Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Milyen volt ez az évad számomra? 236 megtekintett előadás alapján írom le a benyomásaimat, amelyekről egytől egyig menet közben be is számoltam, visszakereshető. Ez a tavalyi (azonos időszakra számított) 204-nél kétségtelenül több. Magyarázható ez az újranézésekkel is, amelyek korábban nem voltak jellemzőek rám, másrészt azzal, hogy eltolódtam az opera irányába. Most számoltam össze, pontosan 98 operát láttam az évad folyamán. Ez nagyjából háromszorosa a megszokottnak.

Ez a változás két okkal magyarázható, és könnyen érthető. A Nemzeti Színház átalakulása következtében a nézők egy része elvándorolt. Benyomásaim szerint nem kevesen mehettek például az Örkénybe, a Szkénébe, míg én és nem egy ismerősöm, akik az említett színházakat korábban is rendszeresen látogattuk, az Operaház előadásainak újranézését választotta. (Nem a rendezések, hanem az énekesek miatt – ez evidens.)

Az, hogy ez fog történni némileg sejthető volt, hiszen az előző évadban néztem hat Mefistofelét és különösen nagy hatással volt rám egy bizonyos Don Giovanni előadás, amelynek szinte tökéletes volt a szereposztása. Ezek után a blogom néhány törzsolvasója annyira nem csodálkozhatott, hogy idén az operabejegyzéseim nagyobb hányada Cser Krisztián és valamivel kisebb mértékben Bretz Gábor előadásainak krónikája lett.

Kezdődött mindez már 2013. szeptember tizedikén. Minden korábbi évnél korábban kezdtem az évadot és néztem operát, mégpedig a Boleyn Annát a MüPá-ban. November elején aztán következett a Kékszakállú sorozat, majd decemberben A varázsfuvola a Zeneakadémián, a miskolci Don Giovanni, aztán a Mefistofele, a Figaro házassága (ebben mindkét énekes Figaróként szerepelt), majd aztán a Mario (ez hármas szereposztásban, Kálmán Péternek is adtunk esélyt – összesen kilencszer néztem). Az egész évadra aztán a Strauss-fesztivál és a Wagner napok tette fel a koronát. És persze közben volt más is, Rigoletto, Pillangó, Trubadúr, Hunyadi…. Éppen ezért külön fogok nyilatkozni az opera énekesekről is, a többiekről is, akik rendszerint teljes egészében kívül rekednek a hivatásos színházi kritika látókörén. Valószínűleg azért is van ez, mert minden fontos prózai bemutatót követni ÉS az operaházi repertoár-előadásokon azt figyelni, hogy az énekesek éppen milyen formában vannak, értékelni az apró különbségeket, egyszerre nem férhet bele valakinek az idejébe. Két helyen egyszerre nem lehetünk. Ez a baj. Nekem is keletkeztek restanciáim, a blogomon jól látható, hogy mely színházakba nem jutottam el, vagy nem annyiszor, amennyire az adott színház érdekes lehet. Mindennek van ára. Én éppen mivel ajánló-blogot írok peremhelyzetben  és nem kötődöm egyetlen sajtótermékhez sem, nincs megrendelő és nincs szerkesztő, valóban választhattam és választottam is estéről estére aszerint, hogy éppen hova volt kedvem menni. Szubjektív volt a 236 előadás kiválasztása, és természetesen szubjektív az is, hogy kik voltak számomra a legizgalmasabbak az évadban.

A prózai színházak világára elég rendesen rányomta a bélyegét a Vígszínház pályázata. Nem jó, ha a legnagyobb prózai színház helyzete bizonytalan. Eszenyi Enikőt mindössze másfél évre meghosszabbítani nem volt megnyugtató döntés (óvatosan fogalmazva), és a következő évadra is minden bizonnyal rá fogja a bélyegét nyomni még ez. A Víg nagyüzem, nem könnyű a két nagy nézőteret megtölteni, nagyon nagy kihívás. Most láthatóan működik, a következő döntésnél ezt figyelembe kellene venni.

