Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (53) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (85) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (281) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (24) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (43) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) opera (21) Opera (629) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (27) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (25) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (20) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (20) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

 

Ahogy már korábban kifejtettem az előadásra felkészülő írásban, ez az idei (egyébként 156.) színházi kalandom egyike volt annak a kevésnek, amelyre igazán és hónapokon át vágytam. (Az Opera éppen tegnap tette közzé a jövő évi műsorát, tehát lehet már tervezgetni.) Igazán jó valamire ennyire készülni, de ezzel együtt a csalódás kockázata is fokozott. A tovább nem kattintóknak összegezve: nem, nem lesz „de mégsem jött össze”, nincs drámai fordulat a bejegyzés végén. Az előzetes várakozásaimat felülmúló Figarón voltam április 8-án. Még nézhető ebben az összetételben és várhatóan még jobb is lesz a begyakorlás által április 11-én és 26-án. Én visszaülök. És 24-én megnézem a másik alternatívát is Bretz Gáborral. Ez magától értetődő. Ez a lényeg,…

és jön most a (majdnem vegytiszta) laudáció. És nem röviden. Vigyázat, NYOLC oldal lett, ahogy legutóbb a Don Giovanni is. Úgyse olvas el senki egy oldalnál többet belőle, annyiban pedig nem tudom és nem is akarom ezt a Figarót összerántani, napok óta írom (és rövidítem) ezt a bejegyzést, mert foglalkoztat az előadás. (Lásd a kiemeléseket és ugrálj!) (A legtisztább megoldás az lenne, ha egy szép nagy ☺-t küldenék a szereplőknek, de remélem, hogy azt sokan mások meg fogják tenni és lájkolgatják a megfelelő FB-oldalakat. )

A szubjektív bevezető folytatódik még egy darabig… (átugorható, az egyetlen biztos olvasóm szerint ez a legunalmasabb az egészben...)

Az is jó, hogy Vilma majdnem ugyanennyire szereti a Figarót, azaz nem is maradtam egyedül ebben a várakozósdiban. Ráadásul két héttel ezelőtt a másik lányom eltörte a CD-játszót, azaz lényegében vége szakadt annak a hosszabb időszaknak, amikor minden egyes nap legalább egyszer meghallgattam az operát. Elmondhatom tehát, hogy tegnap egészen az élményre hangolódva, kiéhezve mentem az Operába. (Kifejezetten jól jött az a lépésem, hogy közvetlenül előtte a diákjaimmal újranéztem a Philoktétészt. Tudtam, hogy ettől a más jellegű élménytől, amelyre egészen rá tudtam hangolódni, még optimálisabb állapotban ülök majd be az esti előadásra és ebben nem tévedtem.)

Valószínű, hogy még az operakedvelők nagy többsége sem látja igazán különlegesnek épp a Figarót. 2006 márciusáig én a világ legdögunalmasabb operái között tartottam számon. Galgóczy Judit rendezése a darabhoz igazodó korrekt munka volt a bemutató (1997) idején, de nem hozott lázba. Hagy maga után hiányérzetet, (nekem) alapvetően azért, mert nem érzem, hogy áradna belőle valami külön rendezői üzenet is. Utána jött viszont életem legnagyobb opera-élménye, a Kovalik-féle Mozart Maraton. Kovalik Balázsnak viszont volt mondanivalója, és éppen ezért írtam az ő Figarójából az egyik szakdolgozatomat. Azóta, lassan nyolc éve mindenféle szereposztásban nézzük együtt ezt az operaházi rendezést, azt a régi „sárga Figarót” kitartóan keresve. (Nyáron volt egy jó Hábetler-rendezés is, hátha lesz megint.)

Összességében majdnem három évem telt úgy 2009-ig, hogy minden nap foglalkoztam a művel. Most ebben az elmúlt hónapban ismét átgondoltam, hogy mi az, amit látok benne és meg kellett állapítanom, hogy még soha ennyire nem értettem és nem szerettem ezt az operát, mint éppen most. És még soha ennyire nagy szükségem nem volt rá.

