Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

március
1.

Zeneakadémia - A felesleges operarendező - Egy adag életöröm Almási-Tóth Andrástól

Jancsi és Juliska jelenetek zeneakadémistákkal |  MakkZs  |  1 komment

A Zeneakadémia is kiveszi részét a beavató programokból. Ma délelőtt a Dohnányi Zenekar "Megérthető zene" sorozatában Mozart Varázsfuvoláját magyarázták jórészt felnőtteknek, miközben a Solti teremben a Liszt Kukacok Akadémiája sorozatban 10-15 éveseknek tartott előadást Almási-Tóth András operarendező. Fájt, hogy mindkét helyen egyszerre nem tudtam ott lenni, különösen azért, mert szívesen meghallgattam volna Pintér Dömét, amint Sarastrót énekelt. Almási-Tóth András eddigi izgalmas rendezései miatt maga felé billentette a mérleget, így most "A felesleges operarendező" című előadásról olvashattok beszámolót, amelyben a Zeneakadémia tehetséges ifjú növendékei - a Sitcom után - ismét láthatóak voltak. Kezdem a nevüket megtanulni.

Nem túl régen, januárban, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményében láttam beszélgetést a rendezővel, aki már akkor is szórakoztatóan és elég érdekesen fejtette ki rendezői elképzeléseit. Most a lényeget képes úgy elmondani, hogy a kisebb gyerekek is megértsék, s mi több a programmal érzésem szerint valóban kedvet is csinál a műfajhoz. Aki ma őt, illetőleg az eljátszott néhány operarészletet meghallgatta, valószínűleg érdekesnek fogja az operát találni és ezt az első benyomást elég sok unalmas előadásnak kell követnie, hogy majd semlegesíteni tudják.

Az elején a rendező kortesbeszédet tart, amelynek a lényege, hogy meggyőzzön minket, mégis szükség van rá. A legalapvetőbb probléma: megváltozott a világ, nem lehet egy több száz éves történetet ugyanúgy eljátszani, mintha mi sem történt volna menet közben. Aki nem hitt neki, azok hinni fognak, miután megnézték ugyanannak az operának az első jelenetét rendezés nélkül, koncertszerűen, majd a rendező beavatkozása után is.

A választott opera illik a korosztályhoz, a Jancsi és Juliska ez. Kétszáz éves történet, százhúsz éves zenével. (Két hete láttam életemben először, akkor is csak keresztmetszetet, mégpedig Kovalik Balázs hat éves, újonnan előszedett rendezésében. A MüPa nem túl régi - jó hírű! - produkciójáról lecsúsztam.

Az első jelenetet először "dívásan" láttuk, ahogy két sztár énekelné - anélkül, hogy akármi kiderülne a karakterekről, kapcsolatukról. Lusine Sahakyan és Ruszó Alexandra hatalmas sikert aratott, akár itt abba is lehetett volna hagyni a kísérletet, mert ha két énekes átszellemülten, lendületesen énekel, a zene átjön így is. Az, hogy ennél még lehet nagyobb a siker, perceken belül kiderült, amikor ugyanazt Jancsi és Juliskaként, egy panellakásban unatkozó, hátrányos helyzetű testvérpárként is elővezették. Legóztak, szétszedtek egy párnát, az ágyat. Röpködött a legó, egy még eltalálta az első sor szélén meghúzódó rendezőt is, aki azért nem sérült meg. (Ha baleset éri, lehet, hogy átgondolja a nézeteit, és ő is hagyományos előadások rendezésére áll át, amelyben építőkockákat nem dobálnak az énekesek.)

Engem már ezen a ponton kezdett érdekelni, hogy Almási-Tóth András, aki mindig kihoz valamit a rendezéseiből, hogyan fogja továbbszőni a fonalat. Ha panel, mi lesz az erdőből, a boszorkányból és a mézeskalács-házból???

A boszorkány egyik áriájára kapunk is három megközelítést: Kristofori Ferenc először "hagyományos" felfogásban seprűn repked, majd takarítófiú, aki rocksztárnak képzeli magát és legvégül látjuk csak a sütés-főzés motívummal együtt megjelenni: egy főzőshow sztárja, aki most "cukrozott Jancsikát" készít. (Mindhárom esetben óriási sikere volt. Bevallom, nekem a seprűn is tetszett, amit láttam. Játék az opera, most még inkább annak tűnt.)

