Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

szeptember
25.

Bartók Emlékház - "Ajtók nélkül" - Kékszakállú: Cser Krisztián

Tóth Emese korrepetitor diplomahangversenyén |  MakkZs  |  1 komment

Néhányan, akik a nyári vietnami bejegyzésemet is elolvasták (köszönet!), azok akár emlékezhetnek is arra, hogy "revelatív", ámde akkor ki nem fejtett gondolataim támadtak a Kékszakállúval kapcsolatban. A trópusi vihar, amelynek következtében eltereltek Kambodzsába, nyilván éppen emiatt következett be, gondoltam magamban. Akkor megfogadtam, hogy az első adandó alkalommal leírom a darabbal kapcsolatos elképzeléseimet annak a négy olvasónak, akit ez nagyjából érdekelhet. Szerencsére csak két hónapot kellett várni rá, az meg elsuhant, mint a villám.

Utolsó figyelmeztetés: ha nem érdekel a Kékszakállú problematikája, "ne nyissad ki" - a bejegyzést. 

Az apropót Tóth Emese korrepetitor diplomakoncertje adta, amely kedden volt a frissen felújított és aznap hivatalosan is megnyílt Bartók Béla Emlékházban.

Néhány nappal ezelőtt egy blogbejegyzés írása közben nézegettem a port.hu-t. Van ami a szinhaziadattar.hu-n hiányzik, de ebben benne van és megfordítva. Különösen igaz ez a még csak kitűzött előadásokra. (Ez itt a tanulság: használj több forrást!) Akkor vettem észre, hogy Cser Krisztián Kékszakállút énekel. Nem az egészet, csak az elejét.

Igen, most oldalakon át egy mindössze 15 perces produkció kapcsán fogok elmélkedni. Nagyon nem korszerű, tudom.

Mivel ez esetben az ajtók feltépéséig nem jutnak el, még akár azt is elképzelheti a naiv hallgató, hogy elmarad a mű végi "elbocsájtó szép üzenet", helyette boldogan éltek, míg meg nem haltak...

A Kékszakállú gimnáziumi énektanáromnak, az azóta elhunyt Juhász Tibornak köszönhetően életem egyik legnagyobb zenei élménye lett. Annak idején hét órán át elemeztük ezt a nagyjából egy órányi zenei anyagot, és elég sok mélyrétege meg is világosodott előttünk, akik akkor mindössze 16 évesek voltunk. Azóta is hallgatom a darabot és a művel való minden találkozást keresem, sőt még azokra az esetekre is emlékszem, amikor ez nem sikerült. 

Legutóbb Kálmán Péter és Meláth Andrea tolmácsolásában találkoztam Kékszakállúval a Zeneakadémián. Akkor egy "vérprofi" Juditot és egy betanuló Kékszakállút láttunk, most pont fordítva. Ez a felállás sokkal jobban illik a darabhoz, hiszen abban is egy jóval többet élt férfi mellett áll egy egészen fiatal és tapasztalatlan nő. 

Vörös Szilvia, aki néhány napja nyerte meg a Marton Éva Énekverseny nagy díját (GRATULÁLOK!!!!), most kottából énekli Juditot. Miután a hangverseny a zongoránál ülő Tóth Emeséről szól(na), nem volt szempont, hogy olyan énekest keressenek, aki már rutinos a szerepben. "Rendes" koncerten a szereplők viszonyát ez a felemás helyzet mindenképpen meghatározná, most igazából ez mindegy.

Vörös Szilvia Juditja így is az, akinek képzelnénk, még ha az illúzió a kotta miatt nem is lehet igazán teljes. Én így is látom benne Juditot és nagyon remélem, hogy a versenygyőzelem hatására többeknek eszébe jut, hogy vele énekeltessék el a szerepet. A kora is optimális, a hangja is, temperamentuma is. A koncerten egyetlen dolgot nem talál el igazán, ami nem is egyszerű persze: a nem annyira jó akusztikájú és nagyon kis teremben nem sikerült a hangerejét a helyi adottságokhoz igazítania. Juditként ez belefért a szerepfelfogásba, hiszen a szólama helyenként szándékosan kellemetlen, fülsértő és így még inkább kiemeli Cser Krisztián basszusának bársonyosságát. Utóbbi viszont figyelni tud arra is, hogy ne legyen túl sok. Vannak helyzetek, amikor számít a tapasztalat. A basszista produkciójában sok év sokféle Kékszakállúja sűrűsödik össze, ezzel feltétlenül előnyben van Vörös Szilviával szemben. De adott esetben, kellő számú próbával nem lenne esélytelen felnőni a férfi partnerhez... Igen, sajnos Judit szerepe hálátlanabb, eddig minden alkalommal én is Kékszakállúval rokonszenveztem, ez van bekódolva a kottába. A legtöbb ember egyébként is szívesebben hallgat egy megnyugtató basszus hangot, mint egy szopránt. Ennek következtében (várhatóan) minden néző "Kékszakállúval megy". (Bartók tudta, hogy mit csinál, amikor nem tenorra írta a szerepet...)

