Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Március 21-én írtam le éjszaka a bejegyzés kezdő sorait erről az egyébként délutáni előadásról, mégpedig az esti Tosca után. Aztán végképp elsodort az élet, a beszámolóm befejezetlenül maradt.

Zsótér Sándor színészosztálya nem először rukkol elő rendezéssel – decemberben készült el Viktor Balázs is a Philoktétésszel, most pedig itt van a Tajtékos napok, Fehér Balázs Benő munkája. Röviden: nagyon szerettem nézni az előadást. Hosszabban…

Nagyon remélem, hogy jól gondolom: aki ide már tovább kattintott, tisztában van Boris Vian regényének cselekményével. Ha nincs, akkor nincs más hátra: vagy szerezze be és még ma lásson neki az olvasásnak, vagy ütemezze be ápr.14-re, 24-re vagy 27-re. Nézze meg ezt az előadást.

A színlapon szintén nem eresztik bő lére a cselekmény leírását, de a lényeg benne van: „Colin beleszeret Chloéba. Chloé beleszeret Colinbe. Chloénak lótusz nő a tüdejében. Egér.” Ennél is rövidebbre lehet fogni: betekintést nyerhetünk a szerelem természetrajzába.

A rendezői elképzeléseknek megfelelően két csoportba ültetik le a nézőket, elkülönítve a férfiakat a nőktől. (Figyelem: csak személyesen lehet jegyet venni, közel azonos arányban várják a férfiakat és a nőket!) Sőt nem is ennyire egyszerű az egész. A Padlás terében többször változik a játéktér helye, így mozognunk is kell. Két felvonás van és mindkettőben legalább hat-hét helyváltoztatás. Lehet kuporodni ülőkéken és a földön. Eleinte ez a mozgás érdekesnek hat és kifejezetten élveztem is. A második részre néhány más egyénnel együtt felfedeztük annak a lehetőségét, hogy a falhoz közeli peremre felülve sokkal kevesebb mozgás is elég, onnan belátni az egész teret. (Az előadás ennél is több akivitást vár a nézőtől, az épületen kívül fejeződik be, de nem lövöm le a poént...)

Ahogy az én lendületem fogyott a történet menetének követése folyamán (kizárólag a mocorgásra értve, mert az előadás végig lekötött), ugyanúgy fogyott a főszereplők életkedve, életereje és Colin duplárjai is. Kevés alkalommal tapasztaltam színházban, hogy egy regényből megfelelő színpadi adaptáció született, de most Fekete Ádám szövegét hallva egészen meg voltam elégedve az eredménnyel. Bárhányszor is olvastam eddig el a Tajtékos napokat, ugyanazon a folyamaton vitt keresztül a könyv, mint ez a színpadi változat.

Bán Bálintban most is megvan a kezdeti lendület, amely szinte egészen végig kitart. Colinja nagyon jó helyzetben, hatalmas várakozással néz az eljövendő élete elé. Várja, hogy valami nagyszabású történjen vele. Készen áll a szerelemre, már csak az hiányzik, hogy találkozzon egy alkalmas lánnyal. Nagyon ideális partnere lehetne Alise (Szilágyi Csenge), de ő barátjával, Chickkel (Rada Bálint) találkozott először, és így másra kell várnia. Bán Bálintnak nagyon jól áll a kezdeti lelkesedés, ártatlan rajongás, amivel majd Chloét (Bach Kata) fogadja. A kapcsolat nagyon ideális, mindketten nagyon akarnak szeretni és ennek semmi akadálya sincs. Ahogy ez lenni szokott, ilyenkor lép közbe a sors, vagy a dramaturgia. Most jön a betegség, amely Chloé egészségét és a pár anyagi helyzetét is egészen aláássa. Jön a romlás, jön a dinamikus rohanás lefelé a lejtőn…

A történet tragédia, ahogy az élet is az, pusztán az segíthet, ha a humoros oldaláról fogjuk fel. Ebben nagy segítség az élénk hangulatot árasztó díszlet-háttér (Szalai Sára munkája). A fény csökkenése érzékelődik, a folyamatos elkomorulás is kifejeződik – a tér folyamatos összeszorulása talán kevésbé. Szlávik Júlia nem váltat túl sokszor ruhát a szereplőkkel, mindenkinek megvan az egyéniségéhez passzoló jelmeze, és ez az említett háttérrel is összhangban van. (Fehér Lacit az egér-kosztümben nem azonnal ismertem fel.)

Annak ellenére, hogy nem túl valószerű események rajzolódnak ki előttünk, és nem is túl életszerűek a karakterek, a színészek játéka által nem éreztem túlságosan leegyszerűsítettnek ezeket a figurákat. Elhittem nekik azokat a vágyakat és reményeket, amelyeket felénk sugároztak.

A már említetteken kívül nagyon erős Nagy Dániel alakítása. Ezen a márciusi héten egy korábbi napon láttam több kisebb szerepben a Centrál Színház Edith és Marlene című előadásában, illetve a Római vakációban is az évad elején. Minden alkalommal megfogott a színész alakítása. Most Nicolas, a szakács szerepében még a korábbiaknál is előnyösebb játéklehetőséghez jut. Sok a poénja, feltétlenül eszesebbnek tűnik munkaadójánál. Szép íve van az alakításnak, látjuk a folyamatot, ahogy lepusztul öltözete, beszédstílusa és ruházata is…

Fekete Ádám (akit dramaturgként már említettem) szintén nagyon találó Jean Sol Partre személyében. Az előadását és őt szemlélve még tragikusabbnak érezzük Chick rajongását, aki minden pénzét a szerző műveinek és emléktárgyainak beszerzésére fordítja. (Jean-Paul Sartre a regény születése óta már jóval kevésbé áll a figyelem középpontjában, valószínű, hogy a karakter szemlélése közben mindannyian a saját fétiseinket vesszük jobban szemügyre, kik vagy mi miatt hanyagoljuk el a saját környezetünket. Amíg nézzük az előadást és mélységesen elítéljük Chicket a szeretetlensége miatt, ki-ki magára is vethet egy-egy pillantást. Én is vetettem. Nem biztos, hogy a napi két színházi előadás megtekintése már nem tekinthető túlzásnak és optimális életforma blog-írással súlyosbítva. De mit tehet Chick és mit tehetünk mi? – A legfőbb baj a szenvedély… (Fekete Ádám egyébként látható a szintén remek Jövedelmező állásban és a Válasszunk párt! című HOPPart produkcióban, ezt tegnap láttam éppen.)

A többi szereplőnek apróbb villanások jutnak, de ezek is igazán jól illeszkednek az előadás egészébe. Kerkay Ritának Isise nem kihívás, mintha már most kezdenék beskatulyázni a „csábos nőszemély” szerepkörbe. Bárnai Péter orvosként kap egy jó kis jelenetet. (Megint eszembe jutott, hogy muszáj lesz őt is és a többieket is a Peer Gyntben újra megnézni – májusban.)

Összességében, lassan három héttel az előadás után is kellemes emlékek jönnek elő és az a bizonytalan, de egyre inkább körvonalazódó gondolat: lehet, hogy ezt meg kellene a tanítványaimnak is nézni. Ma már csak órák kérdése és beülök negyvened magammal egy Philoktétészre, roppant mód remélve, hogy az előadás után kedvük támad majd újabb színházi kalandokhoz.

Címkék: Nagy Dániel Viktor Zsótér Sándor Fekete Ádám SZFE Fehér László Bán Bálint Szilágyi Csenge Fehér Balázs Benő Rada Bálint Bach Kata Bárnai Péter Kerkay Rita

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr725877575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.