Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Február 5-én a győriek vendégszerepeltek a Thália Humorfesztiválján, Martin McDonagh „A kripli” című darabjával. Miután a címszereplő Járai Máté pályáját egészen a kezdetek óta figyelem, számon tartottam az eseményt. Ha már vidékre nem tudok eljárni, legalább a vendégjátékokon igyekszem ott lenni. Aznap mégis mást választottam, egy egyszeri eseményt, remélve, hogy majd máskor meg tudom ezt az előadást is nézni. Sikerült.

 Ezt a már-már legendássá vált vendégszereplést kihagytam, így nem láttam, hogy milyen az, amikor a teljes nézőtér állótapsban tör ki a Thália nagyszínpadán. Prózai előadásoknál ez igen ritka, ilyesmit tavaly a Nemzetiben lehetett tapasztalni az évad végén, egyébként én magam csak néhány amerikai előadáson – jellemzően komolyzenei koncertek után – éltem át hasonlót. A magyar közönség hosszan tapsol, de kényelmesebb annál, hogy felpattanjon a helyéről.

Magát a vendégjátékot úgy néz ki, hogy szinte minden színházba rendszeresen járó ismerősöm és barátom megnézte, így bőséges visszajelzést kaptam róla a későbbi napok folyamán. Nagyjából szuperlatívuszokban számoltak be az élményről és mindenki Járai Mátét dicsérte, aki később meg is kapta a legjobb színésznek járó alakítás díját a fesztivál zsűrijlétől.

Én végül harmadannyi néző előtt, de az eredeti helyszínen, a győri színház Kisfaludy termében tudtam megnézni a produkciót, mégpedig a múlt csütörtöki 50. előadáson. Erről fogom leírni a benyomásaimat, főleg persze Mátéról, hiszen miatta mentem. 23 év színházi ismeretség után, nem biztos, hogy a százszázalékos objektivitást tudom nyújtani majd, de kísérletet teszek rá, mint mindig.

Először Mátéról...

Érdekes anekdota az, hogyan ismerkedtem össze Mátéval 21 évvel ezelőtt. A 1993-ban a férjemmel néztük a Radnóti Színházban az Idő és a szoba c. előadást. Emlékképeim szerint elvont egy darab volt, nagy erőfeszítésekkel is csak részben tudtuk összerakni, viszont nagy megrökönyödésemre a nézőtéren láttunk két hatodikos-forma gyereket. Elkezdett érdekelni, hogy mit értenek meg a műből, és odamentem hozzájuk. Az egyikük volt Máté, akiről öt percen belül kiderült, hogy milyen határozott elképzelései vannak a színházról. megtudtam, hogy minden este színházban ül, mindenkit ismer, rajong néhány vígszínházi művészért, összességében is a Vígszínházért a legjobban és biztosan színész lesz... Ezek után amíg Máté el nem kezdte a pályafutását, nagyjából hat éven át, hetente több este is összefutottunk a legkülönbözőbb színházakban, egészen spontán módon. Én kevés embert ismertem valaha is, aki egész életében színész szeretett volna lenni, ugyanakkor mindig lenyűgöztek az igazi, különleges színpadi jelenléttel bíró színészek. Mátéban azonnal imponált az az elszántság és véglegesség, ahogy a szakmához viszonyult. Kérdőjelei nem voltak, biztos volt a döntésének helyességében már akkor is. Én drukkoltam neki, hogy sikerüljön színésszé válnia. Nem egyszer beszéltük meg, hogy mely szerepekbe illenének rá a Vígben....

Máté végül nem a könnyebb úton került be a szakmába, nem vették fel a főiskolára, így egészen alulról kezdte az alapokat megtanulni. Stúdiósként dolgozott, majd szabadúszóként dolgozott Kováts Kriszta csapatában. Egyik első pesti munkájaként az Alice Csodaországban c. darabban volt A nyúl. A lányom is látta ebben a szerepében, rá is intenzív hatást tett. Később a szegedi évek alatt a sikerdarabokat, amelyben benne volt, többnyire nem hozták Pestre. Mindössze a Zsótér által rendezett Leart láttam ebből a korszakából, amelyben játszott. Persze, mivel Zsótér-rendezés, ezt megnéztem volna bármely szereposztással, de örültem, hogy Máté is benne van. Ő is szerette játszani, bár a közönségsikere nem volt olyan, amilyet az előadás megérdemelt volna.

