Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Lengyel Menyhért Róza című vígjátéka nagyszerűen illeszkedik a színház profiljába. Ismét egy darab a két világháború közötti békebeli „polgári” világról, amelyik alapvetően szórakoztat, de persze felvet kérdéseket is, ha a nézőben van hajlandóság a gondolkodásra is. Másfelől pedig nagy lehetőséget ad egy színésznek -.Almási Éva jutalomjátéka ez -  és a többieknek is elég kellemes feladatot.

Amikor a néző a Karinthy Színházat választja, részben erre a számára már bevált színházeszményre vált jegyet, erre az előadás-típusra, amelyik annyira jellemző a Karinthyra. De lesznek olyanok is, akiknek kifejezetten Almási Éva neve lesz a vonzerő, aki túl sok színpadi megnyilatkozási lehetőséget nemigen kapott az elmúlt években. Amikor néhány alkalommal láttam, mindig elgondolkodtam ezen, hogy lehetséges ez, hogy egy ilyen erős színpadi jelenléttel rendelkező, mára már szinte legendás színésznőt látszólag minden ok nélkül „pihentetnek”. Akármi is az oka ennek, most mindenesetre látható egy számára valóban optimális szerepben, amelyben parasztasszonytól az úrinőig több árnyalatot is megmutathat. Ráadásul: nem ő, hanem az általa játszott figura az, aki szerepet játszik.

A  vígjáték keretei között nagyon éles kritikája jelenik meg a kispolgári létnek. Szinte minden szereplő folyton hazudik. A felszínen maradásuk érdekében kénytelenek már korán elsajátítani az alakoskodás képességét. Aki őszinte, vagy meg meri mutatni önmagát, az feltétlenül belebukik, kihasználják. A szereplők kettős játéka bőven teremt vígjátéki helyzeteket, a nézőtérről szemlélődve élvezzük szorult helyzetüket és azt is, ahogy kivágják magukat. De némi keserűség azért vegyül ebbe, ha magunkba nézünk. Nem áll ez a magatartás olyan távol a jelentől sem, nem avult el a darab teljes mértékben.

Az előadás elején egy pár perces vetítés segít visszaröpíteni minket a múltba, elég hozzá egy mai fotó helyett a régi pesti belváros képét bevillantani. Utána gond nélkül követjük a Verőczy család helyzetének alakulását. A gazdag vőlegény-jelölt rájön-e, hogy az ártatlan lánynak már gyereke is van, ez itt a kérdés.

Az előadást Benedek Miklós rendezte, aki már többször bizonyította, hogy közel érzi magát ehhez a korszakhoz. A rendezés illik is a darabhoz, egyedül azok a részek hatottak rám elidegenítően, amikor zenére karikírozva játszottak a szereplők. Amikor egy pillanatra megáll a cselekmény, és egy-egy szereplő visszaréved a múltba, azok a jelenetek viszont egészen hatásosra sikerültek. A nyilvános főpróbán nem minden színész találta meg még a megfelelő arányokat, Murányi Tündét például alkalmanként túl soknak éreztem. Lehetséges, hogy ez a törekvése, hogy minél többször nevessenek a játékán, rendezői utasítás, nem a saját jószántából törekszik erre.

Ezzel a kissé harsány játékstílussal nem vádolható Dengyel Iván, aki számomra az előadás legerősebb alakítását nyújtja az öreg Ráber szerepében. Néhány perces kettősük Almási Évával az előadás legjobb jelenete. Bár tudjuk, hogy hazugság minden, amit Róza mond, mégis megszületik a két ember között egy olyan szép, intim pillanat, amellyel a szerelmesek jelenetei mind adósak maradnak. Lehet, hogy az előadás minden karikírozott mozzanata ezért van túljátszva, hogy ez a találkozás, pianóban ilyen szépen megtörténhessen és kiemelődjön.

 A többi színész közül kifejezetten szeretni lehet Szabó Erikát leány-anyaként, látni lehet, hogy ő frissen tanulja a hazudozást, amely boldogulásának záloga. Nem aggódunk érte, bele fog jönni. Szanitter Dávidnak felüdülés lehet egy ilyen semmirekellő szélhámost játszani, ugyan nem egészen érezzük biztosan körvonalazottnak, hogy milyen érzelmeket táplál gyermeke anyja iránt, de majd talán eldől ez is a későbbiekben. Kérdéses, hogy kettejük kapcsolata csak baleset volt-e, vagy volt-e a mélyén egy kis „halálos szerelem” is.

Utóbbi – mármint a „halálos szerelem” – Lengyel Menyhért interpretációjában úgy néz ki, hogy kiment a divatból erősen. A megélhetés a legfontosabb, jó party kell. Ebben a közegben fokozottan igaz: „a szerelem szép, finom dolog, de nem olyan fontos”. Nem ez kell az élet elviseléséhez, hanem „készpénz vagy filozófia”. A néző magában akár módosíthat is: készpénz ÉS filozófia. Továbbá receptet kapunk a boldogságra: „férjhez kell menni, jókat kell enni, jó könyveket olvasni.”

A darab bővelkedik ilyen okosságokban, különösen Róza szájából dőlnek ránk ezek a bölcsességek, amelyek igazolást is nyernek, poénként is hatnak egyúttal. Ezekből végezetül megosztanék – kedvcsinálóként – még egy utolsót: „Olyan, hogy egy nőt nem lehet megkapni – van, a mesében. Egy férfit ne lehetne megkapni? – olyan férfi nincsen.”

Az előadás végén elvileg megkapjuk a várt happy endet, a jelentéktelen, de gazdag fiatal fiú (Rábavölgyi Tamás) megkapja a szép, de szegény, a világtól elzárva élő lányt. És mindketten utazni fognak, „kinyílik a világ előttük”. Csak az a bökkenő, hogy már mindkettejüknek van egy-egy gyereke, akik változatlanul Rózánál maradnak, az ő helyzetük kicsit sem változik meg. Ez viszont nem túl kecsegtető jövőkép.

És sajnos a két összeillő öreget sem boronálja össze a szerző, pedig még leginkább nekik drukkolnánk.

Az előadásban még módja van Széles Tamásnak (más szereposztásban majd Szacsvay Lászlónak) bútorosként egy magánszámot előadni, illetőleg Eke Angéla szobalányként is néha az előtérbe tudja magát helyezni. Neki nagyon alkalmas lett volna a fiatal lány szerepe is.

 A Karinthy Színház a héten ezzel az előadással lett gazdagabb, miközben egy másik előadása (Az ördög) Balikó Tamás hirtelen halála miatt veszélybe került. Az előadás előtt és a szünetben nem egy beszélgetésből kihallatszott a színész-rendező neve, a színház törzsközönsége nem tudta megemészteni ezt a tragédiát sem, hiszen még Margitai Ágit sem gyászoltuk meg eléggé, aki szintén játszott itt is. Ezeknek az eseményeknek az elviseléséhez feltétlenül kis segítség a Róza, mert amíg néztük az előadást, legalább addig nem gondoltunk semmi másra.

színlap

 

Címkék: Szabó Erika Széles Tamás Eke Angéla Róza Karinthy Színház Benedek Miklós Almási Éva Dengyel Iván Szanitter Dávid Murányi Tünde Rábavölgyi Tamás

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr526961989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bpapa · olvassbele.com 2014.12.18. 23:36:40

Csupán a tények kedvéért: LM darabjának keltezése: 1913. Vagyis szó sincs két világháború közötti évekről. És ez egy kicsit át is értelmezi a darab világát.