Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

február
24.

Opera - Mefistofele 2014 - sorozat -" l`ideale fu sogno"

Benyomások négy és egyharmad előadás alapján |  MakkZs  |  Szólj hozzá!

A mai este idén utószor (éppen nyolcadszor) csendült fel a  Mefistofele 3. részében Faust összegző áriája. Ezt az áriát ötször hallottam (élőben) az elmúlt 11 napban, és persze felvételről is néhányszor. Jelenleg egészen valószínűtlennek tűnik, hogy objektív összegzést írjak, annyira belémivódott a mű. Nem igazán kell már be se tennem a CD-t, hallom anélkül is a darabot. Azért az előadássorozat dokumentálásával megpróbálkozom így is. Nagyon remélem, hogy azok közül az emberek, közül, akik (435-en) az én szervezésemben nézték meg, lesznek olyanok, akik egy-egy kommentet hozzáfűznek majd. 

Az előadás 2010 őszén készült, Kovalik Balázs rendezte, már nem művészeti vezetőként. Az évad terve megvolt, ezt az előadást nem törölték, a díszlet megtervezése korábban megtörtént. (Az évad második felére tervezett A bolygó hollandit pénz hiányára hivatkozva viszont már igen.) Az előadásnak volt egy korábbi előzménye, egy 1997-es szegedi előadás, amelynek a híre Pestig hatott, én persze azt nem láttam. Ennyiből is nyilvánvaló, hogy Kovaliknak fontos ez a  mű, nem pusztán egy ritkán játszott opera bemutatásával akarta a repertoárt feltölteni. 

Nagyon kevés operaelőadásra mondható el, hogy valami mást is üzenne a nézőnek, mégpedig a saját korunkról. Ilyennek éreztem 2006-ban a szinte díszlet nélkül megvalósított Mozart-maraton három előadását, amelyben önmaguknál többet jelentettek Mozart olasz operái. Ebből is látszik, hogy szinte bármelyik opera alkalmas lehetne arra, hogy üzenetet is közvetítsen, valójában csak rendezői hozzáállás kérdése az egész. Akár egy Szerelmi bájital, vagy egy Sevillai borbély is alkalmas lehet arra, hogy annak kapcsán a tükörbe nézzünk. Az megint egy másik kérdés, hogy a hagyományos operalátogató nemcsak, hogy nem várja ezt, hanem rendszerint nem is kér abból, hogy az életről szóljon az előadás, amikor ő voltaképp csak azért ment, hogy látványos díszletet és ruhákat lásson és mindenek előtt kitűnő hangú énekeseket, akik nem remegnek meg a magas C előtt. Ezeknek a nézőknek természetesen sok ez a Mefistofele, bár kevéssé lehet kétségbevonni, hogy hatásos látványeszközökkel dolgozik és nemigen lehetne a magyar operaénekesek közül jobbakat találni a szóló szerepekre. Az a kérdés, hogy van-e valakinek kedve előadás után, este fél11-kor fejtegetni a mű mélyrétegeit, vagy így is megelégszik azzal, hogy gyönyörű zenét hallgathatott majdnem két és fél órán keresztül. Remélhetőleg az előadás még napokig foglalkoztatja majd a nézőt és nem fejeződik be számára azzal, hogy kilépett az Operaház ajtaján.

Én 2012-ben, amikor az opera másodszor is színre került, hat alkalommal néztem meg két hét leforgása alatt, most pedig egy alkalommal az első szereposztást és mind a négy alkalommal beültem a másodikra. Sőt, ha még lenne több előadás, nyilván azokat is nézném. Mivel magyarázható ez, mikor rendszerint azon igyekszem, hogy a pesti színházi élet minél több szegletében folyó eseményeket figyelemmel kísérjem és emiatt más fontos előadások sorát ki kellett hagynom? Ezt a kérdést magamnak tettem fel, és csak azt válaszolhatom, hogy az előadás komplexitása az egyik ok (mindig meg lehet benne valami újat látni, tizedik alkalommal is), a másik ok pedig nem más, mint amit Arisztotelész "a ráismerés öröme" kapcsán említ. Minél jobban megismer az ember egy művet, annál több örömöt talál az újbóli találkozásban. Az előadás újranézése részben kísérlet arra, hogy azt mondjuk a pillanatnak, "oly szép vagy, megállj!" Újra és újra átéljük az élményt, ideig-óráig sikeresen átkerülünk egy másik dimenzióba. Ez nemcsak arra jó megoldás, hogy megfeledkezzünk saját problémáinkról, annál inkább eszköz arra, hogy más nézőpontból, kívülről lássuk őket. (Az megint más lapra tartozik, hogy tartósan át tudjuk-e értékelni egy előadás hatására az életünket annyira, hogy az tettekben is megnyilvánul. Azért nem kizárt, ha nem is túl valószínű.)

