Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A tegnapi Cosí után ma a MüPá-ba mentem, mégpedig arra a Verdi Requiemre, amelyiket a két nappal korábbi Mozart után beharangoztam.

Ebben a bizonyos bejegyzésben kitértem már a Requiemekhez fűződő sajátos viszonyomra is. Mivel nagyjából ugyanaz a pár ember olvashatja el ezeket a hasonló témájú bejegyzéseket, ennek akár a részleges megismétlésétől most eltekintek.

Amikor a kettes villamoson utazom a MüPa vagy a Nemzeti Színház felé, mindig eszembe jut, hogy mennyire csodálatos ez a város, és ezek a programok mindig garantáltan biztosítják azt, hogy a kivilágított Budapest látványát viszonylag hosszan élvezni tudjam. Most is így volt ez. A villamosutat odafele színezte a reményteli várakozás, visszafelé pedig az a tudat, hogy a koncerten nagyjából minden úgy történt, ahogy azt elképzeltem. Ugyan nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de odafelé a legújabb Kékszakállú felvételemet hallgattam és most már tudom, hogy öt ajtónyira lakom a MüPá-tól, a "szép és nagy a te országod"-ra került elém a mindenféle színekkel kivilágított épület, az autók zaja elnyomva. Talán emiatt fordult elő ma először, hogy úgy tudtam ebben a megállóban le és fölszállni, hogy nem jutott eszembe, hogy a másik épület régi időszakára visszagondoljak. Zene nélkül kibírhatatlan lenne néhány dolgot megemészteni, de szerencsére legalább ez nem tartozik az életnek a tiltott élvezetei közé. (Ha végiggondoljuk, szinte minden tilos, ami jól esik, vagy ha nem tilos, akkor árt.)

A Verdi Requiem 1874-es bemutatója óta folyamatosan műsoron van, sikerdarabnak számít. Ugyan a felhasznált szöveg és a felépítése nagyvonalakban megegyezik a többi zeneszerző alkotásaival, (talán épp ezért is népszerű feladat Requiemet írni, nem kell librettista után futkosni ) mégis számtalan ponton operai elemeket hordoz. Operai elemeket, de kicsit olyan benyomást kelt, mintha csak egy rövidítést látnánk, az "unalmas részek" nélkül. A téma drámaiságához kétség sem fér: a mű alaphelyzete a bűnbánatért esdeklő hívő fohászkodása az Úrhoz. Ráadásul olyan ez, mint amikor egy modern színdarabban a főszereplőnek több énje is megjelenik egyszerre, néha magával is párbeszédezik, sőt a belső dráma ennél is jobban kivetül, a kórus megszólalásai ezt aztán igazán fölerősítik.Most erről újra eszembe jutott Almási-Tóth András legújabb rendezésének a világa, amely hasonló szituációt teremtett az Eötvös-operából. Fel lehet fogni ezt színháznak, de jóval erősebb hatást ér el a mű "így natúrban", mindenféle illusztratív sallangok nélkül.(Lesz a jövő hét elején az Operában is, felmerült bennem a kérdés, hogy ugyan ezt is kivetítéssel valósítják-e majd meg, ahogy tavasszal a Máté Passiót.)

Jelen esetben az MR Szimfonikusokat és az MR Énekkart (karigazgató: Pad Zoltán) az immár 81. évébe lépett Vásáry Tamás vezényli. Karmesterek nem panaszkodhatnak, hogy hosszas bekezdéseket szántam rájuk eddig, de most feltétlenül kivételt kell tennem. Ritkán látni, hogy egy karmester ilyen kevés mozdulattal, mondhatni "takarékosan" vezényelve tökéletesen eggyé válik a zenével. Operában csak akkor nézem a karmestert, ha túl hangos (néha az), és a túlságosan teátrális mozdulatai elvonják figyelmemet az esetenként unalmas előadásról. Most nemcsak azért néztem sokat Vásáry Tamást, mert a helyemről őt kényelmesen láthattam, oldalról, profilból, elég közelről az arcát is, míg pl. a férfi szólistákból a csellisták elhelyezkedésétől függően csak alkalmanként, foltokat. Vásáry Tamás egyébként kotta nélkül vezényelt. Ez ahhoz hasonlít, amikor egy artista háló nélkül ugrik. Mindig van kockázat, bár ennyi év zenélés után evidens, hogy tudja az egész darabot kívülről. Pálcája varázspálca nyilván, a mai koncert minőségét ez magyarázhatja meg legjobban.

Ahogy az énekeseket néztem, akik közül igazán jól kizárólag a nőket láthattam, ők is mind avatott ismerői a darabnak. Volt ugyan kotta náluk, látnivalóan követték is a darabot, de érzem, ez ment volna fejből is. A kottát egy-egy énekes kezében inkább kellékként érzékeltem, valamibe bele lehetett kapaszkodniuk. 