Közben kiderült, hogy milyen elhajlásai is lehetnek a rendezői színháznak (lsd. rocksztár-takarítófiú), amikor semmi kapcsolat nincs az eredeti történet és a színpadi események között. A magam részéről nem lettem eléggé meggyőzve, hogy a panelből levezetve igazán jól helyettesíthető lenne - a szöveg átírása nélkül - a történet néhány kulcsmotívuma. De ez most csak egy játék volt, nem volt cél semmiképp, hogy egy valódi rendezés létrejöjjön. (Nem tartom véletlennek, hogy Kovalik nem mozdította ki a történetet az eredeti közegéből, pusztán néző-közelivé és élővé tette a figurákat. Néha már az is óriási dolog.)

A lezáró jelenetben Juliskát lecserélték, Lusine Sahakyan helyett Vida Anikó énekelte. Ezen a ponton elmondta a rendező, hogy a legfontosabb az énekes karaktere, rá kell formálni a szerepet és az a leglényegesebb, hogy ez a személyiség átüssön. (Előző este láttam talán hetedszer a Hunyadit, benne a harmadik Gara nádort. Nem volt sem akkor, sem korábban az a benyomásom, hogy az átlagos operarendezők annyira figyelnének a másodszereposztásban éneklők karakterére, még kevésbé az új beállókra...)

A néhány jelenetben is kellően csillogni tudtak a növendékek, akik nekem a korábbi vizsgájukban is tetszettek. Jól elkülöníthetőek voltak. A négy növendék közül ma egyértelműen a legjobban Lusine Sahakyan csillogott, aki nagyon határozott karakterű. Erős a színpadi jelenléte már most. Hangi adottságai alapján is azt hiszem, hogy hamarosan nevének betűzésével sok újságíró fog küzdeni. Lehet, hogy azonnal külföldön, de jelen lesz az operaéletben.

Az előadás végén a szereplők - akik tetemes mennyiségű gumicukrot voltak kénytelenek megenni - a maradékot, ami több nagy csomagot jelent, szétosztották önzetlenül a nézőtéren ülő gyerekeknek. Ebből is látszik, hogy Almási-Tóth András ismeri a mai világot, tudja, mivel lehet igazán hatni a közönségre. (Amikor otthon a gyerekeknek elmeséltem, mind sajnálta, hogy nem akartak eljönni a programra.) Ezzel a záró effekttel még inkább biztosította, hogy pozitív emléke maradjon meg a délelőttnek.

Én nem most, már egy korábbi alkalommal jöttem rá, hogy az Almási-Tóth előadások nagy vonzereje számomra mindig a játékosságban és az életöröm sugárzásában áll. Kevés ilyen embert ismerek, aki képes ilyen intenzíven árasztani maga körül a jó hangulatot az előadásain keresztül is és akkor is, ha közönségnek beszél a munkájáról. Nem baj, ha a jövő operaénekesei egy ideig az ő kezében vannak, hátha most egy kis muníciót gyűjtenek a jövőben várható nehézségek legyűrésére. Sajnos a hagyományos előadásokat nézve, jellemzően nem úgy tűnik, hogy majd később is a személyiségükre szabják a feladatokat. De most még nem tartanak ott, remélhetőleg kiélvezik a diákéveiket, amikor az opera valóban egy komoly játéknak tűnik.

Címkék: Zeneakadémia Almási-Tóth András Ruszó Alexandra Vida Anikó Lusine Sahakyan Kristofori Ferenc

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr57230879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hvhj 2015.03.01. 23:39:55

Jó előadás volt,sokat nevettünk!
Mindenki jól teljesített mint énekes mint színész! Az én véleményem,hogy az operaszak legkiemelkedőbb hangja magasan Ruszó Alexandra! Régóta figyelemmel követem és ma is ő volt a legjobb! A másik lány tehetséges,de az intenzitás nem helyettesíti az igazi tudást!(építő jelleggel írtam ezt)
Bravó mindenkinek!