Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Színházba legeslegjobb mindenféle előzetes elképzelés nélkül menni és egészen nyitottnak lenni az előadásra. Mindez akkor valósulhat meg kizárólag, ha valakit a partnere rángat el és igazából gőze nincs arról, hogy mire is ül be.Vannak ilyen szerencsések, de aki maga választ, annak elkerülhetetlenül lesznek elvárásai is. Akik erre az oldalra tévedtek, azok valószínűleg saját maguk döntenek arról, hogy mit néznek. Valószínűleg a színház és a színészek neve alapján ők is előzetes bizalmat szavaznának ennek az előadásnak, ahogy én tettem. És ez nem is rossz választás, mert az előadás hatott.

 Hét nap telt el az előadás óta, egész más ilyen távlatból visszanézni, mindig meg is bánom, ha nem azon melegében írom meg a benyomásaimat. Persze a kettőkor fekvésnek is megvan a hátránya, ennyiben sikerült átélnem a békebeli kritikusok helyzetét, akik a hajnali lapzárta érdekében hasonlóképpen cselekedtek. 

Tom Stoppard darabja, amely számára a világhírt is meghozta (még 1967-ből),  a Hamlet két mellékszereplőjét állítja a középpontba, azokat, akik a király parancsát teljesítve viszik Hamletet (majdnem) Angliába. Hamlet átírja Claudius parancsát, amelyben ezek után nem az ő haláláról rendelkeznek, hanem a két udvaroncéról. A szerző ezt a két könnyen összetéveszthető kisembert állítja a középpontba, akik igyekeztek mindenkihez alkalmazkodni és a hatalomnak kritika nélkül behódolni. A felületen szórakoztató vígjátéknak is nézhető a darab, hiszen akik ismerik a Hamletet már azt is élvezhetik, ahogy a Hamlet fő jelenetei mellékesen kerülnek elő, és mellékszereplő válik a dán királyfiból is. A mélyrétegekről a Szkéné műsorfüzete is beszámol, nem mintha a párhuzamot akármelyik, ebbe a színházba járó néző ne tudná magától is levonni. Igen, ezek a szereplők "ránk hasonlítanak, egyszerű hétköznapi emberekre, akik csak tengődünk a hatalmasok által megfogalmazott és elrendelt világban, és fogalmunk sincs mikor és hol , kik és miért döntöttek helyettünk az életünkről." Éppen ezért a darab - sajnos - szinte bármely korban elővehető. A nézőtől is nagyon sok függ, pont ahogy a Hamletben: van aki érzi, hogy "Dánia börtön, de még milyen", és van aki nem. Sőt, elégedett a helyzetével.

E jól közvetíthető mondanivaló ellenére nem játszották agyon a darabot, a színházi adattár hat előadást említ csupán. Lehet, hogy azért sem, mert az a baja azért megvan a szövegnek, hogy a mondanivaló túlságosan hamar átjön, helyenként kissé szájbarágós, illetőleg mintha a Godot-ra várva parafrázisának is készült volna. Utóbbi pedig nem kasszadarab, ha híres is. Néha azért én húztam volna a szövegből. (Ezt lehet, hogy egy későbbi előadás után nem mondtam volna, hiszen több előadás kell, mire a közönség reakciói alapján valaminek kialakul a megfelelő tempója...)

Számomra az 1994-es Máté Gábor által rendezett R&G az etalon, amelyet a Kamrában, stílusosan egy korábbi Hamlet előadás díszletében rendeztek. Négyfelől ült a közönség és középen, üres térben játszódott az előadás. Az akkor játszók közül Tóth József  most is szerepel (akkor Rosencrantz volt, most Polonius). Érdekesség, hogy ugyanazon évben, néhány hónappal később a kolozsvári bemutatóban pedig a szkénés előadás rendezője, Szikszai Rémusz lépett fel a tragédiajátszók között. Emiatt sem véletlen, hogy eszébe jutott húsz évvel később, hogy újra hozzányúljon. 

Varga-Járó Ilona díszlete játszótér. Valószínűleg EU-konform, bár a hintázás közben nyikorog erősen a gerenda. Középen homok, cirkuszi porondra is emlékeztet, R&G pedig bohócokra. Egy játszótéren dől el a sorsuk. Kifejező megoldás, hiszen végig lebeg, hogy valóban lesz-e kivégzés vagy sem. Az is lehet, hogy csak játék és a két jelentősen eltérő karakterű és nem összetéveszthető, de mégiscsak jelentéktelen kisember eltűnik, és valahol egészen nyom nélkül befejezik az életüket úgy, hogy semmi sem történt velük végig, csak a pénzt dobálták fel...

A színészekre térve: nagyon sok olyan szereplője van a Vádlinak, akiket bármikor és akárhányszor szívesen nézek évek óta, függetlenül attól, hogy miben lépnek föl. És ami plusz: az összjáték a legjobb az egészben, érződik, hogy ezek a művészek nagyon egymásra figyelnek és együtt vannak. Viszi a két főszerepet Nagypál Gábor és Kaszás Gergő, kiemelt súlyt ad a Színészkirálynak Fodor Tamás, aki a bemutató óta megkapta a kritikusoktól az I. Erzsébetért a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat is (továbbra is sajnálom, hogy nem a nőit, az még nagyobb szám lett volna). Bánfalvi Eszter lehetőséget kapott a sorstól, hogy a meráni Gertrudis után Gertrudot is játsszon, mégpedig éppolyan jellegű, kivágott hátú ruhában, mint annak idején Alföldi rendezésében. Tamási Zoltán Claudiusként ki is használja a ruha szabása adta lehetőségeket...Simkó Katalint nemrég láttam a Tanítónőben, most megint nyomot hagy Opheliaként. Varga Ádámot viszont nem ismertem, aki Alfréd (a kompánia nőket játszó fiatal tagja) volt. Király Attila Hamletjét nézve viszont NAGYON sajnáltam, hogy a többiekhez képest keveset látom. Lehet, hogy éppen ezért, de ezen a főpróbán éppen ő fogott meg a legjobban. 

Jó, hogy ezt az előadást meg tudtam nézni, még a sorozat elején. Valószínűsíthető, hogy a továbbiakban nem lesz egyszerű bejutni....de azért próbálkozzatok.

 

Címkék: Szkéné Fodor Tamás Szikszai Rémusz Vádli Király Attila Tóth József Kaszás Gergő Nagypál Gábor Tamási Zoltán Bánfalvi Eszter Simkó Katalin Varga Ádám

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr816723043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kessh 2014.09.24. 09:27:59

Gondoltam, hogy nagyon jó lesz ez a bemutató is. Nekem sajnos nem fért bele - egyelőre -a naptáramba. Varga Ádám - tudomásom szerint - az Új Színház (v. Újszínház) egykori stúdiósa, leginkább ott játszik, de - szerintem - a Viharsarok c. filmben ad ízelítőt leginkább folyamatosan bontakozó és érlelődő tehetségéről.