Az utóbbi időben mintha gyakrabban vetődnék el koncertekre. Erről a 2010/11-es évad jutott eszembe, amikor talán összesen hat színházi előadást néztem meg és emellett heti két-három hangversenyen voltam. Alkalmanként kifejezetten megtisztító élményt nyújt egy ilyen hangverseny. Ma lényegében ugyanannak a műnek a közszemlére tett főpróbáját és az esti előadását is nézhettem. Kicsit másként, más látószögből foglalkozhattunk Rossini Stabat mater-ével. Nem bánom, hogy a mai napom jelentős részét ezzel töltöttem, enyhe luxusnak tűnik persze, de egyszer "ki lehet rúgni a hámból". Különleges élmény volt, így utólag bánnám, ha beértem volna az egyikkel.
Hollerung Gábor jó régen csinál már beszélgetős koncerteket. Miután a délelőtti műsor bérletben is el volt adva, ráadásul teltház volt, megállapítható, hogy a koncertlátogató közönségnek van igénye erre, és szívesen hallgatja a zeneművekhez fűzött magyarázatokat. Ugyan nemrég olvastam egy szlogent: "egy mű legjobb értelmezése annak tökéletes előadása", de mégis szeretik az emberek, hogyha elemzik nekik a látottakat, így talán egy zenemű néhány részletéhez közelebb kerülnek.
A délelőtti előadás első részében egy hosszabb bevezető után Hollerung Gábor végigtekintette a Stabat mater főbb motívumait, előadatott fél áriákat, kórusrészleteket. Vezényelt, közben hátranézett, és a közönségnek beszélt. Érezni lehetett, hogy nagyon erős vágy van benne arra, hogy neveljen minket. Végig mi voltunk a fontosak, az volt a cél, hogy a második részben elhangzó zenei részleteket még jobban tudjuk majd értékelni.(Utalt az esti koncertre is, remélve, hogy néhányan visszanéznek. Biztosan nem én voltam az egyetlen.)
Megérthető így a zene, bár Rossini műve egyébként is a spontán módon élvezhető, egy hallásra is befészkeli magát az ember fülébe. Nekem kicsit kevesebb magyarázat is elég lett volna azért. Nem tudom, milyen volt a kórusnak és a zenekarnak hosszan ücsörögni és hallgatni a karmestert, de úgy tűnt, megszokták már. Sokat számított a humoros szöveg. Alkalmanként a szólisták is jól szórakoztak, bár talán szívesebben énekelték volna inkább a darabot.
A szólisták közül Cecília Lloyd valószínűleg kissé izgulhatott; ma reggel tudta meg, hogy Sümegi Eszter betegsége miatt ő kap esélyt a szoprán szólók eléneklésére. Én tegnap, a Carmen premierjén láttam utoljára énekelni, egészen friss még az az élmény is. Nem érződött a szólóin az, hogy próba nélkül kellett ma helyt állnia. (Hollerung Gábor értesített minket a változásról, bejelentette a beugrás tényét. Ez szinte felesleges volt, mert korábban sem a bdz.hu, a zenekar honlapja, sem a FB-oldala, sem a Zeneakadémia pénztára vagy honlapja semmiféle előzetes információval nem szolgált, azaz csak bennfentes emberek tudhatták az összes szólista nevét. Fogalmam sem volt a koncertre menet, hogy pontosan kiket fogok hallani, mindössze egy szólista személyében lehettem biztos a négyből. )
Wiedemann Bernadett a szokásos jó formáját mutatta ma is. (A beugrás - a kvartettek miatt is - a többi szólista teljesítményére, kedélyállapotára is kihathatott, mivel nem annyira szerencsés, ha mással próbál valaki, mint akivel aztán fellép, de akik ezen a szinten működnek, vannak olyan profik, hogy kezelni tudják a helyzetet, és mezei néző nem veszi észre, hogy különlegesen meg vannak szorítva.)
László Boldizsár délelőtt jobb formában volt, mint este. Azt is átérezhette a néző az esti koncert első tenorszólóját hallgatva, hogy az éneklés mennyire hasonlít a kötéltánchoz, minden esetleges, bármikor bármi előadódhat. Ez a közös zenehallgatás varázsa is, előttünk történnek a dolgok, egyszeriek és megismételhetetlenek. És a hallottakról a nézők más-más véleménnyel vannak...
Cser Krisztián volt a negyedik szólista, akiről viszont elmondható, hogy mind a délelőtt folyamán, mind este remek állapotban volt. A zenekar néha elnyomta a többieket, ő viszont lazán áténekelte a kórust és a zenekart is. Basszusa betöltötte a Zeneakadémia nagytermét, és valóban a "Pro peccatis" tétel olyan "édesen" szólt, ahogy azt Hollerung Gábor előzőleg beharangozta. A tételt követő párbeszéde a kórussal szintén az este legjobb részei közé tartozott.
Az esti koncerten csak minimális magyarázatot fűzött a karmester a darabhoz, viszont előtte meghallgathattuk Mozart d-dúr zongoraversenyét. Fülei Balázs zongorázott. A helyemről nem volt sok esélyem a zongorista megszemlélésére, így a nézőket figyeltem a mű előadása közben. És megakadt a szemem valakin, akit élmény volt nézni, annyira átszellemülten hallgatta a zenét, teljes önátadással. Mert ez a koncert lehetőséget adott arra, hogy feloldódjunk a zenében, elfelejtsük hétköznapi bajainkat és keserveinket is. És ez is nagy dolog, kicsit távol kerülni saját életünktől és örülni valaminek. A szépség áradásának, amely jellemezte mindkét zeneművet, és a koncerteken keresztül ezt az egész szombati napot, Mindenszentek napját emlékezetessé tette...
PS. 2020.márc. 28.
Holnap a Dohnányi Zenekar felteszi a youtube-csatornájára a délelőtti koncertet, amelyet várhatóan hosszabb ideig ott is hagynak. Ez az apropója, hogy előszedtem ezt a bejegyzésemet.
Megjegyzem, hogy az esti koncertből egyetlen áriát megosztott már a youtube-on Cser Krisztián, akinek ez a felvétel valóban nagyon jól is áll. Jó lenne a teljes művet is újrahallgatni a felsorolt szólistákkal, felidézni még jobban a koncert hangulatát, de jelenleg örüljünk, hogy a délelőtti már elérhető. - Most a karanténban eléggé egyértelművé vált, hogy a zenei felvételekre különösen nagy szükségünk van, sok erőt adnak és kicsit könnyebbé teszik az otthonülést.
A 2016-ban feltett ária videójából tettem a bejegyzésbe utólag néhány kimentett képrenyőképet is. Jó lett volna a többi szólistáról is feltenni képet, de ez majd esetleg pótlólag lehetséges, ha már kint lesz a délelőtti koncert felvétele.