Első ízben febr.12-én néztem meg az első szereposztást, döntően Fodor Gabriella miatt., aki először énekelte Margit szerepét. Amint ezt a beharangozóban írtam, az énekesnő teljes egészében megfelelt a vele szemben támasztott elvárásaimnak. 2006-ban láttam először a Figaró házasságában, egészen megrendítő Grófné volt. Azóta se láttam jobb alakítást abban a szerepben. Később a Carmenben, a Xerxeszben rengetegszer néztük és mindig megállapítottuk, hogy egészen nagyszerű. Palerdi András Mefisztóját a korábbi sorozatban is nézhettem. Sokkal "emberszerűbb", nem olyan félelmetes, mint a számomra "etalon-ördög", Bretz Gábor. De szerethető, elfogadható az ő figurája is. Kicsit valószínűtlen, hogy az Úrral fogadna, ezerszer jobban el tudnám képzelni, hogy egy mennybéli kocsmában egy asztalnál csendben méltatlankodik és kritizálja a teremtés hibáit, de közben azért összességében jó a közérzete. A probléma igazából a dél-amerikai vendégtenorral volt. Az illető nem is volt jó formában, már a főpróbán a második résztől be kellett hívni " a mi" Faustunkat. Fekete Attila alig próbált korábban, neki csak egy hét múlva kellett volna énekelnie és két év kihagyás után (több szemtanú határozott állítása szerint) bravúrosan végigvitte az előadást. Amikor én láttam, akkor már jobb formában volt a vendég, de így is fényévek választották el attól a szinttől, amit Fekete Attila alapállapotában hoz. Még egy egészen botfülű nézőnek is elég markánsan érzékelhető lehet a két tenor hangzása közti különbség, de mivel én elsősorban színháznak nézem az operát, az én fő problémám mégsem ez volt. ((Jártam már úgy Arabellán, hogy a dán vendég színészi játéka annyira lebilincselt, hogy fel sem tűnt, amit több zenekari tag is határozottan állított - és ők nyilván jól hallanak -, hogy a pasasnak alig volt hangja. De tökéletesen illúziótkeltő volt a játéka.))

A vendégtenor nem játszotta el Faustot. Pedig mégis súlya lett volna a szerepnek. Faust és Mefisztó egyformán erős karakter kell, hogy legyen, akkor működik igazán az előadás. El kell hinnünk, hogy Faust VALAKI, aki miatt érdemes küzdeni. Az Úr és Mefisztó fogadásának ő a középpontja. Azt is el kell hinnünk, hogy egy világtól elzárva élő szobatudós, akinek Mefisztó kell ahhoz is, hogy udvarolni merjen egy egyszerű lánynak. Hektor Sandoval ezekkel a jellemvonásokkal adós maradt. Leginkább úgy lehetett ránézni, mint egy tenoristára, aki főszerepet énekel, esetleg egy nagyvilági ifjú szerepét játssza. A rendezői szándékban benne van az, hogy Faust kisember, a népből jön (a nézőtérről áll fel a második jelenetben, ezzel is ezt a gondolatot húzza alá), ennek az alakításban is meg kell jelennie. Természetesen igazságtalanság azt elvárni valakitől, hogy ugyanazt a szintet hozza kevés próbával, mint azok, akik az egész próbafolyamatot végigcsinálták Kovalikkal. Az azért sajnálatos, hogy senki nem említhette meg a felkészülés során az előadás alapkoncepcióját, mindössze arra szorítkozhattak, hogy ki honnan hova megy a színpadon. Ez az előadáson egyértelműen látszott. Mivel borítékolható volt, hogy a konkurencia nem lesz összemérhető Fekete Attila szintjével, így én minden igyekezetemmel azon voltam, hogy inkább a második szereposztást népszerűsítsem, és minden előadást beterveztem magamnak is.

