Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A hét elején ezt a két témájában hasonló előadást 24 órán belül láttam. Adja magát, hogy együtt tárgyaljam őket, némileg össze is hasonlítva.

Az Átrium kellemesen megtelt egy független tömörülés, a "011 Alkotócsoport"  előadására. Ez némi reményt ad, nagy nevek nélkül is tele lehet egy előadás. Persze relatív, hogy mi a húzónév. Nekem az volt a színmű végzős osztályába járó Bárnai Péter, Bán Bálint, rájuk voltam alapvetően kíváncsi. Hiába, az a famászó Peer Gynt nem múlt el nyomtalanul, arra még mostanában is gondolok. 

A DROSZT (színlap)  egy autóban játszódik, pontosabban egy régi, azaz a rendelet előtti (még nem sárga) taxiban. A link megnevezéséből kiindulva, az eredeti címében benne lehetett a "párhuzamos történetek" cím. Ez pontosan utal is a lényegre, négy taxis egy budapesti éjszakán bonyolított fuvarjai rövid jelenetekben sorakoznak egymás után. A négy színész  nem egyforma dominanciával van jelen. Ez részben a jelenetek különböző fokú drámaiságának köszönhető, meg persze a karaktereiknek, de annak is, ki milyen szuggesztivitással van jelen. Ráadásul, nemcsak a jelenetekre töredezettség okoz a befogadó számára némi nehézséget. Nem minden jelenetre emlékszünk vissza a tizenvalahányból, a legjobb akarattal sem. Néhány összemosódik. Most tettem egy próbát, hogy öt nappal később mire emlékszem vissza: 12 jelenetet tudtam felidézni, de nem esküdnék meg arra, hogy ez minden. A színlapon nem ártott volna a jelenetek címeit a résztvevőkkel tagoltan felsorolni. (A független alkotók - a Színművészeti Egyetemre is igaz ez - gyakran nem tulajdonítanak fontosságot az egyes színészek kiemelésének, pedig a közönség éppenhogy szereti, ha markáns egyéniségeket ismerhet meg. Tudni akarják, hogy ki kicsoda a színpadon.) Egy jó részletes színlap alapján könnyebben visszajöhetne az élmény. Kicsit sok a jelenet, helyenként a váltások miatt unalmassá is válik. Mondhatjuk úgy, hogy vannak töltelék-ízűek. 

Van egy másik tanulság is: mivel kivetítik az összes jelenetet élőben a falra, néhány előre felvett utcai háttérrel, azt hinné az ember, hogy most a színház és a film kombinációja jön létre. Élő film. A film erősebb eszköz, mint a színház - mintha ez lenne a konklúzió.

Én az eredményt nézve ezt költséges mulatságnak tartom. Nagyon nem készül magyar film, ennek a változatnak is lehet örülni, bár lehet, hogy filmesek ezt a munkát gyérnek tekintenék, ha csak filmként értékelnék. Pedig nem, némi vágással lekötné egészen a nézőt. De nem éreztem, hogy fikarcnyit is hozzáadna az, hogy előttünk veszik fel. Az előadás száz perce alatt mondjuk háromszor pillantottam a színpadra és nyugtáztam, igen, a kocsi még ott van. Végig a filmet néztem. A többi mezei néző valószínűleg hasonlóan tett. Ha van filmes betét egy előadásban, szinte kénytelenek vagyunk azt nézni, nem az élő színészeket. (Így voltam ezzel a Marió és a varázslóban is még az évad elején.) Egy kísérletnek nem rossz.

(Eszembe jutott erről az előadásról egy korábbi álmom, amelyben Zsótér Sándor egy buszon rendezett előadást, mégpedig a hátsó üléssoron. A busz ment valahová, a jelenet bonyolódott. A nézők pedig azt az instrukciót kapták, hogy nem nézhetnek hátra. Arra nem emlékszem már, de kis képernyőkön azért lehet, hogy nézhettük?)

Örülni lehetett Trokán Nóra (a színlapon Bata Éva szerepel, eredetileg ő játszhatta valószínűleg, vagy váltott szereposztásra kényszerültek?) színésznő figurájának, Bán Bálint izgága sofőrjének, de számomra az este egyértelműen Gosztonyi Csabáról szólt. Nyilván azért, mert még nem láttam színpadon. Ha láttam volna, nyilván nem felejtettem volna el. Ami késik, nem múlik - műsoron van még egy régebbi, de általam eddig elmulasztott előadás, a Kutyaszorítóbban (Bárka), ebben nézhető a Nemzeti TÁP-színház egyik rendszeresen fellépő művésze. Lehet, hogy azért is hatott jobban ő a többi taxishoz képest, mert nemcsak humoros, hanem erősen drámai jelenetei voltak. Az ő karaktere a legkidolgozottabb, utólagos magyarázatot kapunk ingerültségére is. Megjegyeztem, várom a felfutását. (Nyilván néhányan most elnézően megjegyzitek, hogy ti már 4 éve is észrevettétek. Hát ez van, nekem most tűnt fel.)

