"Tudniillik, a legfontosabb dolog a jelenlét.Ott lenni, mindig, mindenütt ott lenni." - Akinek nem rémlik magától: ezekkel a szavakkal menti ki magát az Őrnagy Gizi Gézáné meghívása elől. A Thália Humorfesztivál (febr. 11-15) eseményei a héten többször is választási helyzet elé állítottak, de nekem sem sikerült eddig két helyen egyszerre jelen lenni. Néhány gondolat következik a miskolci Tóték kapcsán, amely a még repertoáron van, havonta egy alkalommal még nézhető! (febr. 22, márc. 29.)
Örkény szövegét hallgatni most is jó élmény volt. Elég gyakran előveszik, a színházi adattár 44 bemutatót regisztrál. Pesten folyamatosan látható az Örkény Színházban.
Akárhányszor találkozom a darabbal, mindig eszembe jut azért a legelső élményem, egy miskolci előadás, Csiszár Imre rendezése 1984-ből, benne Polgár Gézával Tótként. Felesége Tímár Éva, az Őrnagy pedig Blaskó Péter volt. Ágika: Fráter Kata. Nehéz elhinni, de közülük már csak ketten élnek. Azóta eltelt harminc év, nem lakom többé Miskolcon, piros betűs ünnep, ha évente egyszer le tudok jutni egy-egy előadásra. Éppen ezért örültem, hogy legalább vendégjáték formájában láthattam Kiss Csaba miskolci társulatának előadását most a Tháliában.
A 2014 októberében bemutatott előadást egy kisebb kampány előzte meg: a díszlethez szükségük volt kilencszáz fehér ingre. Ezt próbálták meg a nézőktől begyűjteni. Most megtudtam, hogyan használta fel ezeket Béres Attila rendező és Horesnyi Balázs díszlettervező.
Fehér a színpad, fehérek még a tyúkok is, akik egy jelenet erejéig a falusi hangulat érzékeltetésére megjelennek. Ha a szórólapot is láttuk, akkor egészen világossá válik, hogy ez a hómezőkre utal, a Don kanyarra és különösen az ott elesettekre-megfagyottakra, akikre emlékezve írta a darabot a szerző. A darab üzenete ennél persze sokkal többrétű, emiatt is játsszák világszerte. Ez az előadás mindössze a második az általam látottak közül, amelyik ennyire felerősíti a világháborús közeget. (Az előzőről itt.) A szöveg megmaradt, sőt néhány mondatot be is toldott a dramaturg, Ari-Nagy Barbara. Nem tudom, ezek a mondatok akkor is idegenül csengnének-e nekem, ha a szöveget nem ismerném jól. Valószínűleg azokat nem zavarhatja, akik először találkoznak a Tótékkal.
Ami feltűnő beavatkozás, az a jelenetek közötti vetítés. A zsinórpadlásról belógatott ingek összevarrva több függönyt képeznek, amelyek folyamatos jelenlétükkel emlékeztetnek nemcsak Gyulára, hanem a háborúban harcoló tömegekre is. Mariska többször mossa, hajtogatja az őrnagy ingét, és ez az egy ing kapcsolja szorosan a történetet a fent lógó több százhoz. A korabeli híradórészletek a szükséges átdíszítések ideje alatt szólalnak meg, a leereszkedő függönyökre kivetítve. Nem tudom megítélni, hogy a pakoláshoz szükséges idő határozta-e meg a filmrészletek hosszát, vagy már előre megvoltak a kiválasztott részletek, amelyeket mindenképp be akartak iktatni az előadásba. Nekem kicsit soknak érződött a bejátszások száma, különösen azért, mert már az első kiváltotta a kívánt hatást, amelynek ereje inkább csökkent az ismétlések által, másfelől pedig lassította az előadás tempóját.
