Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Az Operaház ismét áthelyezte a Hunyadi Lászlót az Erkel Színházba. A február 28-án megkezdődött sorozatról következik néhány gondolat. Elképzeléseim szerint ezúttal viszonylag rövidebben. (3 oldal) További előadások: márc.3.,11., 13. 19h

2012. szeptemberében kiemelt operai bemutató volt a Hunyadi, erről még a blog előtti időszakban a zártkörű hírlevelem néhány olvasójának írtam röviden. (link) 2013 tavaszán Operakaland programmá vált az Erkelben és a kivezényelt diákok nézték délelőtt-délután. (május 7. délutáni előadás kapcsán bejegyzés) Ezek után tavaly, 2014. júniusában visszatért az Operába, amely kevésbé szerencsés időzítés volt, mivel a turisták nem töltötték meg a földszintet egy számukra ismeretlen darabra.

Miután a tavalyi évadom volt az első, amikor egy énekes-ellenesre sikerült Kékszakállú rendezés és egy kicsit később beszerzett ugyancsak Kékszakállú felvétel jótékony hatására elkezdtem egész előadás-sorozatokat nézni, az ötből négy Hunyadit is láttam és erről két alkalommal is tudósítottam. (Részletesebben, majd másodszor csak kis  kiegészítést írtam, különösen Szappanos Tibor alakítása kapcsán). Ebben a négy bejegyzésben szinte minden lényeges mozzanatot összefoglaltam, igazán korszakalkotó új gondolatok nem jutottak azóta eszembe Szűcs Gábor rendezésének nyolcadik megtekintéséről. Megszoktam, de a hiányokat észlelem még, melyeket ugyanúgy az énekeseknek kell(ene) kitölteni, ahogy történt ez korábban is. Rajtuk múlik, hogy sikerül az este.

Mivel minden előadás kicsit más, legyen nyoma ennek a megtekintésnek is. Ráadásul új beálló volt a karmester, Kocsár Balázs és Gara nádor szerepében Kelemen Zoltánt lehetett újabb oldaláról megismerni.

Bérletes közönség nézte az előadást, majdnem egészen tele volt a színház. Sokáig úgy tűnt, hogy ezen az estén nem érek rá és amikor meg kiderült, hogy mégis, már csak erkélyre szóló jegyek maradtak. A sors mégis közbeszólt, így az előadás délutánján két hely ürült meg a földszinten, ugyan kissé túl elől - de legalább a jobbközép szélén, ahol a Hunyadi esetén érdemes is ülni.

A közönség eleinte még nem tűnt annyira különlegesnek, a 12 perces nyitány alatt beszélgettek, ahogy az szinte mindig és mindenhol általános, csak akkor kezdtek igazán figyelni, amikor a függöny szétnyílt és jött az általam már megszokott repülőtéri jelenet. (Nem tudott nem eszembe jutni, hogy egy héttel korábban ebben az időpontban én is egy repülőtérre mentem, egyenesen egy Kékszakállú-előadásról. Nagyon megy az idő, még blogírással sem sikerül sehogy sem nyakon csípni a pillanatot. "Óh, bár e perc vég nélkül tartana..."- sóhajt fel az előadásban Hunyadi is, de neki sem sikerül az időt megállítani.)

A közönséget a későbbiekben viszont rendesen lekötötte a darab és az átlagosnál hosszabb és intenzívebb tapsokkal jutalmazták a szólistákat, akiket valószínűleg ez a meleg fogadtatás lelkesített is. (Mennyire más lehetett most énekelni, mint az operakaland előadásain, amikor a legtöbb jelenet alatt morajlott a nézőtér, állapítottuk meg az egyik nézőtéri dolgozóval, akinek hozzám hasonlóan rossz emlékei vannak a két évvel korábbi operakalandról.)

Úgy néz ki, hogy ehhez az előadáshoz jobban illik az Erkel Színház a magyar közönséggel, bár a jelenetek közötti átállás nehézségeit figyelve, úgy tűnik, hogy a produkció kicsit megszenvedi még mindig, hogy a koncepció mégsem ide lett kitalálva. (A sorozat további előadásaira a szerelés zökkenőmentesebb lesz, az várható.)

Ha valaki az Operaház honlapján ránéz a cselekmény leírására, akkor láthatja, hogy a felvonásoknak külön címe is van. Mindegyiknek más probléma áll a középpontjában, és más énekesek a haszonélvezői ennek a dramaturgiának. Azt lehet mondani, hogy mindenkinek vannak jó esélyei arra, hogy a figyelmet magukra vonják. Ez igaz a valóban rövid megszólalásokhoz jutó Egri Sándorra (Szilágyi Mihály) és Káldi Kiss Andrásra (Rozgonyi). Utóbbi nem talál ki semmi különlegeset, amivel a szerepét tovább erősítheti, nem úgy, mint tavaly Hábetler András... Ez a Rozgonyi az egész Hunyadi-párt nevében öl, nem tolja előtérbe a személyiségét.

