Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Nem is túl régen láttam az utolsó Dumaszínház-előadást (40! avagy a véges élet címmel). A Kaputt kicsit kevésbé kényes témát pedzeget, nem az öregedésről van szó, csupán a mindenkit elérő halálról írt jelenetsort Litkai Gergely és Laboda Kornél. Rendezte: Dömötör András.

A jelenetek nem egyforma hosszúak, van köztük erősebb és kevésbé jól sikerült is. Helyenként az a benyomásom, hogy kevesebb dolog jutott a szerzőknek erről az eszébe, mint a negyven betöltéséről szólóban.

Miután tegnap nem jegyzeteltem, ahogy azt néha megteszem előadások közben, tehát nem tudok segédeszközhöz fordulni az előadás reprodukálása érdekében. Viszont mivel a műfaji meghatározás "halálkabaré", attól tartok nem is lenne óriási ötlet, ha most precízen leírnám, hogy miként következtek a jelenetek egymás után.

Az ilyen előadásoknál nem rossz, ha spontánnak látszik az akció és spontánnak a poénok is, a beszólások egymás szövegébe. Ezért is működnek majd jobban a későbbi előadások, amikor már valószínűleg lazábban és természetesebben fogja mondani a szövegét Kocsis Gergely konferansziéként az előadás elején, már nem kell azzal foglalkoznia, hogy koncentráljon rá. 

Eljátszanak többféle halált, a színészek többé-kevésbé törekednek is arra, hogy haldoklásuk hiteles legyen, bár a karikaturisztikus elemek dominálnak inkább. Igyekeznek a témát a hívő és az ateista ember szemszögéből is végigjárni. Utóbbi esetben az egész annyira nem tűnik izgalmas kérdésnek, túl sok színt nem tudnak a témából kihozni. "Sötét van és az is marad."

Bartsch Kata, Ficza István és Janklovics Péter is egyaránt kapott jó megszólalási lehetőségeket. A legemlékezetesebb jelenet számomra utóbbi kettő párbeszéde volt egy mandula műtét kapcsán. Hogy pontosan mi volt ez, azt megint csak nem írom le, poéngyilkosság lenne. Aki szereti a kissé morbid kabarékat, vállalja be. Aki meg nem, az valószínűleg eddig sem jutott el az ajánló olvasásában, sebaj...

Címkék: FÜGE Jurányi Dumaszínház Dömötör András Ficza István Kocsis Gergely Janklovics Péter Bartsch Kata

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr317314266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.