Most már a darabról...

A Figaro házassága felületes közelítésre helyenként szövevényes vígoperának tűnik, amely ráadásul nem is rövid. Majdnem négy órát kell az Operában lenni, és így is kimarad két szünet és nem mellékesen legalább két fontos ária is belőle.

Amit én látok a darabban, az a történet és a zene kettősségéből adódó ambivalens kép az életünkről, amely egy félig tele vagy félig üres pohárra hasonlít. Nézhetjük tragédiának, de akár komédiának is emberi viszonyainkat, lehetünk pesszimisták, de akár optimisták is, attól függően, hogy mit tekintünk benne fontosnak. A Figaró esetén a rendezői szándékok és különösen maga a szereposztás eldönti, hogy merre dől a mérleg nyelve. Előre bocsátom: még soha nem láttam ennyire pozitív kicsengésűnek ugyanezt a rendezést. (Később ki is fejtem, a Grófné kapcsán.) Mintha most több esélyt adna a boldog végnek a rendező.

Jelenleg, a keddi este után azt kell megállapítanom, hogy sikerült egy nagyon optimális szereposztást létrehozni olyan énekesekből, akik illeszkednek is egymáshoz. (Az korábban sem volt különösebben kérdéses, hogy akit már kiszemeltek a szerepre ne tudta volna jól elénekelni. De egy Figaro sikeréhez ennél több kell, például alkati alkalmasság és színészi képességek is. Nagyon nagy hang kell ahhoz, amely által egy énekes ezek hiányát igazán kompenzálni tudja. És tudomásul kell azt venni, hogy a közönség soraiban kevés igazi zeneértő ül, a mezei nézőknek, nekünk, ezek az „egyéb” tényezők komolyan latba esnek. ) És valóban számít, hogy egy előadásban mindenki jó legyen. Akkor tudják az énekesek egymást is beragyogni, akkor még jobban ki is emelődnek. Nehéz egy operában egyedül jónak lenni. Megesik ugyan, de a néző akkor is hiányérzettel megy haza, ha megjegyzi, hogy XY milyen remek volt…

Az énekesek kapcsán…

A tizenegy szólista közül három énekelt már ebben a rendezésben, és őket így már többször is láttuk. Észrevehető az, amikor valaki már rendelkezik tapasztalattal, látnivalóan oldottabban játszik, megenged magának apró kis gesztusokat, fejleszti a figuráját…És persze a szerep nagysága is számít. Hábetler András kertésze a kezdeti évek után mostanra már idült alkoholistává fejlődött, merev részeg nagyjából végig. Gábor Géza Bartolójának is megvannak a kis játékai. Ez a doktor ugyan bólogat Marcellinának és segítségére van a Figaro-elleni perében, de az is világos, hogy bosszú-áriája inkább Marcellinának szól csupán, hiszen nem gyűlöli sem Figarót, Susannát pláne nem. (A lányom, akinek ebben a tegnapi előadásban éppen Gábor Géza alakítása tetszett a leginkább, utólag azért észrevételezte, hogy miért nem láttuk nyomát a régi sérelemnek – lsd. A sevillai borbély történetét -, miért nem haragszik jobban Figaróra ÉS miért nem látjuk, hogy viszonyul Rosinához, aki egykor a gyámleánya volt, a gróf tőle szöktette meg. Az opera különösebb támpontot nem ad ehhez a részletkérdéshez, viszont a rendező (vagy néhány énekes) több helyen is kitalált kis némajátékokat, de a darabnak éppen erre a háttérelemére nem fektetett hangsúlyt. Valószínűleg ehhez jó sokszor kell látni a darabot, hogy ilyen morzsákon akadjon fenn valaki, én meglehetősen örültem neki, hogy Vilma így nézte az előadást. )

