Nem Pesten történt, amit hallotok - most kivételesen kitettem a lábam a fővárosból, ami már önmagában is ünnep. Muszáj lenne a vidéki városokat is rendszeresen színházlátogatni, ahogy kollégista koromban meg tudtam tenni - jutott az Agárdra menő vonaton eszembe. Szombat lévén persze bő választék lett volna negyedórás körzetben is, ma volt a Centrál Színházban a Nézőművészeti Kft-vel közös bemutató (A hal nem hal bele), amelyet mindenképp látni szeretnék később, sőt megnézhettem volna a Marczibányi Téren a Varsói melódiát, amelyre szintén régen készülök (Pinceszínház előadása), sőt egy ideig ez is szerepelt a naptáramban. Ezeken kívül nagyon erős esélye volt a Május!-nak, amelyet a Szkénében épp ma este játszottak a dunaújvárosiak... E nagyon csábító lehetőségeket látva, és néhány tavalyi hasonló helyzetből okulva, habozás nélkül inkább a Gregor emlékkoncert mellett döntöttem. És egy kifejezetten jó élményről tudok beszámolni.
Borús, kedvetlen idő volt egész nap és kicsit sajnáltam, hogy épp most van lehetőségem életemben először Agárdra menni. De nem esett és már ennek is lehetett örülni. Sőt, a vonaton is jól alakult a helyzet. Most kezdtem olvasni Esterházy Péter Egyszerű történetét (a Márk-változatot) és érteni véltem a szöveget, amely jókedvre hangolt, bár éltem a gyanúperrel, hogy ez nem maradhat így majd a könyv végéig. "Semmi sem hiábavaló" - tudom most idézni az E.P. által is már vendégszövegként kezelt közhelyet e könyvből, így ennek az agárdi útnak, az összes hozzátartozó adalék-élményével együtt is kell, hogy legyen valami célja.
Agárd igazi őszi hangulatot árasztott. A hajóállomáson még üzemel a rendszeres járat, vannak hattyúk és horgászok is. Igyekeztem a térkép alapján a lehető legkacifántosabb módon eljutni a Velencei tavi galériába, ahol a koncertet tartották. Kellemes séta volt a platánok és a diófák alatt. A platánokról nekem így is azonnal az opera jut eszembe évek óta (lsd. Kovalik Xerxesz rendezését), így ennyi platán alatt elhaladva már meg is történt az előzetes ráhangolódás a koncertre. (A vasúttól egyébként lett volna egyenes út is, 2,5 km hosszú kiépített járda és bicikliút, de azt hagytam a visszaútra.) A nap is kisütött, így ideig-óráig azon gondolkodtam, hogyan lenne ebből a sétából azonnal nosztalgikus emlék Krúdy tollán, szinte az átélés pillanatában már. Ez abban feltétlenül segített, hogy az otthon hagyott fogalmazáskupacok képe ÉS a két (még mindig) megíratlan előadás emléke is elhalványuljon némileg.
A galéria egy szépen felújított egykori malomépületben van, közvetlenül Gárdonyi Géza emlékháza mellett. Három éve építettek egy rönkvárat is mellé. Utóbbi általános iskolásoknak kiváló hely lenne, tartanak nekik programokat, török-magyar harcokat is...Aki erre téved kisebb gyerekekkel, jól érezné magát.
A közönség döntően a helyi lakosokból állhatott, akik nyilván a nyáron rendszeres pénteki hangversenyekre is járhatnak. Ahogy a koncert műsorvezetője, Aczél András is említette, Gregor József, akinek nyaralója volt a városban és minden szabadidejét itt töltötte, ha pihenni akart, ezek közül az emberek közül nem eggyel rendszeresen találkozhatott. És biztosan lehettek többen is, akik a nyolc éve halott énekest közelről ismerték és szerették. A műsor előtt B. Bodnár Éva festőművész kiállítását nyitották meg, amely egy hónapig lesz nyitva. Két képet is festett az énekesről. Kifejezetten hasonlítottak rá, nem csak felületesen, de valóban árasztották is azt az életörömöt, amely Gregor József személyiségéből rendszerint áradt.
A koncertből is áradt az életöröm, nem pusztán azért, mert jó volt ebben az esztétikai élményt adó épületben hallgatni a kiválasztott tíz énekszámot. Aczél András összekötő szövegei humorosak voltak, Gregor Józseffel kapcsolatos anekdotákat is tartalmaztak.
Egy hete egy Kékszakállú-részletet hallgattam csak zongorakísértettel egy koncerten. Nyilvánvaló, hogy egy operarészlet nem ugyanolyan, amikor egy teljes szimfonikus zenekar kíséri, ugyanakkor az énekes talán még inkább érvényesülni tud egy ilyen helyzetben. És számít a közelség is, az, hogy láthatjuk az énekes arcjátékát.
Cser Ádám, aki a zongorakíséretet biztosította, csak dicsérhető. (Persze könnyű volt, professzionális lapozót biztosított magának. Fel is merült bennem a kérdés, hogy nem pazarlás-e Herczenik Annának jelen lenni ÉS nem énekelni semmit...)