A Játékszín közben magánszínházként valóban beindult, teljes gőzzel üzemel, mint szórakoztató színház. A Magyar Színház profilváltása is folyamatban, Göttinger Pál művészeti vezetése érzékelhető, nem egy érdekes stúdió előadást tartottak, ezeket kettő kivételével meg is tudtam nézni. A Rózsavölgyi Szalon és a Karinthy Színház egyértelműen az előre menekülést választotta, rengeteg bemutatóval. Ráadásul több esetben is érezhető volt, hogy nem könnyen eladható darabokat mutatnak be. Az Átrium a közönségigény nyomására (is) egyre nagyobb teret ad olyan előadásoknak, amelyek Alföldihez köthetőek, így ennek köszönhetően nem tűnt el Robi egészen a pesti színházi életből, bár megmagyarázhatatlan számomra, hogy legalább a nagyon jól sikerült Kőműves Kelemen miért nem élhetett hosszabban, amely független helyszínre (RAM Colosseum) készült, nem a Nemzetibe.

A Radnóti évadja idén igazán színvonalas volt, az előzőnél jobbnak éreztem és minden előadás érdekelt, amelyeket bemutattak. Pál András (innen a pálya széléről nézve) látni valóan nagy nyeresége a csapatnak és jól ki tudták használni a jelenlétét. Az Orlai Produkció még messze van az évadzárástól, ők minden hónapban dolgoznak, leállás nincs. Az évad folyamán nagyra értékeltem a Rose felújítását és azt, hogy Csákányi Eszternek összeállítottak egy önálló estet.

Az Örkény Színházban jártunk a tanítványaimmal a legtöbben, nagyon jól működik az ifjúsági programjuk, bízom benne, hogy ez jövőre is hasonlóan folytatódik. A Jurányi Inkubátorházban többször előfordultam, áprilistól megkezdtem áldásos önkéntes jegyszedői tevékenységemet, amely kifejezetten jó élmény volt (és elég sok jó független előadást is láthattam), ezt feltétlenül folytatom. A Tháliában nagyon örültem, hogy volt sok vendégjáték, vidéki előadásokat máshogy nemigen tudnék nézni. Emellett a színház saját előadásai közül is jókor jött számomra a Férfiagy megtekintése, illetőleg nemrég a Liliom (Molnár Piroskával).

A Szkénének frenetikus évadja volt, már szó nincs róla, hogy csak a Pintér Béla előadások ütnek nagyot, bár a szeptember végén látott Titkaink annyira erős nyomot hagyott bennem, mintha tegnap láttam volna. Ott van a Vádli (I. Erzsébet), a Forte (Irtás), Nézőművészeti Kft (A zsidó), hogy csak néhányat említsek az igazán jól működő társulatok közül.

Gyerekelőadásokat talán valamivel többet láttam, mint korábban és ez a Marczibányi téri őszi szemlének köszönhető, de néhány előadásra el tudtam vetődni a Bábszínházba és a Kolibribe is. Utóbbi helyen az előadásokat lezáró foglalkozást kifejezetten élvezték a diákok is.

A Nemzetiben láttam egy nagyszerű Fodrásznőt, és egy Johanna a máglyán –t, amelynek a helye inkább az Erkelben lehetett volna (gazdasági okokból). Az Ódry Színpadra annyit mentem, amennyit csak tudtam, mert nagyon sok tehetséges fiatal színész van-volt az idei negyed- és ötödéves osztályban, de már látszanak a kvalitásai a harmadéveseknek is. Elkeserítő a gondolat, hogy a végzősök közül nincs mindenkinek megnyugtatóan elrendezve a jövő éve, kevesen kaptak jó szerződést. Ettől függetlenül őket nem tévesztettem szem elől idén sem. (Még a tavalyi évadban kezdtem mindkét osztályt nézni.)