Benyomásaim szerint ezek a kis némajátékok koránt sem voltak ilyen erősek a korábbi években, helyenként új mozzanatnak tűnnek. A legtöbb híres duett vagy ária alatt mindig van egy-egy néma szereplő, akinek a rezdülései roppant érzékletesek és kifejezőek. Még sokkal inkább azok, mint a jelenet főszereplőinek játéka. Ez a rendezői hozzáállás azt eredményezi, hogy rendszeresen hajlamosak vagyunk ezeket a „statisztákat” figyelni, mert a dráma általuk történik. Az énekeseknek nem egyszerű a figyelem megosztása, hiszen minőségi módon el is kell énekelni azt, amit eljátszanak. Ezzel az ügyes fogással igazi színházat is kapunk és az éneklés is zavartalan. (Persze ott van a csodásan elénekelt sextett, „a sua madre-suo padre” rész. Ott mindenkit énekesileg hasznosítanak, túl sok rendezői ötlet nem kerül felhasználásra, hogy a legenyhébben fogalmazzak, de minthogy annyira szépen sikerült, ezt meg is bocsájtjuk. Kár, hogy tudjuk, Kovaliknak annak idején ezekre is volt muníciója, rengeteg ötlete és nála sikerült mindenkinek egyszerre játszani és énekelni. Nem lenne lehetetlen, hogy teljes egészében működő színház legyen az előadás összes jelenete, gondolom én. (Valószínűleg a betervezett 3 előadáshoz képest aránytalanul sok próbát igényelne, mondom azonnal a mentséget is.)

Még mindig Gábor Géza doktoránál maradva: roppant erős az, amikor a Marcellina - Susanna veszekedés alatt először unottan álldogál a két nő között, majd elkezdi a szobalányt nézegetni. Látjuk, hogy Susanna mindenkinek tetszik, még a doktor fantáziáját is beindítja. Ez a joviális úriember ugyan eleinte Marcellinát örömmel lepasszolná, viszont a közös gyermek (Figaró!) megtalálása után elég könnyen beadja a derekát és hajlandó nősülni. Hagyja, hogy sodorják az események, túl sokat nem vár az élettől már. (Benne nincs meg az az ádáz szerelmi szenvedély, amely a Grófot és az apródot hajtja.

Temesi Mária Marcellinája igazi nagy alakítás (és micsoda hang!), formátumos, erőteljes (nemrég láttam a Jenufában is tündökölni). Veszélyes ellenfél – volt, de hamar áthangolódik a hozzá jobban illő anya-szerepre. Szintén kifejezetten erős a Bartolo -Marcellina frakcióhoz csatlakozó Basilio, Kiss Péter, aki rendkívül élvezi az intrikáit. Erősen úgy tűnik, hogy éppen ez az élvezeti tényező a fő motivációja, az anyagi haszon reménye másodlagos. Az opera egyik ziccer-jelenetét (apród és gróf egyszerre bújnak el az üres szobában) erősen felfokozza Basilio reakciója. A zenemester elejétől fogva tudja, hogy melyik szereplő miben mesterkedik, és látjuk, hogy neki sem közömbös a szobalány, de leginkább a kavarodást élvezi. Ő az, aki realista módon szemléli az életet. Nem érezné tragédiának (sőt különleges eseménynek sem) Figaró felszarvazását a menyegzője napján. Ha mindenki más kibírja, akkor ő is kibírhatja, hangzik el a szakavatott vélemény. (És egyébként is: mit nyer az inas abból, ha botrányt csinál?) Várakozáson felül élveztem ezt a Basilio-alakítást, ahhoz hasonlóan, mint nemrég A sevillaiban Bretz Gáborét. Hálás a szerep, hiába nem társul hosszas színpadi jelenléttel. Ezt a roppant erős ellentábort támogatja a már említett kertész és a jegyző is (Don Curzio: Beöthy Kiss László a szokásos jó formáját nyújtja e szerepben most is). Az előadás erősségét jelzi, hogy minden szerep optimális énekesre talált.

