Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

 A „Lenz” a 2013. november közepén megtartott bemutatója óta minden alkalommal bekerült a naptáramba, de valami váratlan esemény közbeszólt. A múlt kedden viszont már nem.

Büchner elbeszélését Kerékgyártó Yvonne és a rendező, Soós Attila adaptálta színpadra. Egy óra hosszúságú színpadi játék lett belőle. Az eredeti művet elolvasva nem biztos, hogy sokaknak jutna eszébe, hogy színpadért kiált a cselekmény, viszont az előadást látva világos, hogy sokféle gondolat kifejezésére is alkalmas.

Büchner valóban élt szereplők életéről beszél, a Sturm und Drang irányzat egyik vezető költőjéről, a tragikusan korán meghalt Lenzről és támogatóiról. Oberlin, az emberbarát lelkész és Kaufmann, a költő barátja is otthont ad egy ideig a skizofréniában szenvedő művésznek. Büchner utóbbiak naplóit, leveleit is felhasználta az elbeszélés megírásához.

A színpadon a hegyes vidéket néhány egymásra rakott dobogó helyettesíti, illetőleg egy vizes medence is helyet kap közöttük. A legtöbb mozgás hasonlóan a Horváth Csaba-féle „fizikai színházi” stílushoz, nem illusztratív, hanem a szereplők érzelmeit, viszonyait fejezi ki. Ez a nyelv sokkal több erőfeszítést igényel a színészektől, igazán jó testi erőnlétet is. A teher oroszlánrésze ez esetben a főszereplőn van, aki a tőle megszokott koncentrációval és jól összpontosított energiákkal intenzíven van jelen. Képes végig fenntartani a figyelmünket.

Bárnai Péter először akkor keltette fel érdeklődésemet, amikor Zsótér Peer Gyntjében (májusban ismét műsoron a hétvégéken!) az első felvonás monológját öltönyben egy fenyőfán mondta el. Sok méter magasra kúszott és rázogatta az ágakat közben. Először dőltem be ennek a szövegnek, neki elhittem a szarvas meglovagolásának történetét. Nagyon „együtt lehetett menni” Philoktétészével is. Alkalmas színész arra, hogy egy előadást rá építsenek és ami szintén fontos: a néző könnyen meg tudja szeretni. Idén végez, bízom benne, hogy jó helyre kerül, ahol megbecsülik. Ebben az előadásban megint nagy a feladata és a mezei néző szemszögéből nézve úgy tűnik, hogy a színész túlságosan is sanyargatva van. Én nem vagyok annyira biztos abban, hogy lelki szenvedés megjelenítésére a legjobb megoldás az, ha a szereplő is szenved. Igazán nagy színészek kevés gesztussal, akár csak rezdülésekkel is képesek ezt visszaadni. Az más kérdés, hogy a színpadon a nagy gesztusok kétségtelenül hatnak és a néző, ha lát egy színészt, aki az előadás nagy részét vizes ruhában, vagy éppen meztelenül kell, hogy végigjátssza, miközben hosszú szövegeket is mondania kell, óhatatlanul  beleremeg. A színész kiszolgáltatottsága valóban könnyen kifejezi a főszereplő szenvedéseit. Bárnai Péter helyenként akrobatikus, de mindig artisztikus gyötrődése-fetrengése meggyőző és helyenként megrázó is, de egy kis gond mégis van vele. Én hasonló esetekben, amikor egy művészt ennyire kiélezett helyzetben látok, óhatatlanul is elkezdek aggódni érte. És nem Lenzért, hanem Bárnai Péterért. Tehát belekerül elidegenítő effektus is a történetbe, amely nem biztos, hogy kellene. Lehet, hogy más nézőknél ez másként működik, mindenesetre ez a végletes érzelmeket átélő, magát a medencébe többször belefojtani próbáló költő erős nyomot hagy majd valószínűleg a legtöbbünkben. Nem fog összemosódni ez az előadás más előadásokkal Az isten létéről folyatott beszélgetések tartalma kevésbé marad meg, de ettől függetlenül a jóságos lelkész szerepében Fehér Laci nagyon jó választás. (Őt is és Lenz alkalmi felügyelőéül kirendelt Horkay Barnabást is láthattam másnap a hasonló stílusú Pillangóban.) Ugyancsak kisebb szerepekben volt jelen Hay Anna, Bach Kata és Nagy Dániel Viktor. Nem az övék az este, de hiába aránytalanok a feladatok, mégis csapatmunka hatását kelti az egész és hálásak lehetünk a többi szereplőnek is odaadásáért.

Az előadásban a legerősebb üzenet számomra az a leküzdhetetlen szorongás, amely Bárnai Péter Lenzén alkalmanként úrrá lesz. Nagyon szeretne közel kerülni az emberekhez, de nem sikerülhet ez sehogy sem. Szeretné kifejezni magát, de kudarcot vall. Lehet, hogy azért is, mert az előadás Goethét emlegeti, akinek valóban barátja volt egy ideig Lenz, eszembe jutottak a Kovalik-féle Mefistofele utolsó felvonásából a felfüggesztett óriás gömbök. Mindegyikben egy-egy görög hős, akik a saját gömbjükben - saját világukban „kalimpálnak”- küzdenek. Kifejezi ez a kép is azt, hogy mindannyian egyedül vagyunk, a saját világunkba zárva és nagyon nem akarnak ezek a buborékok összeolvadni, vagy legalább rövid időre megnyílni. Van aki ezt nem észleli, van aki ezt tudja, de nem zavarja és vannak ezek a kivételesen érzékeny emberek, mint amilyen Lenz is, aki belepusztul abba, hogy magába van zárva. Bárnai Péter ezt a segélykiáltást sikeresen eljuttatja a nézőkhöz, és nyomot hagy bennünk. Van most is min elgondolkodni hazafelé menet.

Címkék: Nagy Dániel Viktor FÜGE Jurányi Fehér László Lenz Bach Kata Horkay Barnabás Bárnai Péter Hay Anna Soós Attila

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr306094209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.