Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Egy héten belül három látogatás a MüPá-ban - egészen magától értetődő volt számomra. Ahogy melegszik az idő, egyre többet gondolok a közelgő Wagner-napokra, amelyeket beindulása óta még sosem hagytunk ki.

A Ligeti-koncert hasonlóan régi hagyomány,

nyolc éve a zeneszerző születésnapja környékére időzítve minden alkalommal megtartották Rácz Zoltán és az Amadinda szervezésében. Azóta az 1956 utáni életmű minden egyes darabja megszólalt már a MüPá-ban, szándékosan magyar előadók által. Elvétve hívnak külföldi vendégművészt (most is mindössze Iride Martinez az egyetlen kivétel), mert kimondottan az a szándék vezérli a program összeállítóit, hogy a magyar zenésztársadalom minél szélesebb rétegéhez jusson el végre az életmű, játsszák minél többen és többször Ligetit.

Ezen a koncerten ráadásul az új zenész-nemzedéket célozták meg, szinte minden közreműködő kötődött a Zeneakadémiához, a legtöbben jelenlegi növendékek voltak. (Emiatt is került a koncert távolabb a születésnap időpontjától, hogy ne ütközzön a vizsgaidőszakkal.)

Az elmúlt hónapban jellemzően zenés előadásokat néztem, köztük öt Figarót és három Trubadúrt. Ezek után ez a Ligeti-hangverseny egészen kalandos vállalkozásnak tetszett. Főleg azért, mert most kivételesen számomra ismeretlen zenét hallgattam, és minden hang új volt. A ráismerés öröme helyett az újdonság varázsa hatott. És nagyon tudtam azt is értékelni, hogy milyen figyelmesen, nyugodtan hallgatták az emberek a koncertet. Most nincsenek turisták, sőt feltételezem, hogy mindenki tudja, mit vállalt be, amikor jegyet váltott. Valahogy ilyen csend, ilyen figyelem kellene minden előadáshoz.

A kürtre és kamarazenekarra írt Hamburgi koncerttel kezdték, amely a zeneszerző egyik utolsó befejezett versenyműve volt. Zempléni Szabolcs kürtművész teljesítménye még a mű ismerete nélkül is imponáló volt. De ez pusztán a bemelegítés volt a Requiemhez, amelyben mindösszesen 230 zenész és énekes lépett fel, mindössze két szólistával. Az említett szoprán énekes mellett a még egyetemista Kálnay Zsófia is énekelt, aki februári Rosinájával már bizonyította, hogy érdemes rá odafigyelni. A szünet után Zongoraetűdök következtek Fejérvári Zoltán zongoraművész előadásában, majd a Ligeti által kifejezetten az Amadindának írt Síppal, dobbal, nádihegedűvel, amely egy énekhangra (Károlyi Katalin egészen zseniális!) és ütőhangszerekre készült.

Kíváncsi vagyok, hogy mit hoz a jövő év – jönniük kell a korai műveknek is…

Címkék: MüPa Amadinda Ligeti György Kálnay Zsófia Károlyi Katalin

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr316160931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.