Figaró oldalán a szereplők „pasztellesebbek”, hosszabban vannak jelen a színen és a szerepük szerint is kevésbé poentíroznak, sokkal mélyebbnek érződik a szerző jellemábrázolása is az ő esetükben. Elsőként feltétlenül az előadás egyik legnagyobb alakítását nyújtó Miksch Adriennt kell megemlíteni, Grófnéként. Én azt hiszem, hogy minden Figaró előadás sorsa két ponton dől el (akár tévedhetek is, de ezt viszonylag szilárdan így gondolom): az egyik természetesen az, hogy mennyire tudja a Figaró - Susanna páros megmutatni, hogy kapcsolatuk fontos és a kölcsönös bizalomra épült. Ha ez nincs, akkor nincs tétje a küzdelemnek, a nézőnek sem lesz fontos, hogy ez a házasság veszélybe került. Ennek értéknek kell lennie feltétlenül. És a másik kapcsolat, amely a végkifejlet miatt ennél is lényegesebb: a Gróf - Grófné viszony. Amennyiben a két fél között nem észlelhető a „kémia”, az, hogy a házaspárnak még bármi köze maradt egymáshoz, akkor túl szimplává silányul a Gróf nőcsábászata, könnyen magyarázhatóvá és érdektelenné. Létfontosságú egy jó Figaró előadáshoz, hogy a Grófné ne legyen túl öreg (a darab szerint 25 alatt van, nem sokkal idősebb Susannánál, akihez baráti viszony fűzi) és vonzó nőnek kell lennie, sőt izgalmasabbnak, mint amilyen a másik két nő (Susanna és Barbarina) a környezetében. Miksch Adrienn eddig az első olyan Grófné „a mi praxisunkban”, akinek bármi esélye van arra, hogy a férjét visszahódítsa. Érzékeny és vonzó, még nem merevedett bele egészen a bánatba. Bemutatkozó depressziózása (az első ária) a (nagyon lerobbant!) kanapén csak vissza-visszatérő hangulat, alkalmi levertség. Vannak ötletei, nem hunyt ki belőle a játékosság. Eleven és szép, erotikus jelenség, a legérdekesebb nő ebben az egyébként roppant erős mezőnyben. (Már rég elintézhette volna ez a Grófné, hogy ezeket a szép és üde nőket kifejezetten csúnyákra cseréljék, ezzel a férjjel ennyi elővigyázatosságra szükség lett volna.) Létfontosságú a darab logikája szerint, hogy ő legyen a legvonzóbb a közönség számára és mind átkozzuk a Grófot, hogy miért ennyire vak és ostoba. Ilyen feleség mellett mit keres mindenféle szobalányok szoknyája mellett, gondolja a néző jó esetben. Miksch Adrienn meg is felel ennek a nem kis követelménynek. És a hangja is gyönyörű, áriái is jól sikerülnek.

Nemcsak az változott a korábbi évekhez képest, hogy most végre kaptunk egy igazi Grófnét. Fodor Gabriella alakítása óta, aki jóval melankolikusabbra és álmodozóbbra vette a figurát a Kovalik-Figaróban, most érzem először, hogy igen, ez az igazi Rosina. A rendező koncepcióváltását az is jelzi, hogy most egész másként zajlanak az események a házaspár között, mint korábban bármikor.