A Tóték sikere mégis elsősorban a színészeken múlik. Mindig az a kérdés, van-e alkalmas négy színész a főszerepekre. Rendszerint szokott lenni és most is volt. Mielőtt róluk esne szó, említődjék meg Molnár Sándor Tamás postása, aki nem túlozza el a szereplő "idiótaságát", sőt egészen átlagosnak tűnik. Nem bolondabbnak, mint Cipriáni professzor például. A további kis szerepekben öröm volt újra látni (a tavalyi A vágy villamosa vendégjáték után) Kokics Pétert, akit még nyíregyházi korszakából jegyeztem meg magamnak. Kokics Péter fregoliként működik, először a "lajt tulajdonosaként" tart előadást a szivattyúzásról. Ebben a jelenetben különösen erősen szikrázik fel Örkény jellegzetes humora.Később szintén jó és nem csak a smink által különböző plébánosként és professzorként. Märcz Fruzsina Gizi Gézáné szerepében az Őrnagy távoli rajongója, emlékezni fogunk rá is. Pilinyi Márta jelmeztervező megmutatja a színésznő előnyös alakját, amelyet úgy látszik nem viselt meg a "nem szatyorkötés", bár szakadt harisnyája és a túl erős smink mégis érzékelteti a lepusztultságot. A Tóték rendezői a mellékszereplők jeleneteiből gyakran erősen húznak, hogy még inkább a dobozolásra koncentrálhassunk, és bár ebben az előadásban nem így történik, a figyelem központjába mégis csak a négy főszereplő marad.
Görög László számára hálás feladat az Őrnagy, látjuk, hogyan változik vissza emberi roncsból többé-kevésbé normális katonatisztté a felszínen, anélkül, hogy a háborúban szerzett lelki sérülései kicsit is begyógyulnának közben. Áldozat ő is, nem csak zsarnok - ez a rendezés ezt is érzékelteti. Tót (Szatmári György) és Tótné (Nádasy Erika) párosa tökéletesnek is mondható. Egymáshoz való viszonyuk is minden apró mozzanatában kidolgozott. Tót az Őrnagy érkezéséig megbecsült családfő volt, aki most trónját vesztette, alattvalói elpártoltak tőle és most kivételesen neki kell igazodnia egy másik ember - ráadásul meglehetősen irracionális - elvárásaihoz. A néző Tót pártján áll végig, de amikor a plébános előtt összegezik Tót sérelmeit, akkor egy percre valóban úgy tűnik, hogy voltaképp semmiség az, amit Tót olyannyira megszenved, különösen azért, mert addigra a számtalan híradó-részletnek köszönhetően a harcoló katonák szenvedéseihez viszonyítjuk. Czakó Julianna Ágikája talán még a szokásosnál is lelkesebb. Valódi rajongással néz az Őrnagyra, nem csak a testvére miatti aggodalomból szolgálja ki. Hűséges katonája, a darab második felében már szalutál is. Lélekben is átállt az Őrnagyhoz.
Pontosan ilyen vakhitű Ágika kell ahhoz, hogy kicsit is elhihető legyen a darab befejezése. Elég sok Tóték előadást láttam már, de egyik sem változtatta meg markánsan éppen ezt. Azzal, hogy Tót feldarabolja az Őrnagyot a margóvágóval, nyilván aránytalanul nagy büntetést mér rá az apró megaláztatásokért, különösen ha tekintetbe vesszük azt, hogy számtalan esetben módja lett volna véleményt nyilvánítani, és nem alkalmazkodni. Gyulára gondolva, családja nyomására mégsem teszi. Most viszont ösztönösen cselekszik és mivel az Őrnagy a zsarnokságot jelképezi, a néző nem ítéli el, hanem szinte megkönnyebbül. Mi nem gondolunk már Gyulára, hiszen az első felvonás elején kiderült, hogy halott. A darab az anya sóhajával ér véget, aki mindent csak a fia miatt csinált végig és most értelmét veszítette összes korábbi erőfeszítésük. A néző feltehetően a színházból kilépve morfondírozni szokott azon, hogy Tótnak volt-e esélye a tettét megúszni, látták-e az Őrnagy visszatértét, egy faluban titok maradhat-e az eset, amely ráadásul a kertben történt. Béres Attila nem ezt akarja. Az ő elképzelése szerint Tót nem a hatóság kezébe kerül, hanem saját elvakult lánya áll majd bosszút a szeretett őrnagy haláláért. Látjuk a még véres margóvágóval apja szobája felé közeledni...aztán függöny. Megmarad annak az esélye, hogy a kisember életben marad. Bár elég halvány...