A legelső jelenetben egy független lakásszínházi produkcióra megy egy elvont értelmiségi figura (Bárnai Péter), aki még azt is a netről nézi, hogy éppen esik-e. Itt a beszélgetésben szó esik  a függetlenek támogatásának kérdéséről. A taxis (Gosztonyi Csaba) meggyőzően kiáll amellett, hogy lilaságokra nincs szükség, tartsák el magukat. A téli szünetben találkoztam egy szerb színházi rendezővel, aki megnyugtatott, hogy ott soha fel nem merült a független szféra támogatása, önellátás az egyetlen út és sokkal kevesebb a támogatott kőszínház is. A nagyon elkeseredett független alkotók gondolhatnak arra, hogy itt még valamicske pénz csak van, vagy talán még lesz egyszer...

(Az, hogy függetlenek a független létezésről gondolkodnak és ezt előadásba fogalmazzák a héten még egyszer visszaköszönt: tegnap a Szkénében, az I.Erzsébet c. előadásban. Remélem, hogy itt nemsokára lesz link, azaz hamarosan sikerül megírni azt is.)

De nem csak a független színházak problémáit érinti a DROSZT, hiszen szorul a hurok a taxisok nyakán is a "minden taxi legyen sárga!" rendeletnek köszönhetően. Ez is direkt módon belekerül, így nemcsak a színészek, de a taxisok mindennapi boldogulásáról is megtudhatunk egyet s mást. Meg arra is utalnak, hogy néha az a taxióra nem pontos...- Erről csak az jutott eszembe, hogy egy kispénzű független alkotó ugyan milyen tapasztalattal rendelkezhet a taxis témáról? BKV helyett csak nem taxizik? Minthogy engem arra neveltek, hogy a taxi pénzkidobás, nemigen tudom, hogy mikor ülhettem taxiban. Az elmúlt 15 évben nem. A szomszédom viszont éjszakai taxis, neki biztosan lennének cifrább élményei is, mint amelyek az előadásban előkerülnek, ha lenne időnk erről vagy akármiről szót váltani. A jelenetek további részleteit nem írom le, az egyértelműen spoilerként hatna. Nézze meg, akit ez a "filmszínház" ötlet vonz.

A másik taxis előadás egy sajtóbemutató volt a Rózsavölgyi Szalonban. (színlap) Forgách András Nádas Péter Párhuzamos történetek című monumentális regényéből emel ki foszlányokat és egy koherens előadást teremt a szövegből. (Író és rendező is, sőt szereplő, narrátor. Figyelni lehet arra, ahogyan felolvas és ez jó.)

A  Szorul a hurok is párhuzamos történetet mond el, ahogy a DROSZT, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy itt egy rövid taxis utazás története (az Andrássy úttól a Kútvölgyi kórházig) nagyítódik fel. Nem sok ember életébe nyerünk betekintést néhány percre, hanem az ebben az egy jelenetben egymás mellé kerülő három ember múltjába-jelenébe látunk bele. Ugyanaz a jelenet háromszor ismétlődik meg, más-más hangsúlyokkal, a szereplők belső monológjaival tarkítva.

Takács Kati interjút adott és ebben sok fogódzót is a darab megértéséhez. Ezt ismerve nem lepett meg az, hogy három verzióban fogom majdnem ugyanazt látni. Ez némi kihívást is jelent a nézőnek, a rendezőnek és a színészeknek még inkább - ébren kell tartani másfél órán keresztül az érdeklődést. Hasonló eredményességűnek ítéltem meg ezt a szintén merész és kísérletező előadást, mint a DROSZTot. Voltak erősebb és gyengébb pillanatok is. Amikor a feszültség oldódott, akkor sajnos az előadás megoldásain gondolkodtam, mint például azon, hogy a második jelenetnél miért nem a kezdő képben megjelenő ruhában látjuk a fiatal nőt. Úgy tűnik az ismétlésekből, hogy még a konkrétnak vélt cselekmény elemekre is mindhárom szereplő másként emlékszik? Hiszen azon csak nincs sok megvitatni való, hogy milyen ruhában ül be valaki a kocsiba? Van rajta kabát vagy nincs?