Szegedi Csaba Grófként ugyanis teljes intenzitással szerelmes Susannába és az első képben bent is marad, megfigyeli Susanna és Figaró beszélgetését és látványosan irigykedik. Ez a szerelem nem zavarja meg abban, hogy miközben a feleségéhez megy az állítólagos randevút számon kérni rajta, a nőt meglátva meg ne simogassa a karját… Sőt, erősen úgy néz ki, hogy ennél akár több testi kontaktusra vágyna. (Ezt a librettó egyáltalán nem indokolja, de akár elfogadhatjuk ezt a felfogást is. Ennek az embernek egészen mindegy, hogy ki, csak nő legyen mellette, még a feleségével is beérné a végén – ez a benyomásunk. Vagy: a felesége éppen a vélt bűnössége miatt lenne érdekes, vissza kell szerezni.) Ez a tény, hogy a felek között még maradt intimitás, és a Grófné szemmel láthatóan élvezi azt, ahogy hozzáér a férje – ez az előkészítése annak, hogy az előadás végén elhihessük majd a megbocsájtást, a kibékülést és azt, hogy ez a pár is új életet kezdhet. Sőt: van egy pillanatnyi nyugvópont, amikor a felek kibékülnek (miután kijött Susanna a gardrobe-szobából).

Bár a bemutató óta jó néhány esetben láttam ezt a rendezést, most először éreztem azt, hogy az előadásnak ez a rendkívül fontos része szilárdan működött. Hihető volt a Gróf szerelme Susanna iránt, emésztő és mély volt, boldogtalan szerelem, hiszen a szerencsés vetélytárs ott volt a szeme előtt és nyíltan nem is versenyezhetett vele. Szép, amikor nyúlna Susanna keze után az illatszeres üvegcse átadásakor. Hihető a féltékenység, a feleségéhez való kötődés is. Szegedi Csaba alakítása egy (szokásosan) zsarnoki grófot mutat, szintén a szokásos nőcsábász attitűddel. Mozdíthatatlannak tűnik, legyőzhetetlennek, olyan, mint egy kőtömb, amelyben érző szív dobog. A visszafojtott szenvedélyt érezzük benne. Erősebbnek tűnik ez a szenvedély, mint amit eleinte (!) Figaró mutat a menyasszonya iránt, aminek az is oka lehet, hogy a Gróf érzi az akadályokat, és a lány közönyét (ha nem ellenszenvét) is. Figaró ezzel szemben boldog szerelmes, biztonságban érzi magát. Ha megnézzük, Figaró és Susanna kapcsolata a darabban egyszerű és magától értetődő lenne, éppen ezért nem is szükséges, hogy óriási szenvedély tomboljon az elején. Az majd csak az akadály keletkezésétől születhetne… Látjuk, hogy a darab logikájához híven, Szegedi Csaba grófja egészen el van foglalva a feleségével és a szerelmével. A többiekre csak érintőlegesen figyel, Figaróra is csak a csalás miatt. Az előadásban az látszik, hogy kölcsönösen lekezelik egymást, Figaró szinte túlságosan is magabiztos a gróf jelenlétében is játssza a házigazdát. A gróf magatartása ugyan számos esetben elítélhető, ugyanakkor valami tartást mutat, ahogy a névtelen levél kézhezvétele után azonnal nem kezd kémkedni, leskelődni (mint ahogy ezt a végén Figaró teszi), hanem azonnal odamegy az asszonyhoz és rákérdez. Ez a pont az, ami jelzi, hogy van racionalitás a grófban és a lelke mélyén megbízik a feleségében. Ez a tartás, méltóság fontos eleme a gróf karakterének, és ez meg is jelenik Szegedi Csaba alakításában. Ha abból, hogy ilyen hosszan volt szó róla, nem derült ki, alapvetően örültem ennek a grófnak is. Az alakításának az az egy összetevője hiányzott (lehetséges, hogy tudatosan, a rendezői v. énekesi szándék szerint), hogy azt érezzük, hogy ez a gróf valóban vonzó lehet a nőknek. A gróf erősen hasonlít Don Giovanni karakteréhez, egy skalpgyűjtő, folyton ráun a nőkre és újat keres. Jobb lenne a darabbeli feszültség szempontjából, ha azt érezhetnénk, hogy önmagáért is szerethető lenne akár. Nem csak parancsra vagy nyereségvágyból. Ha ezt a szempontot is nézem, akkor nekem továbbra is Kálmán Péter marad az igazi gróf. (De elképzelem, hogy egy szép napon a szerep megtalálja Bretz Gábort és akkor az aktuális Figarónak nagyon össze kell majd szednie magát, hogy elhigyjük, hogy Susanna tényleg őt választaná.)

