Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

 Nem is tudom, hogy mit szeretek jobban, a következő hónap teljes programját előre napról napra megtervezni, vagy pedig az egész programot felrúgni és egészen mást nézni. Véget ért egy furcsa kéthónapos időszak, amikor nagyjából minden harmadik-negyedik estém előre beszerzett jegyekkel le volt rögzítve. Most május elsejével tértem vissza az improvizációhoz. (De a távolban ott a június, amikor szinte minden fix lesz megint.) Egészen más egy nap, amikor biztosan tudom, hogy mi lesz este, mintha az egész nyitott kérdés lenne fél7-ig. Ezzel az utóbbi módszerrel néztem újra május 2-án az Erkelben A trubadúrt.

Nem először történt meg idén sem, hogy úgy léptem ki a lakás ajtaján, hogy még mindig nem sikerült három előadás közül választanom. (Egyszer volt már öt is, amelyeken gondolkodtam a végső pillanatig.) Ráadásul a kezdési időpontok eltérőek voltak (19h, 19.30, 20.00) és könnyítésképpen mindhárom színház a négyeshatos vonalán helyezkedett el. Így nagyjából az Oktogonnál dőlt el, hogy a Kaukázusi krétakör miatt mégsem szállok le. Gondoltam, hogy majd másnap pótolom. (Tegnap odarohantam, esőben, utolsó percben egy elmaradt előadásra – a pótlásról ennyit, nem rajtam múlt.) Az Oktogonnál minthogy nem tudtam rávenni magam a leszállásra, már világos volt, hogy majd nagyon kell igyekezni. Végül 18.59-re be is értem az Erkelbe. Pont az első képről nem akartam volna lemaradni…

A trubadúr ismét telt ház előtt ment, mindössze az erkély tetején voltak eladatlan jegyek foltokban. Körülöttem a kezdés előtt a legtöbben azzal foglalkoztak, hogy a történetet valahogy összerakják és megértsék. Még emlékszem, amikor 1986 táján láttam először, éppen így voltam vele én is. Ez a zene és a történet elementáris erejű, szinte kizárt, hogy valaki ne kerüljön a hatása alá első nézésre. A hatalmas tapsban az előadás végén ez is kifejeződik.

Talán Verdi (és Puccini) az, aki első opera-élménynek a legkönnyebben fogyasztható. Tombolnak a végletes szenvedélyek, a szereplők csupa olyan döntést hoznak, amely az életükbe kerül, nem mintha a mentalitásukkal igazán hosszú távon létezni lehetne. Az is csoda, hogy A trubadúr szereplői a történet kezdetéig kihúzták valahogy… Ezekhez a szélsőséges karakterekhez képest Mozart olasz nyelvű operáinak szereplői egészen jól illenének a mindennapokba, őket el lehet képzelni a függöny legördülése után is. (A Szöktetésre és az idén három rendezésben is megmutatott Varázsfuvolára már ez nem áll.) 

De nézzük az énekeseket, milyen volt éppen ez a pénteki Trubadúr.

A keddi előadásra nemcsak az nyomta rá a bélyegét, hogy az évadban az első volt, hanem az is, hogy a címszereplő betegsége miatt  pót-trubadúr ugrott be, a második szereposztásból, előkészítés nélkül. A halálugráshoz képest persze jól teljesített, ugyanakkor az egész előadáson érezhető volt a bizonytalanság. Most az eredeti főszereplővel, aki rutinosnak érződik, javult a helyzet, nem is keveset. Ez a tenor, Lee Jeong-Won többször viszonozta már Létay Kiss Gabriella gesztusait is, amelyek kedden egészen a levegőben lógtak. Létay Kiss Gabriella így is nagyrészt egyedül éli meg a szerelmet, de ez most is sikerül, nincs ebben rendkívüli („a szerelem magánzárka” – hangzott el ez a frappáns megállapítás nemrég egy másik előadásban). Csak az a kár, hogy pont ebben a darabban nem reménytelen epekedésről, vágyódásról, hanem boldog és viszonzott érzelmekről IS szó van, még akkor is, ha ez a boldogság igen rövid életű. Jól esne a nézőnek, ha valóban hihetné, hogy legalább három órára, operai viszonyok között létezik. Néhány ismerősöm is nézte ezt az előadást, és erősen úgy tűnt, hogy ők ilyen apróságoknál nem ragadtak le, a zene erősebben hatott. Létay Kiss Gabi van olyan tökéletes, hogy azt legalább feltétlenül értjük, hogy miért akarja a most is színvonalasan éneklő Piazzola Simone Luna grófként megszerezni minden áron. Minél többször nézem a művésznőt, annál jobban csodálom. Senki sem gondolná, hogy csak hetei voltak a betanulásra és más volt kitűzve a szerepre.

Az első nézés kapcsán teljesen méltatlanul nem tettem említést sem Markovics Erikáról, aki a második képben, Leonora barátnőjeként most is valóban jelen van, nem illusztrál – feltett kérdései látnivalóan valódi érdeklődésből fakadnak. Fontosak ezek a kis szerepek is, nagy alázat kell az előadásban villanásokra jelen lenni, de azokban mindig a legjobbat nyújtani. Markovics Erika elég sok Pillangóban, a Jenufában illetőleg nekem legutoljára a Parsifalban is bizonyított, csak annyira hálátlan ez a műfaj, hogy a figyelem valahogy mindig elterelődik ezekről a mozzanatokról. Ebben az előadásban hasonlóan dolgozik Boncsér Gergely is, akit a Mefistofele - sorozatban is jó sokszor néztem, de mégis örülnék, ha a tavalyi Turidduhoz hasonló lehetőséget kapna megint. Abban hosszan lehetett hallani és nyilvánvaló volt, hogy mennyire szép a hangja.

A Ferrandót éneklő Cser Krisztián, aki az előadás első képét dominálja, ezen az estén is meggyőzött arról, hogy tévedés lett volna a villamosról leszállni egy korábbi megállónál… Árad a meleg fényű basszus. Azt viszont sajnáljuk, hogy a nagy felismerési jelenet után Verdi egészen elhanyagolja ezt a szereplőjét és nem hozza be a későbbi helyzetekbe is, jól kiegészítette volna a szoprán-tenor-bariton hármasokat ez a különlegesen szép árnyalatú basszus hang.

Az első képben benne van az egész történet hangulata. Hosszú nyitány nélkül úgy érezzük magunkat, mintha egy gyorslifttel két pillanat alatt felvittek volna minket egy hegyre és azonnal a csúcson kezdjük a szétnézést. Ebben az évadban három alkalmat kap ebben a szerepben is Cser Krisztián, ez volt a második jelenése. ( Talán szerencsésebb lenne a hosszabb sorozat az énekeseknek, hogy igazán ki tudják játszani a szerepüket, ha már betanulták, jut eszembe.)  Oldottabb a két nappal korábbi játékához képest, sokat számít, hogy már ismert úton megy végig. Folytatás következik.

Címkék: Opera A trubadúr Erkel Színház Boncsér Gergely Létay Kiss Gabriella Markovics Erika

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr456116723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.