A zeneszerző láthatóan férfi szemszögből fogalmazott, amely egy korábbi szerelmi csalódás megemésztésében is segítségére lehetett. Judit karaktere egyszerűbb és lélektanilag kevésbé bonyult helyzetben van, mint Kékszakállú. Ez különösen igaz éppen a mű elejére, amit ezen a koncerten hallunk. A döntő különbség az, hogy Judit már  válság után van, a saját harcát megharcolta még az előtt, hogy elkezdődött volna a cselekmény. Egy mondatban derül ez mind ki, amelynek a súlya akár elsikkadhat a későbbiek során: "Elhagytam az apám, anyám, elhagytam szép testvérbátyám, elhagytam a vőlegényem, hogy váradba eljöhessek." Ennyi az egész, ami mellette szól: mindent feladott pusztán az esélyért, hogy  Kékszakállút megismerhesse. Ráadásul a "várlátogatás"  nem jelenti azt, hogy akárki garantálná, hogy tartósan maradhat.És abban se lehetünk biztosak, hogy Kékszakállú valóban értékeli az áldozatot. Egyszerűnek tűnik, és nincs Judit nem is ragozza túl.

Ez a már meghozott áldozat, az, hogy visszafordíthatatlan folyamatot indított be, felrúgta az egész korábbi életét, ez ad óriási biztonságot Juditnak. És ez a hivatkozási alap, az energiatartalék. ("Add a kulcsot, mert szeretlek.") Úgy érzi, "jár neki a grand tour".  A döntés után célirányosan tör célja felé, és nem ingathatja meg semmi. Se a véres árnyak, se a fegyveresház és a kínzókamra bizonytalan üzenete....Előre próbál menekülni. Másrészt: neki még sok negatív tapasztalata nem gyűlt össze, nem érte annyi sérülés (viszont a vőlegénynek, egy esetleges másik Kékszakállú-jelöltnek most adta az első sebet éppen, amikor elhagyta...). Kettejük közül ő az, aki egyszerűbbnek fogja fel a helyzetet, és valóban nem is érti, hogy mi lehet a férfi problémája. Neki ugyanis nincsenek zárt ajtói, sőt azt feltételezhetjük, hogy Kékszakállú már most, a kapcsolat elején "információ túladagolásban" szenved és mindent tudhat már Judit családjáról, gyermekkoráról, kedvenc ételeiről. Ez lehet az oka, hogy Kékszakállú sose kérdez, vagy alig. Tehát valójában szó nincs a szó klasszikus értelmében ismerkedésről, inkább Judit egyoldalú megismerési kísérletéről van szó, amely aztán éppen a célját nem éri el. Ugyan megtudja, hogy kit választott, de ezek után nincs esélye sem arra, hogy a már megismert emberrel közös életet kezdjen. És nem azért, mert elutasítaná a férfit a vérfoltjai miatt, pedig ez is lehetséges lenne, hanem a férfi az, aki olyan nővel már nem képes együtt lenni, aki teljes mélységében belelát. Vagy: az elutasítás azért következik be, mert a Kékszakállú nem akar még nagyobb fájdalmat elszenvedni és megelőzi a nő döntését, mielőtt az lépne vissza. Mert könnyen elképzelhető lenne egy olyan Judit is, akinek valóban túl sok a véres árny és képes racionálisan mérlegelni és megriad. 

Megkérdezhetjük, hogy ugyan ez az egész folyamat nem a herceg provokációjára vezethető-e vissza? Az eredeti legendában a herceg vezeti oda a feleségét az ajtóhoz. Gondosan felhívja a figyelmét, nehogy bemenjen. Erre a nő kíváncsisága felébred és előbb-utóbb bemegy. Az operában - elvileg - egy előszobában indul a cselekmény és MINDÖSSZE a hét csukott ajtó látható. Azaz NINCS alternatíva. Vagy kinyitnak legalább egyet, vagy ellenkező esetben maradhatnak mindvégig az előtérben. Persze, elvileg Judit kivárhatná, hogy mit lép a Kékszakállú, aki ez esetben kénytelen lenne a vendéget valahova mégis bevezetni, nyaggatás nélkül is, de ki látott olyan nőt, aki egyszerre igazán szerelemes is ÉS türelmes? (Ha tud várni, az azért van, mert nem is érdekli a dolog olyan nagyon...)