Ennél engem jobban megzavart az, hogy az interjú alapján ugyan alapjaiban hasonló előadást képzeltem el, de feltételeztem, hogy mindig csak annak a szereplőnek halljuk a belső monológjait, akiről éppen az a futam szól. De nem, most már világos, hogy nyilván az aktuális főszereplő által a másik kettőnek tulajdonított belső monológok szólalnak meg. Így kell ennek lennie, hiszen a legtöbb ember az őt körülvevők gondolkodásáról, vele kapcsolatos véleményéről valamiféle képet alkot, bár sok esetben valószínűleg egészen hibásat. (Biztosan vannak szerencsés alkatúak, akik egyáltalán nem foglalkoznak mások véleményévek, ezt nem zárom ki.) Sokszor képtelenek is vagyunk kifejezni mások felé igazi érzelmeinket, vagy bénaságból, vagy félelemből. Tehát a kép sokkal bonyolultabb. Így utólag egészen világos az, ami az előadás közben nem állt össze. És ember legyen a talpán, aki ezek után megmondja, hogy melyik szereplő milyen is voltaképpen. Ehhez valószínűleg egy nézés nem elegendő.

Erős benyomásokat hagy az előadás, olyannyira, hogy most újra elő fogom venni a könyvet (már ki van készítve) és gondolkodom tovább a témán. Eredetileg a könyv átnézése utánra akartam hagyni a bejegyzést, de aki tudja, hogy miről is van szó, az egyben megérti, hogy miért nem akartam a bejegyzés megírását húsvétra halasztani, amikorra reális eséllyel befejezhetem a három kötetet. Ez a találkozás azért is fontos számomra, mert egyszer már zátonyra futottam, félretettem a regényt, mégpedig az első kötet olvasása közben. Talán ez az előadás segít abban, hogy közelebb kerüljek hozzá.

Így első közelítésre a jó kommunikáció lehetetlensége és a másik ember megismerhetetlensége az, amely eszembe jutott az előadásról, meglátjuk, hogy mi lehet még. Vissza fogok később erre a témára térni.

A színészekről is essen szó feltétlenül.

Balikó Tamás nálam szerzett ismét egy piros pontot. Úgy látszik, hogy egészen megszerettem mostanában a munkáit, kezdve még a két évvel korábbi Kék rókával. Tavaly a szintén a Rózsavölgyiben bemutatott Valaki jön majd hozta az áttörést, a Karinthy Színházban általa rendezett Az ördög (ebben címszereplő is) igazi élmény volt, minden szempontból nagyszerű színház, most pedig szintén igen jó. Visszafogott, előtérbe engedi  a színésznőket, ahogy szerepe szerint a taxis is háttérszereplő.

Bánfalvi Esztert ennyire egyenletesen jónak, hibátlannak még nem láttam. Rokonszenves volt korábban is, de most kidolgozottságot, tudatosságot is éreztem a munkájában. Ez határozottan egy alakítás volt, de a természetesség látszatával. Igazán jó élmény. Örültem, hogy méltó feladathoz jutott. (És milyen kár, hogy a kiforrás élményét nem a Nemzetiben élhette át. Ott kezdte, persze megáll a maga lábán is, de jobb lett volna, ha nem szorul arra, hogy "beárazza a piac". Idézet Vidnyánszky Attilától. Azért ez is eszembe jutott.)

A legkiemeltebb szerepet Takács Kati kapta, a reflektor leginkább őrá irányul. Bár nyilván csak rendezői utasításnak tett eleget, vagy a szereplőjét kívánta így jellemezni, nekem az első futamban így is túl teátrálisak a gesztusai. A Szalon intim terében a kezdő jelenet nem kicsit sok. Alakítását emiatt én hullámzónak érzékeltem, bár könnyen meglehet, hogy ez éppen az alkotók szándékának felelt meg. Nem három egyenrangú sorsot-történetet látunk, hanem van egy kiemelt szereplőnk, akinek ketten asszisztálnak. A felületen egyébként is ez történik, ennyiben tehát ez nem lehetetlen beállítása a viszonyoknak. Akár így, akár úgy - bár igazságtalan, de éppen a visszafogottságuk miatt a rendező-narrátort is beleértve, a többi szereplő erősebbnek tűnt.

Ezzel a kísérlettel megint beigazolódott, hogy idén (is) magasan van a léc a Rózsavölgyiben. Nem a könnyebb ellenállás irányába mennek. 

Ennyit a pesti taxisokról, folytatás következik...

Címkék: Trokán Nóra Forgách András Átrium Balikó Tamás Bán Bálint Rózsavölgyi Szalon Bánfalvi Eszter Takács Kati Bárnai Péter DROSZT 011Alkcsop. Gosztonyi Csaba Szorul a hurok

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr675780355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.