A restanciáimat pedig a blog címlistájáról bárki kitalálhatja, majd a következő évad elején belehúzok. Ha jól ítélem meg a helyzetet, a jövő évi opera-idényem csak márciustól fog igazán bedurvulni, a Rajna kincse bemutatóval…

És most jöjjenek a konkrétumok:

Legjobb társulat: Benyomásaim szerint az Örkény Színháznak van a legjobban összekovácsolódott társulata, ezt az összeforrottságot érzékeltem már tavaly is, ez nem változott szerintem.

Legjobb színház: Szkéné – kiegyenlítetten magas színvonalú és sokoldalú műsor, sok társulat és a művészeti vezetés közös érdeme

Legjobb előadás: I. Erzsébet (Szikszai Rémusz rendezése, Vádli, Szkéné)

Legjobb rendezés: Hamlet (Bagossy László, Örkény Színház), Pillangó (Horváth Csaba, Székesfehérvár), Párnaember ( Radnai Márk - Jurányi)

Legjobb szórakoztató-zenés előadás: A szűz, a sóher, a mikulás és a többiek (Átrium) és még mindig az Illatszertár (Centrál) – mindkét szereposztással – Csákányi Eszter önálló estje (Orlai Produkció)

Legjobb gyerekelőadás: Madarak voltunk (Mesebolt), Csomótündér (Ciróka), Tíz emelet boldogság (Mesebolt-Bp. Báb)

Legjobb előadott kortárs magyar dráma: Forgách András: Szorul a hurok (Rózsavölgyi Szalon)

Legjobb díszlet: Ambrus Mária (Hosszú út az éjszakába, Téli utazás), Juhász Katalin (Parázsfuvolácska)

Legjobb jelmez: Juhász Katalin (Parázsfuvolácska)

Legjobb határon túli előadás: Parasztopera (Temesvár)

Legjobb férfi főszereplő: Fodor Tamás (I. Erzsébet), P. Szabó Szilveszter (Az ördög), Bárnai Péter (Philoktétész), László Zsolt (Danton, Platonov), Sebestyén Aba (Szeretik a banánt, elvtársak?), Pál András (Anatol), Stohl András (Az őrült nők ketrece)

Legjobb női főszereplő: Börcsök Enikő (Téli utazás), Petrik Andrea (Hedda Gabler), Schell Judit (Liliom)

Legjobb férfi mellékszereplő: Bercsényi Péter (I.Erzsébet), Gula Péter (Ábel és Eszter), Makranczi Zalán (Műv.ház), Schneider Zoltán (Anatol, Platonov)

Legjobb női mellékszereplő: Kováts Adél (Anatol, Platonov), Szandtner Anna (Meggyeskert), Csomós Mari (Előttem az élet), Szamosi Zsófia (Műv.ház), Molnár Piroska (Liliom)

ÉS a megnézett operák nagy számára való tekintettel, külön az énekesekről is legyen szó (ahogy tavaly is). Szinte minden bejegyzésemben nyomatékosítottam, hogy az operát zenés színházként értékelem és nagyon számít nekem, hogy mennyire képes az adott énekes hitelesen megjeleníteni egy karaktert, illetőleg valódi viszonyokat, emberi kapcsolatokat is eljátszani, néha heroikus erőfeszítéssel, rendszerint a rendezés ellenére.

