Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ez az előadás azok közé tartozik (a nemrég megtekintett Fodrásznővel) egyetemben, amelyeket rekordideje nem sikerült megnézni. A bemutató 2010. novemberében volt, az előadás eljutott a POSZT-ra, ahol a látványvilágát díjjal ismerték el. Csütörtökön két Mefistofele között megnéztem most végre, mivel előre vettem rá jegyet. Még mielőtt leírom a benyomásaimat a továbbkattintóknak, azért megemlítem egy tapasztalatomat, hátha másnak is használ. Azon kívül, hogy színházba nem annyira célszerű éhesen, kimerülten, betegen menni, ugyanígy nagyon kétesélyes eredményre vezet az is, ha az embert egy másik előadás (vagy egy probléma) iNTENZÍVEN foglalkoztatja. Nem tehet róla a Mesés férfiak-csapata, de nagyon sokszor elkalandoztam. (Hétköznap munka után gyakran érkezhetnek hasonlóan motiválatlan nézők, akiket pl. a feleségük rángat el színházba.) Persze, nem kizárt, hogy egy előadás van olyan erős, hogy az ilyen színházi élményre rá nem hangolódó nézőt is be tudja fonni, de ez azért nehezebb feladat. Az utóbbi hetekben a Mefistofelékre is végkimerülten ültem be, mindegyik napon és minden alkalommal sikerült mégis belevonódni a mű világába. Tegnap a Közellenségnek is sikerült az első jelenetben azonnal minden akadályt lebontani, amit ennek a sokkal jobban várt Mesés férfiaknak mégsem....

Most már szigorúan csak az előadásról:

Sokat beszéltek róla a bemutató idején, a kritikák  közül amelyek hozzám eljutottak, szinte mindegyik szerette ezt az előadást. Tapasztalataim szerint a mezei nézőket már jobban megosztotta. Van olyan ismerősöm, akinek Debrecenben a Vidnyánszky-korszak ezzel fejeződött be. Ezt megnézte és azóta be nem tette lábát a Csokonai színházba. De olyan ismerősöm is van, akinek ebben az évadban ez volt a KILENCEDIK alkalom, hogy beült rá és még további nézést is tervez. Igazán semleges hatást ez az előadás nem is igen tud kiváltani. Valaki vagy vevő Vidnyánszky az orosz színház hatására kibontakoztatott víziójára, vagy elutasítja, mivel a befogadása korántsem olyan egyszerű.

Az idei évadkezdés előtt több alkalommal is elhangzott az új igazgató nyilatkozataiban, hogy a Nemzeti Színház nem szólhat a kísérletezésről. Ezek a mondatok eszembe jutottak, illetőleg a Vitéz lélek c. előadás is. Utóbbitól a Mesés férfiak formanyelve egészen eltér, valószínűleg ember nem mondaná meg, hogy ugyanaz az ember rendezte a kettőt. Ezen az előadáson érezhető, hogy a társulat közös útkereső próbálkozásainak eredménye (egy éves próbafolyamat előzte meg a bemutatót, amely a magyar színházi gyakorlatban rendkívüli, ahogy persze az is, hogy az előadás nem tűnt el a süllyesztőben). Az előadás nem egy színdarab, hanem improvizációk sora, amelyek egyrésze kötött szövegekből indul ki, amelyek Oleg Zsukovszkij, Lénárd Ödön és Szénási Miklós nevéhez fűződnek.

A nézőtér a színpadon van most is (a hétfői miskolci vendégjátékon voltam itt utoljára, három nap eltelt közben), de most a színpadi forgó is hasznosul. Forgót ennyire optimálisan használni, nem öncélúan, idén egyedül a Szabó Máté-féle Don Giovanniban láttam. Most mi ülünk a forgón és a helyszínek változnak körülöttünk. Ezek a váltások dinamikussá teszik az előadást, kevésszer érezzük azt, hogy a tempó leülne - az egyetlen zavaró tényező pusztán az, hogy első nézésre nem mindent ért meg a néző. (Egy barátom is említette, hogy másodszorra sok apró részlet kitisztul - ez lehet a megoldás, ha valakinek felkelti az érdeklődését a mű, akkor segíthet a visszaülés.) A szinopszis előzetes elolvasása segíthet, amelyből kiderül, hogy a szovjet űrhajózás története kerül a mű központjába. A jelenetsor bemutatja, hogy a repülés úttörőinek sorsa mennyire mostoha volt és esetleges, hogy most nagyjából egyedül Gagarin neve az, aki ismerős a mezei nézők többségének. Akinek a témában nincsenek előismeretei és néhány ponton úgy érzi, hogy nem tudja mihez kötni a hallottakat, az legegyszerűbb, ha elengedi magát és hagyja, hogy az érzékeire hasson az előadás.

A színészek igazán összeforrott csapatként, maximális erőbedobással vesznek részt az előadásban. Érezhető, hogy ők pontosan tudják, hogy melyik mozdulatnak mi a szerepe, és ugyan természetesnek tűnnek a fordulatok, de mégsem esetlegesek. Ha közösen is dolgozták ki, de mostanára egészen pontos koreográfia szerint bonyolódik az előadás. Ezt az ember akkor is értékeli, ha maradtak homályos pontok és nem ragad magával. A színészek közül nem sok értelme lenne valakit kiragadni, különösen, hogy a papírforma szerint Trill Zsolt megmozdulásai most is emlékezetesek, szintúgy Kristán Attiláé, akit egy olyan előadásban vettem igazán észre (Zűrzavaros éjszaka), amely összességében nem sikerült valami jól. Most viszont evidens, hogy ez viszont egy jó előadás, amely viszont csak egy speciális rétegközönségnek való igazán. Nem az az előadás, amelyre azt mondanám, hogy a nézők nagy többségére hatni fog.  Az utolsó jelentek egyikében mintha egy hajót ácsolnának (lehet, hogy egy fél rakéta lenne?), Kristán és Trill erősen megkoreografált mozgással jelzik az építkezést. Később az építmény peremére ül a kis Vidnyánszky Attila is, aki ugyan még csak egyetemi hallgató, de nagyon szuggesztív néma jelenetekben is. Szöveg nélkül még nehezebb jelentősen ülni, ez megy neki. Mellesleg gyönyörűen van világítva az egész. Lehet, hogy ez is Alekszandr Bilozub munkája, ahogy a díszlet és a jelmez.

Az előadás végén a zsinórpadlásról apróra vágott A4-es lapokat szórnak ránk, amely hatásos effekt (hasonló papír-esőt kaptunk a Közellenségben is). Nézegettem a fecniket, amelyek látnivalóan az Ahogy tetszik szövegpéldányaiból, illetőleg tavalyi próbatáblák papíranyagából készültek (az enyém konkrétan a Lócsiszárra utalt, rajta Znamenák nevével). Ha ez nem történik, akkor is eszünkbe jutna, hogy egy éve még a Sirályra jöttünk többek között....Ez már egy másik színház. A Mesés férfiak a tavalyi repertoárba talán még inkább beilleszkedett volna, az a benyomásom JELENLEG. De még várjunk, meglátjuk, hogy a többi Vidnyánszky-rendezés mit hoz, most még nagyon az elején vagyunk. Hogy Jordán Tamás híres versét idézzem ez az "eleje-eleje-eleje-eleje" csak.

Címkék: Nemzeti Trill Zsolt Vidnyánszky Vidnyánszky Attila színész Kristán Attila Mesés férfiak Bilozub

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr535827754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.