A másik fiók-Don Giovanni természetesen az apród (Heiter Melinda), akinek minden nő lángra gyújtja szívét, de szemmel láthatóan ez kölcsönös. Az előadásban ez meg is jelenik szépen, Barbarina magának követeli, Susanna és a Grófnő között némi feszültség is kialakul az apród miatt, utóbbi el is küldi a szobalányt másik szobába mondvacsinált ürüggyel, hogy kettesben lehessen vele. Ahogy Susanna nézi az apródot a canzonetta éneklése közben szintén jelzi, hogy neki sem közömbös és valami alapja csak van Figaró féltékenységének. (Megvereti az apródot! Nem ok nélkül.)

Mi az apród sikerének titka? Egészen nyilvánvaló, hogy minden nőnek jól esik a figyelem, legyezgeti a hiúságukat az udvarlás, másfelől a grófné esetén komolyan latba esik az is, hogy a férje elhanyagolja. Amíg ott az apród, addig nem vágyakozik a férje után, ebben a rendezésben ez tény. Egyedül Figaró az, aki még nő-számba veszi Rosinát, aki szintén kedves is hozzá. Ahogy Don Giovanni sikerét is az adja, hogy a nők hiányérzetét pótolná, úgy az apródét is. Heiter Melinda nagyon szépen végigcsinálja az egész előadást, bár ahogy a hasonlóan nagyon jó elődei (Mester Viktória, Schöck Atala, Balga Gabriella volt a kedvencem a korábbi előadásokban), ő sem képes a szerelmi vonzerőt nőként éreztetni. De azt hiszem, hogy ez nem is számonkérhető.

Zavaros Eszter Barbarinája ügyesen manőverez és megszerzi magának a gróf után az apródot is. Gyönyörűen énekli a tű keresésekor az áriáját és egészen hitelesen játssza el a némileg ostoba, és egészen amorális lánykát. Minthogy idén már három előadásban is láttam, és összesen most volt a hetedik jó tapasztalatom vele kapcsolatban, egyáltalán nem lepődtem meg. Ebben az előadásban a személyes bája is érvényesülni tudott, amelyre legutóbb a Parázsfuvolácskában nem építettek, az arcfestés nem kiemelte, hanem elfedte szépségét.

Hajnóczy Júliát a Kovalik-Maraton óta figyelem, immár 8 éve. Akkor Zerlina volt, nem is akármilyen. Jól áll neki a tűzről pattant menyecske. Ez a Susanna-karakter is ezek közé tartozik. Ha annyira nem is élénk és ebben a rendezésben kevésbé központi szereplő, mint Kovaliknál volt Geszthy Veronika, de jó viszonyban van a szerepével. Mivel ez a tegnapi volt az első, várhatóan a további két előadáson még erősebben érezhető lesz a jelenléte. Lehet, hogy a Grófné előtérbe tolásának volt az az ára, hogy Susanna hozzá képest valóban másodhegedűssé válik. A két szereplő aktivitása pont fordított itt, mint a Kovalik-rendezésben. Ha a darab szellemét nézzük, akkor a pozitív végkifejlet érdekében el kell fogadnunk Susanna másodlagosságát. Jó ez így.

