Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Januárra színházi leállást terveztem, pontosabban mindössze négy előadást ítéltem "kihagyhatatlannak". Ez a mai Máté-passió volt az egyik.

Ha valakit netán érdekel: a Tartuffe és A heilbronni Katica , illetve a holnapi Almási Tóth András-féle operavizsga (SITCOM) volt a másik három fix pont. Szeretem az utolsó perces döntéseket is, de azt már kevésbé, ha hirtelen jött megbetegedés húzza át a számításaimat. Így egésznapos fekvés után mégis összekaptam magam és elmentem a MüPá-ba, ahogy eredetileg is akartam. Milyen szerencse, hogy a MüPa mindig is számított a koncertek szétköhögésére hajlamos nézőkre, emiatt a kezdetektől kihelyeznek negrót nagyobb mennyiségben. Most először én is erre támaszkodtam és hat cukor segítségével sikerült visszafogni magam.( A legutóbbi ilyen helyzetem két évnél is régebben volt, történetesen Hollósi Frigyes legutolsó színpadi szereplése alkalmával...)

Valaki azt hihetné, hogy ez egészen érdektelen mozzanat - bizonyos szempontból az is. Ugyanakkor az, hogy egy előadás miként hat a nézőre, csak részben múlik az előadókon. Nagyon számít, hogy a néző milyen állapotban van ÉS milyen előismeretekkel érkezik. Ha ez nem így lenne, akkor nem tapasztalhatnánk azt, hogy ugyanaz az előadás képes egészen más hatást kiváltani a különböző nézőkből.

Én a beülés pillanatában már eleve hálás voltam a sorsnak önmagában azért is, hogy a MÜPá-ban lehetek. Azáltal, hogy veszélybe került a koncert megtekintésének lehetősége, azonnal fel is értékelődött. Beértem időben, jó helyem lett, eszembe jutott a cukrokat előre kicsomagolni a felvonások elején...Minden rendben volt. Ennek a hálaérzetnek köszönhetően, amikor itt-ott néhány zenekari tempó szokatlannak tűnt (az általam rendszeresen hallgatott felvételemhez képest), sokkal kevésbé akadtam fenn az eltéréseken. (Néha egyébként is azt érzem, hogy a naiv nézőnek sokkal jobb dolga van, mint a zeneértőnek.)

Ennek az engedékenységnek a jó hangulatomon kívül a másik oka: úgy érzem, hogy még mindig csak ismerkedési fázisban vagyok a Máté passióval. Tavaly áprilisban  egy kelenföldi templomi hangversenyen hallhattam a mű meg nem kurtított változatát, amely igazán tartósan megfogott. Korábban a passiók nem érdekeltek, csak a requiemek, de az április koncert után elkezdtem hallgatni rendszeresen ezt a művet is. Nem sokkal később volt az Operaházban is egy másik előadás, de ez már a Mendelssohn által megkurtított változatot nyújtotta, bár szünet nélkül. (Én most három Máté-passió után egyértelműen az eredeti, rövidítés nélküli változatra szavaznék, én azt szerettem a legjobban.)

A mai koncertet szintúgy Vashegyi György vezényelte, mint az operaházit legutóbb, még a szólisták közül is egyezett három (Baráth Emőke, Megyesi Zoltán, Cser Krisztián). Viszont nem voltak látványeszközök, de volt szünet. Ezúttal viszont az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus működött közre, illetőleg A lakatlan szigetben már megismert Balogh Eszter énekelte az alt szólamot, Bernhard Berchtold volt az Evangelista, Christoph Pohl pedig Jézus megszemélyesítője.

A szólisták közül egyértelműen az Evangélista van a legjobban igénybe véve, ő az, aki az egész cselekményt végig narrálja. Bernhard Berchtoldot elég karakteresnek éreztem, végig együttérez Jézussal, akinek a szenvedéseiről beszámol. Christoph Pohl fakóbbnak tűnt, de ha igazságos akarok lenni, a korábbi két Jézus is elég vérszegényre sikerült. Úgy néz ki, hogy ez a darabból következik, pontosabban az evangéliumok tanúsága szerint Jézus által felvállalt szándékos passzivitásból. (Ha akkor leszáll a keresztről, az egész történelem másként alakul - csak sajnálhatjuk...) A második részben Jézusnak szinte alig maradnak mondatai. Hozzá képest különösen hatásosnak tűnt Megyesi Zoltán, amint áriáit énekelte. Mindig szeretem nézni, amint teljes beleéléssel átadja magát a zenének. Nem csoda, hogy elég sok koncerten hallható a tenorista, neki való műfaj ez is. Baráth Emőke és Balogh Eszter úgy tűnt, hogy elég sok megszólalást kapott és szólamaik kihívásainak elég szépen meg is feleltek. Néha mintha a zenekar hajlamos lett volna őket elnyomni. Miután csak a koncert legelejére volt jellemző valamiféle elektronikai berendezés begerjedéséből származó furcsa sípoló zörej, ennek abbamaradása után már a többi apróbb zavaró tényező és pontatlanság kevésbé irritált minket.

Bernhard Berchtold és Megyesi Zoltán mellett a koncerten a legjobb Cser Krisztián volt. A többieknél nehezebb a helyzete, hiszen sok kisebb szerepet kell egy-két mondattal megformálnia. Mielőtt hosszabb áriákat hallhatna tőle a néző, csak ezekkel az elszórt mondatokkal találkozik. De ezeknek éppolyan színvonalon kell szólnia, mintha hosszabb szövegei lennének, rá kell hangolódnia és meg kell markánsan különböztetnie egymástól a főpapot, Pilátust, Júdást és Pétert is. És valóban képes is erre a nem könnyű feladatra, drámai erővel szól. Más-más karakternek érezzük a történet mellékszereplőit, akik mellett Jézus egyre jobban háttérbe szorul. Erőteljesen szárnyalnak mondatai és később gyönyörűen sikerül az a két lírai megszólalása is, amelyet Mendelhssohn meghagyott neki, élvezet hallgatni. Örömmel láttam viszont ebben a szerepben harmadszor is, de megnézném most már a János-passióban is.

Címkék: Opera MüPa Cser Krisztián Megyesi Zoltán Vashegyi György Baráth Emőke Máté passió Balogh Eszter Bernhard Berchtold Cristoph Pohl

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr637099479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.