Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Egy hete voltam idén másodszor  a budaörsi színházban. Azóta elsodort az élet, többek között az azóta megtekintett hat előadás is jobban hatott rám a szokásosnál (pl. A Rajna kincse, Don Giovanni, Brand, Züfec), és minden esetben több idő kellett a szokásos három óránál a megírásra. Mivel kedd este azonnal nem tudtam megírni, így most más perspektívából lesz szó erről az előadásról. Sajnálom, hogy így alakult, de legalább egy hét alatt sok minden letisztul. A jó benyomás megmaradt. (Ez a legjobb Ármány és szerelem előadás, amellyel találkoztam eddig, ezt tudom előrevetíteni.)

Forgách András új fordítását használva rendezte meg Sopsits Árpád Schiller darabját. Nem is olyan régen még megkerülhetetlennek látszó kötelező olvasmány volt, mostanában már ez korántsem olyan evidens, így nem is csoda, hogy kedden, Budaörsön egy délután ötkor kezdődő előadás félházzal ment. Az előadás minőségét látva csak sajnálkozhatunk, mert ugyanez egy bejáratottabb helyszínen, például a Jurányiban vagy az Átriumban, sokkal jobban tele lehetne és megtalálná a maga közönségét. Így viszont sejthető, hogy az októberben bemutatott darab a vidéki előadások sorsára jut és valószínűleg nem éri meg a következő évadot.

Sopsits Árpád és Hajdu Bence egy dobogósorból álló, de lényegében üres tér benyomását keltő színpadot talált ki. A szereplők egymás mellett állva is egymás fölé tudnak magasodni, egy-egy rácsos, de átlátható elem alá be is mászhattak, így helyenként a halálra ítélt szerelmeseket "élve eltemetve" láthattuk. Fekete az alaptónus, de  a mű hangulata is nagyon sötét. Hiába létezik a szerelem, érvényre nem juthat, túl sok  körülmény szól a boldogság ellen. Bán Bálint és Zsigmond Emőke illenek egymáshoz, sugárzik mindkettőjükről a szépség és a tisztaság. Hatalmas energiákat visznek a színpadra, és hat ránk ez a dinamizmus.  Jó őket nézni. Ilyen az új generáció, amelyik nagy lendülettel lép be az életbe és aztán következik az akadályverseny. Mindenki más tervez velük valamit, a miniszter (Trokán Péter) az uralkodó volt szeretőjével (Szalay Marianna) akarja fiát összeházasítani, a lányt a titkára (Chován Gábor) venné feleségül. Látjuk, hogy ennyi cselszövésnek mindenképp áldozatul kell esniük.Az új generáció a régi áldozata lesz, nincs menekvés. Nem függetleníthetik a saját életüket a régitől. Nincs tiszta lap. Az rendezésből úgy tűnt, hogy ezt a gondolatot emeli ki nekünk Sopsits Árpád. Ráadásul kezdő színészeket talált hozzá, akiknek most kezdődik a pálya, most kell beilleszkedni a színházi közegbe. Ezáltal még erősebbé vált ez a helyzet. A néző ugyanúgy drukkolhat Bán Bálintnak és Zsigmond Emőkének civilben is ahhoz, hogy jól induljon a pályakezdésük, megtalálják őket a megfelelő feladatok, ne kelljen túl sok kompromisszumot kötniük, mint ahogy a színpadon Ferdinándnak és Lujzának szorítunk, hogy mégis győzzék le a körülményeket és éppen a szerelemről ne kelljen lemondaniuk. Mert ilyen ez a darab, hiába ismerjük a szöveget, mégis bízunk a jó végben. Ha egy hasonló romantikus drámát jól állítanak színpadra, bennem ott az igazi mezei néző valóban és képes vagyok reménykedni, hogy egyszer másként folytatódik a történet.

Nagyon szerettem az előadásban a Miller-házaspárt. Nincs túl sok jelenetük, különösen az anyának (Spolarics Andrea) nem nyílik nagy tere a kibontakozásra, de így is érezhetjük, hogy Lujza szeretetteljes légkörben nőtt fel, amelytől azért a felkapaszkodás gondolata mégsem idegen. Spolarics Andrea szemein látszik, hogy mégis reménykedik a jó partyban, abban, hogy lányát jól fogja férjhez adni. Nem túl megfontolt, és ez is hozzájárul a végkifejlethez.  Sajnálom, hogy az utóbbi időben nem sokat láttam a színésznőt, akinek frenetikus Stuart Maria-Erzsébet kettős főszerepére gyakran gondolok, mint etalonra.

Miller (Illyés Róbert) esendő ember, látjuk rajta, hogy miért félti lányát, egy-egy rezdüléséből világos, hogy visszagondol ifjúkorára. Neki is voltak szerelmei, amelyekre most már csak legyint és szeretné egyetlen gyermekét a csalódástól megóvni és abban is biztos, hogy ez nem sikerülhet mégsem. Az, hogy a szeretetkapcsolat valódinak tűnik sokat segít nekünk abban, hogy annál jobban kiemelődjön az üresség, amely a miniszter (Trokán Péter) és fia között van.

Molnár Csaba látásának is örültem, aki von Kalb főkamarás nagy néha feltűnő, ámde színes egyéniségét kapta. Elég elvakult Ferdinánd kell ahhoz, hogy erre a kreatúrára féltékeny legyen. (De tudjuk, a szerelem vak.) Szalay Marianna Lady Milford szerepét játssza, amelynél talán nincs is hálátlanabb. Pusztán azért, mert rendkívül nehéz egy ilyen embert elképzelni. Különösen az elvonulása megy már túl azon a ponton, amelyet hitelesen el lehetne játszani. Vonzó külsejével sokkal fiatalabb nő illúzióját kelti, de mégsem győz meg minket egészen. Nem rossz rendezői ötlet, hogy azt érzékelteti, Ferdinánd érzékeire hatással van a nő. A jelenet így valamivel életszerűbb lesz mégis.

Összességében jó élmény volt, érdemes volt megnézni - jó lenne, ha nem maradna egészen észrevétlen Budapest peremén...

 

Címkék: Budaörs Sopsits Árpád Molnár Csaba Ármány és szerelem Bán Bálint Spolarics Andrea Zsigmond Emőke Chován Gábor Trokán Péter Szalay Marianna Ilyés Róbert

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr497281497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.