Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Kevéssé tartottam valószínűnek a múlt kedden, hogy egy hetet várjak azzal, hogy Dicső Dániel rendezéséről beszámoljak. Az "Irma, te édes" egy népszerű zenés komédia. A rendezés nem próbál úgy tenni, mintha művészszínházat játszanának, ehelyett a történet életre keltésére koncentrál. Egy rendesen megcsinált, a Pinceszínház adottságaihoz illeszkedő szórakoztató előadást láttunk. Azonosulni lehetett több szereplővel is, drukkolni a szerelmespárnak. Ezek a tényezők kifejezetten fontosak akkor, amikor egy mezei néző programot tervez. Kifejezetten előnyös, amikor egy színház azt adja, amit ígér. És most pontosan ez történik.

Az előadás sikerének kulcsa egyértelműen a főszereplő kiválasztása. Irmának valóban édesen naívnak, szerethetőnek, ugyanakkor kissé primitívnek és karcosnak is kellene lennie. 1998-ban emlékszem egy szentendrei előadásra, amelyben Udvaros Dorottya tündökölt. Jelen esetben a nagy dobásra Balázsovits Editnek van lehetősége. Ez mindössze a harmadik alkalom, amikor a színésznő említődik a blogomon. Ez ugyan nem sok, de ő sincs jelenleg túlfoglalkoztatva. A másik két bejegyzést megnézve megállapítható, hogy három alkalomból háromszor tetszett a színésznő játéka és találtam alkalmasnak a vállalt szerepre.

Pályakezdése óta már némi idő eltelt és úgy tűnik, hogy ugyan hamvasságából mintha nem veszített volna még mindig, de közben észrevétlenül beérett a színészete. Sajnáltam annak idején, hogy a Kék róka nem mehetett tovább. Az Irmán kívül még a Karinthy Színházban nézhető, Az ördögben. (Következő előadás: okt.23 - ezt különösen szerettem)

A Pinceszínházban most a szokásosnál is kissé minimalistább díszletben és alig néhány kellék segítségével lejátszott előadásban valóban a színészekre muszáj koncentrálni. A címszereplőn kívül Józan László az, aki az előadás motorja. Elhisszük nekik a szerelmespárt, elhisszük azt, hogy létezhet egy ilyen gödör, ahova ketten, egyesült erővel bemanőverezték magukat.

A mellékszereplők is rendesen odateszik magukat, Hajnal János, Ozsgyáni Mihály és Szűcs Péter Pál hármasa mellett ki kell emelni Tóth Enikőt, aki idősebb sorstársként némi aggodalommal figyeli Irma sorsát. Tóth Enikőt alig láttam élőben, színpadon, köszönhetően annak, hogy kevés kifejezetten szórakoztatásra kiélezett darabot nézek. (Én ugyan nem járok a Madáchba, csak ritkán, de pontosan tudom, hogy a mezei nézők egyik legkedveltebb otthona az Operett mellett.) Tóth Enikő nagy nyomot bennem egy Játék a kastélyban c. előadással hagyott, amelyben Márkus Lászlóval szerepelt még együtt. Ennek a felvételét hetekig elemeztük a színházi intézetben Kerényi Ferenccel, és ezekre az alkalmakra szívesen gondolok vissza. Megállapítottam - némi irigységgel vegyes csodálattal -, hogy a művésznő remek formában tudta tartani magát azóta is.

A történet persze elég hihetetlen, de színházban vagyunk és ahogy bekerülünk a mű világába, azonosulunk a szereplőkkel, tehát a problémáikat is komolyan vesszük. (Bezzeg lennének hiteltelenek, abban a pillanatban hidegen hagyna minket, hogy mi is lesz a sorsuk.) Egyikük szövegéből idéztem a címben egy mondatfoszlányt: "minden milyen komplikált".  És pontosan ez az, ami jellemzi az egész történetet. Adott két fiatal, akik akár boldogok is lehetnének, mert kölcsönösen vonzódnak egymáshoz és nincsenek elkötelezve senkinek. Ha ezt az alapot nézzük, önmagában már ez is ritka érték lehetne. Ehhez jön a bonyolítás: Irma utcalány, Nestor pedig nem dolgozik. Nem lehet nagy kifogása Irma foglalkozásával kapcsolatban, hiszen ő is a lányból él. Egy ponton viszont megelégeli, kitalál egy másik egyéniséget magának, egy gazdag úrnak adja ki magát és így saját maga vetélytársa lesz a lánynál. Irma így már csak két férfivel folytat viszonyt, aki tulajdonképpen egy, csak nem ismeri fel. (A cselekmény ezen a ponton eszembe juttatja Molnár Ferenc darabját, A testőrt. Abban végig lebeg, hogy felismerte-e a nő férjét, aki másnak adta ki magát. Itt ez az izgalom elmarad.) Balázsovits Editnek el lehet simán hinni, hogy nem ismeri fel szerelmét más ruhában, szemüveggel. Elég ostobára veszi a lányt. Persze erre a titkolózásos játékra a hősszerelmesünk is ráfázik, aki közben ráfanyalodott még a munkára is.

A néző az egészből levonhatja a következtetést: ha már megtaláltuk a párunkat, akkor akár élhetnénk boldogan, nyugodtan, szeretetben. Na de akkor hol maradna a stressz, a feszültség, a dráma? A színház?

 

Címkék: Pinceszínház Balázsovits Edit Józan László Ozsgyáni Mihály Tóth Enikő Dicső Dániel Szűcs Péter Pál Hajnal János

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr146793735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.