Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Lassan egy hónap is eltelt azóta, amióta a legutolsó prózai előadást (Bosszú) megnéztem. A huszonkét zenés előadás után (amelyből húsz opera volt) nagyjából úgy éreztem magam a Tháliában, mint amikor Tannhauser Vénusz barlangja után visszatér régi ismerőseinek a körébe. A párhuzam a továbbiakban már nem áll, mert az előadás tetszett (ha a zenei betétektől eltekintünk), nem éreztem azt, hogy most azonnal vissza kellene rohannom a szomszédba. Holnapig lazán bírom újabb opera nélkül. De milyen volt a Liliom?

Manapság már önmagában az is elismerést érdemel, hogy egy színház Molnár Ferenc darabját nem az egyik stúdióba suvasztotta be, hanem a nagyszínpadra tette. A bemutató most volt júniusban. Szerencsére nem tudtam azonnal megnézni, így ma egy már látni valóan beindult, összecsiszolódott előadás tanúja lehettem. A nézőtér egészen tele volt, a pótszékeken is ültek. Június végén ez jelentős eseménynek számít. Az, hogy ez minek köszönhető, részletkérdés és több ok is felsorolható lehet – de tény. Könnyen lehet, hogy esetleg Csányi Sándor neve vonzotta be a nézőket, ahogy a Férfiagyra is, amely egész évben hasonlóan megtöltötte a Tháliát.

A Liliom színészdarab, akkor érdemes elővenni, ha egy társulatban jól kiosztható. A Tháliának mostanra ismét kialakult egy fix szereplőgárdája, és ez kétségkívül alkalmas is a feladatra. A nézők nagy része valószínűleg manapság is a színészekre vált jegyet, vélhetőleg mindenki a bevált kedvenceit akarja látni. Csányi Sándornak a filmszerepei miatt óriási előnye van, a lányom is rá, illetve a Munkaügyekből ismerős Fodor Annamarira illetőleg Molnár Piroskára volt kíváncsi elsősorban. Számára a történet egészen új volt és izgalmas. Én viszont vártam, hogy a megszokott mondatok hogyan fognak elhangozni.

Már az első jelenetben egyértelmű volt, hogy ez a Liliom Csányi Sándor elővezetésében egy egészen átlagos hintáslegény, aki nagyjából jól érzi magát a bőrében. Hivatalból csábítgatja a cselédeket, viszonyt folytat a körhinta tulajdonosával (Udvaros Dorottya játssza Muskátnét) és nem különösebben vágyik arra, hogy életvitelét megváltoztassa. Nem kimondottan monogám alkat, szenvedélyesen szeret kártyázni és teljességgel alkalmatlan arra, hogy valamiféle polgári foglalkozást űzzön. Képtelen lenne beilleszkedni a „normális” emberek világába. Megváltoztathatatlan. Igazából még ez is szerencse, hogy mint ligeti csalogató ki tudott egy tartósan folytatható életvitelt alakítani. Ez a Liliom nem különösebben okos, a testi erejére és a férfiúi vonzerejére büszke. Van benne valami vonzó, ez kétségtelen. Nekem az volt a kedvenc jelenetem, amikor Muskátné visszahívja és sorra elmeséli Liliomnak, hogy milyen fejlesztéseket hajtott végre üzletében. Új verklit vett, a kopott lovakat lecserélte automobilra…. Csányi hintáslegényét ez valóban megigézi, vonzza a régi otthonos élet. Az, hogy mégsem megy vissza, ez a legnagyobb szerelmi vallomás, ez mutatja, hogy Julika hűsége mégis hatott rá. Az más lapra tartozik, hogy a hétköznapi életbe másként nem tud beilleszkedni, ezért halála szinte elkerülhetetlen. Csányi hozza Liliom figuráját, kellően megátalkodott, makacs férfi, aki elvárja, hogy kiszolgálják. Érzi, hogy valamit tennie kellene a feleségéért, és ez a lelkiismeret furdalás nyomasztja is.

Julika szerepében Schell Judit benyomásom szerint évek óta a legjobb formáját futja. Olyan mintha az elmúlt hét-nyolc év eltűnt volna, és a Radnóti Színházból jött volna át a Ványa bácsi után erre a vendégjátékra. Ugyan kétszer annyi idős, mint amennyi a szerep szerint lenne, de ez fel sem tűnik. Elhisszük neki az ártatlan lányt, aki egy váratlan fordulatnak köszönhetően kerül össze Liliommal és akit annyira megszeret, hogy vállalja érte a folyamatos nélkülözést, majd azt is, hogy egyedül nevelje fel gyermekét. A szórólap közli azt az információt, hogy Molnár Ferenc ezt a darabját mesének írta eredetileg. Julika tisztasága és szerelmének önzetlensége, amellyel elfogadja a férfit, valóban erősen hasonlóvá teszik a mesék szenvedő királylányaihoz. Tolmácsolásában ez a törékeny, kékruhás lány (Pilinyi Márta tervezőt lehet dicsérni a jelmezekért), mégis életre kel. Elhisszük neki ezt a nagyon nagy, ámde nem kérkedő szerelmet, azt, hogy létezik valaki, aki egy ilyen csirkefogót nem akar megváltoztatni, nem akar irányítani, hanem elfogadja olyannak, amilyen. Schell Judit Julikája hitelesíti Csányi Liliomját is, nem csodálkozunk, hogy utóbbi mégsem tudja rászánni magát arra, hogy ott hagyja, még akkor sem, ha az lenne az ésszerű döntés. Azt a Julikát is jól el tudjuk képzelni, aki tizenhat éven át gyárban dolgozik, hogy lányát eltartsa, és közben ápolja, sőt meg is szépíti férje emlékét.

