Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A mai délután ismét odavonzott A varázsfuvola a Zeneakadémiára. Másodszori nézésre Almási-Tóth András rendezése ugyanolyan izgalmasnak tűnt (a premierről beszámoló itt, ami most jön azok csak kiegészítő töprengések), még úgy is, hogy már nem hatott az újdonság ereje és egy hét után a sok vizuális és szövegpoénra jól emlékeztem. Most is azt gondolom, hogy a régi fordítást nehéz lesz előszedni úgy, hogy van egy invenciózus, jó szöveg Varró Dani tollából. Az énekesek teljesítményéről is hasonló benyomásom volt, mint a premieren, azt most nem részletezném megint. Egyetlen énekest leszámítva, elégedett voltam a szereposztással. Jó színház ez, a játékon nagy hangsúly van  és élvezni lehetett a zenehallgatást is. Nem véletlen, hogy a Zeneakadémia a díszletben is megjelenik. A béke csarnoka, ahogy a szövegben is elhangzik. Hallgatjuk Mozart művét, amely önmagában is megnyugvást, a feszültségek feloldódását hozza és van legalább két és fél felhőtlen óránk a nap folyamán. Ma még markánsabbnak éreztem a műből kiolvasni vélt rendezői koncepciót és a továbbiakban csak erről írnék le még néhány gondolatot.

Ma másodszor nézve még inkább úgy éreztem, hogy az előadás kulcsa Sarastro alakjának megváltoztatása. A kiindulópont mindenképp az lehetett, hogy a történetet eljátszhatóvá kell tenni (végre).A logikusan gondolkodó néző, aki nem fogad el egy művet automatikusan, kénytelen megállni egy pillanatra, amikor mutatnak neki egy csodaszépen éneklő nőt, aki a lánya elvesztéséért egy gonosz zsarnokot hibáztat és kis idő múlva kiderül, hogy ez a gonosz zsarnok voltaképp egy végtelenül nagyvonalú, jóságos és bölcs, sőt szent ember. Van itt nem kis ellentmondás és az általam látott összes korábbi verzióban az asszony, az éj királynője a vesztes fél, ő viszi el a balhét - miközben Sarastro megdicsőül, bár végig kétdimenziós alaknak látszik. A mesék világában természetes a maradéktalanul jó és a nagyon gonosz, de ha körülnézünk, akkor elég kevés az ilyen velejéig romlott illetve makulátlanul tiszta ember. Ritka az olyan emberi kapcsolat is, amelynek válságáért vagy megszakadásáért csak az egyik fél lenne kizárólagosan hibás. Ahhoz, hogy A varázsfuvola története élő legyen, Sarastronak veszítenie kell a fennköltségéből, ez elkerülhetetlen.

Ami (számomra) érdekes szempont még, amin főleg ma a második nézés során gondolkodtam el: túl sok szereplő van, akinek van valamilyen hatalma  (Sarastro, az éj királynője, sőt kismértékben még Monostatosra is és a három udvarhölgyre is igaz ez, ők is utasítgatnak másokat). Sőt: várhatóan a hatalom birtokosa lesz Tamino és Pamina. Tamino az elején hangsúlyozottan marionett-bábként viselkedik, később Pamina kezében is egy baba jelképezi. Később már nem marad kimerevedve, egy pozícióban, de szolgaian követi a királynőtől, majd Sarastrótól érkező utasításokat. Ő az ideális alattvaló. Ilyenek a hősök? Ilyen férfiról álmodik a lány, akiből valószínűleg azonnal papucs lesz? - kérdezhetjük. (Kontrasztnak ott van Papageno, aki egyáltalán nem akarja a próbákat kiállni, ő egyéniség. Választhat a néző, ki kell neki.)

