Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Nagyon jó marketingje van az előadásnak, ma leteszteltem: a játszótéri ismerőseim mind hallottak a közelgő bemutatóról. Az is evidens volt nekik, hogy ez egy kisiskolásoknak szóló lerövidített verzió. Ez az a célközönség, akiknek az előadást tervezték. Mielőtt a benyomásaimat itt összegezném, leszögezem azonnal a végkövetkeztetést: ez az előadás annál jobban hathat valakire, minél kevésbé kötődik az illető az eredeti műhöz, illetve valamelyik korábbi előadáshoz. Vagy éppen ellenkezőleg: annyira szereti, hogy bármely felfogásban élvezni szokta. (És ez most a harmadik nekifutás, tekintve, hogy a technika ördöge kétszer közbeszólt és egyes részek kitörlődtek…így szükségszerűen tömörebb lett, alig három A4-es.)

A Zeneakadémia decemberben bemutatott egy olyan idézőjeles Varázsfuvola verziót, amelyet négy alkalommal is megnéztem, és mindegyik alkalommal támadtak új gondolataim a darab kapcsán. (Sőt várom a decembert, amikor a sorozat folytatódik. Minimum 3 hónappal előtte elfogynak a jegyek, időben kell eszmélni.) Almási-Tóth András a műnek jónéhány olyan dramaturgiai problémájára talált megoldást, amelyet korábbi előadások nem orvosoltak. Számos csalódás után végre hatott rám is a Fuvola, rám, aki sosem szerette a darabot. Éppen ezért megalapozottan féltem attól, hogy hasonló intenzitással az Erkel Színház tavaszra tervezett két Varázsfuvola-előadása valószínűleg nem fog számomra működni. Vannak csodák, de rendszerint mérsékeltek.

Szinetár Miklós "valódi" előadása, amely majd a mű szellemének teljes visszaadására törekszik, nemsokára szintén jön. Ma viszont megvolt a főpróbája és jövő vasárnap lesz a premierje a gyerekeknek szánt rövidített verziónak. A megkülönböztetés valóban lényeges, emiatt kapta a Lackfi János által kiegészített-átalakított változat a Parázsfuvolácska nevet.

Milyen lett ez az előadás?

Lackfi változata egy cirkuszba helyezi a művet. Egy cirkuszba, amelynek a porondmestere (Busa Tamás) a narrátor, aki rendkívül sokat beszél, keveset énekel. Jellemzően operaénekeseknek nehezebben megy a próza, kevésbé hitelesek amikor beszélnek. Ez még akkor is így van, ha a beszédhangjuk egyébként kellemes. Nem túl szerencsések a prózai betétek egy operában - talán azért, mert máshogy hangsúlyoz egy énekes és egy színész. Én a zeneakadémiai Fuvolát azért is szerettem, mert a rendező kifejezetten törekedett a prózai betétek csökkentésére. Jelenleg az a szerencse, hogy épp Busa Tamás az, aki a legtöbb prózai szöveget kapja és neki ez a szerep nem is áll rosszul. A szöveg vicces, érezhetően lackfis. A figura kackiás bajuszt is kap, jól áll a piros-fekete jelmeze is. 

A látvány tervezője, Juhász Katalin nagyon egyszerűen és a célnak megfelelően alakította ki a színpad terét. Valóban érzékeljük a cirkuszi hangulatot. Jó megoldás a színpad hátsó részére egy emelvényre helyezni a zenekart, alatta a szereplők ki-be járása egyszerűen megoldott, mert egy elegáns vörös bársony függöny takarja. Előtte a porond előrejön az első sorig, a zenekari árkot pedig értelemszerűen befedték. A porond két oldalán dobogókon is ülnek, akik egész addig nézőként viselkednek, amíg egy ponton, mint kórus  hirtelen meg nem szólalnak. Ahogy ezt a képet megláttam, az előzetes fenntartásaim eltűntek, mert annyira harmonikus és egyszerűségében is elegáns ez a látvány.

A két szerelmespár a cirkuszi bohócok két alaptípusát képviseli. Tamino-Pamina (Megyesi Zoltán és Szemere Zita) fehér bohócok, míg a Papageno-Papagena kettős (Gradsach Zoltán és Zavaros Eszter) az auguszt férfi és női megfelelői. Gradsach Zoltán tűnik a legszerencsésebbnek, az ő szerepe a legkiemeltebb. Nekem már bizonyított a Lukrécia meggyalázásában is. Jó volt, de az öngyilkossági kísérlete közel sem lehetett olyan megrázó, mint Gaál Csabáé a zeneakadémiai Fuvolában. Erre a jelenetre azóta is sokat gondoltam, bevésődött. Egészen megrázó hatást keltett. Zavaros Eszter akkor is, most is Papagena. Kár, hogy a festék eltakarja bájos arcát, felismerhetetlen. A királyfi minden előadásban hálátlanabb szerep a madarásznál, ez most is így van, ezen végképp nincs mit csodálkoznunk.

A bohócok túlsúlya mellett, van azért egy késdobáló is, Monostatos szerepében (Dékán Jenő, aki Paminán gyakorolja a mutatványát. Még szerencse, hogy nem téveszt... Ez a megfeleltetés telitalálat valóban, a műben is ő a lány fogvatartója, az előadásban is kétszer kiköti egy palánkhoz. Ezen a ponton telitalálatnak éreztem az értelmezést. Csak éppen vannak pontok, ahol meg lötyögött. 