Néhány éve Győrbe szerződött, és két éve már azzal a társulattal jött a Tháliába, a Hajmeresztő egyik főszerepében. Arra az előadásra, mint ahogy erre A kriplire is, kizárólag miatta mentem.

Már két éve is érezhető volt, hogy a közönség nagyon szereti ezt a típusú színészetet, amit Máté csinál. Talán a legmezeibb néző is önkéntelenül átérzi, hogy micsoda energiák mozognak benne és a hatása alá kerül. Mennyire illik rá a „szívvel-lélekkel” jelző, hiszen egész mivoltával bedobja magát az előadásba, nem takarékoskodik. Persze rendszerint hálás szerepei is vannak, olyanok, amelyekben igazán meg lehet mutatkozni.

Néhány interjút megnézve kiderül, hogy ezt A kriplit még a többi szerepénél is fontosabbnak tartja, mintha ebben többet mondhatna-mondana el magáról a szokásosnál.

Bár csak ritkán találkoztunk az elmúlt években, azért követtem azt a folyamatot, ahogy felküzdötte magát és színésszé lett, nem kis munkával és áldozatok árán. Nem túl egyszerű vidéki színésznek lenni, különösen úgy, ha valaki Pesten él. Meg persze egészen más az, ha valaki a pályája elején megkapja a megerősítést azáltal, hogy felvették az egyetemre.

Billy szerepébe minden bizonnyal a pályára állás során szerzett sebeket, fájdalmakat is beépítette. Érződik a megszenvedettség az alakításon. A külsőleg nyomorék, beszédhibás fiú szellemileg egészen ép és próbálkozik a közösségbe beilleszkedni. Máté e figurát tökéletesen illúziókeltő módon formálja meg. Egy kopott nadrágban és nyúlott pulóverben játssza végig a szerepet. Testtartása és eltorzított arckifejezése annyira hiteles, hogy ha az utcán láttam volna végigmenni, sosem ismerem föl benne Mátét. (Az előadás egyik győri nézője egyszer megjegyezte a Kripli szünetében, hogy milyen ügyes a színház, hogy sikerült nekik egy megfelelő beteg fiút találni a szerepre...) Ez a külső lehet természetesen technika is, sőt akár rutinból is megcsinálhatja egy valamirevaló színész – de ennél jóval többről van szó. Máté szemei nagyon kifejezőek és végtelenül sok szenvedés süt belőlük, nagy szeretetéhség és megfelelni akarás. Ez az, ami nagyon hat. Az előadásnak azok a jelenetei érintenek bennünket meg a legjobban, amelyekben Máté benne van. Az, hogy a nézőket mennyire érinti meg az alakítása azon is lemérhető, hogy az előadás vége felé eléggé intenzívvé válik a halk szipogás, a papírzsebkendő-keresés, orrfújás – én is nehezen tudok magamon uralkodni, hiába ismerem jól a darab fordulatait, hiszen végigküzdöttem ezt a történetet Jánosi Dáviddal és Lengyel Tamással is már annak idején. Zárójelben: Jánosi Dáviddal a Budapesti Kamarában jobban megfogott, mint az egyébként sikeresebb radnótis előadásban... De ez most más helyzet, még soha sem éreztem, hogy ennyire valóban vérre menne a történet és magának a színésznek ennyire fontos lenne éppen ez a szerep.

 A díszlet (Bátonyi György munkája), az átvilágítható fallal nagyon jól szolgálja az előadást, voltaképp az ilyen díszleteket szeretem, amelyeken nem az látszik, hogy roppant összeget ráköltöttek, hanem a funkcionalitás. A ferde padló is kifejezi, hogy ezen a terepen nehéz életben maradni, a bolt néhány üres polca (zöldborsó-konzerv a választék mindössze), a csak egy ágyból álló szállodai szoba mind a környezet sivárságára utal.