A második szereposztás kiegyenlített teljesítményt nyújtott a négy este folyamán. A mai, utolsó estén bejelentették, hogy Létay Kiss Gabi betegen lép fel. Én egy koncert miatt (beszámoló jön hamarosan) ma csak a harmadik részt néztem. Annak alapján nem volt érzékelhető, hogy igazi nagy baj lenne, bár alkalmanként a korábbi estéken is éreztem, hogy minthaegy hajszálnyival talán erőtlenebb lenne a hangja, mint ahogy azt 2012-ben megszoktam. Abban a sorozatban éppen őt éreztem a három főszereplő közül az egyetlennek, aki kicsit sem ingott meg soha. Lehet, hogy a betegség ilyen módon most mégis hatott rá, viszont az összteljesítménye számomra még mindig az osztályon felüli kategóriába esik. Kisebb szerepben minden este egészen tökéletes volt Balatoni Éva is. Ha meglátom a nevét kiírva, mindig megörülök neki. Gyengének soha nem láttam. Az Anyeginben nyújtott tavalyi alakítása van előttem legerősebben, az hiányzik nagyon, remélem, hogy jövőre megint nézhető lesz. (Idén nemsokára  a Jenufában, majd A bolygó hollandiban és az Elektrában lép fel.)

Én nagyon szeretem Boncsér Gergely tanítvány figuráját is, nagyon életszerű, ahogy Faust nézőtéri viselkedése miatt elnézést kér a körülötte ülőktől. Meglepő, hogy a színpad közepén énekelt szövege nem hallatszik jól, egyértelmű, hogy előbbre kellett volna rendezni. Tavaly hallottam a Parasztbecsület főszerepét énekelni és mind színészileg, mind énekesileg meggyőző volt. Szép és erős a hangja, meggyőző a játéka. Hasonló súlyú szerepben is szívesen nézném megint. Fekete Attilának  hangerő-problémái persze nem voltak, valószínűleg még soha, de az ő megszólalásai méterekkel előbbre is voltak helyezve, ennyire szerencsétlen helyre - hála istennek - nem tették, hogy ott énekelje el a kulcs-áriákat. Attila hangjából helyenként az őserő szólal meg. A harmadik felvonás szerelmi kettősét énekelve az ő hangja a legdominánsabb, elnyomja a zenekart és a kórust, némileg partnernőjét is. Szárnyal ez a hang, rendkívül lágy is tud lenni alkalmanként, és ami nem kevés: tisztán érthető az olasz szöveg, amikor ő énekel. Pontosan artikulál. Ezt önmagában is lehet élvezni. Ma kifejezetten az utolsó áriájára mentem vissza egy nagyon szép, semi hiányérzetet maga után nem hagyó koncertről, mégis. Faust szembesülése a saját életével, az átélt fájdalmakkal és a szertefoszlott reményekkel Fekete Attila tolmácsolásában megrendítő - "a valóság fájdalom volt, az eszményi pedig álom", valahogy így szól az összegzés a szövegben. Néhány percig tart csak ez a csoda, legszívesebben itt én is azt mondtam volna, hogy állj meg perc, ne menj még...Katartikus volt, igazán. Az a benyomásom, hogy Attila most van a pálya csúcsán, ami lehetséges, hogy fennsík lesz és még évekig fogja tudni ezt a magas színvonalat hozni. Két éve is nagyon jó volt Faustként, de erre a sorozatra még inkább elmélyült a szerepben. (Jövőre lesz Faust-fesztivál, valószínűleg kétszer énekelni fogja a szerepet ismét.) Érezni lehetett az alakításban különbségeket a részletekben, de a szerep ívét minden este felépítette, annak ellenére, hogy ez a Mefistofele hálátlan ebből a szempontból és hiányoznak az átkötő jelenetek, nem könnyű logikai kapcsolatot teremteni az egyes részek között. Ezek mellett a pozitívumok mellett nem hallgatható el azért, hogy színészi alakításán, ha Bretz Gáboréval vetem össze, mindig érezhető, hogy Attilát nem Kovalik nevelte fel énekesnek, hanem az Operaház "szabványelőadásaiban" kezdett először dolgozni és gesztusaiban helyenként általános "tenori" mozdulatokat látunk. A hangja persze egyértelműen kárpótlás a kilengésekért és a figurát feltétlenül megteremti, meggyőző Faust.  A kontraszt azért érezhető, mert Bretz Gábor esetén ilyen énekesi általános mozdulatok szinte egyáltalán nincsenek. (Meg nem is tenor, hanem bariton. Ez is számít.) Maga a természetesség az utóbbi időben, minden szerepben . Az ősszel egy igazán borzalmas Kékszakállú rendezésben volt módom négyszer megcsodállllni azt, ahogy minden akadályt vesz (Mester Viktóriával együtt). Illetve tavaly úgyszintén meg tudta mutatni egy Don Giovanniban, hogy lehet egy ötlettelen rendezést átlelkesíteni, amikor szintén volt méltó partnere (Cser Krisztián), akivel egymás játékát fel tudták erősíteni. 