Hertelendy Rita az Éj királynője szerepében elvileg annyira nem járna rosszul, mert a húzások sem veszik el tőle a két áriát. Csak éppen látványeffektekkel, artistaszámmal elvonják róla a figyelmet, ahogy más áriákról is. Az operához nem szokott közönségnek kedveznének ezek a számok, de hiába – épp a kívánatossal ellentétes hatást érnek el. A nézők éppen ezek alatt a szólók alatt beszélik meg a cselekménnyel kapcsolatos véleményüket, tájékoztatják gyermekeiket, így egy alapzajban szólalnak meg ezek a zárt számok. Engem ez kifejezetten zavart, lehet, hogy másokat ez nem. A cukorkás papírok szokásos zaja most nem tudott kellően érvényre jutni. (Ugyan az énekesek érzékelik-e ezt? Vagy nekik teljesen mindegy, hogyan hallgatjuk az előadást?)

Még egy szempontból pechje volt Hertelendy Ritának, azon kívül, hogy benyomásom szerint még nem elég erős a hangja, hogy ezt az alapzajt áténekelje. (Az ötödik sorban gyengén szólt, lehet, hogy az emeleten jobban, ki tudja?) A Lackfi-féle prózai betétben nem sok magyarázatot-információt kapunk, hogyan is volt ez a házasság-válás-gyermekrablás ügy Sarastróval. Ki a hunyó? Csak a férfi? Csak a nő? (Olyan verziót a darab nem kínál, hogy mindketten…) Homály marad. És ki is ez a Sarastro? A cirkusz tulajdonosa, akit varázslónak neveznek. Voltaképp végre is hajt két bűvészmutatvány-félét… A színrelépését utalásokkal negyven percen át készítik elő, elég intenzíven várjuk már. Borzasztónak, gonosznak mondják, akitől úgy félt Pamina, hogy megszökött. A szöveg több támpontot nem kínál, nem derül ki, hogy sose látta a férfit? Saját tapasztalata nincsen? Később viszont a rettegett varázsló megbocsát azonnal és egy pillanat alatt kibékül vele a lány. Persze, mivel fehér ruhában van, a királynő meg feketében, ebből tudnunk kell, hogy ő a jó, de ezt ennyi támponttal nem igazán könnyű hitelesen megjeleníteni. Nem lesz ez a varázsló igazi varázsló sem, valami nagyobb szabású mutatvány mindenképp hiányzik, sőt én tovább mennék, még a kosztümöt sem látom olyan izgalmasnak, amit érdemelne a szerep megformálója, Cser Krisztián. A hangja, az megvan, hallhatóan könnyen megy ez a Sarastro neki, ebben a felfogásban is.  De mivel ez az előadás olyan nagymértékben szól a külsődleges tényezőkről, nekem úgy tűnik a többiekhez képest kevés támogatást kap ezen a területen a tervezőtől. (Az a szőke paróka lehetett volna sokkal dúsabb, impozánsabb, ha már muszáj.) Az állatokra emlékeztető ember nagyságú hangszerek aratták a legnagyobb sikert a látványelemek közül. Sarastro jelmezének ezeknél is izgalmasabbnak kellett volna lennie, hiszen ő az egész cirkusz-világ központi eleme, a mozgató. Másfelől: ha már ennyi a próza, valóban nem lett volna baj, ha két mondatban elhangzik valami magyarázatféle Paminának, pl. hogy „anyád 2 éves korodban elrabolt és csak most szerdán találtalak meg, ezért döntöttem úgy, hogy szó nélkül visszaszerezlek…16 éve nyomozok utánad”. Valószínűleg Lackfinak akár tíz percébe is telne, hogy egy ilyen szöveget poénosan-rímesen-hatásosan megalkosson.

Egy ilyen mondatsor indokolhatná azt is, hogy ez a jóságos ember a történet végén miért hagyja heverni a földön a lánya vesztett királynőt – egészen a tapsrendig. (Almási-Tóth még őket is „visszaboronálta” egy párnak.)

Cser Krisztián korábbi Sarastrója a Zeneakadémián jobban játszható, mélyebb karakter volt. Mostohaapaként szerezte meg magának a lányt, akibe szerelmes volt, de nagy önuralommal erőt vett magán és nagylelkűen mégis átengedte a méltó ifjúnak. Jelenleg ez a gonosznak tűnő, de mégis jóságos apa egyszerűen nem összemérhető érdekességű, a szereplőnek nincs belső konfliktusa önmagával, nem kell magát semmiről meggyőznie. Igazán hisz a lányrablás jogosságában is. Amit lehet, megvalósít ebből az énekes, lényegesen több mozgástere nincs, mint amit kihasznál. Én ezt sajnálom, mert a koncepción belül még bőven lehetett volna gazdagabb ez a szereplő is, ha megsegítik. 

Az akrobatikus mutatványokat végrehajtó gyerekek és különösen a három kötélmászó lány valóban ügyes volt, bár én jobban szerettem volna, ha marad az eredetiből a három hölgy, akik viszont bravúrosan énekelnek rendszerint.

Gyerekeknek jó lesz ez így is (?), megismerik a Fuvolát, aztán majd lehet, hogy bejönnek az Operába máskor is. Valószínűleg így lesz, minden hiányérzetem ellenére erre komoly esélyt látok.

És legyen is így, csak ezt kívánom.

Címkék: Opera Toronykőy Attila Erkel Színház Lackfi János Cser Krisztián Megyesi Zoltán Varázsfuvola Almási-Tóth András Busa Tamás Gradsach Zoltán Zavaros Eszter Szemere Zita Hertelendy Rita Parázsfuvolácska

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr55875499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.