Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Egy nehéz nap estéjén örültem, hogy a béke szigetére, a Karinthy Színházba mehetek, mégpedig a február közepén bemutatott Molnár Ferenc darabra, az Olympiára. Erről következik most rövid beszámoló.

A Karinthy egyike azon színházaknak, amelyek komoly vérveszteséget szenvedtek el Balikó Tamás korai tragikus halála miatt. Odaveszett a repertoár ékessége, Az ördög, és ezáltal egy igazán jól sikerült és a közönség által is szeretett Molnár-előadás. Akár Molnár-sorozat is kialakulhatott volna, elbírt volna a színház törzsközönsége akár két-három különböző Molnár-darabot is. Sajnos nem így lett. Viszont elmondható a mai előadás után, hogy Korcsmáros György rendezését is jól fogadták, ennek is lehet hosszabb szériája. (Az, hogy telt ház volt, nem igazán hír, ahányszor eddig voltam, mindig az volt.)

Feltehető a kérdés - ha valaki ismeri a Monarchia korában, az arisztokrácia legfelsőbb rétegeiben játszódó történetet akár felületesen is: ugyan mi közünk van ehhez most, 2015-ben?

A darabot Molnár 1928-ban írta, érezhető nosztalgiával a boldog békeidők iránt. Leír olyan mondatot a huszárkapitány kapcsán: "száz évig nem lesz háború". Valószínűleg másként hatott ez akkor, nyolc évvel Trianon után, az életképtelen és álszent, a néptől elzárkózó arisztokrácia karikatúrája. Most is tükröt tart nekünk, bemutatja, hova vezet az, ha valaki csak a látszatra ad. De ennek ellenére a darabnak ez a síkja inkább megnevettet, látunk egy vígjátékot - "stílusban tartva", mert Molnárnál ez fontos színészi feladat - mégpedig egy nagyon távoli világról, amelyhez sok közünk nincs, viszont ezáltal nem is érint mélyen a szereplők közötti társalgásba belerejtett méreg.

De a darab nem pusztán azért hat, mert a közönség nevetgél Molnár poénjain és a hercegi család tagjainak korlátoltságán, hanem leginkább a szerelmi történeten múlik minden. Van a 11 éve özvegy hercegné (31 éves fiatalasszony) és udvarolgat neki egy nem-arisztokrata, viszont fess huszárkapitány, Kovács András. Mi lehet ebből?

Én a darabot úgy néztem, hogy láttam néhány korábbi megvalósulását abból a 33-ból, amelyeket a színházi adattár nyilvántart (a Játékszínben Molnár Piroskával, illetve még korábbit a József Attila Színházban), és időről időre csak úgy el is olvastam, azaz néha a mondatokat is vártam előre. A mai előadás nekem nem azért működött, mert hatottak rám az író dramaturgiai csavarjai, hiszen ezeket már ismertem. Viszont aki még sosem látta, annak nagyon célszerű NEM tájékozódni a cselekményről, csak úgy "ártatlanul" beülni.Én nem lövöm le a poénokat...

Az előadás után néhány diák beszélgetett a bejárat előtt és más véget szerettek volna ennek a szerelmi történetnek. Igen, az ember óhatatlanul is más véget szeretne, de az Olympia mégis egy nagyon fontos dologról szól a sok poén mögött: az emberi méltóság értékéről. Bele lehet-e büntetlenül taposni egy másik emberbe?Mentség-e erre az, ha a javát akartuk vagy valaki másnak a jóllétét mentettük volna ezzel?  Mit bír ki a szerelem? Érdemes-e a szerelmet praktikus okokért, vagy mások véleménye miatt elhazudni, feláldozni?

Az Olympia ilyen kérdéseket érint, de azért eléggé a felszínen kapargatja a témát. Úgy néz ki, hogy mindenkinek a maga hiúsága-önbecsülése az elsődleges, minden más csak ez után következik. Ezzel az alapállással túl messzire nem is juthatnak a szereplők, marad az ál-élet, a napi 24 órában játszott színház, az ösztönök és a valódi érzések elfojtásával. Elgondolkodhatunk, hogy Olympia helyében mit választanánk. (Ő persze hátrányban van, mert azt hiszi, hogy örökké tart majd az udvarhölgyesdi-reprezentálósdi, de mi már tudjuk, Molnár korában meg pláne tudták, hogy ezt az egész világot ugyanúgy elsöprik, ahogy egy telefonhívás megváltoztatott mindent az ő életében is.) Ez a hazugságokra, felszínességre épülő üres élet nem tartható fenn sokáig, ez a szerző állásfoglalása. És nem is menthető meg.

Horesnyi Balázs egy szalondíszletet készített, amelyik alkalmas arra, hogy hallgatózni is lehessen benne. Semleges ez a díszlet, lebonyolítható benne a szalon-vígjáték. A ruhák ugyancsak alkalmasak (tervező nem szerepel a színlapon), a kor stílusát idézik, de nem vonják el a figyelmet a szereplők beszélgetéseiről.