Egy jóval korábbi alkalom kapcsán már elmélkedtem azon a különleges helyzeten, amit egy operaénekes számára a koncertfellépés jelenthet - szerintem, aki nem vagyok az és nem is végeztem ez irányban közvéleménykutatást az énekesek körében, mégis az alábbiakat gondolom a megfigyelő állásomból:

Egy ilyen koncerten másfél órán keresztül ül a szólista a közönség előtt, és nem sok cselekvési lehetősége van. Nem bújhat el, nem mehet ki (az túl nagy mászkálást jelentene), nem vonhatja el a figyelmet az éppen éneklőkről, amikor neki nincs feladata. Nincs szerep, amely eltakarhatná. Lényegében a civil önmagát kell mutatnia, nincs mese. És vannak elvetemült nézők, akik azt figyelik, hogy feszeng valaki a székén, miként próbál krákogást visszafojtani és látnivalóan gondolkodik azon, hogy most igyon-e vizet, vagy halassza későbbre. Legjobb a kotta mögé bújni, sőt ennél is jobb valóban a darabra koncentrálni, amennyire csak lehetséges. És vannak énekesek, mint például a mai estén Kolonits Klára, aki az elejétől a végéig átszellemült és függetlenül attól, hogy éppen énekelt-e vagy sem, a karmesterhez hasonlóan benne élt a műben. Ilyet koncerteken ritkán látni, ehhez hasonló önátadást. Éppen ezért úgy éreztem, hogy az énekesnő nagyon megérdemli, hogy a zárótétel nem rövid szólóját neki írta Verdi, azaz szoprán hangra...A "Libera me" valóban hitelesen szólalt meg, vele tudtunk együtt fohászkodni és reménykedni. 

Wiedemann Bernadett esetén most megint tanácstalan vagyok. Ő az, akit a fellépők közül legrégebb ideje hallgatok-nézek viszonylagos rendszerességgel (legtöbbször persze a Xerxesz jut róla eszembe és az, hogy abban mennyire tetszett). Azon kívül, hogy mennyire erősnek érzem a színpadi jelenlétét, mennyire kifejezőnek és szépségesnek a hangját, nem sok újdonságot tudok már leírni. Pontosan az történt, mint rendszerint: az énekesnő magával vitt. 

Brickner Szabolcsot ülve egy pillanatig sem láttam, így fogalmam sincs, hogy ő a szólói között erősen koncentrált-e, esetleg a szeme sarkából a közönséget figyelte-e titokban. A tenor szólót meggyőzően énekelte. Az ő esetében nem éreztem azt, hogy neki régi társa lenne a szerep, inkább friss betanulásnak tűnt. Akármint is van, hatott.

Cser Krisztiánt most hallottam először Verdi Requiemet énekelni, remélhetőleg nem utoljára. A basszus szólamnak mintha arányaiban nagyobb tere lenne itt, mint Mozart darabjában és az énekesnek módja van hangjának lágyságát és  lírai szépségét, másfelől a mélységét és erejét is megmutatni. A "Tuba mirum" és a "Confutatis" tételek voltak ezen az estén a csúcspontok számomra, ezekben éreztem át leginkább a mű drámaiságát.

A kórusról se feledkezzünk meg, sajnos nekik is csak egy elenyésző töredéke esett a látókörömbe. Az MR Énekkar tagjai között fedeztem fel Mikecz Kornélt, akit nemrég láttam egy operabeavatóban. (Jó kis előadás volt, egy hete ugyancsak a MüPá-ban Csereklyei Andrea, most pedig Kornél idézte ezt be.) Hát igen, ezért szól ez a kórus ilyen jól, mert ilyen jó énekesekből állították össze. (És milyen jó lenne valahol elolvasni az összes tag listáját, jutott eszembe.)

A koncertet rögzítette a Bartók Rádió, nagyon remélem, hogy időben megtudom, hogy mikor fogják sugározni. 

Az előadást nézve az a talán nem is képtelen, mindenesetre nem kis apparátust igénylő ötletem támadt, amelyet most felkínálok szabadon megvalósításra: nem lenne rossz egy Requiem-maraton sem. Jó, hogy a Halottak napja előtt van több Verdi és Mozart, de annyi más szerző is írt halotti misét, hogy egyszer érdemes lenne ezeket egymás után eljátszani. Én egész biztosan végigülném, ha a MüPa megrendezné. 

Címkék: Opera MüPa Cser Krisztián Brickner Szabolcs Wiedemann Bernadett Kolonits Klára Vásáry Tamás Requiem

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr746833069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.