És végül, de nagyon nem utolsó sorban, eljutottam végül a címszereplőhöz, aki ebben a szereposztásban Cser Krisztián. Most debütált a szerepben ő is, nem volt korábbi tapasztalata ezzel a rendezéssel. (Magával a darabbal akár lehetett is, fogalmam sincs.) Cser Krisztiánról a tavalyi évadértékelésemben leírtam ( a Leporello alakítására, illetve a korábban látott Pomádékra alapítva), hogy „ felfutása szép reményekre jogosít”, és íme, ebben az évadban több esetben (18 bejegyzésben foglalkoztam vele) is megállapítottam, hogy ez valóban így is történik. Nem véletlenül került be ez az ápr. 8. a naptárunkba már szeptember folyamán, amikor az Opera részletes szereposztásai ismertté váltak. Idén volt több jó megmutatkozása és egy komolyabb szerepe is (Zeneakadémia, Sarastro – mégpedig egy olyan előadásban, amely e köré a szereplő köré szerveződik). Az, hogy a héten kijött az Opera kampányfilmje, amelyben szintén az egyik főszereplő, abból a szempontból jó, mert azt mutatja (remélem), hogy gondolkodik benne az intézmény és remélhetőleg hosszú távon is itt tartaná. Idén ez a Figaró az a bizonyos nagy lehetőség, amely szerep jelentős is, összetett is, hálás is és a színészi képességeit is meg tudja benne mutatni. Én pedig kifejezetten örülök, hogy ezt elénekli.

Milyen Cser Krisztián Figaró értelmezése? – tegyük hozzá gyorsan: az én olvasatomban, mert nagyon múlik a néző antennáin is, hogy mit vesz le egy alakításból. Más másként nézheti, nem vonom kétségbe.

A korábbi Figarókhoz képest egy szemtelenül fiatal, üde Figarót ( ahogy Susanna nevezi "Figarettót") látunk, aki előtt van még az egész élet, aki nincs még igazán megtaposva, nem csalódott ezerszer a nőkben, aki felületesen, könnyedén veszi az életet, nem elemzi a helyzeteket, improvizál, rutinosan tagad. Hazudik, ha kell és gyorsan gondolkodik, cselekszik. Az én korábbi elképzelésemben (amelyet Cseh Antal, Hábetler András, Bretz Gábor, Kálmán Péter Figarói kétségtelenül befolyásoltak, naná…) egy tapasztaltabb, „öreg róka”-Figaró jelent meg, aki harmincegynéhány évesen nem látszott a koránál is fiatalabbnak és hamvasabbnak, viszont talán jobban tudta, hogy mi az élet. Miután egy színész, egy operaénekes pláne csak abból tud építkezni, ami ő, ez a lazább és fiatalosabb, ha tetszik némileg ártatlanabb (vagy ártatlanabbnak tűnő) Figaró jó megoldás, illik a darabhoz is. Van itt elég nagy játéklehetőség. Ez a Figaró tényleg nem veszi észre, hogy a menyasszonyát csábítgatják, valóban meglepődik azon, hogy a hozományt nem az érdemeiért kapná. Van benne jó adag pökhendiség, lásd azt a jelenetet, amikor az apródot az inasokkal megvereti. Éppen ezért bosszantóan hiteltelen, hogy egyáltalán hozzányúl egy felmosórongyhoz az egyik ária közben. Nem, ez a Cser-féle Figaró sosem tenné ezt, hacsak a rendező nem ragaszkodna hozzá. Nem illik sehogy sem a képbe. Ahogy a karosszékbe veti magát, ő tűnik a kastély urának. Úgy érzi magát, mint egy kiskirály. Az előadás elején a szövegből a „Non c`é nulla novitá” részt gondoltam címnek kiválasztani, mert eleinte úgy tűnt, hogy a korábbiakhoz hasonló kicsit langymeleg Figaró előadáshoz lesz n-dik alkalommal is szerencsém – Cser ide vagy oda. (A felmosórongyhoz hasonló ötlet, amikor Susanna behoz egy lavórt a szalonba, hogy mosson…- ezeket nagyon utáltam mindig a rendezésben, annyira nem illik a karakterhez.) Viszont: ahogy a második felvonásban Figaró berobbant a színre és a Gróf előtt tagadta az egész levél-ügyet, ennek a jelenetnek a dinamizmusától beindult az egész előadás. Azt hiszem, hogy ettől a ponttól, amely után az énekes intenzitása felerősödött megváltozott az egész tempója és hangulata. Lényegében ezek után végig magas energiaszinten érkezett a színre, ezt követeli meg a darab. A cím Figaro házassága, lényeges, hogy a fő mozgató Figaró legyen. (Kovalik előadását ötször láttam és minden esetben Susannát éreztem a legdinamikusabb és legtisztább karakternek.)