A Molnár-darabok rendszerint hálás feladatot kínálnak a mellékszereplőknek is, juttat mindenkinek egy-egy jó jelenetet. Bezerédi Zoltán csendőr-alezredesként a legkomikusabb figura, és kifejező arcmimikája által hatalmas tapsokat arat, díjazzák azt, amikor megint értetlenül néz. Egri Kati Linaként talán egy kicsit sok volt, de lehet, hogy rendezői utasításra. Pásztor Erzsivel, illetőleg Szirtes Gáborral folytatott szópárbajaiban nem éreztem, hogy igazán ott van a méreg, a leplezett ellenségeskedés. Inkább tűnt megszokott társalgási stílusának. A szórakoztatás megvolt, de több keserűség kifejezését vártam volna. Szirtes Gábort nagyon keveset látom az utóbbi időben és mivel az ő nagy miskolci korszaka (Csiszár Imre művészeti vezetése idején) az én miskolci korszakom is volt, mondhatni az ő színházán nőttem fel, a hangja a fülemben maradt és a gesztusai is, vele kapcsolatban elfogultabb vagyok talán a szokottnál, mert nagyon szerettem nézni mindig. Hatott rám intenzitása, játékkedve. Most úgy tűnt, hogy a szerepből kihozhatót kihozta, jelentőséget tudott adni azoknak az elszórt mondatoknak, amelyeket mások fontos párbeszédeibe beleszúrt Molnár. Most is szerethető. Szilágyi Tibornak ez nem az első tábornoka, egészen neki való a szerep.

Lehetne kapargatni a színészek korát is- Pásztor Erzsihez nyilván nem egy 31 éves lány illene. Ugyanakkor a közönség láthatóan nagyon szereti a művésznőt, érződik a tapsrendből is, hogy elfogadták és értékelik komikai vénáját. Néhány mondat másként hangozhatna el mondjuk egy ötvenévesnél nem idősebb nő szájából, de így még inkább poén lesz, amikor az anyai önfeláldozásról beszél. (Elengedtem a fantáziámat és elképzeltem anyaként Udvaros Dorottyát, vagy esetleg Für Anikót, Kováts Adélt, de még tudnék más neveket is ide sorolni - némi rejtett rivalizálás is jól játszható lett volna a lányával. Jelen esetben erre nincs lehetőség. Lehetett volna a flört vs. bridzs helyett: flört vs. flört.)

A szerelmespárhoz elérkezve: a leglényegesebb dolog megtörténik. Elhisszük, hogy a Marton Róbert által játszott huszárkapitány fülig beleszeretett két hét alatt a hercegnébe, és azt is, hogy egy hasonló intenzitású szerelmet képes kiváltani. Mindkét tényező fontos. A néző is kicsit beleszeret a huszárkapitányba a Molnár-recept szerint, nincs más megoldás, a darab nem hat, ha nem érezzük a két főszereplő vonzerejét. Emellett elhisszük, hogy ez a kapitány milyen merész tréfára is képes, sőt a darab végi elhatározását is. Minden részletében kidolgozott alakítást látunk. Jó visszagondolni Marton Róbert mai szerepformálására és bevillannak képek a vele kapcsolatos nemzetis időszakból is...Én úgy érzem, azóta sokat ért a színészete, ahogy az Edith és Marlenében is nagyon jónak éreztem tavaly, most is hasonló hatást keltett. (Többet kellene nézni, ezt a következtetést vontam le.)

Balsai Móni is eljátssza minden árnyalatát annak az arisztokrata özvegynek, aki még fel sem nőtt, 11 éve él magányosan, a szüleire hagyatkozva, akinek nincs önálló élete, saját gondolatai, aki nem mer a vágyaira hallgatni, aki túlságosan is fél élni és akire persze nem marad hatás nélkül a tökéletes Kovács kapitány, aki ideális igazi férfi. De ott vannak a falak is közöttük, jelen esetben a társadalmi különbség a fő válaszfal, amelyet át lehetne hidalni, némi erőfeszítéssel. Balsai Móni egészen ideális Olympia, érdemes volt emiatt kiruccannia bázisáról, a Magyar Színházból, nekem meg érdemes volt ma megnézni nagyjából száz nyelvtan dolgozat kijavítása után, bónuszként.

Összességében nagyon kellemes este volt, igazi Molnár-előadást láttunk. Nemsokára jön az Olympia konkurenciája a Pesti Színházban, A testőr személyében. Aki szereti a szerzőt, nem panaszkodhat, hogy nem juthat hozzá. Én még kitartóan, rendületlenül várom A farkast is...hátha nem hiába, és már nem sokáig. (2001 óta nem mutatták be, ha hihetek az adattárnak...ennyit az esélyekről.)

Címkék: Olympia Karinthy Színház Balsai Móni Szilágyi Tibor Pásztor Erzsi Marton Róbert Egri Kati Bezerédi Zoltán Korcsmáros György Horesnyi Balázs Szirtes Gábor

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr687244717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.