Kérdések nélkül nincs kommunikáció, nincs kapcsolat, nincs semmi. Kékszakállú életstratégiája, hogy nemcsak a valódi titkait rejti, hanem mindenből titkot csinál. Egész máshogy alakulhatna a történet, ha netán Kékszakállú a kincsesházát és a virágoskertjét nem zárja le, sőt érdemes lenne az ötödik ajtót is nyitva hagyni. Ezekből már jöhetne annyi fény, ami élhetővé tenné a várat. Milyen oka lehet ennek a szörnyű nagy titkolózásnak? (Bartók zenéje csak egy agresszívan követelőző Juditot láttat, az sose jutna alapesetben egy hallgató eszébe ez alapján, hogy nemcsak a nő a hibás erőszakossága miatt, hanem a herceg úgyszintén, a túlzásba vitt titkolózás miatt.)

A titkolózás egyik oka lehet, hogy a herceg önbecsülése igazán alacsony, folyamatos megerősítésre szorul és magát nem tartja elég érdekesnek ahhoz, hogy enélkül a hókuszpókusz nélkül is felkeltse a nők kíváncsiságát. Hiába bizonyítódik be lelki gazdagsága (nekünk a nézőknek), talán fél, hogy nem fogják elismerni. Ő akarja, hogy pletykák keringjenek róla. A "hírt hallottál?" nem igazi kérdés, tudja a választ előre. Erősen valószínűtlen, hogy le tudná kötni valaki, aki nem érdeklődik eléggé iránta. Az ajtók nyitogatásának folyamatát helyenként élvezi, sürgeti - csak az a baj, hogy a folyamatot nem tudja szabályozni, a beindult lavina megállíthatatlan.Lehet, hogy még a végső veszekedést is élvezi, a drámai helyzetet, hiszen róla van szó és később élvezi a nyugalmat is, amíg a sebeit nyalogathatja...Aztán az unalom hatására, jön a következő próbálkozás és így tovább, végestelen végig. Feltételezhető, hogy a Kékszakállú számára egyetlen nő sem lehetne elég érdekes "örökre", nem biztos, hogy tudna velük mit kezdeni.

A herceg viselkedése automatikusan generálja minden hasonló helyzetben a kudarcot, mert a nő részére minden választás zsákutcás lenne. Kékszakállú mindig vesztes-vesztes játszmát generál és  nincs az a nő, aki ki tudná zökkenteni a rossz rutinjából. És éppen úgy következik egyik nő a másik után, akár Don Giovanni esetén, azzal a lényeges különbséggel, hogy míg DG vállaltan trófeagyűjtőként vesz részt a kapcsolatokban  (a katalógus léte is bizonyítja ezt), addig Kékszakállú öntudatlanul, ösztönösen minden esetben éppúgy mélyen éli meg az összes kapcsolatát. Monogám alkat, csak nála kicsit rövidebb ideig tart a "házasság", mint más halandóknál. Egyszerre csak egy nőre figyel, neki nincsenek párhuzamos kapcsolatai, amelyek Don Giovanninál egyértelműen vannak, különösen ha azt nézzük, hogy mi él a meghódított nők agyában.

Kékszakállú  önmaga sem tudatosítja, hogy éppen a hozott sérülések okozta bizalmatlansága az, amely mindegyik kapcsolatát halálra ítéli. Valószínűleg maga is élénken tiltakozna, ha valaki skalpvadásznak minősítené, hiszen minden esetben a nő hibájának tulajdonítja azt, amikor a kapcsolat zátonyra fut. A megbocsájtás, újrakezdés szó fel sem merül benne.

Természetesen a Kékszakállú beállítása, amely a darabból következik erőteljesen módosulni tud, ha egy rendező hozzányúl, és még a koncertszerű előadásokban is érezhetőnek kell lennie árnyalásnak. A Juditok között is bőven van különbség, ki szerelmesebb, ki kevésbé, illetve van lágyabb és agresszívebb. A Kékszakállú hercegek között az egyik legfontosabb különbség ugyancsak szerelmességük és zártságuk foka, illetőleg az, hogy a mű elején mennyi esélyt adnak e kapcsolatnak.