Billy környezete mind sérült emberekből áll, csak ők viszont lelki sérültek és nem ilyen szembeötlő módon, mint a fiú. A hírhordó szomszéd (Johnnypateenmike - Sárközi József), annak részeges anyja (Töreky Zsuzsa), a fiút nevelő két nénike (Agócs Judit, Molnár Judit), akik közül az egyik még alkalmanként kövekkel is beszélget, a tojástörő Helen (Menczel Andrea) és testvére (Molnár Zsolt) sem egészen normális, mindenkinek megvan a maga mániája, ami miatt nehezen illeszkedne be egy közösségbe. A csónakos Bobby Babára (Fejszés Attila)  is vonatkozik mindez. Ha nagyon figyelünk, akkor kiderül, hogy egyedül az orvos (Jáger András) az, aki kivétel, talán egyedül neki lenne esélye máshol is. De ő sem megy el, hiszen ide tartozik. Billy is ezt veszi észre, hogy helye van ebben a közösségben és mégis szeretik, fontos a többieknek. (Az más kérdés, hogy mire ezt észreveszi, akkor már késő – a lezárás képe előrevetíti az elkerülhetetlen halált, amely őt is tüdővész formájában éri el...)

Pozitív kicsengése lehetne persze a darabnak, enélkül a zárókép nélkül – sőt az elszántabb nézők még így is reménykedhetnek.

A közösség tagjait játszó színészek alájátszottak Máténak, mintha mindenki a fiúhoz való viszonya szempontjából létezne. Vannak természetesen olyan szereplők, akiknek a darab nem ad több játékteret, mint amit kihasznál. Amilyen hálás darab ez Máténak, a szereposztás több tagja esetén nem vagyok meggyőződve, hogy őket is hasonló boldogsággal töltheti el a rá osztott szerep. (Minthogy  a győri viszonyokat nem ismerem, arra sincs igazán rálátásom, hogy más szerepek mennyire kárpótolhatják őket. Remélem, hogy igen. Töreky Zsuzsát mindenképp szívesen látnám újra valami nagyobb szerepben...)

Nem éreztem, hogy a többség a saját szerepbeli életük tragédiáját olyan sűrítettséggel meg tudta volna fogalmazni, mint ahogy kívánatos lett volna. Bobby Baba és Johnnypateenmike esetén éreztem a legerősebbnek ezt a hiányt és egészen elégedett csak az orvost játszó színésszel, Jáger Andrással voltam. Arról sem vagyok meggyőződve, hogy valóban jó gondolat-e fiatal színésznőkre bízni a két öregasszony szerepét. Túl sok figyelmet kell fordítaniuk a szereplő korának megrajzolására, karikatúra-íze lesz a figuráknak. A szereplők életének tragikus vonásai kevésbé bonthatóak ki, és talán hajlamosabbak lesznek az egyszerűsítésre is.

Összességében megfogott az előadás, Balikó Tamás rendezése. Máté alakítása pedig teljesen indokoltan kapott elismerést, erről magam is meggyőződtem. Jó, hogy láthattam.

Nemrég Császár Angela, az egyik POSZT-válogató kijelentette, hogy kevés olyan előadást látott, amikor értékeket mutatnak be, felemelik a nézőt...- Hát ez A kripli ilyen. Az előadást a Tháliában ő is nézte. Kíváncsi leszek, hogy Máté alakítása lesz-e olyan fontos számára, hogy a darabból sugárzó üzenettel együtt javasolja a beválogatását. Ráadásul Győrből, amelyik színház fennállása óta még soha nem került be egyetlen előadással sem a POSZT-ra. Most itt az esély. Én drukkolok Máténak, továbbra is.

Címkék: Győr Thália Balikó Tamás Töreky Zsuzsa A kripli járai Máté Jáger András

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr755837381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.