet, A sárga hercegnőben és a János passióban is revelatív alakítást nyújtott, ha meglátjátok a nevét egy szereposztásban, örüljetek neki.

Ennyire nem hálás a többi női szerep, bár van bennük énekelnivaló. Jó Kónya Krisztina (Antónia) és Vajda Júlia (Giulietta) is, a beteg lány és a velencei kurtizán szerepében.

A tegnapi Rigolettóval ellentétben ez az este most nem egy vagy két művész kimagasló teljesítményéről szólt, hanem egy csapat összmunkája látszott. Az egész előadás egyben volt jó és szerzett emlékezetes estét. Nagyon nem bánnám, ha ez a rendezés a pesti Operában is megjelenhetne. Sikeresen képviselné azt a járható utat, amellyel a rendezői színház kedvelői és a legkonzervatívabb nézőrétegek is elégedettek lennének.

ps. 2015.04.30

Most írom be egy táblázatba az eddig megnézett előadásokat. Kiderült, hogy az Operaház rendezését mégis láttam korábban - 1995.02.28 / A legtöbb előadásra legalább nyomokban emlékszem, de ez teljes egészében kiesett.

 

Címkék: Opera Szeged Vajda Júlia Erkel Színház Hoffmann meséi Juronics Tamás Nyári Zoltán Pál Tamás Pataki Bence Kálnay Zsófia Szemere Zita Kiss András Szerekován János Kelemen Zoltán Kónya Krisztina Andrejcsik István Szonda Éva

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr527399196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.