Az első felvonásban számomra még mindig úgy tűnik, hogy a rendezőnek mindössze egy markáns ötlete volt a repülőtéri kezdőjeleneten kívül, amelyből csak a szimbolikus kellékeket hordozó és a mai közegtől elütő bőröndök maradtak meg az előadás további részére. Ez az egyébként nem annyira új, de az előadás egészét mégis élénkítő ötlet a király és tanácsadójának kihozása a nézőtérre. Baloldalra jön a király, V. László (Szappanos Tibor) és kisvártatva követi őt Cillei Ulrik (Cser Krisztián). A történelmi helyzet ha valakinek ismerős, akkor itt egy siheder királyt és egy ötvenes éveit taposó nagybácsit várna. Ehelyett van két azonos korú énekes, akiket meg sem próbálnak sem fiatalítani, sem öregíteni. A négy perces jelenet lényege mégis átjön, az erőviszonyok kifejeződnek a basszista és a lírai tenor között. A királyt most is sajnáltam, hogy már megint bedőlt egy lelketlen gonosztevőnek és kicsit reméltem, hogy lesz ereje a gyűrűt mégis megtagadni...Nem, a papírforma szerint Szappanos Tibor királya túlságosan is gyámoltalan volt, hogy egy erőteljes követelésnek ellenálljon. (Önmagát próbálja megnyugtatni a "csak vért ne onts!" mondattal, amely inkább sóhajtás. Bárcsak el lehetne intézni mindent, konfliktusok nélkül is...) Ő az egyetlen, akinek elvileg nem kellene megküzdenie a hatalomért, mégis folyamatos félelemben él. 

Cser Krisztiánt ennyire közelről még nem hallottam, ráadásul egy ilyen érzékeny helyzetben, a nézőtéren, amikor egy ilyen hatalmas teret kellett betöltenie gyönyörűségesen szép árnyalatú hangjával. Korábban többször éreztem, hogy akár a partnerek, akár más okok miatt visszafogja magát. Most nem. Ezen az estén olyan volt a hatása, mintha ezerwattos égő gyulladt volna fel mellettem. Mindent elsöprő szenvedéllyel nézi a gyűrűt, amely a hatalmat jelképezi. (kép) Nem véletlen, hogy ennyi energiával feltöltve a királyt is ráveszi a hatalmának átadására, és Hunyadi pillanatnyi megmenekülése csak a szerencsének köszönhető. Ezek az energiák a zenéből is jönnek, az énekes az Erkel által megteremtett jó helyzetet hasznosítja. Ennek a nézőtéri jelenetnek a hatása valóban erősen múlik azon, hogy ki honnan nézi, az énekes húsz méteres körzetében valószínűleg mindenkire intenzíven hathatott. ( A premieren emlékeim szerint egy második emeleti páholyból láttam és onnan inkább csak érdekes volt, bár emlékezetes maradt így is, mint az előadás egyetlen igazán jól működői rendezői ötlete.)

(((E jelenet kapcsán eszembe jutott, milyen hatása lehet, amikor két énekes egy méteren belül áll a színpadon és elsősorban a másikra árasztják ezeket az energiákat és hanghullámokat...)))

A ledöfési jelenet megrendezésével azért még mindig nem vagyok kibékülve. Egészen lehetetlen az, hogy ennyire ostobán rátámadjon valaki egyedül negyven katona jelenlétében azok fegyvertelen vezetőjére. Ha Cilleinek ilyen kevés agya lett volna, nem jut el idáig. De ha mégis - minek ide a vér, amelyet előadás közben esetleg az első tíz sorból ha látni, és persze a tapsrendnél az akkor már civilben jelenlévő énekesen? Különösen, ha a lefejezés vér nélkül, kivetített képekkel is megoldható? Az a baj, ha ilyen ésszerűtlen rendezői effekteket látok, akkor mindig elkalandozom, az öltöztetőkre és a mosatásért felelősre gondolok, és ez a kis bosszankodás gyengíti az előadás hatását.

Sajnálatos, hogy a hatalomra ácsingózó imposztor szerepkör ilyen vonzó, a király hasonlóan ambiciózus tanácsadót választ ismét Gara nádor személyében, aki a második és harmadik felvonásban majd a szálakat bonyolítja, lányát használva fel. (Meghalt a cselszövő, örülhetünk ugyan, de nem sokáig. Jön a következő. Igenis, dúl a trónviszály és még dúlni is fog sokáig...)

Gara nádor szerepét ezen az estén először énekli Kelemen Zoltán. A baritont idén a Falstaffban és a Turandotban is láttam, azokban a szerepeiben is kifejezetten formátumos volt, most is tetszett. Debütálni most láttam először. (Igazi A-kategóriás cím-főszerepekben sem, pedig idén Szegeden ő Macbeth  és készül Scarpiára is, amely márciusban kerül új rendezésben színre.) Gara nádor jól áll neki, el tudtam fogadni Bretz Gábor és Kálmándi Mihály után az ő alakítását is. Érezhetően nem kell kicsit sem erőlködnie, könnyedén és természetesen énekel.  Cilleihez képest kevésbé szenvedélyes, mivel talán kisebb vehemenciával akarja a hatalmat, viszont többet gondolkodik. Kivár és taktikázik. Gara biztosra megy, lányába a király beleszeret, aki ezek után még kevésbé képes önállóan dönteni. Ravasz politikust látunk, csak azt nem értjük, hogy mire is lesz jó a megszerzett további hatalom és miért nem jó neki Hunyadi szövetsége már...(Ezekért a hiányokért a szerzőt lehet hibáztatni, aki nem árnyalta a viszonyokat eléggé, helyette egy könnyen hallgatható, dallamos zenét kapunk. Egy operaelőadásnál ez sem kevés.)