Bretz Gábor Mefisztóként lehengerlő, lendületes. A rá épülő jeleneteket viszi, azokban, ahol Faustnak illetve Margitnak kell dominálnia, figyelmes szemlélőként vesz részt. Nem civilben. Alkalmanként figyeltem akkor is, amikor nem volt központi szerepe és ezekben a percekben is Mefisztóként van jelen. Az ő esetében is megfigyelhető, hogy elmélyült a szerepben. A második előadásra érezhetően megnövekedett a magabiztossága, nagyon oldottan játszotta végig Balatoni Évával a Márta-jelenetet. Láttuk az ártatlan Margitot és az ártatlan ördögöt, ahogy menekülnek az üldözőjük elől. Talán ez az egyetlen igazán humoros jelenet az előadásban, nem csoda, ha belekapaszkodott Bretz, hogy az alakot több oldalról is megmutathassa. Nem állnak távol tőle a színpadi poénok. Ez kiviláglott a febr. 15-én játszott A sevillai borbély előadása során is. A lényeges az, hogy a színpadon akármit csinál Bretz, a szerepen belül marad végig. Ez nem mindenkinek sikerül, hiába hangzik egyszerűen.

Az, hogy Bretz Mefisztója nem győz, ennyi strapa után mégis elveszíti az Úrral kötött fogadást, totális igazságtalanság. Ebből is kitűnik, hogy a teremtéssel valami nem stimmel. Az utolsó jelenetben oldalt fekszik és rózsaszirmokat szórnak rá. De a zárókép annyira lenyűgöző az egész végig nagyszerű munkát végző kórussal, akik éppen felesleges ruhadarabjaikkal szórják tele a színpadot, hogy kevesen nézhetik éppen őt. A tapsrendnél azért kiegyenlítődnek a dolgok, a világrend helyrebillen. Akkor kifejeződik az is, hogy mennyire jó volt a zenekar (Kovács János vezényelte a második szereposztást) is, és mennyire elégedettek a nézők ezzel a nem-híres opera nem hagyományos bemutatásával. Lehetne így is, lehetne ilyen előadás több is a Magyar Állami Operaházban.

P.S. Ilyen szellemiségű előadás Kovalik kiűzetése óta csak a Ház falain kívül született, gondolok itt a Zeneakadémia Varázsfuvolájára, a miskolci Don Giovannira és nem utolsósorban Hábetler András nyári Figarójára. Van azért valami, csak nem olyan egyszerű megtalálni....(Kovalik énekeseit pedig  lassan akkor láthatjuk, ha a szélrózsa minden iránya közül a nyugatit választjuk és a német operaházak műsorát böngésszük. Bielefeld, Freiburg...De aki még itt van, azt most értékeljétek, most nézzétek!)

Címkék: Opera Mefistofele Boncsér Gergely Kovalik Bretz Gábor Fekete Attila Fodor Gabriella Létay Kiss Gabriella Kovács János Balatoni Éva

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr665829112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.