Legjobb operaelőadás: Mefistofele – kétségtelenül, még mindig ez a legjobban megrendezett előadás. Ha azt nézzük, hogy a rendezés ellenére melyik előadásnak sikerült MÉGIS a művet a leginkább megvalósítani, akkor az ápr.26-án játszott Figaro házasságát (1. szereposztás) mondanám az évad csúcsának, annak az előadásnak ahol ezt a csodát leginkább érzékeltem. Ha lenne citromdíjam, azt Galambos Péter nyerhetné el, ő az, aki a leginkább fel tudott bosszantani Kékszakállú és Mario rendezéseivel, melyeket a szereplők iránti együttérzésem jeléül IS – magamat is meglepve – számos (4 Kékszakállú, 9 Mario) alkalommal mégis megtekintettem. Az énekes-ellenes függönyt még mindig nem dolgoztam fel…

Legjobb operaénekes: Már az elején kifejtettem, hogy a számtalan fő- és mellékszerepben is tündöklő Bretz Gábor ÉS Cser Krisztián az, aki leginkább felkeltette az érdeklődésemet. Vágytam volna őket a Don Giovanniban együtt látni ismét, ahogy tavaly ez látni valóan bevált, vagy a Figaróban (gróf-Figaro párosként), mert mindig nagyon jól működnek együtt és erősítik egymást. Ehelyett váltott műszakban néztem őket teljes tíz hónapon keresztül, ahogy a műsor lehetővé tette, fellépéseik számához is igazodva, azaz Cser Krisztiánt nagyjából kétszer akkora előadásszámban. Mindketten roppant igényes művészek, érdemes előadásaikat többször is megnézni. A tavalyi évadzárómban feltételeztem Cser Krisztián további felemelkedését, és ennek idén tanúi is lehettünk 19 féle előadásban, 83 alkalommal. Bretz Gábor pedig jövőre a MET-be megy, ennél sokkal többre vágyni is nehéz egy énekesnek. (Rajongói blogot nem indítok, de tényleg rengeteg élményt köszönhetek épp ennek a két énekesnek, előadásaikat nézve sok mindenre ráébredtem a színházról is, a világról is, nem véletlen, hogy éppen róluk írtam a legtöbbet.)

Legjobb operaénekes mellékszerepben: Gábor Géza (Rigoletto, A Rajna kincse, Figaro), Gaál Csaba (A varázsfuvola), Kelemen Dániel (Don Giovanni)

Legjobb opera énekesnő: Létay Kiss Gabriella (Pillangókisasszony, Mefistofele, A trubadúr) – Miksch Adrienn (Figaro, Ruszalka, Elektra) - Rálik Szilvia (Az árnyék nélküli asszony, Elektra, Jenufa), Ildikó Raimondi (Arabella), Bátori Éva (A rózsalovag), Anja Kampe (A walkür)

Legígéretesebb „pályakezdő”, pontosabban: olyanok, akik az én láthatáromon idén tűntek fel: Zavaros Eszter, Kálnay Zsófia, Pasztircsák Polina, Gradsach Zoltán, Kriszta Kinga, Horváth István

Az évad meglepetése, "nagy felfedezése", nagy ajándéka: Miksch Adrienn (Figaro, Ruszalka, Elektra)

Különdíj: Almási-Tóth Andrásnak, aki mindig gondol valamit amikor operát rendez, és ez felfrissítő (A telefon, Don Juan project, Varázsfuvola, Operaszkeccsek)

Ennyivel ennyi.

Írjatok, ha valami kimaradt. Ismétlem, ez EGY mezei néző kedvenceinek listája, 236 előadás alapján, inkább nyilvános köszönetnyilvánítás a felsoroltaknak, NEM kinyilatkoztatás, nem is akar annak látszani.

Címkék: Vígszínház Nemzeti Alföldi Szkéné Opera Göttinger Pál Pintér Béla Fodor Tamás Örkény Színház Bagossy László Szikszai Rémusz Radnóti Színház Börcsök Enikő Parasztopera Vádli László Zsolt Jurányi Eszenyi Enikő Csákányi Eszter Magyar Színház Thália Ódry Színpad Átrium Illatszertár Bábszínház Karinthy Színház Bretz Gábor Orlai Tibor Nézőművészeti Kft Rózsavölgyi Szalon Cser Krisztián Radnai Márk Kolibri Színház Évadértékelés Ambrus Mária Pál András Mesebolt I. Erzsébet Forte Parázsfuvolácska

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr256465497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.