Rejtélyes dolgokat produkál az élet, különösen, ha péntek 13. van. Ma reggel még azt hittem, hogy vagy a Karinthy Színház mai Olympia premierjére megyek, vagy a Jurányiba jegyet szedni a szputnyikosok Heilbronni Katicájára - attól függően, hogy utóbbi helyszínen lesz-e más, aki menni akar önkénteskedni. Nulla százalék esélyét láttam annak, hogy ez másként is történhet.De mégis egészen más irányt vett az estém...
Jött egy kis probléma, emiatt mindkét programot le kellett mondani és egészen biztos voltam hosszú órákon keresztül, hogy nem mehetek sehová. Majd délután négy körül kiderült: Gábor Géza Budafokon Puccini Messa di Gloriát énekel, egyszeri alkalom. Ez a hír mozgósított.
A művet még sosem hallottam, egyedül a basszus ária az (Crucifixus a Credo tételben), amelyiket jól ismertem. Aki nem tudná, Gábor Géza történetesen basszista, így érdekelt, hogyan énekli. Pontosítok: szeretem a hangját hallgatni és így megragadtam a lehetőséget a "Géza-nézésre". Ennyire egyszerű az egész. (Ha valakinek ez nem mond semmit, tájékozódjon a youtube-on, az ária 2 percnél alig hosszabb, viszont igen hatásos.)
Ez a hét úgy néz ki négy napon belül a második ilyen külterületi kalandot hozza (lsd. kedden volt Budaörsön az Ők tudják, mi a szerelem). Az élményhez feltétlenül hozzá ad az új helyszín izgalma, még akkor is, ha nem különösebb kihívás a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központba kijutni. Kimondottan jó a közlekedés. Az oda-vissza úton nem vártam összesen tíz percet, jött a busz annak a rendje szerint. (A koncert és a környékbeli RTL klub székház közönsége keveredett rajta. A többiek a Heti hetes szülinapi programjáról jöttek...Kinek Puccini, kinek a torta jutott ma estére...) Nézegettem a panelházak sorát, a sosem látott utcákat és arra gondoltam, hogy Krúdy, aki százötven oldalban tudta leírni a Margitszigetről a Király utcáig tartó utazását, amely az ő beállításában valóban izgalmasnak és rendkívülinek tűnik, most a 33-as busszal és utasaival is tudna mit kezdeni.
De térjünk át a koncertre. A Budafoki Dohnányi Ernő Zenekart már többször is hallottam, leginkább a Zeneakadémián. Legutóbb Rossini Stabat materét, egy nap két alkalommal is. Remek volt, a koncert után a darabhoz még hetekig rendszeresen visszatértem. Tavaly tavasszal pedig Kékszakállút játszottak, az utolsót, amelyiket Pesten hallottam. (Lehetne akár ismételni, esetleg más szólistákkal!) Mivel a zenekarral kapcsolatban jó tapasztalataim vannak, bizakodóan mentem a helyszínre.
Most nem Hollerung Gábor vezényelt, ahogy megszoktam, hanem vendégkarmester, Yuval Benozer. Az első részben Schumann Tavaszi szimfóniája után Pertis Jenő Ritornell című, zongorára és zenekarra írt művét hallhattuk. Számomra Schumann zongora-ujjgyakorlatokat jelent, akivel sokat kínlódtam és egyébként pedig egészen kimaradtak a művei az életemből. Csak erre a szimfóniára nyilván nem utaztam volna ki. De ha már így alakult, meghallgattam és kellemes élmény volt. Eléggé várom a tavaszt, jól jött egy élénkítő tavaszi szimfónia. Közben elképzeltem, hogy mi lenne, ha egy hónappal előrébb lennénk. (Akkor jönne már A Rajna kincse is.)
A Schumann műnél érdekesebb élmény volt a kortárs darab, az említett Ritornell. A szerző fia zongorázott, aki a nyolcvanas években, az ősbemutatón is játszotta, akkor még gyerekként. Pertis Attila neve már közismert, én mától jegyeztem meg magamnak.
A szünet után következett Puccini korai műve, amelyet 22 évesen vizsgadolgozatként írt. A darab fő érdekességeit a koncert közönségének elmondták, figyelmünket felcsigázta a honlapon meg nem jelölt műsorvezető. Érdekes tény, hogy az 1880-as bemutató után egészen 1952-ig elfelejtődött a Messa, egyetlen előadása sem volt. (Részeit felhasználta a szerző a Manon Lescaut ill. az Edgar című operáihoz, ez magyarázat lehet.) A mise az egyik hosszabb tételéről, a Gloriáról kapta a nevét, de felépítése alapján éppen olyan, mint társai - megvan mind az öt tétele : Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus-Benedictus, Agnus Dei. Ismét azt tapasztalhatjuk, hogy dominál a kórus és kevés a szóló. Viszont szopránnal nem foglalkozott Puccini (lehet, hogy konkrét énekesekre írta? és nem volt a környéken megfelelő énekesnő?) és így mindössze tenor, bariton és basszus szólista kell a bemutatáshoz.
Ezen a mai estén a zenekar abba a kellemes helyzetbe került, hogy takarékoskodhattak: Gábor Géza személyében találtak valakit, aki mind a mű csúcspontját, a már emlegetett Crucifixust, a basszus szólót, mind pedig a bariton szólót el tudta énekelni. Sőt: nagyszerűen illett a hangja a duettben is kiváló tenorista kollégájáéhoz, Balczó Péteréhez. (Tavaly Szöktetésben láttam őket együtt fellépni először, azóta már Balczó Pétert is több előadásban néztem meg, legutóbb A kéjenc útjának főszereplőjeként. Nemsokára a Solti teremben lesz premierje, a "French Late Night"-ban.)
A zene - hasonlóan a Rossini Stabat materhez - "operaszerű", hallgatása közben érezhetjük már az operaszerző készülődését... A szólisták előadásából is átjött a mű drámaisága. De lehet az utolsó ítéletnél és a válaszútnál (pokolba vagy mennybe jutunk?) drámaibb szituáció?
A Klauzál ház mai - főként bérletes - közönsége a tapsból ítélve szintén élvezte az estét. Márciusban már lesz lehetőség a jövő évi helyek lefoglalására. Van egy érzésem, hogy a többség jövőre is visszaül majd.