A két főszereplő ellenpontja Marika (Fodor Annamária) és Hugó (Pindroch Csaba) kettőse. Ők tudják, hogy kell okosan élni, megfelelni a társadalmi elvárásoknak. Fodor Annamari kellően virgonc Marika, valószínűsíthetjük, hogy ő felelne meg jobban Liliom ízlésének is. Érezzük az első jelenetben, hogy ez a lány is vonzalmat érez a hintáslegény iránt, de több benne a józan ész. A jövőben játszódó jelenetben be is bizonyosodik, ami anélkül is előre látható – a spórolásnak lesz eredménye, vagyonos emberekké válnak, amíg Julika ugyanazon a szinten éli le az életét. Ez a megtett út Marika ruhaváltásaiban érhető leginkább tetten. Pindroch Csaba Julikához intézett gesztusaiból látható, hogy a pénz mégsem boldogít, nagyra becsüli az özvegy hűségét, síron túl tartó szerelmét. Ebből az okos házasságból éppen ez az igazi szerelem hiányzott kezdettől fogva.

Udvaros Dorottya Muskátnéja talán a szokásosnál is nyíltabban, egyenesebben utal Liliomhoz fűződő személyes kapcsolatára. Féltékenysége indítja be a folyamatokat, közbelépése nélkül minden maradt volna a régiben. Harsány vonásokkal karikírozza a körhinta tulajdonost, ez az alakítás hatalmas kontraszt Schell Judit letisztult és szinte egészen eszköztelen Julikájához képest. Két nagyon eltérő pólust mutat a két nő, értjük, hogy Liliomnak mi volt vonzó az egyikben és azt is, hogy mi ragadja meg a másikban.

Vida Péter Ficsúr, Liliom rossz szelleme, aki bajba viszi. Szerepe dramaturgiailag is lényeges, hiszen a balul sikerült rablást ő terveli ki, ráadásul előre elnyeri kártyán a pénzt is barátjától. Jelenléte két jelenetre korlátozódik, de mégis emlékezetes, érződik a teljes élet mögötte.

Néhány apró szerepben tündököl Hunyadkürti István és Molnár Gusztáv is, nagyon jó, hogy ezeknek a kisebb szerepeknek is van méltó megformálója, nem kap léket az előadás – ha leszámítom a – véleményem szerint – darabidegen zenei betéteket. (A színlapon nincs feltüntetve, hogy ezért ki okolható, lehet, hogy éppen az egyébként a darabelemzésben jeleskedő rendező, Béres Attila maga?)

Az előadás fénypontja a sok jó színész között is Molnár Piroska, aki két szerepben is megmutatja, hogyan kell kis szerepet igazán megnövelni, de anélkül, hogy a főszereplőkről elvonná a figyelmet. Hollunderné, a fényképész az, aki befogadja Liliomot és feleségét. Bejön, majd kimegy – zsörtölődik, mogorva, kellemetlen megjegyzéseket tesz. Közben hoz egy kenyeret, kávét, levest. Gesztusaiban mégis ott van a szeretet, tudhatjuk, hogy ő az egyetlen ember, akire Julika számíthat. Hálás a szerep – szinte minden megjelenését nevetés kíséri. Talán még ennél is hatásosabb, amikor a mennyben fogalmazóként veszi fel Liliom adatait, kísérletet tesz meggyőzésére, segítene neki, ha lehetne. Az, hogy Liliom elképzelését látjuk a túlvilágról, abból is egyértelmű, hogy a körhintára és a városligetre emlékeztető környezetet látunk (Horesnyi Balázs terve). Nem jut el az Isten színe elé, mindössze az említett fogalmazóig. A mennybéli rendőrség magatartása valamivel azért kedvezőbb (nem rugdossák meg, mint ahogy a városligetiek), de azért mintha ugyanarról lenne szó. De Liliom csökönyös és még ezt a jóindulatú ügyintézőt is sikerül feldühíteni. Igen, itt a mennyben valóban „végtelen már a türelem”, csattan fel Molnár Piroska. Összeszikrázik két akarat, két indulat – mi pedig Liliomnak drukkolunk, hogy ne veszítse el önmagát, még tizenhat év tisztító tűzben sem. Külvárosi vagány a javából, az égi rendőrtől kér még egy utolsó cigarettát, mielőtt lemegy a süllyesztőbe.

Idén még néhány napig meg lehet nézni, és mindenki eldöntheti, hogy ez az ő Lilioma vagy sem, sőt arra is alkalmas, hogy felidézzen korábbi Liliom-élményeket. Én is visszagondoltam nem is egy előadásra, bevillant Csákányi Eszter mint Muskátné, hogy más példákat ne is soroljak. A vasárnapi előadás az egyetlen, amelyre még korlátozott számban vannak jegyek…

Címkék: Csányi Sándor Liliom Molnár Piroska Udvaros Dorottya Vida Péter Thália Béres Attila Fodor Annamária Schell Judit Pindroch Csaba

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr336421157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.