Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Régi adósság törlesztésére kerítettem sort március 31-én. Tavaly egyszer már rendelkeztem jeggyel az előadásra, de az egyik szereplő lábtörése miatt helyette A hétfejű tündért kellett megnéznem. De ami késett, nem múlt el – ezen a hétfőn egy igazán osztályon felüli Csomótündér és egy kolibris ifjúsági előadás (Csöngő) között pont volt időm megnézni a Líra és Epikát.

Az élvezetek halmozása nem mindig szándékos, így alakultak a dolgok és este már nem mentem el sehova, bár négy előadást fesztiválokon kívül még sosem néztem egy nap és ezen a hétfőn ez megtörténhetett volna. De nem lett így, nem hajtottam semmilyen személyes rekord felállítására.

Nagy szakmai visszhangot keltett 2009-ben Mácsai Pál rendezése, amely Varró Dániel és Szabó Borbála közös darabját keltette életre. (Ezen kívül a darabnak csak egy szintén 2009-es, nyíregyházi bemutatójűról tudni, amelyet még Mácsai előtt megrendezett Göttinger Pál.)

Szabó Borbála Kecskeméten és a Bárkán is dolgozott dramaturgként, vannak saját darabjai, erősen valószínűsíthető, hogy a történet váza és a jelenetek felépítése inkább hozzá, míg a darab verses részei nyilván Varró Danihoz fűződnek. A dicsőséget inkább a költő aratta le, így míg a két királyság, Lírikum és Epikum küzdelme a darabban nyugvópontra jutott, addig a való életben a mérleg inkább a líra javára dőlt el most is. Pedig sokkal több a jó magyar vers, mint a jó színdarab, mindenkinek nagyon kell örülni, aki épkézláb színpadra alkalmas szöveget tud manapság írni, Szabó Borbála pedig látnivalóan ilyen személy.

Az előadás célcsoportja egyértelműen az általános iskolák felső tagozatos diáksága. Ezen a hétfő délutánon jórészt hetedikes gyerekekkel telt meg zsúfolásig a Bábszínház padlástere. Az alkotók a biztonság kedvéért az előadásban elhangzó „szakkifejezéseket” (éppen tizenhatot) összegyűjtötték és minden diák székére elhelyeztek egy-egy listát a szómagyarázatokkal. Az már egy más kérdés, hogy hányan olvastak bele. (Észleletem szerint nem sokan, de az esély meg volt rá.)

A Líra és Epika alapötlete nagyszerű, a bábok elegánsak és szépek, a színészek most is jók, különösen erősek azok a jelenetek, amelyekben a két szerelmes együtt van jelen. Líra királyfi Bercsényi Péter, akit mostanra (lsd. I. Erzsébet) különösen megkedveltem. Nagyon szuggesztív személyiség. Nem tehet mást a néző, feltétlenül őt figyeli, ha a színpadon van. Epika királykisasszony pedig Mórocz Adrienn, akit szintén több előadásban is néztem (Pöttyös Panni) és neki már most, pályakezdőként is erős a színpadi jelenléte. Így együtt különösen jól hatnak, felerősítik egymást. Nem tudom, hogy a gyerekek hogy voltak vele, én végig az ő jeleneteiket vártam. Feltétlenül érdekessé tudott válni számomra az, hogy mi lesz a sorsuk.

A négy évaddal ezelőtti szereposztáshoz képest mindössze az epikai uralkodópár (Hannus Zoltán, Radics Rita) és leányuk lett új, az összes többi szereplő változatlan a 2009-es bemutató óta. 

A két királyság közötti csatározások éppen olyan ostobának és indokolatlannak tűntek, mint akármilyen a háború. A néző gyerekek remélhetőleg szintén azt remélték, hogy a küzdő felek hagyják abba az ellenségeskedést, temessék be az árkot.

Az előadás két része együtt sem volt hosszabb kilencven percnél, de ahogy néztem a mellettem ülők reakcióit, illetve szünetben néhány gyerekkel szót is váltottam, az a meggyőződésem alakult ki, hogy sokkal szerencsésebb lett volna az előadást kicsit „összerántani”, azaz inkább hetven perc alatt, egy lendülettel végigjátszani. Voltak ugyanis üresjáratok, túl sok a késleltetés és többször megfeneklett az előadás, ha nem is hosszú időre, míg aztán újra meg újra lendületet kapott. Az, hogy én itt-ott untam, aki most sem voltam célközönség, nem számít, viszont egyértelműen unták a gyerekek is és ez azért sem jó, mert nem olyan egyszerű kiesvén egy előadás ritmusából ismét visszakapaszkodni. Minél kevesebb színházi előadást néz valaki, annál inkább igaz lehet rá ez a megállapítás. El kell kapni a nézőt az első percekben és nem szabad elengedni a végéig.

Ezt a reflexiómat azért merem ilyen őszintén leírni, mert a Bábszínház legtöbb előadásáról (Semmi, Kivi és különösen a legutóbbi Tíz emelet boldogság esetén, amelyet mindenkinek csak javasolni tudok!) az az utólagos benyomásom maradt meg, hogy ezeken egyáltalán nem unatkoztam, és ki sem estem a ritmusból, bár ezeknek sem voltam célközönsége.

 

Címkék: Mácsai Pál Mórocz Adrienn Bercsényi Péter Bábszínház Hannus Zoltán Líra és Epika

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr565982750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.