Aki már eddig eljutott, és végig bírta olvasni az én gondolataimat a darab kapcsán, és még mindig nem ugrott át másik lapra, most bónuszként azt kapja, amit a cím ígért. Megpróbálom azt a Kékszakállú értelmezést körvonalazni, amit én levettem a keddi koncerten Cser Krisztián alakításából. Ennek az a különleges varázsa, hogy rendkívül egységes, minden rezdülésében kidolgozott, de egy tömbből faragottnak és természetesnek látszik. Pontosan azt a benyomást kelti, mintha maga a Kékszakállú herceg állna előttünk. Őt látjuk az első pillanattól az utolsóig, egyetlen megingás vagy zökkenő nélkül. Ráadásul amit látunk, egyértelműen nem egy bizonyos rendezői beállítás eredménye, hanem az énekes szerepfelfogását tükrözi. És ami megkapó: az énekes úgy kezd végigmenni az általa már bizonyára többször végigjárt úton, mintha minden lépést most tenne először. Akárcsak a Kékszakállú, aki minden nővel előlről kezdi és abban a tudatban, hogy esetleg végigmegy. Egészen komolyan, olyan átéléssel létezik Cser Krisztián, hogy képes voltam azt remélni, hogy a szórólappal és a bemondással ellentétben mégis eléneklik végig a darabot.

Megelevenedik ez a Kékszakállú, hiszen minden mondatot értelmez, átgondol, motivál az énekes.Cser Krisztián egyszerű fekete ruhában, a lehető legsemlegesebb öltözékben jeleníti meg "A" férfit. Maga elé néz a részlet teljes ideje alatt, tehát mindössze az arckifejezésével és - nem mellékesen - a hangjával tud hatni. Mivel a terem kicsi, mindenhonnan jól érzékelhető ez a hatás. Átérezzük egy olyan ember tragédiáját, aki már rengeteg sebet gyűjtött be élete folyamán (az egészen mellékessé válik, hogy ezekért mennyire teheti saját magát felelőssé). Ez a Kékszakállú egészen ösztönös, és ha játszmázik is, erről maga sem tud. Sebzett és zárkózott és borzalmasan fél a csalódástól. Az elején nagyon érződik, hogy nem akar még egyszer ugyanazon az úton végigmenni. "Nyitva van még fenn az ajtó" - hangzik el, és mintha maga sem hinné, hogy a zárt ajtókat és a vár komorságát megtapasztalva Judit nem fog elszaladni. Judit persze annyira elszánt, mindent feladott, hogy "most már fut a pénze után", tehát marad, még ha fél is kissé.

Nagyon izgalmas az a folyamat, ahogy a remény érzékelhető módon apránként megjelenik az énekes arcán. Felébred benne és látjuk fokozatosan kinyílni. Megenyhül. És mennyire jó, hogy ezúttal a tragédia elmarad. A nézőben pedig óhatatlanul vágyak ébrednek, hogy éppen ezt a két énekest lássa egy "igazi" előadásban, talán inkább koncertszerűben, mint rendező által beállítva, de sürgősen, minél hamarabb...Látni szeretnénk, hogy van tovább. Ennél csak egyet szeretnénk jobban: biztosítottnak látni, hogy lehetne másként is.

Címkék: Opera Kékszakállú Cser Krisztián Bartók Emlékház Vörös Szilvia Tóth Emese

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr506726097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MakkZs 2014.10.31. 15:57:08

Egy levélből idézek. Szerintem nagyon megfontolandó gondolatok vannak benne...Egy Cser-Miksch Adrienn KSZ-felvétel nézése adta az apropót. Íme: "..bennem valahogy kikerekedett a képem a KSZ-ról. Immár hivatalosan is, teljesen Judit párti vagyok - a 5. ajtó volt a nyitja (hihi). Ott tárul fel ennek a FÉRFInek az oly sokáig elfojtott ön-imádata (jó, lehet hogy csak önbecsülése) amikor feltartóztathatatlanul kiárad az a hatalmas, dölyfös zene, ami nem magához öleli vagy befogadja szegény Juditot, hanem megsemmisíti. Itt derül ki számára, hogy azért nem lehet ő egyenlő társa KSZnek mert nincs rá szükség, KSZ nélküle is teljes - és ezt a titkot nem lett volna szabad megtudnia - és ami utána jön, az már nem változtat semmin. És tán szegény KSZ is itt döbben rá, hogy ezért nem lesz neki soha senkije - most már mindig éj lesz - hisz nem is érdemes tovább próbálkozni... Nem tudom, hogy a BB-k így gondolták-e, de nekem ez a zene most már erről szól, különösen, hogy azt a kedves Miksch Adriennt senki sem vádolhatja pl. agresszivitással."