Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A címben kiválasztott mondat egy a sok közül, amelyek mind alkalmasak lennének a könyvdráma szövegéből arra, hogy a mű fő gondolatait idézzék. Korábban sem nem olvastam, sem nem láttam a darabot. Utóbbi azért is nehéz lett volna, mert a színházi adattár szerint sehol nem mutatták eddig be. Ez vagy igaz, vagy nem, de mindenesetre az én látókörömbe nem került korábban. Az előadás megtekintésére egyértelműen a rendező személye miatt vállalkoztam, bár ha megkapargatom jobban, lehet, hogy egy ismeretlen Ibsenre kíváncsi lettem volna akkor is, ha például valamelyik független társulat vagy az általam látogatott kőszínházak veszik elő.

Az előadás megtekintése részben kedvező időpontban történt, mivel a címben felvetett gondolat az, amely mostanában talán leginkább foglalkoztat. Elég sokszor kerülök olyan helyzetbe, amely esetén nem könnyű eldönteni, hogy milyen választás lenne az, amelyik valóban rám jellemző. Egyáltalán nem könnyű ennek a felszólításnak engedelmeskedni. Nem mindig tudjuk egyébként sem, hogy hosszú távon mi a jó nekünk.

A megtekintés másrészt rossz időpontra esett: részben azért, mert a heti színházi események, az ezt követő blogírás és a korai világosodás együttesen már teljesen kilúgoztak, napok óta mindössze 4-5 órákat alszom és csak azért mentem el a Nemzetibe, mert volt előre jegyem és azt is tudtam, hogy az áprilisi időpontok nem felelnek meg. Ugyanakkor ez a helyzet különösen jól letesztelte az előadást: nem aludtam el, fel sem merült és csak helyenként éreztem túl lassúnak a tempót.

Az időpont amiatt is rossz volt, hogy intenzíven behallatszott a Körhinta előadásának a zenéje, amely egyben biztosította az előadásból hiányzó háttérzenét. A legtöbb előadásban használnak zenei effekteket. Itt nem, lehet, hogy Zsótér Sándor tisztában volt, hogy többnyire (nem mindig) a Körhintával párban kell játszania a Brandot és elfogadta ezt a helyzetet, mint megváltoztathatatlan körülményt.

Az előadás utáni közönségtalálkozón az is kiderült, hogy a színház igazgatója a rendezőt arra hívta, hogy Trill Zsoltnak megfelelő feladatot adjon. Ennél jobb gesztus nem is kellhet egy színésznek, ráadásul Zsótér Sándor dolgozott már Vidnyánszky Attila fő-színészével filmekben, és így számára elővette ezt a darabot. A szereposztás kialakításánál a társulatból rendelkezésre álló színészek közül összesen hetet tudott kiválasztani, akikkel nagyrészt már dolgozott is együtt a rendező. Hozzájuk hívott négy vendéget. A tizenegy színész látni valóan csapatként dolgozott együtt, ez a munka minden bizonnyal a szokásos módon tréningként is hatott rájuk, ahogy a Zsótér előadások szoktak az abban részt vevő színészekre.

Az előadás a Kaszás Attila teremben volt, amely nem lett a szokásos módon fekete dobozzá alakítva, érvényesült a tér üvegfala, amely a nézőtérrel szemben helyezkedik el és rálátunk a közlekedő villamosokra és buszokra is. Miután egyes jelenetek kint játszódtak a teraszon és néha a színészek (különösen Trill Zsolt) kiabált is, megfigyelhettük a parkolóban és a buszmegállóban állókat, akik a színház felé tekintgettek ezek után. Meglehetősen ritkán hasznosítják a termet ebben a formájában és a nappali fény (délutáni előadás volt) különösen szokatlanul hat.  Az előadás az egyik oldalsó párkányon kezdődik, ahol három színész is végigegyensúlyoz, imitálva azt, hogy befagyott tavon kelnek át. (Egyikük műanyag palackot nyom össze és ennek a ropogása kellően emlékeztet a recsegő jég hangjára.) Később a földre rakott benejlonozott és hatosával csomagolt vizes üvegeken lépkednek, hasonló céllal. Egyébként Ambrus Mária díszletében egy hatalmas fehér kanapé és babzsák dominál, illetve néhány IKEÁ-ból származónak tűnő asztal, polc. Ez is jelzi, hogy a máról szól a darab, bár ahogy hallgatjuk a szöveget, ez azért világos azoknak is, akik a rendező nevéből ezt nem veszik eleve természetesnek.

