Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Amióta a József Attila Gimnáziumban tanítok, immár a negyedik alkalommal sikerül operaénekeseket testközelből bemutatni a tanítványaimnak. Tavaly eljött Csiki Gábor és Bretz Gábor, idén Hajnóczy Júlia, hogy egy-egy előadáshoz kapcsolódva a saját pályájukról, az operához fűződő viszonyukról beszéljenek.  A mai napon még ennél is több történt: a fiatal énekesekből álló Moltopera Társulat, amelynek nagy sikerű Lakatlan szigetét láthattam a télen, operabeavatót tartott. A kétszer 45 perces program valószínűleg közelebb vitte a gyerekeket a műfajhoz, mint a legutóbbi hagyományos rendezésben játszott Operakaland előadás, a Szerelmi bájital. Erről a délelőtti programról lesz most szó. Aki tanít, jelentkezzen a társulatnál, próbáljon időpontot kérni erre a programra. Aki meg nem, az figyeljen, jövőre ismét lesz A lakatlan sziget a Királyi Lépcsőházban (mindössze hat alkalommal!), sőt egy új produkció is, a Szökdelés a szerájból.

Az egész program célja, hogy ledöntse az operával kapcsolatos előítéleteket és érdeklődést keltsen a diákokban. Ágoston László, a társulat vezetője képes arra, hogy megszólítsa őket és közvetlen kapcsolatba kerüljön velük. A program folyamán számos esetben vont be diákot az előadásba. Én kifejezetten örültem, hogy mindenki, akit kijelölt önként jelentkezőnek, vállalta a megpróbáltatást. Azt gondolom, hogy ha valami, ez feltétlenül meg fog maradni később is, hiszen nem gyakran fordul elő, hogy egy 16 éves diák partner lehet egy szerelmi kettősben, esetleg Donna Anna ajtajának szerepét játszhatja. Sőt mi több, hárman is lehetőséget kaptak arra, hogy a Don Giovanni egyik jelenetét beállíthassák. Ha visszagondolok, ennyi idősen én igazán jól megrendezett operaelőadást nem is láttam, csak közepes-gyengéket, de mégis hatott rám a zene. Nem tudom, hogy alakult volna az életem, ha nekem is a Mefistofele az első operaélményem, mint ezeknek a gyerekeknek, illetve nekem is tartanak ilyen programokat.

Az első órában kivetítéssel, zenei illusztrációkkal körbejártuk a "milyen egy operaénekes" témát. Megnéztünk elrettentő példákat a "parking and barking" fellépési stílusra, amely nem annyira ritka még most sem. (Csak az a bökkenő, hogy ha egy énekesnek igazán kiváló a hangja, az önmagában és rossz rendezésben is hat valamennyire. Kevésbé ugyan, mint egy invenciózus rendezésben, de azért működik és még sikere is lehet.) Hasonló programot tartott nemrég Almási-Tóth András a Zeneakadémián és abból is kitűnt, hogy a közönség a szándékosan rosszul megrendezett jelenetet is értékeli, akármilyen ripacskodás is, hiszen az énekesek jól énekeltek.

Filmekből is láthattunk részleteket, amely azt illusztrálta, hogy néhány emberre milyen jól hat az opera, bizonyos élethelyzetekben nagy segítség lehet. "A remény rabjai" című filmben valaki nagy áhítattal felteszi lemezjátszójára a Figaro házasságából a Grófné és Susanna duettjét és tömegekkel meghallgattatja, akik mind ráfigyelnek. A filmet ugyan nem ismertem, de az érzést igen: én rendkívüli módon kötődöm a Figaróhoz, ezért fogok áprilisban is öt előadást nézni belőle, ha minden jól megy. Történetesen a 2006-os évemet ugyanezzel az operával tudtam túlélni, éppen emiatt követem mindazon szereplőket, akik abban egy fél hangot is énekeltek (és ezért is emlegetem a Kovalik-féle Mozart-maratont úton-útfélén, mert életmentő szerepe volt számomra).

Ágoston László az operát a narancsos kacsához hasonlította - ünnepre valónak. Az, hogy kinek mi számít ünnepi zenének, mi nem - relatív. Én azt figyeltem meg magamon, hogy ugyan tavaly nagyjából száz operaelőadást láttam, és 1985 óta, azaz harminc éve találkoztam először a műfajjal, még ugyanolyan izgalommal tudok egy előadásra menni, nem vált rutinná. Akkor is, ha ötöt nézek egy hét folyamán. Ráadásul egy fél éve minden közlekedési szituációban elkezdtem zenét hallgatni. Nem érzem azt, hogy ez így ne lenne rendben. Egy biztos, sokkal könnyebben tudok bárhova elindulni azóta, a zene segít valamivel derűsebben szemlélni a mindennapjaimat.

Az előadó egy igazi ütőkártyát is bevetett a diákok meggyőzésére: meghallgattatta Pavarottit és össze lehetett hasonlítani más énekesekkel a hangját. Attól tartok, ez az operaénekesek legtöbbjének övön aluli helyzet lenne, Pavarotti hangjával azért nehéz felvenni a versenyt. Az lenne az eredmény, ha akár 2-3 diák rákeresne a youtube-on és belehallgatna néhány felvételébe. Én ennyi idősen éppen Pavarotti hangjába szerettem bele először, nem is tudom, hogy az árialemeze miként bírta az igénybevételt.

A program első része is érdekes volt, de a második, az mindent vitt. Ebben a Don Giovanni két jelenetét elemezte Ágoston László, mégpedig úgy, hogy közben Göncz Renátával elő is adták több verzióban. (Emszt András zongorázott.) A diákoknak a véleményalkotáson kívül módja nyílt arra is, hogy instruálják az énekeseket és beleszóljanak, ki mit hogyan csináljon. Az énekesnek egészen különleges érzéke lehet a diákokhoz, mert rendre azokat a diákokat választotta, akik egyébként is a legérdeklődőbbek és a legaktívabbak, nagyon ráérzett ki lesz az, aki partnere lehet.

Miután több beállításban is megnéztünk jeleneteket, azt a tanulságot vonta le nekünk-helyettünk az előadó: ha nem tetszik egy előadás, ne magunkban keressük a hibát, hanem várjuk el, hogy jobb és átgondoltabb rendezéseket kapjunk. Hát jó, várjuk...

Engem, akit különösebben már nem kell meggyőzni arról, hogy mennyire érdekes műfaj is az opera és mennyire jó hallgatni-nézni, nagyon feldobott ez a két óra. Egészen feltöltött és sokkal nagyobb kedvem lett hirtelen az Erkel Színház unalmasra rendezett előadását megnézni pénteken. Eddig is csak az tartotta bennem a lelket, hogy erősen reméltem, majd az énekesek életet lehelnek bele - mi mást tehetnének...Bizakodó vagyok abban is, hogy ebből az ebből az osztályból kikerülő gyerekeket a későbbiekben is erősíteni fog ez a pozitív élmény, amelyhez ma csak úgy ajándékként hozzájutottunk.

 

 

Címkék: Ágoston László Moltopera Göncz Renáta

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr577281509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.