A fő hatalom Sarastro kezében összpontosul, aki elragadta a Napot (és Paminát) az éj királynőjétől. Ő az, akit ártalmatlanná kellene tenni, ha lehet. Ma különösen figyeltem a szöveget és abból egyértelmű, hogy a lány szerelmét akarta elnyerni a király, ez volt az elsődleges oka az elrablásának. Az, hogy Taminónak szánta, már csak a politikus utólagos magyarázata, amikor belátja, hogy elvesztette a meccset. Sarastro felvilágosult uralkodó, elvárja, hogy mindenki vakon kövesse a döntéseit, alattvalói akkor járnak a legjobban, akkor élhetnek majd nyugodtan. Zsarnok, aki tökéletesen meg van győződve az igazáról. Helyenként viccelődik, jelzi, hogy maga is tisztában van a próbatételek öncélúságával, ugyanakkor szükségesnek tartja a fiatal párt akadályok elé állítani. Talán nemcsak bosszúból, hanem azért is, hogy jobban tudják értékelni a boldogságot, hiszen küzdeniük kellett érte. Helyenként az éj királynőjéhez hasonló zilált idegrendszert mutat, kajánságot, némi rosszindulatot, de józan észt is, és nem öli meg a bájos ifjú herceget, hanem lemond a lányról és visszatér a korábbi partnerhez, megbékíti - ezzel egy halálos ellenséggel kevesebbje lesz. A békét választja, a konfliktust, melyet mellesleg: maga generált a lány elrablásával, elsimítja. 

A felvilágosult abszolutista uralkodó képe nem idegen Mozart világától, már azért sem, mert egész életében ilyen államfők uralma alatt élt. Hol jobban, hol kevésbé támogatták, kedvenc volt, majd kegyvesztett. Ha valaki megnéz egy életrajzot (Braunbehrens: "Mozart: a bécsi évek" c. könyvét tudom melegen ajánlani), netán Mozart saját leveleit, láthatja, hogy még ő sem lehetett egészen független alkotó, hiába vágyott rá. Mozart bőven megtapasztalhatta, hogy mit számít a császár kegye és ha ilyen uralom alatt akar jól élni valaki, akkor az a legjobb, ha jó kapcsolatban van uralkodójával.

A varázsfuvola történetében is ez az egyik tanulság, végre kell hajtani az utasításokat, és akkor minden rendben lesz. A nőkre különösen igaz ez, még a balett-betétben a szolgák többsége is nő, őket rángatják ide-oda, de a királynőnek, Paminának is Sarastro irányítja a sorsát, és Papagena pedig csak Papagéno kedvéért kelt életre. 

A mai olvasatomban erősen az "igazodás darabja" lett ez A varázsfuvola. Addig jó nekünk, sugallja, amíg képesek vagyunk a hatalom elvárásaihoz alkalmazkodni. A hatalom birtokosa pedig sármos, racionális - bizakodjunk, hogy az igazodásért cserébe jószívű is lesz és nem tapos el, hanem nekünk adja a királylányt, vagy megelevenít egy szobrot a kedvünkért. 

A varázsfuvola szereplőinek voltaképp szerencséje van, mert egy "lényegében" jó uralkodót fogtak ki. Nekünk azért van szerencsénk, mert Cser Krisztián ezt a szokásosnál jóval összetettebb karaktert el is játssza, akkor is, amikor éppen nincs szövege, hanem némán figyeli az alávetetteket. Akkor is színen van, ha csak mások képzelik el, és ez gyakran megtörténik - emiatt szerepe hatványozottan kiemelődik.  Második nézésre még inkább érzékeltem, hogy voltaképp minden kis epizód-fordulat mögött ő áll, ő a mozgató, mindent tud mindenkiről. 

Létezhet olyan valaki, aki hősiesen elolvasta eddig a bejegyzést és azt kérdezi, hogy miért érdekes ez a darab éppen most, a mai viszonyainknak ugyan mi köze lehet a XVIII. század végi felvilágosult abszolutizmusának politikájához. Annak, aki azt érzi, hogy nem kétszázhúsz évre, hanem fényévekre vagyunk már ettől a világtól a jelenlegi demokráciában, nos, annak csak azt tudom mondani, hogy ez esetben fogja fel az előadást egy jókedvű, vicces, szórakoztató színpadi játéknak, amelyet jó énekesek nagyszerű zenekari kísérettel valósítanak meg (megnéztem, elfér egy teljes zenekar a színpad alatt, 32 zenész biztos volt). Ha csak ennyire vágyik,  garantáltan megkapja. De ha szeretne elgondolkodni , annak sem lesz akadálya, ha ellátogat a Zeneakadémiára. Ha akadályversenyt elénk nem is állít Sarastro, feltétlenül ott van az az apróság, hogy elvileg minden jegy eladva, februárra is - csak az igazán elszántak fognak bejutni az idei évad előadásaira.

Második szereposztás premier: dec.17 - jön!

Címkék: Opera Zeneakadémia Cser Krisztián Varázsfuvola Almási-Tóth András

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr305692935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.