Én a rendező munkáit idestova 23 éve figyelem és az a benyomásom, mintha darabról darabra haladva egy gondolatsort folytatna, kísérletezik, nem kövesedett meg. Hol kisebb, hol nagyobb szakmai- és közönségsiker mellett, de ezektől különösebben nem befolyásolva megy a saját útján. Leginkább azt szeretem, hogy nem tűnik az előadása rutinszerűnek, mindig meg tud lepni.

Jelenleg a legszokatlanabb elem nem a soha nem játszott darab előhúzása volt, hanem az, hogy egy két és fél éves gyerek aktív szerepet kapott az előadásban. A főszereplő gyermekét először a bevett módon egy műanyag pólyás játszotta, de aztán beszaladt a színpadra Mátyássy Kála Cecília és a levegő is megváltozott tőle. Köztudott dolog, hogy a színházak előszeretettel használnak kutyákat, sőt néha nagyobb állatokat és esetenként gyerekeket is, ha biztosan tetszést akarnak aratni.  (Szinte) nincs az a néző, aki egy aranyos kiskutya vagy kisgyerek láttán ne hatódna meg, ne fogódna el. Bevallom, nem feltételeztem, hogy Zsótér Sándor hasonló effektet építene be az előadásba. Ezt gondoltam, amint a valóban roppant cuki gyereket megláttam beszaladni. Később, amikor a gyerek visszatért és reagált az elhangzott szövegre is, végszavazott, válaszolgatott, akkor azért feltűnt, hogy többről van szó. A tapsrendben is éppen úgy viselkedett, mint egy érett színész. Miközben a színpadon volt nem kacsintgatott ki a nézőkre. (Lehet, hogy most valaki olyan debütált a Nemzetiben, aki később a színészi pályáját ettől az előadástól fogja számítani? - Ez esetben most rekordot döntött, Ruttkai Éva három évesen kezdett...) Annak ellenére, hogy a gyerek azt a benyomást keltette, mint aki "pontosan dolgozik", mégis civil hatást keltett. Viszont, ahogy elhangzott a közönségtalálkozón, jó hatással van a szereplőkre, hiszen nem hagyja őket lustálkodni, folyamatosan figyelni kell rá, reagálni az új mozgásaira (állítólag most is voltak), improvizálniuk kell, ha szükséges.

Valaki csodálkozhat, hogy egy ilyen mellékes mozzanat miként előzheti meg még a főszereplő, Trill Zsolt méltatását is, akit  nagyjából húsz éve csak vezető színészként láttam megnyilvánulni és aki ezúttal is vállán viszi az előadást és neki kellett a szöveg legalább hetven-nyolcvan százalékát megtanulni. Azt hiszem, hogy a színész ebben a helyzetben érzi igazán jól magát. Övé Brand szerepe, aki története folyamán többször is kemény döntés elé kerül: rendszeresen választania kell a saját érdeke (család, gyerek) és a papi hivatásnak való teljes megfelelés között. Miután jelmondata a "mindent vagy semmit", és másokra is rákényszeríti a teljes odaadást, elítéli a kompromisszumokat, így nem tehet mást, a választott úton végig kell mennie.

Nem kevés élethelyzetben illetve művészeti alkotásban találkozhatunk hasonló személyiséggel, aki a "nagyobb jó kedvéért" feláldozza a magánéletét, a körülötte élők jólétét. Ebben a karakterben az a jó, hogy kellően összetett és amíg másoknak kellő határozottsággal harsogja elveit, teljes meggyőződéssel, azonnal támadhatóvá válik, amint a saját személyes életéről lesz szó. (Az emberiség megváltoztatását nem nehéz kitűzni, de saját magunk megváltoztatása vagy irányítása sem sokkal könnyebb feladat - tűnik ki ebből az előadásból is.) Különösen Brandnak az anyjával (Törőcsik Mari) folytatott első beszélgetése volt ebből a szempontból építő jellegű, kiderült, hogy Brand is csak ember, az anyjával ő sem boldogul, sőt egészen mélyre ható konfliktusuk van. Az a harmonikusnak tűnő kép, amit kiépített bennünk azonnal borul: ahogy az anyját meglátja, kibújik belőle a gyermeki én és ordítani kezd. Ezek a epizódok azok, amelyek által élő embernek látjuk. Ha ez nem lenne, akkor pusztán egy prédikáló papírfigura lenne, egy tökéletes ember, aki emiatt nem is túl érdekes. Az esendősége és a kétségei miatt válik azzá.