Gregor emlékestről lévén szó, az énekszámok többsége hozzá kapcsolható volt. Cser Krisztián személyesen ismerhette Gregort, hiszen mindketten szegediek. Mentorának is tekinthette egy ideig. Rőser Orsolya pedig lépett fel vele pályája kezdetekor, ahogy az a koncert közben kiderült.
Mindkét énekes betegen lépett fel, derült ki a műsorvezető szavaiból. Nem tudom, hogy a jelenlevők mennyire értettek a zenéhez, lehet, hogy ugyanolyan mezei nézők voltak, mint én. Azaz nekik sem derült ki az énekeseket hallgatva, hogy bármi gond is lenne velük...
Rőser Orsolya a koloratúráival egészen bravúrosan szerepelt, a hangereje alapján pláne nem tűnt gyengélkedőnek. Nem kímélte magát, nem énekelt takaréklángon. Úgy emlékszem, hogy tavaly a Szöktetésben láttam először, de mostanában annál gyakrabban. A csengőben és a Don Carlosokban is. Tehát egy hónapon belül most hallom hatodik alkalommal. Ma is énekelt a Szöktetésből, a Varázsfuvolából, duettet a Szerelmi bájitalból és ráadásképpen még egy népdalt is, amely talán mind közül a legsikerültebb száma volt (A csitári hegyek alatt).
Minden elismerésem Rőser Orsolyáé, ugyanakkor most is nyugtáztam, hogy egy basszus hangot egyszerűen kellemesebb hallgatni, nincs mese. Nem csoda, hogy apám kizárólag basszistákat hallgatott, leginkább árialemezeket - pl. Gregorét is. Maria Callast is imádta, viszont egyáltalán nem tette fel a lemezeit...Most a koncert közben futólag erre is visszagondoltam, illetve a bakelit gyűjteményünk sorstalanságára. Gimnazistaként abba tettem bele a zsebpénzemet, és most semmi haszna az egésznek.
Cser Krisztián hét számából négyet most hallottam először. Hallottam már korábban is Fiesco áriáját, akkor is zongorakísérettel.Szeretem amikor az operából kiragadott áriákat is úgy jeleníti meg az énekes, hogy előadásmódjával felidézi a drámai szituációt is, amelyben elhangozna. Most a János passió részleten kívül, amely esetén nem volt jelentősége, hogy kottából énekli, az összes többi énekszámot kívülről ÉS színházi hatás kifejtésére törekedve játszott el. Az operákat ismerők valószínűleg szintén bele tudtak helyezkedni az áriák alaphelyzetébe, átélhetővé váltak a megjelenített élethelyzetek. Az se volt baj - és illett Gregor emlékéhez, hogy sok volt a humoros mozzanat is az előadásában.
Cser Krisztián tavaly Figaro volt, most viszont Bartolo bosszú áriáját énekelte.Ha valaki ezt a bravúr áriát meghallgatta és a végén azt látta, hogy az utolsó mély hangot kitartva az énekes egy lendületből a lépcsősoron is felfut, főleg nem gondolt volna betegségre. Annyira nem rövid az a lépcső.
A Sarastro ária volt az, amelyet tavaly kétféle rendezésben is többször hallhattam (a Zeneakadémián és a gyerekeknek átírt változatot az Erkelben, a Parázsfuvolácskát), legkevésbé ez jelentett számomra újdonságot, nem mintha nem lenne jó akármikor hallani. De, jó.
A Szerelmi bájitalban Dulcamara és Adina kettősét hallhattuk. Ez lett volna a legizgalmasabb, hiszen abban a percben, ahogy a két énekes viszonyult egymáshoz még közelebb kerültünk a színházhoz. Kár, hogy éppen ebben a jelenetben volt szüksége kottára Rőser Orsolyának, bár még így is jó fináléja volt a koncertnek ez a jelenet.
A finálé után azért következett még egy ráadás. A közönség hálás volt, hogy Gregor egyik legismertebb számát kapja, mégpedig a Hegedűs a háztetőn-ből. Eléggé belénk ivódott ez a "Ha én gazdag lennék...", mégpedig az ő hangján, de szemmel láthatóan örült mindenki a Cser-féle változatnak is. Közben eszembe jutott, mi lenne, ha néhány más operistához hasonlóan rá is kivetné a hálóját az Operettszínház...Nincs kizárva...
A teljes programból én természetesen a Pomádé királynak örültem a legjobban, amelyet még az énekes operaházi pályafutásának elején rengetegszer hallhattam, de egy ideje csak nem adnak neki erre lehetőséget. Nem tehetek mást, most is megragadom az alkalmat, hátha egyszer ez a gondolat eljut az illetékesek fülébe és megint nézhetjük Cser Krisztiánt Pomádé királynak...
Jó volt ez a délután-este, örömteli kis szigete a hetemnek. És persze zárszóként most jól jönnek E.P. szavai a Márk változatból: "Az öröm által a világ szépsége a lelkünkbe hatol..."