Hunyadi László szerepében Fekete Attila hallható. A tenorista kiváló formában volt, látnivalóan élvezi ezt a szerepét, amelyet már egy évtizednél régebben énekel. Nagyon szépen szól most is a "Van végre néhány nyugodt pillanat", ráadásul éppen akkor, mikor mi nézők már tudjuk, hogy Cillei az életére tör. Csak megerősíteni tudom korábbi véleményemet, most is a pianói hatnak a legjobban és helyenként annyira erősen szól, hogy valószínűleg az erkély legutolsó sorában is soknak tűnhet. Ahányszor hallom, mindig természeti csodának tűnik, elképesztő, hogy lehet valakinek ilyen erős és egyúttal ilyen magas hangja. Hat-hét éve lassan folyamatos rácsodálkozás az, amit érzek, ha nézem.

A női szólisták között most is sajnáltam Simon Krisztinát, aki annyira nagyszerű Lukrécia volt nemrég, korábbról meg Cherubinoként emlékszem rá. Messze jobban dominálhatna, amennyiben el is játszhatná a fiatal Mátyást,hiába énekel szépen, így kevésbé hat. A kettőzés továbbra is értelmetlen, a rendezés az ő helyzetét nehezítette meg legjobban a főszereplők közül. Sok néző biztos nem fogta fel elsőre, hogy itt nem egy nevelőnő kísérgeti Mátyást, hanem a két szereplő tulajdonképpen egy.

Gara Máriaként tavaly hallottam először Kriszta Kingát. Ahogy Hunyadinak is, nekem is "ő az igazi". Különösebb rendezői támogatás nélkül, csak saját személyiségére támaszkodva teremti meg ezt a nagyon bájos, nagyon vonzó és igazán szerethető, kissé szeleburdi, őszinte lányt.Tudja élvezni az életet (lsd. "szememben mámor, öröm ragyog"), végre valaki, aki nem gondol a hatalommal, pénzzel. Ő biztos nem akarna a király felesége lenni. Ártatlan. Komolyan mondja, hogy "túl földi poklon vár ránk a menny, boldogok leszünk ott fent". Erről a lányról elhiszem, hogy nem sokat gondolkodik, hanem cselekszik.  Egyértelműen neki drukkolunk, hogy legyen boldog még itt a földön..

A darab mégsem a fent nevezett szereplőknek kedvez a legjobban. Minden Hunyadi előadásban a közönség a második felvonástól elsősorban az anya szemszögébe helyezkedik, Szilágyi Erzsébet szerepe a legdrámaibb és a leghálásabb egyben. A fiáért aggódó anya jól visszaadható, különösen, ha jelentős áriákkal is ellátja a szerző. Átéljük vele a kínt, és ezzel egy időben csodáljuk a koloratúráiért. (Aki kifejezetten szereti a bel canto áriákat, azoknak meg KELL hallgatniuk Kolonits Klára új saját tervezésű CD-jét. Aki meg tudja mondani a tartalomjegyzék nélkül, hogy melyik ária micsoda, az jutalmul, elmondhatja magáról, hogy ismeri az operákat. Én nagyon gyengén szerepeltem, nem dicsekszem ezzel. Majdnem olyan rosszul, mint az opera idei új arcainak felismerésében...)

A közönség részéről ritkán tapasztalható szűnni nem akaró taps volt több ária jutalma is. Kolonits Klára rajongói számára nagy lehetőség jön: a kolozsvári opera hozza a Lujza Millert, és március 6-án és 8-án abban is megtekinthető. Ezen az estén is bejött a papírforma, övé a legnagyobb siker.

Én Kolonits Klárát a nagy áriái mellett nagyon értékeltem akkor is, amikor a királyt némán hallgatja ("gyilkos lett fiad") és láttam rajta átsuhanni az összes ellenérvet, a ki nem mondott szavakat. Van méltósága, van diplomáciai érzéke, hallgat, pedig sokra nem tartja a bizonytalan uralkodót.

Összességében egy olyan előadást láttam, amilyenre az előzmények és a szereposztás alapján számítottam. Nem tartom kizártnak, hogy elcsábulok és még benézek az Erkelbe a sorozat további előadásaira is...

 

Címkék: Opera Hunyadi László Erkel Színház Fekete Attila Cser Krisztián Káldi Kiss András Szappanos Tibor Simon Krisztina Kolonits Klára Kriszta Kinga Egri Sándor Kocsár Balázs Kelemen Zoltán

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr357230863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.