A közönségtalálkozón egy lelkes néző kijelentette: Zsótér Brand alteregója. A rendező ezt a megjegyzést köszönettel nyugtázta és hozzátette: mind azok vagyunk az előadásban. Valóban, első nézésre is érthető, hogy a brandság lényege az, hogy valaki akar valami többet a világban létrehozni és emiatt a saját (és családja, környezete) érdekével is szembemegy. A Brandok nem kellemes emberek általában, sőt szörnyetegek.

Néha azért úgy éreztem, Brand magyarázhatna valamivel kevesebbet és húzhatott volna még Ungár Juli dramaturg, ha egyszer szünetre nem mernek minket kiengedni...- A szöveg alapján persze egészen nyilvánvaló, hogy nem jött volna jól a szünet, a feszültséget megtörte volna, ez világos...A héten ez volt egyébként a negyedik alkalom, amikor 140-150 percet ültem egyben végig, így a lelkem mélyén jobban örültem volna, ha mégis van. A falon egyébként egy óra a valódi időt mutatja, akár figyelhetjük is. Ez is jelzi, hogy itt és most játszódik a történet.

A már említett szereplőkön kívül a csak néha megjelenők is odateszik magukat. Szerettem Kristán Attila harangozóját, amint kétségbeesetten belekapaszkodik Brandba. Létezik ilyen eset, amikor valaki nem biztos önmagában és másban bízva próbálja az életét kitölteni. Sokan ezt ki is használják persze. Törőcsik Mari gyereklányként és anyaként is fellép, nem is annyira kevés jelenetben. A megélt hatvan éves színészi pálya súlyt ad jelenlétének, viszont néha inkább azt érezzük, hogy egy játékos koboldot látunk a színpadon. Gyereklányként különösen dominál ez a sajátossága. Anyaként viszont megrendítő, amikor a nyolcvan éves színésznő a közelgő halálát emlegeti. Ebbe bele is lehet borzongani. Trokán Nóra sem kis szerepet játszik, végig jelen van a színen. Ő az a méltó társ, akivel jól átvészelhetné az életét Brand, de gyermekük halála után őt is elveszíti. A nő elég merész ahhoz, hogy Brand döntéseit vállalja, de mégis gyengébb és a gyerek halálát már nem tudja átvészelni. (Ennek különös súlyt ad a valódi kisgyerek szereplése, ettől még inkább átérezzük, milyen lehet az elvesztése.)

Ejnar, aki először gyáva hasonló döntést hozni, aztán magára talál - Mátyássy Bence. Karakteréhez illő szerep, ki tudja tölteni a körvonalait, de kevésbé hálás, mint például a Bíróként fellépő Mátray László helyzete, aki Horváth Lajos Ottó Prépostjával egyetemben a kompromisszumkész, "normális" embereket  képviseli, akik igyekeznek kiküszöbölni Brand hatásait a közösségen belül. Mátray László orgánuma annyira kellemes, hogy beszédét (Rakovszky Zsuzsa és Kúnos László fordítását) hallgatni önmagában is élmény. Hasonlóan a helyén van Szűcs Péter Pál, Szatory Dávid és Molnár Erika is, mind segítenek abban, hogy Trill Zsolt megfelelő közegben érvényesülhessen.

Az előadást beválogatták a POSZT-ra, így számos Zsótér-előadás után ez is megkapja a maximális szakmai figyelmet és nem kizárt, hogy valamiféle díjat is elhoz. Remélhetőleg valóban akad Pécsen egy megfelelő terem, amelyben esélyük van a hatás kifejtésére.

 

Címkék: Nemzeti Törőcsik Mari Trill Zsolt Zsótér Sándor Horváth Lajos Ottó Trokán Nóra Molnár Erika Ungár Júlia Szatory Dávid Brand Ambrus Mária Mátyássy Bence Mátray László Kristán Attila Benedek Mari Szűcs Péter Pál Mátyássy Kála Cecília

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr777292639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.