Nagyon reméltem és be is jött az a váltás, aminek muszáj megtörténnie egy valamire való Figaró lelkében. A negyedik felvonásban rá kell döbbennie, hogy menyasszonya titokban randevúzik a Gróffal. Ez kapkodáshoz, dühkitöréshez kell, hogy vezessen. Az egész bonyolult negyedik felvonás a két nő akciója és Figaró reakciója köré épül, amely meglehetősen kusza amiatt, mert helyenként a fenyők alatt tömegek bujkálnak, randevúznak, leskelődnek… Figarót átverik, eleinte nem veszi észre a ruhacserét és értetlen. Megcsalatottsága énekelteti el vele a darab egyik leghatásosabb és legmegrendítőbb áriáját, amelyben minden férfit kioktat. Eddig egy sikerembert láttunk, aki az életet a felszínen éli meg, nagy az önbizalma, el van telve magától. Most, a katasztrófa után mély ez a szenvedés, hiszen az egyetlen emberben csalódott, akiben megbízott.  Ott van a gödör alján, amelyből szinte egy pillanat alatt ki tud ugrani, amikor felismeri Susanna hangját és rájön, hogy még sincs megcsalva és a világrend mégsem rendült meg. Erősen úgy tűnik, hogy emiatt löki bele a szerző a főszereplőjét ebbe a mély gödörbe, mert aztán a béke és az egyetértés annál édesebb lesz. Cser Krisztián ebben a felvonásban teljes mértékben beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, hozza a kiábrándultságot, a keserűséget, a felkorbácsolt szenvedélyt. A nagy tapsolás közben a lányom, aki nálam ezerszer magabiztosabb kijelentéseket szokott tenni az énekesek megítélése kapcsán, le is oltott („mi van? meg vagy lepődve? én tudtam, hogy megcsinálja!”). Ez csak amiatt érdekes, mert néha a néző képes egyszerre bízni abban, hogy valaki meg tudja csinálni a főjelenetet, de másfelől valahol mélyen a félelem is jelen van, mi van, ha mégsem. És mennyire rosszul érezném most magam, ha csalódott lennék. De nem vagyok, összességében is működött ez a felvonás. És a címet át is változtattam magamban már „che calore!” –ra. De aztán lett ez a mostani változat. Különleges élvezet volt számomra ez az előadás, és nagyon kellemes érzés, hogy ott lapulnak az íróasztal fiókjában a pénteki (azaz most már mai) második előadás jegyei, melyeket még előrelátóan januárban vettem, sőt a harmadiké úgyszintén. Sőt a másik szereposztás is kellő figyelemben fog részesülni a 24-i előadás után. Valami bejegyzés azokról is várható, és ahogy ismerem magam, még ez-az eszembe jut… (Köszönet azoknak, akik ezt mind végigolvasták. Remélem, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit ez a darab és ezek az énekesek érdekelnek.)

Címkék: Opera Kiss Péter Figaro házassága Kovalik Bretz Gábor Cser Krisztián Gábor Géza Hábetler András Szegedi Csaba Miksch Adrienn Hajnóczy Júlia Zavaros Eszter Heiter Melinda Temesi Mária Galgóczy Judit

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr556015462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása